Lecserélve /SZÜNETEL/

lecserélve

                  Apa nélkül

Amíg Klaus nevelgette a kis Hopeot addig én anyával sok mindent csináltam, pl: társasjátékoztunk,görkorcsolyáztunk,úsztunk meg sok más dolgot. mivel tibrid vagyok (apám ugye hibrid ráadásul ősi, és mivel Klaus nénikéje feltalálta a fekete mágiát így én örököltem. Ja és Hope meg valahogyan tőlem mivel félig rokonok vagyunk) tehát mivel tudok varázsolni Bonnie rengeteget segített nekem. Anya sokat volt távol,akkor általában Elena,Bonnie vagy esetleg Damon,vicces volt vele,mindig úgy nézett rám mint valami……na jó inkább hadjuk. 🙂 Aztán amikor 6 éves lettem ezek abba maradtak ugyan is anya megismerkedett Stefan Salvatorral. Ezentúl ő volt az „apám”. Tényleg úgy bánt velem mintha ő lenne,őt hívtam apának sőt! Kocsit is megtanított szerelni. 🙂 Összességében jó életem volt,habár tudtam mindig is,hogy valami hiányzik belőle…..nos ezt megkaptam csak éppen nem úgy ahogyan azt én akartam vólna….

                          Indulás

2020. szeptember 02.-án az iskola első napja,mindig fájdalmas nap 🙂 főleg az idei 🙂
Szokásosan reggel 7-kor felkelek átöltözök, egyszerű fekete farmer bordó rövid ujjúval,aztán lemegyek reggelizni.
- Jó reggelt kicsim! Mit kérsz? Van gofri,palacsinta,meleg szendvics! –kezdte anya izgatottan sorolni. Minden évben így van,állandóan izgul. –
- ööööhhhhmmm….gofri? –kérdeztem fáradtan. –
- Elizabeth Mikaelson! Nem tudnál egy picit határozottabb lenni?–kezdett ideges lenni.-
- Jó bocsánat! Mondom! –mondtam nevetve. –
- Oké! Most rögtön keltsd fel apádat túl sokat alszik! –inkább tettem amire kért mert szeretném még ezt a napot is túlélni. Elindultam a szobájuk felé és benyitottam,viszont Stefan nem volt bent. Aztán visszamentem a konyhába az éppen idegbeteg anyámhoz. –
- Nincs bent! –előre féltem a reakciójától. Nem is csodálom. –
- Mi az,hogy nincs bent? Akkor még is hol van? És mikor lépett le? És mért nem szólt nekem? –kérdezte teljesen idegesen szerintem leginkább magától. Aztán hirtelen belépett Stefan az ajtón. –
- Miről van szó? –Kérdezte tök nyugodtan és boldogan. Aztán meglátta anya tekintetét és egyből nem volt olyan jó kedve. –
- Stefan Salvatore! Még hol az istenben voltál? –kérdezte idegesen anya. –
- öhm…úgy volt én csinálok reggelit ma és boltban voltam. Csak nagy volt a forgalom és nem szuggerálhattam meg mindenkit,hogy menjen gyorsabban. –mondta nyugodtan de legbelül szerintem félt. Hát végül is csak az idegbeteg vámpír barátnője ált előtte. Megértem. –
- Jézus úristen! Teljesen elfelejtettem! Ne haragudj de most már ez lesz! Majd holnap csinálod te! –mondta még mindig idegesen anya. –
- Tegnap is ezt mondtad. –suttogta Stefan. Itt már nem bírtam tovább kitört belőlem a röhögés. –
-Hogy mit mondtál? Na jó add oda amit vettél és ülj le a lányoddal a kanapéra! Te meg mit röhögsz? –milyen meglepő meg mindig ideges volt. Stefan oda adta a zacskót amiben kaja volt és le ültünk a kanapéra egymás mellé,hogy röhögjünk anyán,igen mindig ezt csináljuk és egyszerűen imádom. –
- Azt hittem ott helyben lefejez! –kezdtük röhögve. –
- Nyugi én is. De érted jöttem le a lépcsőn é úgy nézett rám mint aki most irta volna alá a halálos ítéletét! –mondtam röhögve. –
- elhiszem! De nézd már milyen idegesen gyúrja azt a tésztát! –és tényleg idegesen gyúrta azt a szerencsétlen tésztát. Azt,hogy miért gyúrt tésztát senki nem tudja,szerintem még ő maga sem. Még  mindig dőltünk a röhögéstől. –
- És tényleg! De mért gyúr tésztát? –kérdeztem röhögve. –
- Nem tudom! –nevetett Stefan is még mindig. –
- Mint röhögtök már megint? –kérdezte idegesen anya. –
- Semmin! –mondtuk tökéletesen egyszerre mint mindig habár tudtuk jól,hogy halja amit mondtuk mert vámpír. -
- Eliza! Már megint el fogsz késni az iskolából! –nézett rám gyilkos tekintettel. Ránéztem az órámra és valóban. 7:45 óra volt és gyalog nem érek oda 15 perc alatt se busszal vagy valamivel. Csak autóval. Aztán ránéztem Stefanra boci szemekkel. –
- Kérlek szépen vigyél el autóval! Azzal 5 perc alatt ott vagyok! –mindig is utált ilyenkor elvinni valahova. –
- Biztos nem! –mondta nevetve. –
- Megszabadulsz anyától. –suttogtam,na erre már is vevő volt. –
- Már is! Iskolába? –pattant fel a kanapéról miközben nevettem. –
- Igen! Puszi anya! Szeretlek! –mondtam még mindig nevetve aztán kiléptünk az ajtón. –
- Vigyázz magadra,ja és apádra! Én is szeretlek! –kiabált utánunk de egy pillanatra vissza kellett mennem mert bent hagytam a táskám. –
- Akkor iskola után elmegyünk a grillbe? –kérdeztem miközben vettem fel a táskám. –
- Igen!
- Oké! Puszi! –mondtam aztán megint kiléptem az ajtón. Valamit még motyogott de szerintem azt már inkább a tésztának. Beszálltunk az autóba és egész utón röhögtünk majd leparkolt. Majd hirtelen megláttam várszerinti apámat ahogy egy lánnyal az oldalán be lép az iskolába. Mindenki őket nézte. –
- Az ott…. –kezdte Stefan de megállítottam.  –
- Igen! –válaszoltam mert tudtam mire gondol,hogy az ott  Klaus Mikaelson-e. Igen ő volt az Hope Mikaelsonnal az oldalán. Aztán gyorsan kiszálltam az autóból. –
- Hé El! –Szólt utánam Stefan. –
- Igen? –kérdeztem miközben újra ránéztem. –
- Csak óvatosan! Uralkodj magadon bármi is történik! Anyád és a saját érdekedben! Meg értettük egymást? –mért kér olyat tőlem amit nem tudok megígérni?. –
- Nyugtasd meg anyát! Szia! Szeretlek! –szóltam neki aztán ellöktem magam az autótól és elindultam az iskola felé. Bárcsak ne tettem volna……