•Bucky x Diana•

Start from the beginning
                                    

-Motorozik? -kérdezte és így kialakult egy beszélgetés. Majd a beszélgetésből egy randi.

Timeskip, mert Morgan 3000-szeresen szereti Tonyt...

Már egy ideje találkozgatok Buckyval. Eddig 7 randink volt. De van egy kis bökkenő a tervben. Én. Ugyanis azt hiszem... sőt tudom, hogy beleszerettem a célpontomba. Nagy hiba az biztos, főleg mivel a cél az lenne, hogy tönkre tegyem az életét.

Szörnyű érzés nap mint nap hazudni neki és eljátszani az átlagos embert.

De ami azt illeti már az első randin belezúgtam. Pedig csak a parkban sétáltunk és beszélgettünk. A vége felé pedig megfogta a kezem. Én nem is tudom miért, de átkaroltattam a derekam és a jobb kezemmel megfogtam az ő derekamon lévő jobb kezét, majd én is átkaroltam és a bal kezemmel megfogtam a fém kezét, ami előszőr nagyon meglepte, de végül beletörődött. Mivel az a randi jól alakult követte egy csomó másik.

És hogy mit mondtam a Hydrának, hogy miért nem szállítottam még le Buckyt? Nos... Az biztos, hogy nem az igazat... Azt hazudtam, hogy Bucky nem nagyon bízik idegenekben, ezért olyan helyekre megyünk ahol tömeg van és nem eshet baja egyiküknek sem. Tudom béna kifogás, de a Hydra még ezt is bevette, szóval egynek elmegy amíg elmondom az igazat.

-Hail Hydra! -léptem be a terembe a szokásos elcsépelt dicshimnusszal amit a Hydra, Hitlertől nyúlt le. Így kell köszönöm ahányszor találkozom a felettesemmel vagy elköszönök tőle.

-Hail Hydra! Fejlemények? -kérdezte azonnal. Én elmondtam neki a fejleményeket, de persze szinte mind hazugság volt. -Ideje lenne, hogy egy kicsit jobban próbálkozzon, mert ha nem akkor legközelebb megtámadjuk a katonát és elkapjuk amikor nem számít rá. -kezdte fennhangon. Mintha ez eddig annyira bejött volna... -Mikor tudja őt elhozni ide?

-Ma? -kérdeztem. Rendben Barnes. Ideje hogy tönkretegyek mindent kettőnk közt és megvédjelek.

-Remélem így is lesz. -nézet jelentőségteljesen.

-Én is. -mondtam inkább a saját tervemnek mintsem az ővének. Elköszöntem a szokásos módon, majd távoztam a régi katonai bázisról, ami az új Hydra bázis.

Visszamentem abba a házba ami ideiglenesen az enyém a Hydra által. Ugyanis minden átlagemberek van hol laknia. Miután megérkeztem a motort indulásra készen állítottam a kapuba, hogy leléphessek, ha esetleg elfajulnak a dolgok, majd bementem.

Vagy 1 órát vártam és tépelődtem mire megérkezett. Ez idő alatt az összes közös emlékünk pörgött le a szemem előtt minden érzelemmel együtt amit valaha iránta éreztem. Szörnyű volt. És a tervem valahol itt bukott meg. Mármint az a része hogy valahogy eltünök. A végére már magamat is kinyirtam volna a helyében, mert megérdemeltem volna. Mondjuk ez még meg is történhet.

Hallottam a motor duruzsoló hangját, majd azt ahogy leáll. Hallottam az ajtó nyitódását, majd csukódását. Végül mielőtt megláttam volna, még hallottam a léptei könnyed hangját, amit ha nem lennék a Hydra képzet gyilkosa, észre sem venném.

-Szia! -köszönt egy nagy mosollyal. Közelebb sétált, a kezét a derekára tette, magához húzott és megakart csókolni. De ennyire még én sem lehetek szörnyeteg. Nem engedtem. Inkább eltoltam magamtól. -Minden rendben? Történt valami? -kérdezte aggódva és jogosan. Én csak arrébb sétáltam tőle vagy négy méterre a fal mellé.

-Igen, történt. -kezdtem, de közel sem voltam olyan határozott mint terveztem. Már majdnem elindult felém, de újra megszólaltam ezzel megállítva őt. -Én! És nagyon sajnálom amit tettem! Tényleg. De nem volt más választásom! -már alig bírtam visszatartani a könnyeimet pedig nem akartam sírni. Ő nem értette. Nem értette a kirohanásom. Féltem folytatni, de ha ez kell ahoz, hogy megvédjem, akkor nincs más váasztásom! Szeretem őt és ez a legkevesebb amit érdemel, miután átvertem. Elmondom az igazat. A teljes igazat, elejétől a végéig. -Mi nem... Mi nem véletlen találkoztunk. -kibuggyant az első könnycsepp. -A Hydra intézte úgy, hogy találkozzunk. Én a Hydra egy ügynöke vagyok már kislány korom óta. A feladatom az volt, hogy vigyelek vissza és te legyél újra a Tél Katonája. De nem tudom megtenni. -sírtam el magam végleg. Na igen, a Hydra jelenlegi legerősebb gyilkosa a szerelem miatt sírdogál.

☆Marvel Oneshots★Where stories live. Discover now