A sírás kerülgetett. Persze, nem a tanárnő miatt, egyik fülemen be, a másikon ki. Engem az zavart, hogy Donna-n és Ruth-on kívül mindenki olyan megvetően nézett rám. Főleg Sharon; olyan gúnyosan vigyorgott, hogy azthittem már örökre úgy marad. Mikor újra megszólalt a csengő a két barátnőm rögtön a padomhoz lépett. -Minden oke?-nézett rám aggódva Ruth.
-Persze-erőltettem magamra egy mosolyt-viszont én megyek, mielőtt még "nagyobb bajva keveredek".
-Elkíserünk-ajánlkozott Donna készségesen.
-Nemkell, sietek-indultam ki a teremből.
A folyosó már végig fel volt díszítve a holnap esti bálra; szalagok, lufik és szívecskék mindenhol. Az igazgató irodája előtt vettem egy mély lélegzetet majd bekopogtam. Ott ült az öltönyében a székében és kérdőn pillantott rám.
-Miben segíthetek?-kérdezte mély, mégis lágy és barátságos hangon az igazgatóúr.
-A irodalom tanárnő küldött ide-toporogtam még mindig az ajtóban idegesen.
-Michelle, a jegyei jók, aktívan résztvesz iskolai és iskolán kívüli versenyeken is. Megint magatartás problémák?-kérdezte, de nem tudtam eldönteni hogy aggódott vagy szórakoztatta e ez a téma.
-Igen, de..-kezdtem-igazgatóúr elnézést de az éjszaka nem aludtam jol.. így órán egy picit lehajtottam a fejem a padra-meséltem el neki a történteket.
-Úgy tudtam gyógyszert szed az alvási problémáira-hajolt előre a asztalán, "bizalmasabbra" véve a figurát.
-Igen, be most felettéb ideges voltam és nem hatottak a gyógyszerek sem-nyeltem nagyot mikor felidéztem a múlt éjjelt.
-Értem-egyenesedett ki újra a diri és elkezdte pakolászni az aktáit-most menjen, mindjárt becsöngetnek.
-És nemkapok semmit?-kérdeztem zavartan.
-Nem-zárta rövidre a beszélgetést majd kitessékelt az irodájából.
Az osztályba visszaérve már elkezdődött az óra. Kopogtam, majd beléptem. Minden szempár rám szegeződött, így én lehajtottam a fejem és megcéloztam a helyemet. -Esetleg nem akar valamit mondani?-kérdezte a tanárnő összefont karral.
-Elnézést, az igazgatóúrnál voltam.
-Már megint mit csinált Michelle?-tette fel a költői kérdést, inkább magának.
-Semmit-vágódtam le a helyemre.
Bírom ezt a tanárt, mert sosem szivatott, így most is békénhagyott. Még 5 kínkeserves órát ültem végig feszengve, reménykedve. Minden szünetben csak arra vártam, hogy valaki elhívjon arra a kibaszott bálra. De senki. Utolso óra előtt, az öltözőben szenvedtem a cipőfűzőmmel, miközben teljesen beparáztam a holnapi bál miatt. Hiszem aki kísérő nélkül érkezik, az már sosem mossa le magárol a "lúzer" jelzőt; és ha még nagyobb pechje van, akkor még a sulis bulvárcikkben is benne lehet. Csak fokozodott bennem a félelem, mikor Sharonék a lehető leghangosabban beszélték ki a saját partnereiket. Persze, hogy a legmenőbbeket szervezték be, sőt Sharon még Aaront is megszerezte magának.
Mikor megszólalt a csengő, kimenekültem az épületből, majd egyenesen célba vettem a házunkat. Forró tea, zsepik és irány a szobám. Ki kell találnom valamit holnap estig.
Megszólalt a csengő. Idegesen nyitottam ajtót, semmi kedvem nem volt "látogatókhoz". Donna és Ruth állt előttem, majd kérdés nélkül bejöttek. Donna nyúlt a kabátomért, leakasztotta majd a kezembe nyomta. -Gyere, egy picit eltereljük a figyelmedet a holnapi Valentin bálról.
-Mi? Hova megyünk?-vesztettem el rögtön a fonalat.
-Mekibe-indult el Donna az ajtó felé.
-Öhm oké.. És hol van Ruth?-néztem körül.
-Bocsi, bocsi mehetünk-lépett ki a konyhából.
-Megkérdezzem, hogy mit csináltál te ott?-nevettem el magam.
-Ittam egy pohár Cappyt-vigyorgott ránk.
Fél óra mulva már a pláza lépcsőjén csörtettünk fel a meki felé. Oriási tömeg tolongott minden kassza előtt, így fájdalmas arccal beálltunk a "legrövidebb" sor végére. Negyed óra kínkeserves várakozás után végre mi jottünk. Egy gyermekarcú fiú állt velünk szemben mosolyogva. Ruth azonnal elénk lépett és csevejegni kezdett a fiúval. Mi csak szemünk forgatva hallgattuk őket. -És mit adhatok?-kérdezte Ruthot vizslatva a fiú.
-Három Happy Meal lesz, köszi-unta meg Donna a várakozást és előre lépett.
-Három Happy Meal. Milyen ajándék?-nézett ránk is kontrollálva a Ruthnak mutatott csajozós mosolyát.
-Uu én eztkérem-mutattam rá a Hotel Transilvaniaban szereplő Drakula grófra.
-Rendben-pötyögött a gépén-Ti?-nézett fel a két barátnőmre.
-Szintén-válaszolták egyszerre.
-Oké, egyben fizetitek?-tette fel az utolsó kérdését.
-Nem-léptem előre azzal a szándékkal, hogy elsőként fizetek.
Elindultunk keresni egy megfelelő helyet; a szemem sarkából láttam ahogy Ruth szomorúan vizslatja a mekis csávót. Biztos vagyok benne, hogy hamar kiheveri majd. A tökéletes helyet meg is találtuk, így a délután hátralevő részét ott töltöttük. Nevettünk, beszélgettünk, ettünk és megint csak nevettünk, egyszóval boldogok és felszabadultak voltunk. Irtó hálás vagyok a lányoknak, amiért nem hagyták, hogy otthon, egyedül siránkozzak a holnapi nap miatt. A meki után mindketten hazakísértek, de már nem jottek be; egyedül sétáltam fel a szobámba.
Anyuék már itthon voltak, de mindketten laptoppal az ölükben dolgoztak a nappaliban. Leültem az ágyamra a töri, a matek és a biosz könyvvel/munkafüzettel és nekiálltam tanulni. Miközben a bioszt olvastam, egyre idegesebb lettem. A ceruzat a fogaim között rágcsálva próbáltam a háziállatok emésztési rendszerét a fejembe vésni, de valahogy semmi nem ragadt meg. A szavakat csak úgy faltam, pörögtek az oldalak, de semmit nem fogtam fel. Íróeszközöm végét már teljesen szétrágtam, gondolatban már rég messze jártam. Holnap délelőtt végülis még elhívhatnak. Tényleg, lehet, hogy holnap délelőtt hívnak el. Simán lehet. Vagy nem? Már csak én vagyok ilyen szerencsétlen, hogy nincs párom? A félelem egyre jobban urrá lett rajtam, teljesen bepánikoltam. Összecsaptam a bioszt, nem fogom megtanulni, nem tudom. Lehunytam a szemem és mély lélegzetekez vezttem. Rosszul voltam, féltem és egyre jobban kerülgetett a sírógörcs. A gyógyszereimért nyúltam, kettőt a tenyeremre öntottem majd bevettem. Összekuporodtam az ágyon, mélyeket lélegeztem, és kezdtem megnyugodni. Persze nem a "oké, kit érdekel a bál? ha egyedül megyek sem lesz semmi" fajta megnyugvás, sokkal inkább a "dejó, már nem érzem úgy, hogy mindjárt hívni kell a mentőket" féleség. Átvettem a pizsamám majd visszafeküdtem az ágyba. Nem találtam olyan pózt, ami egy picit is kényelmes lett volna. Forgólodtam, szenvedtem de aludni nem tudtam. Mondjuk még csak fél kilenc volt, így bevettem a gyógyszereimet majd lenyeltem őket. Visszafeküdtem de nem jött álom a szememre. Rettegtem a holnapi naptól, és a gondolataim csak úgy nyüzsögtek a fejemben. Kimentem inni, majd wcre, majd ujra ittam. Hanyat feküdtem az ágyon, majd hasra; egyszerűen képtelen voltam elaludni. Féltem, de fáradt is voltam, a fejem épp szétrobbanni készült. A sírás határán voltam már, így bevettem még két gyógyszert. Sosem csináltam még ilyet, de abban a percben nem érdekelt. Az oldalamra feküdtem, majd a szemeim szépen lecsukódtak.
