Kívánj valamit!

10. rész: A zenedoboz

3

Helyet foglaltak a nappaliban, kivéve Mary-t, aki végig feszülten kémlelte a lakást. Pár perc kényelmetlen csend után Carver Atya szólalt meg elsőnek.
-Nos, először is még egyszer elnézést amiért zavarjuk önöket, másodszor pedig hadd mutatkozzunk be kicsit részletesebben. - Mary-re pillantott, aki még mindig összefont karokkal álldogált - A Jézus Oltalma Templom vezető tiszteletese vagyok.
-Mi nem járunk oda, tudja nem igazán vagyunk hívők sem. - vágott közbe azonnal Rose.
-Tudom, de nem téríteni jöttem. Ezúttal nem. Ismertem Amy-t, ha jól tudom, akkor ön a lánya?
-Igen. - felelte Rose.
-Míg élt, gyakran járt a közösségünkbe és adott tanúbizonyságot hitéről, Isten nyugosztalja. (Keresztet vetett) Szomorúan hallottam a hírt, hogy meghalt a lánya. - nézett Rose-ra.
A nő szemében könny csillant, de azt azonnal le is törölte.
-Igen. - felelte halkan.
-Őszinte részvétem! - sóhajtott egyet, utána folytatta - És bemutatnám segédemet is, Maryt - még mindig feszült volt és az emeletre vezető lépcsőfokokat kémlelte - egy médium.
-Médium? - szólalt meg mostmár George is.
-Tudják... - Mary átvette a szót - Sarah Karlson-tól hallottunk Kate rohamairól. Úgy tudjuk, hogy barátok voltak.
-A legjobb barátok. - hangsúlyozta ki George.
-A szülei - folytatta Carver Atya - minden vasárnap eljönnek a templomunkba és valamikor a gyermekeiket is magukkal hozzák. Sarah a múltheti istentisztelet után mesélt nekem Kate furcsa viselkedéséről.
-Meggyőződésünk, hogy a halálát nem betegség vagy az orvosok okozták. - rápillantott Carver-re és miután a férfi bólintott megkérdezte - Esteleg megengedik, hogy körbenézzek a szobájában?
Rose és George hirtelen meg sem tudtak szólalni, de végül Rose erőt vett magán és odaadta Mary-nek a szoba kulcsát.
-Miért akar bemenni?
-Csak a munkámat végzem, nem kell aggódnia, nem nyúlok semmihez. - kedvesen mosolygott Rose-ra, de ő képtelen volt azt viszonozni.
-Megmutatom, hogy melyik az.
-Maradjon csak, odatalálok. - ahogy elindult a vörös ruha suhogott utána, cipője pedig
kopogott a padlón.

4

-...nem betegség volt? - Rose már csak a mondta végét hallotta, mire visszatért a nappaliba - Akkor mégis mi?
-Ez elég bonyolult Mr. White de megpróbálom elmagyarázni. - mély levegőt vett, pontosan úgy mintha élete nagy beszédére készülne fel - Abból ítélve, amit Sarah-tól hallottam, bár nem állíthatom biztosan, de attól tartok, hogy egy démon végzett vele. Méghozzá egy elég erős fajta. Pont emiatt, kértem Mary-t, hogy jöjjön velem.
-Mit akar ezzel mondani?
-Talán nehezen hiszik el, ha azt mondom, hogy ennek az okozója maga Kate volt.
-Hogy állíthat ilyesmit? - George felpattant ülő helyzetéből, de Rose visszarántotta.
-Próbáljon megérteni. Kate nem tudta mit csinált, csak az eredményét tapasztalta meg. - rövid csend - Sarah, azt is elmondta, hogy Kate még hatévesen látott valakit, akit önök nem. Igaz ez?
-Maga megőrült és ha nem akarja, hogy...
-Igaz! - szólalt meg váratlanul Rose.
George csak a nézésével kérdőre vonta, de a nő még csak rá sem nézett.
-Elképzelhetőnek tartom, hogy nem árulta el a kilétét az idegennek. Nos, azt is tudom, hogy a kis Kate kívánt valamit a születésnapján akkor. Ezt sem említette?
-Nem, de ne is mondjon többet. Beszéljünk inkább arról, hogy mi a faszt akarnak!? - George már-már a dühroham kitörésének szélén állt.
-George! Nem szégyelled magad!?
A férfi felállt és köröket kezdett leírni a helységben a fotel körül, amelyben ült.
-Mary többet tud majd mondani, azután megbeszéljük a további lépéseket.
-További lépéseket?
A szobában lévők egyszerre néztek az emelet felé, a lágy dallam újra felhangzott.

5

Legelsőnek lépett be a szobába George, aztán Rose és végül Carver Atya zárta a sort. Egyszerre meredtek Mary-re, aki valamiféle öntudatlan állapotából ébredt fel. Megdörzsölte a szemeit, ezután megfordult. A tekintetük a zenedobozra siklott, a békés - de kicsit sem nyugtató - dallam folytatódott. Mary odalépett a falra szerelt polchoz és leemelte róla a kis dobozkát. Egy körhintát keltett életre, de muzsika nem cirkuszi volt, inkább csak egy lágy altatóra hasonlított. Kikapcsolta és visszahelyezte oda, ahol volt. Rose szemébe nézett.
-Magától kezdett játszani.
Rose nem szólt semmit, ehelyett csak egy kis bólintással jelezte, hogy elhiszi. A többiek visszasorakoztak a nappaliba, de George utána szólt, miután látta, hogy feleségen nem tágít az ajtóból.
-Rose nem jössz?
-De megyek azonnal.
Furcsa érzések kavarogtak benne, képtelen volt elhinni, amit Carver Atya állított. Nem tűnt valószínűnek, hogy amit mond az igaz.
George lépett be és megragadta a karját.
-Gyere már, biztosan nem fogok egyedül ezekkel lent lenni.
Éppen rántott egyet a karján, hogy elvezesse a folyosóra, de Rose nem mozdult.
-Mi a baj? - maga felé fordította - Rose, rendben vagy?
-Nem tudom. - leseperte George kezeit a vállairól és elindult - Nem tudom mi folyik itt, George.
Hátat fordított és sietősen, szinte futva menekült el a szoba nyomasztó atmoszférájából.
George sajnálta a feleségét, jobban, mint bármikor, de nem tudta, hogyan könnyíthetne terhén. Az ajtót visszazárta, szemezett a kezében lévő kulccsal, végül egy hang kedvéért a fejében, nem zárta be. Visszaballagott a társasághoz.