Blood Bond ( Bakugou x Y/n )

7.rész

Nem válaszoltál. Nem tudtál. Össze voltál zavarodva. Egyszerre akartál hinni minden egyes szavának és ellökni magadtól minden hazugságával együtt. Annyiszor vertek már át, hogy inkább nem bízol senkiben, minthogy újra átéld azt a poklot.

- Meg akartalak ölni titeket... - nyögted ki végül.

- Nem. Ők akarták, hogy megölj minket. Megmentetted két diákom életét. - tenyerét az ágy széléhez emelte majd rászorított. - Ha rajtam múlt volna... - látszott rajta, hogy magát őrli a történtek miatt. Engedett a szorításból, majd újra rád nézett. - Utolsó lélegzetvételekor is rólad érdeklődött... Hogy jól vagy-e? Sikerült-e elmenekülnöd? És hogy mentselek meg magadtól...

Beléd fagyott a levegő. Köpni-nyelni nem tudtál a sokktól. Tudtad kiről van szó. Hogyne tudtad volna... A nagymamáról, akit valaha saját kezűleg öltél meg. Az egyetlen barátodról. Minden egyes porcikád remegni kezdett, majd éles hangok harsultak fel a fejedben. Tenyered a halántékodhoz emelted és próbáltál lenyugodni. Szemedbe könnyek gyűltek, majd egyre jobban kezdett eluralkodni rajtad a fájdalom. Érezted, ahogyan a képességed felemészt belülről.

"Még, még, még!" - visszhangzott a fejedben a jól ismert hang.

Láttad magad előtt a melletted ülő férfi teljes érhálózatát. Az erekben folyó friss vér áramlásától libabőrös lettél. Érezted a testhőjét. A tüdőjébe áradó levegő folytonos cserélődését. Pirosan fénylő szemeidet segítségkérően a hősre szegezted, majd hirtelen már nem éreztél semmit. Mintha egy pillantásával elvette volna az összes fájdalmat. Levegő után kapkodva ziháltál. Karjaid még mindig remegtek a félelemtől. A semmiből egy tenyeret éreztél meg a hátadon. A váratlan érintéstől összerezzentél egy pillanatra, de Aizawa érintése megnyugtatott. Békés érzés kerített hatásába. Mintha soha többé nem kellene félned semmitől és senkitől. Lassan összeszedted magad, majd kiengedted a hosszas időkön át visszatartott könnyeket.

- Én... Én nem akartam ártani neki! Sem apának! ... De nem tudom irányítani, csak úgy a semmiből előjön és elragad tőlem mindent. Mindent ami fontos számomra...- könnyeiddel küszködve adtad ki magadból az éveken át felgyülemlő megbánást, szenvedést és fájdalmat.

Aizawa egy szó nélkül hallgatta a történeted. Elmeséltél neki mindent. Hogy kezdődött az egész, anyukád halálát, azt a bizonyos estét, a kísérleteket és hogy hogyan kerültél a Ligához. Mikor a mondandód végére értél, egy hatalmas megkönnyebbült sóhaj hagyta el a szádat. Olyan volt, mintha a tested részben feloldozták volna, viszont a szíved leláncolva maradt. A tény, hogy az egyetlen olyan ember hallgatott végig, aki meg tudja állítani a téged felemésztő sötétséget, megnyugtató volt. Nem kellett a közelségétől félned, vagy hogy véletlen bántani fogod. Ő képes megszüntetni a fájdalmad, képes elvenni tőled azt, amit te nem tudsz... az életed...

- Soha többé nem kell átesned ezeken. Mi mindenben segíteni fogunk, hogy teljes kontrollod legyen az erőd felett. Gyere velem és együtt mindent megoldunk. - hangja az eddigieknél is lágyabban hangzott. Olyan volt, mintha... őszintén beszélne.

Torkodban még mindig ott érezted az égető és kaparó érzést, amit a sírás hagyott hátra. Azonban kissé habozva és bizonytalanul bólintottál egyet. Beleegyeztél Aizawa ajánlatába. A férfi szemei először halvány meglepettséget tükröztek, de nem sokkal később izmai ellazultak.

- Alig várom, hogy együtt dolgozhassunk Y/n! - nyújtotta feléd a tenyerét egy kézrázásra.

Felemelted a kezed, majd belecsúsztattad azt a hősébe.

- Hmm. - mormogtad válaszként.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Bakugou POV

- Hallottátok, hogy új osztálytársunk lesz? - üvöltözött izgatottan Denki. - Remélem egy lány!

- Remélem hatalmas mel-

- Fogd be Mineta! - ütötte fejbe a fiút Mina.

- Biztosan jól kijövünk majd. Együtt mehetünk vásárolni és különféle csajos programokra! - áradozott Momo.

- Nem is biztos, hogy lány lesz.. Ne éljétek úgy bele magatokat. - Tsuyu ledobta magát a székre, majd rádőlt a padra.

- Miért kell mindig elrontani a hangulatot? - nyöszörgött Denki.

- Milyen dramatikus ma valaki.. - Jirou összefonta a karját és felém fordult. - Te mit gondolsz Bakugou?

- Chh... Rohadtul nem érdekel ki lesz az. - dobtam fel a lábam a padra, majd hátradőltem a székemben. - Bárki jöjjön mellettem csak egy lúzer lesz.

A folyosóról hirtelen egyre közeledő léptek hangja szűrődött be. Erre mindenki felkapta a fejét és a saját helyéhez sietett. A zajos kis osztályteremből se perc alatt egy nyugodt és rendezett zug vált. Ahogyan azt mindenki sejtette, a léptek gazdája nem más, mint az osztályfőnök Aizawa volt.

- Jó reggelt kölykök. - sétált a tanári asztal mögé. - Mint azt már tudjátok, mától egy fővel bővül az osztályunk. Azt szeretném kérni, hogy segítsetek neki mindenben amiben tudtok, és legyetek türelmesek. - a férfi az ajtóra pillantott - Gyere be!

Az összes diák kíváncsi tekintete az ajtóra szegeződött. Páran a lábukkal doboltak izgalmukban, mások próbáltak felállni, hogy hamarabb megtekintést nyerhessenek az idegenről. Én a karjaimat összefonva bámultam ki az ablakon, mikor kinyílt az osztályterem ajtaja. Síri csend telepedett a helyiségre. A kis szöszmötölések alábbhagytak, a diákok a szájuk elé kapták kezeiket. Mikor a bejárat felé fordítottam a fejem, megértettem a döbbenet okát... Egy ismerős vöröske lány lépte át a küszöböt, majd lehajtott fejjel Aizawa mellé sétált.

- S-Sziasztok... Minazaki Y/n vagyok.