𝐄𝐲𝐰𝐚 𝐤𝐨̈𝐯𝐞𝐭𝐞𝐢┃━┃ᴀᴠᴀᴛᴀʀ┃

[ 26. rész ] - Feszültség

– Az égemberek megtámadták a Tulkunokat. – suttogtam Ämi felé elsősorban.

Aztán gyorsan visszaegyenesedtem, majd körbe pillantottam a húgaim reakcióját figyelve. Eämi visszafogottan hümmögött, és eltöprengve lesütötte a szemeit. Eämi pontosan értette ennek a jelentőségét. Miraya pedig már csak magát a támadás szót meghallva jobban összerezzent. Neki felavatatlan követként, nem is kellett volna most itt lennie, és ilyesmikbe keverednie. Ez okozott bennem némi feszültséget is.

– Pontosan mi is az a Tulkun? – dőlt közelebb ekkor Xin zavart tekintettel hozzám, mire én csak összehúzott szemekkel meredtem rá.

Eämi kiábrándultabb arccal forgatta meg a szemeit húga ezen kérdésére. Én pedig inkább válasz helyett csendre intettem a testvérünket. Leyoa ugyanis éppen ekkor fordult vissza felénk jelentőségteljesebben tekintettel, végig nézve rajtunk. Lassan felemelte a kezét szintén, a készenlétbeállást jelezve ezzel mindegyikünknek. El is csendesültünk rögtön, majd jobban kihúztuk magunkat, és stabilabban megfeszítettük a kezünkben tartott lándzsáink, és dárdáinkat.

– Egyelőre nem teszünk semmit, amíg az Olo'eyktan és a Tsahìk nem tisztázzák pontosan mi történ. – adta ki a határozott utasítást Leyoa.

Egy apró biccentéssel erre minden követ némán jelezte a belegyezését, ez alatt a gyógyító sorban végig tekintett rajtunk. Rajtam azonban valamelyest többet időzött a tekintete, önkénytelenül összébb ráncoltam a homlokomat halványan, ám a gyógyító végül egyszerűen csak elfordult, és nem is intézett több parancsot egyelőre felénk.

Lazuh'ra közvetlen előttem helyezkedett el, így kiszúrhatta rajtam ezt apró változást mikor futólag hátra tekintve, végig járatta a szemét a tömegen, aztán letekintett rám. Az arca valamivel kérdőbbre váltott. Én igyekeztem biztatóan visszatekinteni rá, ugyanakkor érzékeltem a reakciójából, hogy ez most jóval kevésbé sikerült, mint általánosságban.

Ez a nap még megterhelőbb volt számomra lelkileg, mint a tegnapi, mely most nem könnyítette meg a dolgomat. Gondoltam ezt a nővérem is észrevehette rajtam, mert meglágyult a tekintete aztán finoman az oldalra mozdulva a „nyugalom" szót mutogatta felém. Hálás voltam ezért a gesztusáért, ennek okán egy gyors köszönő mosolyt küldtem felé.

Ám ahogy a nővérem újból előre fordult, egy reszketeg sóhajt szaladt ki a számon. Így hogy a követtársaim mellett voltam már el is értem a gyorsan magam elé kitűzött célomat. Ezért mivel egy fokkal felszabadultabb lettem, vissza kezdtek köszönni a gondolataim között az egész gyűlés előtti utolsó pillanataim, Neteyammal szemben állva. Az utolsó mondataink és a beszélgetés félbeszakadása.

Alig pár perce felejtkezhettem csak meg jóformán teljesen a történtekről, most minden kezdett újra előtérbe torlódni. Szinte reflexszerűen mozdítottam oldalra a fejem, és tekintettem körbe a klán tagjai között a fiút és családját keresve. Aztán csak akkor vettem észre magamon, hogy mennyire ösztönössé vált számomra ez, mikor már megtaláltam a Sully család tagjait, szintén előrébb elhelyezkedni tőlünk jobbra.

Szorosan a szüleik körül álltak, Kiri félig az anyja vállába és kezébe kapaszkodva. Eléggé nyugtalannak látszott még mindig, habár Neytiri, úgy láttam igyekezett nyugtatóbban hatni rá. Nem volt jó így látni a barátnőmet, főleg úgy, hogy tudtam nem tehetek érte semmi jelenleg.

Elkaptam hát az ő és Neytiri kettőséről a figyelmemet inkább, és helyette a bátya alakja felé fordítottam. Neteyam az apjuk oldalán állt éppen, alig kétlépésnyi távolságra Kiriéktől. Amint jobban lehetőségem lett felmérni az ő kedélyállapotukat hamar megállapítottam, hogy ők is ugyanolyan gondterhelt állapotba kerültek, vagy talán még nagyobba, melyben mi többiek voltunk.