𝘽𝙄𝙍𝙏𝙊𝙆𝙊𝙇𝙉𝙄 𝘼 𝙁𝙀́𝙉𝙔𝙏 -𝙙𝙧𝙖𝙢𝙞𝙤𝙣𝙚-

24.fejezet

- Ezt visszahoztam- nyújtotta Hermione a könyvtárosnak a Dracotól kapott könyvet. Madam Irma a szemüvege mögül vetett egy gyors pillantást a könyvre.

- Ez nem könyvtári könyv - mondta. 

- Oh - motyogta Hermione. Megilletődve nézett le a könyvre. Dracoé lenne? Pont egy ilyen könyv? Optimistán a muglik felé állt aranybetűkkel a borítón. Hát ez felettébb különös. 

Elköszönt a könyvtárostól, aki csak egy kisebb morgással reagált vissza, majd megindult a klubhelyiség felé.

~~~~~O~~~~

Az ágyon elterülve lapozgatta Hermione az egyik kikölcsönzött könyvet. Ginny az előbb kopogott be hozzá, hogy vacsoraidő van. Hermione egy "ma kihagyom" válasszal elintézte a dolgot. Nem állt még készen rá, hogy szembe kerüljön Dracóval. Még azt sem tudta, hogy mit csináljon. Vonja félre a fiút és csak úgy mondja meg neki, hogy végeztünk, többé nem vagy a barátom? Vagy mégis mit kellene csinálnia? És egyáltalán mit mondjon? Az világossá vált a számára, hogy Lucius nem akarja, hogy Draco tudjon a levélről, tehát hazudnia kell a fiúnak. Vagy inkább ne mondjon semmit, hanem csak hagyja ott egyszerűen egyetlen szó nélkül?
Megkérdezem Ginnyt, ha visszajött a vacsoráról, jutott eszébe. Ő úgyis megélt már néhány szakítást, biztos lesz valami ötlete.

Dühösen túrt a hajába. Annyira mérges volt az egész világra, de legfőbbként Luciusra. Az az átkozott szemétláda. És Draco? 
Hermione felidézte magában a fiú szürke szemeit, amik a borús égre hasonlítottak, de olykor meg úgy ragyogtak, mint két gyémánt. Az ajkait, amik olyan hihetetlenül puhák, és annyira gyengéden csókolta az ő ajkait. A kezei, amik úgy simogatták őt, mintha a legdrágább kincs lenne. És ott volt a haja is, ami mindig az arcába hullott, hiába simította ezerszer is hátra. Eszébe jutott, mikor ellógták az egész napot, és hátul a könyvtárban olvasgattak meg verset írtak egymásról. Csak két szerelmes voltak, akik mertek élni. És ezeket mind el kell dobnia most magától. 

Hirtelen nyílt az ajtó. Hermione kiszakadva a gondolataiból, enyhén kábultan nézett fel. Draco állt az ajtóban.

A fene essen belé, persze, a fiú tudja a klubhelyiség jelszavát. Hermione pillanatnyilag kitekerte volna a nyakát annak, aki megadta Draconak a jelszót.

- Úgy nézel rám, mintha szellemet látnál, Mione - jegyezte meg tréfásan Draco. Becsukta maga után az ajtót, majd leült az ágyra. Eközben Hermione ülő helyzetbe tornázta magát, a könyvét pedig félre tette.

A kibaszott életbe. A lány nem szokott káromkodni, de fejben elmondott néhány olyan szitokszót, amit még Ron is megirigyelne. 

- Az nem lenne meglepő. Bár tényleg megijednék, ha Hóborc itt repdesne a szobámban - válaszolta Hermione a vállát megrántva. A feszültség csak úgy tombolt benne, idegesen gyűrögette a lepedő szélét, kerülve Draco tekintetét.

- Gondoltam, hogy kihagyod a vacsorát - mosolygott Draco a lányra. - Így, én is kihagytam, hogy kicsit kettesben lehessünk. Ha csak, tényleg nincs itt Hóborc, mert akkor nézőközönségünk is lesz.

Hermione most az egyszer jobban örült volna, ha a fiú nem ilyen figyelmes. - Vissza adom a könyvedet. Nem is gondoltam volna, hogy ilyeneket olvasol - pattant fel az ágyról, és levette a polcról a könyvet, majd a fiú kezébe nyomta. 

Draco összeráncolt szemöldökkel nézett a lányra. - Igen, még apám vette nekem, egy fajta tanulságként, hogy miért is kell utálni a muglikat. 

Hermione megforgatta a szemét. - És használt?

- Nekem ugyan nem - legyintett Draco. 

Beállt közéjük a csend. És ez a csend a szokotthoz képest, kínos volt. - Biztos jól vagy, Hermione? Nem ilyen szoktál lenni.

A lány legszívesebben vállon ragadta volna Dracot, megrázta volna, és az arcába ordította volna, hogy "apád egy rohadék". Ehelyett egy erőltetett mosolyt varázsolt arcára. - Jól vagyok, persze.

Draco nem hitt neki. Fürkészve figyelte a lány minden rezdülését. Történt valami, ebben teljesen biztos volt. Felállt, és barátnője elé sétált. Két kezébe fogta az arcát, hogy megcsókolja, de Hermione elhúzódott tőle. 

- Na jó, áruld el, mi a bajod - lépett el tőle a fiú. Várakozva nézett a lányra. - Mit csináltam?

- Semmit - felelte a lány vékony hangon. Egyik lábáról a másikra állt, és látszott, hogy a "semmi" mögött igen is sok minden van.

Draco felsóhajtott. - Komolyan beszélek. Mondd el mi történt. Vagy nem bízol bennem annyira, hogy megoszd velem, ami a szívedet nyomja?

Hermione lesápadt. Minden vér kiszaladt az arcából. Kellett néhány mély lélegzetet vennie, hogy el ne ájuljon. - Nem erről van szó.

- Hát akkor miről?

- Csak....lényegtelen.

- Nekem nem az - Draco kezdett mérges lenni. Nem sok kellett, hogy elveszítse a türelmét. - Engem igen is kurvára érdekel, miért vagy ilyen hideg velem, tudod.

- Nagyszerű, hogy te milyen jó ember vagy - mondta gúnyosan a lány.

- Ezt meg, hogy érted? - a fiú hol ökölbe szorította, hol kiengedte a kezét. Most már teljes mértékben dühös volt. - Válaszolj, Hermione, a picsába már!

- Jó - kiáltotta a lány magából kikelve. Nagyon mérges volt az egész helyzetre. Magára, Draco apjára, és kicsit a fiúra is, amiért az ellopta a szívét.De ki kellett, hogy mondja, még ha a szíve beleszakad is.  -  Szakítani akarok veled. 

Draco eltátotta a száját. Az arcára kiült a döbbenet, majd azt felváltotta a hitetlenkedés, és legvégül a düh. - Azt akarod nekem mondani, hogy szakítani akarsz velem? Csak úgy? Esetleg nem magyaráznád el, miért?

Hermione leszegte  a tekintetét. Nem így tervezte ezt az egészet. De ha már vitába keveredett a fiúval, ennél jobb alkalom nem is lehetne, hogy megtegye. Megtegye, hogy eldobja magától a szerelmét.

- Nem akarom, hogy együtt legyünk - suttogta. A hangja enyhén megbicsaklott, de folytatta. - Rossz hatással vagy rám, Draco, és amúgy is, annyira mások vagyunk. Nem lenne boldog életünk együtt, hiszen annyira nem egy súlycsoport vagyunk.

- Azt hittem, ezt már megbeszéltük. -Draco idegesen a hajába túrt. A szemei reményvesztetten csillogtak, Hermione szíve majd bele szakadt, hogy így kell látnia. - Azt hittem boldog vagy, és, hogy...

- Boldog voltam. - A lány összeszedte minden bátorságát, és kimondta azokat a hazug szavakat, amik a legfájdalmasabb sebeket okozzák. - Jó volt ez a kis kaland kettőnk között. De most már ideje, hogy befejezzük a játszadozást, és megkomolyodjunk.

Draco úgy tántorodott hátra, mintha valaki meglökte volna. Ha nincs mögötte közvetlenül a fal, valószínűleg hátra esett volna. Olyan megbántottság tükröződött a szemében, amit leírni nem is lehet szavakkal. - Játszadozás? Egy kis kaland? Szóval neked ennyit jelentett az egész?

Hermione nem szólt semmit, csak egy apró bólintásra futotta tőle.

- Te egy kibaszott álszent vagy. És még te szóltad le Pansyt meg a hozzá hasonlókat ugye? Undorító az egész, és te is az vagy. Sőt magamtól is undorodok, hogy képes voltam úgy tekinteni rád, mint a barátnőmre. Nem vagy te jobb a többi lánytól akiket elítélsz - Draco csak úgy fröcsögte a szavakat. - Te voltál az egyetlen akinek oda adtam a szívemet, erre kiderül, hogy te mindvégig csak játszottál vele. Kurvára nem akarlak látni, gyűlöllek, te kétszínű sárvérű.

- Draco... - kezdte Hermione.

- Ki se ejtsd a nevemet azon a hazug szádon - rázta meg a fejét a fiú. Az állkapcsában egy izom rángatózott. Úgy nézett ki mint egy vérszomjas ragadozó, amelyik képes két másodperc alatt széttépni az áldozatát. Kicsapta az ajtót, ami a nagy lendülettől neki vágódott a falnak. - Végeztünk. Örökre - mondta végszóként, majd elhagyta a szobát. Az ajtót olyan erővel csapta be, hogy majdnem kiszakadtak a zsanérok is.

Hermione a szoba közepén állt, mint aki odaragadt. A fiú hűlt helyére meredt. Hát tényleg megtette. Szakított Dracóval. Nem lesz több lopott csók a folyosón, sem tréfálkozás. Semmi nem lesz.

A lány lerogyott a földre, és szív szaggató sírás tört ki belőle.