-Valamit hozott neked a futár. -szóltam fel barátnőmnek miután kiürítettem a postaládát. Ezt hallva gyors léptekkel robogott le a lépcsőn és kikapta a kezemből a kiscsomagot majd felvitte magával. Elmosolyodtam olyan aranyos volt, a csomag tartalmát nagyon várhatta már.

Pár percen belül egy ajándékzacskóval tért vissza a kezében. Letette a konyhapultara mellém és megölelt. Cukik az ölelései, nem is éri át a derekamat hisz olyan picike hozzám képest. Mondjuk be kell vallanom, mindig szerettem a nálam minimum 10 centivel alacsonyabb lányokat. Van valami bennük. Ezért is próbáltam ki az Apuci szerepet, ami nem jött be teljesen bár azért szerettem az ölembe ültetni a picilányokat és megmondani nekik, hogy mit tegyenek. Ez elsőre bizonyára furcsán hangzik, de végül azokból a kapcsolati dinamikákból is átvezettem pár dolgot a későbbiekbe és a mostaniba Árvennel.

-Boldog szülinapot. Tudom még nem ma van, de nekem holnap 7:45-től római jog vizsgám van ezért sietek így nem tudnálak reggel megköszönteni. -mondta puszit adva az arcomra. Meglepett, hogy tudja mikor van. Alapból nem ünneplem a szülinapjaimat, de talán erre is rá tud szoktatni ez a kis tündérke.

-Köszönöm Baba! - suttogtam megpuszilva a feje búbját majd belenéztem az ajándékcsomagba. Kivettem belőle egy közepes méretű dobozt, amit a barátnőm hamar kikapott a kezemből.

-Ezt bontsd ki utoljára! -kért. A csomagban volt még két hosszú ujjú felső, mindkettőn macik voltak felöltöztetve. Van már egy ilyen Polo Ralph Lauren pólóm kékben, de most lesz szürkében és sötétzöldben is. Kifejezetten kedveltem ezt a grafikus mintát, nagyon illett hozzám. Azonban ezek elég drágák tudnak lenni mivel designer darabokról van szó, ezért sem vásároltok magamnak alapból ilyeneket. Végül kinyitottam a dobozt is. Egy bőrkarkötő volt benne mágneses ezüst csattal. Igazán férfias darab, nem szoktam ilyeneket hordani, de a mindennapokra tökéletes lesz.

-Mimi csinálta, nézd meg a majd a belsejét is. - a fémbe gyönyörű betűkkel „Kicsilány" volt gravírozva. Ezentúl mindennap fogom hordani ezt, azt jelképezi, hogy foglalt vagyok, Árvené. Ráadásul minden alkalommal amikor ránézek ő fog eszem bejutni az ékszerről.

-Mit szólnál Baba, ha teljesíteném egy kívánságodat? Kérj bármit amire éppen vágysz. -ajánlottam fel letéve a karkötőmet a pultra a többi ajándék mellé. Jól tudtam mit fog kérni és úgy gondoltam ez egy jó alkalom, hogy belekezdjünk a szexuális gyógyulásba, ami biztosan egy hosszú út lesz, de állok elébe.

-Szeretném, ha segítenél, megbirkózni a szexualitással kapcsolatos félelmeimmel. -mondta halkan majd elpirulva lehajtotta a fejét. Felemeltem a fejét az állánál, hogy a szempárjaink találkozhassanak majd adtam neki egy finom csókot ezután kézen fogtam és az új fekete szobámba vezettem. Hasonló hely volt, mint az előző lakásomban levő azt leszámítva, hogy a BDSM felszereléseim nagyon hiányosak voltak. Egy részük ugyanis Magyarországon maradt és még nem volt időm elmenni vásárolni ráadásul nem is tudom, hogy milyen játékokra lenne pontosan szükségem. Árvennel a kapcsolatunk nem a szokott BDSM- re épül. Körülbelül a büntetésekkel kimerítjük ezt az oldalt. Nálunk ez működik.

Nem sokkal később leültem az ágyra, megtámasztottam a hátamat egy párnával. Árven mellettem helyezkedett el. A combjához nyúltam és simogatni kezdtem lassan és érzékien. Nem siettünk sehová, egyébként is mielőtt tovább haladhatnánk muszáj lesz megszoknia, hogy megérintem és cirógatom. A fehérneműjének a derékrészéhez vezettem a kezem, közvetlenül az alhasához.

-Ha bármi fáj vagy kellemetlen érzés csak szólj és abbahagyom, vagy lassítunk. Ezzel bevezettem a kezem a bugyijába. Először összeszorította a fogát, gondolom fájdalomra számítva majd amikor nem érzett semmi ilyesmit. Megkönnyebbülten felsóhajtott és próbált ellazulni.

-Alex várj! -kért amikor ott lent cirógatni kezdtem.

-Igen picim mit szeretnél? -kérdeztem megállva egy pillanatra.

-Takarót, tudod én nem szeretném látni, hogy mit csinálsz. Azt hiszem nem állok rá készen. -szólt őszintén. A szabad kezemmel elvettem magam mellől egy puha ágytakarót és leterítettem vele deréktól lefelé. Ha ezzel minimalizálni tudom a kielégítéssel kapcsolatos rossz érzéseit akkor boldogan megteszem. Immár a takaró alatt folytattam.

-Nem kell ehhez síkosítót használni? -kérdezte Árvi. Próbáltam nem mutatni a meglepettségemet. Fogalmam sem volt ,hogy miért hiszi ezt.

-Hogy érted baba?

-Zsombor mindig használt, azt mondat nem vagyok elég... tudod. -felelte szemérmesen. Halkan kacagtam egyet. Valóban szánalmasabb ez a srác, mint gondoltam. Ha nincs előjáték akkor mit vár? Nem lehet csak úgy belecsapni durván a közepébe. Nincs természetes reakció sem. Ha valaki nem tud izgalomba hozni egy nőt akkor mondja meg, ne keressen ilyen szánalmas ürügyeket. Ráadásul a síkosító csak a férfinak segít a nőnek nem okoz semmi plusz élvezetet.

-Hé, ne nevess ki! -kért a barátnőm tettetett sértődöttséggel, de közben az ő arcán is bujkált egy kis mosoly, hiszen kezdett oldódni a benne levő feszültség.

-Nem rajtad nevetek picilány, de ez rendkívül cuki volt, nem is tudod mennyire. Hidd el én elég biztos vagyok abban, hogy képes leszek előcsalni belőled természetes úton, nem kell ide síkosító.- addig folytattam a simogatást majd a cirógatást, kis rövid szünetekkel amíg Árvi teljesen megszokta ezt a fajta érintést. Ezt volt az első lépés, amit majd még számos másik követhet a jövőben.

-Árven

Alexnek toltam a hátam, a fejemet pedig a mellkasán pihentettem, a keze most már a belső combomon volt. Jól éreztem magam, tovább növekedett a belé vetett bizalmam. Nem bántott pedig megtehette volna, teljesen kiszolgáltattam magam neki.

-Akartam kérdezni kicsim, nem muszáj persze válaszolnod, de érdekel. Volt már orgazmusod? - nagyot nyeltem majd válaszoltam.

-Nem soha. Neked? -feleltem. Persze az én kérdésem totális hülyeség volt. A barátom szerintem mindent kipróbált már amihez volt kedve. Nem én leszek az első, aki vele akar lefeküdni. Nekem biztonságot adott a tapasztaltsága, kevésbé tűnt veszélyesnek.

-Többször is, de a férfiaknál ez kicsit más. Nőknél hosszabb folyamat szokott lenni, kell hozzá a kitartás. Másrészt a nők sokszor csak akkor képesek erre, ha komoly érzelmi kötelék fűzi őket össze a párjukkal. A szex egy érzelmi dolog is, nem csak a testiségről szól. Inkább úgy gondolj rá mint az érzések átformálása egy testi cselekvésbe, ami mindkét félnek izgalmas és kielégülést hoz.

Az erőd a fájdalmamWhere stories live. Discover now