Túl a csúcson - Az új generáció

43. Fejezet - Emma Norris

Clairivel egy faházat kaptunk és miután kipakoltunk ő elvonult az erkélyre felhívni Dantét, így én a szobában maradtam és rányomtam Philip nevére. Pár csörgés után fogadta a facetimeos hívásom:
- Szia kicsim! – köszöntött mosolyogva
- Szia édes! – vigyorogtam rá
- Berendezkedtetek? – érdeklődte
- Igen. Clairivel egy faházban leszünk. Hamarosan ebéd majd ismerkedős délután a csapatommal. Paul lett a mentortársam. Tudod, aki egy évvel jár felettem az egyetemen. – világosítottam fel
- Ő legalább nem fog letaperolni. – nevette el magát
- Ha itt lennél inkább te lennél veszélyben tőle. – csatlakoztam hozzá
- Sok ismerős van?
- Igen. – fújtam ki a mellkasomba szorult levegőt
- Talán baj van? – kérdezte lágyan
- Itt van Liam. – vallottam be neki. Úgy gondoltam jobb, ha tőlem tudja meg, mint a húgától. Úgyis beszélni fognak telefonon.
- Az exed? – nézett rám kikerekedett szemekkel
- Igen.
- Aki megcsalt?
- Igen.
- Összefutottatok?
- Igen, máskülönben, honnan tudnám. – vágtam rá kicsit indulatosan, de nem neki szántam, hanem a helyzet miatt feszült vagyok kicsit. – Bocsánat. – hajtottam le a fejem
- Ha hozzád ér kinyírom ugye tudod? – nézett rám határozottan
- Miért nyúlna hozzám? Egy messziről elkerülöm. Kettő meg nem olyan lány vagyok tudhatnád!
- Csak, azért mondtam, hogy tisztában légy a dolgokkal. – hadarta idegesen
- Tisztában? – kezdtem azt érezni, hogy nem bízik meg bennem
- Rosszul fogalmaztam. Csak ideges vagyok. – túrt bele a hajába
- Akkor inkább ereszd ki a gőzt.
- Emma megérthetnéd, hogy nem örülök annak, hogy egy hétig össze leszel zárva az exeddel, akivel a szakítás óta nem is találkoztatok. Emlékszel, hogy összetört!
- Igen és gondolom rohadtul büszke vagy magadra, hogy te raktál össze! Én vagyok Philip Gerard, aki életet lehelt Emma Norrisba. – zúdítottam rá a feszültségem
- Ne forgasd ki a szavaim! – hatalmasat sóhajtott és lehunyta a szemét
- Csak az igazat mondom! – vágtam rá indulatosan – Verheted a mellkasod! Figyelj, nekem ehhez nincs idegrendszerem. Azt hittem bízol bennem! – néztem a kék szemeibe határozottan
- Bízok is csak féltelek. – ejtette ki halkan az utolsó szót
- Nem kell. Mindig is tudtam magamra vigyázni és ezután is tudok. De, amit mondtál, csalódtam benned. Nem gondoltam volna, hogy a fejemhez vágod. Én sosem korlátoztalak semmiben.
- Én sem téged.
- De, ha hozzám ér kinyírod. – ismételtem el a szavait – Ezzel a mondatoddal tőrt döftél a szívembe. Ezzel azt mutattad meg nekem, hogy nem bízol bennem.
- Emma bármi történhet! – vágta rá indulatosan
- Bármi? – kérdeztem szemrehányóan – Jézusom! – csaptam a homlokomra – Jobb is, hogy most egy hetet külön leszünk. Legalább lesz időm átgondolni kettőnket. Lehet korai volt ilyen gyors lépésekben haladni. – mondtam ki neki a félelmem
- De Emma... - kezdett volna bele, de a szavába vágtam
- Ne keress! Majd ha hazamentem átbeszéljük kettőnket, ha egyáltalán lesz még olyan, hiszen én olyan lány vagyok. – próbáltam erős maradni és nem nézni a kék szemeibe, mivel tudtam, hogy akkor nekem végem és az, hogy erős maradjak megszűnik létezni. – Szia. – nyomtam ki a készüléket meg sem várva, hogy elköszönjön. Leraktam a telefonom az ágyra és a hajamba túrtam majd a plafonra emeltem a tekintetem, hogy a könnyeimet visszafojtsam, amik egyszer csak utat törtek. Hagytam felszínre törni a fájdalmam, miközben úgy éreztem a világom darabokra hullik. Két lágy kéz fonta át a testem. A tulajdonosához szorosan hozzá bújtam. Clairi végigsimított a hátamon, miközben annyit suttogott:
- Minden rendbe fog jönni.
- Mit rontottam el? – kérdeztem tőle sírva
- Makacsok vagytok és félt. – mondta a szemembe nézve és megsimította az arcom
- De nem kell. Messziről el fogom kerülni.
- Tudom, de voltam hasonló helyzetben és biztos vagyok benne, ha Dante tudta volna ugyanígy reagál.
- El kellett mondanom, hiszen Inez biztos megemlíti. – magyaráztam
- Tudom, de te nem így reagáltál volna? – érdeklődte
- Nem tudom. Biztos nem mondom ki, mivel megbízok benne annyira. – válaszoltam
- Most csak annyit tudok neked ajánlani, hogy próbáld kizárni Philipet. Magadra koncentrálj ezen a héten és ahogy vége lesz a tábornak leültök és megbeszélitek ezt a nézeteltérést. Minden rendbe fog jönni. – szorította meg a kezem biztatásképpen
Végigpörgettem az agyamban a Philippel folytatott beszélgetésemet. Visszagondolva picit meggondolatlanul vágtam neki vissza, de már kár rajta rágódni. Ő is mondott pár dolgot, amivel megbántott és én is neki. Ez volt az első komolyabb veszekedésünk, mióta együtt voltunk. De minden kapcsolatban vannak néha viharfelhők nem csak rózsaszín köd és happység.
- Mi is vesztünk már össze Dantéval. Két napig ignoráltam, utána észhez kapott. – mosolygott rám biztatólag
- Azt mondod két nap elég? – érdeklődtem
- Én tovább is bírtam volna, de nem tudtam előle menekülni. – húzta meg a vállát
- Akkor ne beszéljek vele a tábor végéig? – néztem rá kikerekedett szemekkel
- Ne! És ma még el is megyünk a nyitó buliba és töltünk fel képet. Hadd egye a fene! – mosolygott rám
- Nem hiszem, hogy jó ötlet. Mi van, ha Liam... - kezdtem bele a mondatomba
- A négy fal között akarsz ülni, mert az a hülye ficsúr itt van? – nézett rám meglepetten – Nem ilyennek ismertem meg Emma Norrist.
- Az már igaz. Nem szoktam megfutamodni a helyzetektől. – értettem vele egyet – Élvezni fogom az itt töltött napokat és magamra fogok koncentrálni
- Ez a beszéd kis anyám! De menjünk mert farkaséhes vagyok! – húzott fel az ágyról majd egymás mellett sétálva mosolyogva elindultunk az ebédlő felé, ahol csatlakoztunk a többiekhez.