Fearless /Camren/

2. fejezet

Anya: hazavigyelek vagy megvárod a buszt?- na.. Ez csodálatos.. Akkor tuti nem gondol rám. Mindegy. Anyának válaszoltam, hogy megvárom a buszt, hisz akkor lesz esélye annak, hogy találkozunk..

De nem így lett. Amikor a buszról leszálltam, sehol nem láttam. Körbe néztem és haza mentem. Éppen történelmet tanultam, amikor a telefonom csörögni kezdett.. Nem vettem fel, az iskola most kicsit fontosabb.. De nem hagyta abba. Hívogatott.. 3. hívását felvettem.

- Hálo- mondtam már kissé mérges hangon.
-Ooo.. Zavarok?- szólalt meg Lauren, és a szívem szinte kiugrott a helyéről.. Basszus, most bunkónak hisz.
-Nem, dehogy.. Nem érdekes..- mondtam nyugodtan
- Csak azért hívtalak, hogy ráérsz e akkor szombaton? Akkor át tudok menni.
- Persze, rendben..- mondtam, de hangom elcsuklott..
-Baj van?- kérdezett vissza, s hangján aggódás hallatszott
-Nem dehogy.. Csak szombat... Tudod.. December 3. A...- mondtam halkan...
-Mivan akkor?
- A születésem napja..- mondtam és nagyot sóhajtottam
- Uuu szülinap? Akkor nem zavarok a partyn!- mondta boldog hangon, a szülinap szó hallatára.
-Milyen party?
-Hát amit te meg a barátaid rendeznek arra a napra- mondta, majd elhalkult..
- Már ha lennének..- mondtam dörmögve.
-Ehh akkor én mi vagyok? Mellesleg nekem sincsenek pedig 16 éve itt élek..- mondta ciccegve..
-Jó tee.. De rajtad kívül csak a családom tudja a nevem..- ezután valami 1 percig tartó kínos csönd következett..
-De hé, gyere át szombaton.. Sütünk tortát, elleszünk... Megismered a családomat, szüleimet meg a tesómat Heathert.-mondtam bizakodva, hogy megtörjem a csendet.
-Oh rendben jól hangzik... De most mennem kell, az öcséimnek segítek a lenyóban... Majd, majd később beszélünk.. Szia!
- Szia!- válaszoltam neki.. Hm az a később mikor lesz? Nem baj ha nem hív, szombaton átjön... Gondoltam, és lementem a nappaliba, és elmondtam a szüleimnek, hogy akkor a szülinapomra eljön az egyik barátom... Ha ezt ő barátságnak tekinti 2 találkozás után...

Várva vártam már a szombatot.. Eddig egy szülinapomat sem vártam.. Mindig egyedül töltöttem, a családdal.

-Másnap-
Szinte loholtam, és siettem hogy időben leérjek a buszmegállóba.. Újra látni akartam.. Odaértem, és ziháltam. A szívem nagyon dobogott, de jól is jött ez a kis mozgás télen... Megálltam. Hm... Hol van? Körbe néztem.. Nincs itt.. Álltam búskomoran, és megvártam a buszt. Jött a busz, és a szokásos magányos helyemre ültem. Számat egy sóhajtás hagyta el, és fejemet az ablaknak nyomtam. Beértem a suliba. Úristen..Ma lesz a kémia doga. Nem tanultam. Kinyitottam a könyvem és tanulni kezdtem.. Eljött az első óra, majd ahogy leültem rosszul éreztem magam. A tanárnak jeleztem, de nem úgy tűnt mintha érdekelte volna. Utána homály. Elájultam..

Lauren szemszöge:
Ma nem terveztem, hogy iskolába megyek. Inkább veszek valami jót Camilanak.. Azt mondta nem szereti a szülinapját, de én nagyszerűvé szeretném neki azt a napot tenni. Elmentem egy bevásárló központba, és rágondoltam. Minek örülhet.. Egy kesztyű! Azt veszek neki. Mindig olyan vörösek a kezei a hidegtől.. Bementem egy boltba, és egy bézs kövekkel díszitett kesztyűt választottam neki. De ez nem elég.. Valami különleges kell. Valami neki szóló.. Attól függ.. Elmentem egy ékszerboltba. Egy nyakláncot vettem neki, egy C medállal, s mivel nekekem is tetszett, vettem egy L medálosat is hisz Lauren. A kasszához mentem és fizettem. Haza ballagtam, a nagy hideg arcomat teljesen vörösre fújta, de a gondolat róla valahogy melegséget árasztott el a mellkasomban.. Mikor haza értem gondoltam felhívom. De semmi válasz. Remélem jól van. Próbáljuk mégegyszer. Még mindig semmi. Jólvan, nem zaklatom..

Camila szemszöge:
Az iskola nővérnél ébredtem, s a suli zaja hallatszódott be.
-Keresték önt- mondta a nővér kissé gőgösen
-Uhm ki? Szzzz- szisszentem fel, mikor fel akartam ülni, de fejemet úgy éreztem, hogy el sem bírom a fájdalomtól.
-Naa lassan, szépen lassan mindent.- jött oda a nővér és fejemet visszahelyezte a puha párnára, de most kissé magasabbra téve.
-Mellesleg valami Lauren kereste magát. Vagy kettőször végig csörgette. Majd letette.
-Lauren!- szemem felcsillant, és a kis éjjeli szekrényen lévő telefonomhoz nyúltam. Hívni kezdtem, szinte egy tized másodpercig csörgettem, majd megszólalt kissé rekedt hangja
-Uhm halo?
-Szia.. Láttam, hogy kerestél! Itt vagyok.. Baj van?- szólaltam meg és kissé aggódtam..
-Nem dehogyiiss nyugii- mondta úgy egy oktávval magasabb hangon
-Jaa, akkor jó..
A kínos csönd, megint.. A csöndet végülis az öccse hangja törte meg, ahogy gúnyosan odakiabált Laurennek: "Uuu a szerelmeedd azzz?" Majd felnevettem, de tudtam hogy még ha nem is látom, belepirult a helyzetbe.. Majd csak annyit szólt:
-testvérek....- mondta és egy nagy levegőt engedett ki.-Ahj sajnálom, de mennem kell...- mondta, s a sajnálatot hangjában is éreztem.
-Uhm akkor szombat?- kérdeztem rá hiszen szerettem volna majd látni..
-Szombat..

Csak ennyit válaszolt, majd letettük a telefont. Egy mély lélegzetet vettem, majd még egy pár percig pihentem az orvosiban. Haza engedtek, s fájó fejjel mentem haza. De a hangja mégis olyan boldoggá tett.. Mégis mit érzek iránta? Nem az nem lehet. Vagy mégis? Mivan?!