The Heart of the Dark - 𝔅𝔢𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱𝔱

25. Matematika

– Nael... – szorította meg a karom Lux, mire rápillantottam. Nos, a nevemről ennyit, de talán ebből még nem lehetett akkora gond.

– Nael? – kapott rá rögvest Ahira. – Hm... elgondolkodtató!

– Az – vetettem oda flegmán, majd újfent a halálra vált arcú Luxra emeltem a tekintetem.

– Sajnálom, én...

– Nyugi – vontam magamhoz, majd visszafordítottam a fejem Ahira felé.

– Arden azt állította, hogy nem egyke vagy.

– Befejeztem ezt a beszélgetést! – közöltem határozottan, majd nemes egyszerűséggel elteleportáltam.

Sejtettem, hogy ki akart kérdezni, megtudni dolgokat, amiket Arden nem kötött az orrára, de nem akartam megadni neki ezt az örömöt. Illetve az is roppant mód idegesített, hogy Lux nem volt biztonságban, így inkább feláldoztam a Chevroletet. Vigye nyugodt szívvel, majd veszek egyet anyának, ha Ahira magával ragadná.

A pokol folyosójára érkezve Lux várakozás nélkül lépett be elém, majd a kezem megragadva legörbítette az ajkát.

– Nagyon sajnálom, Nael! Nagyon haragszol rám... a-amiért... – kámpicsorodott el, szemében könnyek gyülekeztek. – A-amiért vé-véletlenül el-elmondtam ne-neki a ne-neved? – A végére szegénykém már sírt, így azonnal magamhoz vontam, és átöleltem.

– Dehogy haragszom! – simogattam a hátát, hogy megnyugtassam. – Ne sírj, Lue! Nincs miért!

– Buta voltam... – hüppögte keservesen.

– Hé! – toltam el magamtól, majd letöröltem a könnyeit az arcáról. – Nem történt semmi baj! Kérlek, ne sírj! Még az is lehet, hogy eleve tudta, csak szórakozott.

– Ne-nem tudom – nyelt nagyokat. – Bocsánat!

– Lux – cirógattam az orcáját. – Nincsen semmi gond! Nem kell bocsánatot kérned!

– A-akkor is... sa-sajnálom – szipogta halkan, még a szemét is lesütötte.

– Csak nyugodj meg – hintettem egy csókot a homlokára, majd ismét átöleltem. – Nem kell ezért ennyire kiakadni, nem történt semmi, szerelmem.

– Sze-szerelmemnek hívtál? – húzódott el tőlem egy picit, mire felkuncogtam, majd bólintottam. Nekem hirtelen fel sem tűnt, mert mást sem szerettem volna, csak megvigasztalni, az összes könnyét eltörölni.

– Igen – helyeseltem rögtön, mire egy pici mosoly jelent meg az ajkán. – Az vagy, Lue! Szeretlek!

– Én is sz-szeretlek – vett egy mély levegőt szakaszosan, majd a végén felsóhajtott. – Jól van, a-abbahagyom ezt.

– Oké, az jó – helyeseltem. – Ugyanis nincs értelme sírnod, mert nincs baj.

– Me-meg kéne keresni az apukád, nem?

– De igen – értettem egyet. Azonnal szólnom kellett neki, kivel találkoztam, habár egy kicsit felzaklatott, amiért Ahira pont ezt várta el tőlem. De attól még egy fontos információnak számított. Csak nem titkolhattam el... – Van kedved velem jönni, vagy inkább pihennél?

– Jövök! – vágta rá, mire összekulcsoltam a tenyerünk, majd megindultunk együtt a szüleim keresésére.

Az első utunk természetesen a hálójukhoz vezetett, azonban az üresen kongott, így a tanácskozót vettük célba, majd a nagytermet, de se apám, se anyám nem tartózkodott ott. Még Lucifer papa sem. A pokol tulajdonképpen kihaltnak tűnt. De akkor mégis hol lehetnek?