chosen - h.s [hun] // befejezett

05.

Igaza van.

Hirtelen kuncogni hallom, mire felnézek és látom, hogy egy széles vigyor virít az arcán.

„Miért nevetsz?" Kérdezem.

„Nem tudom," mondja, erre pedig összevonom a szemöldökeimet.

„De tudod. Te most kigúnyolsz engem a tegnap miatt?" Megrázza a fejét.

„Talán."

Válasz helyett szemforgatva indulok el újra.

Csend honol közöttünk miközben Isten tudja hova tartunk. Amikor rájövök, hogy nem akarom a házamhoz vinni, mivel oda tartunk, megállok, és megszólalok:

„Hova megyünk?"

„Én csak téged követlek," mondja védekezően.

„Akkor nem megyünk a házamhoz."

„Oké."

Őt bámulom miközben várom, hogy jusson eszébe valamilyen ötlet. „Szóval hova megyünk?"

Megnyalja ajkait, ami szerintem egy hobbija amikor gondolkodik, legalábbis ahogy észrevettem. „Van egy helyem."

Elkezd sétálni, én pedig szem forgatva iramodok utána.

„Hol?"

„Meglátod amikor odaértünk," miközben mondja nem néz le rám.

„Miért nem tudod most elmondani?"

„Miért nem tudsz addig várni amíg oda nem érünk?"

„Kíváncsi vagyok, és most akarom megtudni. Mi van akkor, ha egy sikátorba viszel ahol megölsz, vagy valami hasonló?"

„Majd meglátod magadtól," néz le rám egy kis vigyorral az arcán.

„Akkor meg fogsz ölni?" Kérdezem incselkedve, mire elmosolyodik.

„Lehet ez is egy lehetőség, ha nem hagyod abba a kérdezősködést."

Csend telepedik közénk miközben arra a titokzatos helyre megyünk. A nem messze parkban sétálunk, majd tovább a járdán. Egy tóhoz hozott, ahol leült az egyik padra, ami a tóval szembe van.

Odamegyek hozzá és leülök mellé, sok helyet hagyva magunk között.

„Akkor most azt hiszem, hogy az életedet fogod elmondani nekem," mondom.

Szemöldökeit összevonja és összezavarodva néz rám. „Mi?"

„Láttad a Forest Gump-ot?"

„Persze."

„Mindig mindenkinek egy padon ülve mondta el az életét. Mi most egy padon ülünk, szóval mondhatnál magadról pár dolgot," próbálom burkoltan közölni, hogy meséljen magáról.

„Cseles vagy, nem igaz?" Mosolyogok rám, én pedig vissza rá.

„Azt hiszem."

„Nos, nincs mit mesélnem," a mosoly túl gyorsan tűnik el az arcáról.

„Dehogynem van, mindenki tud magáról mesélni valamit."

„Nem azért vagyunk mert arról kéne beszélnünk, hogy hogyan állítsuk meg a törvényt?" Kérdezi, egy kicsit talán idegesen.

„Akarom tudni, hogy kivel dolgozom együtt mielőtt bármit is elkezdenék."

Ez igaz. Nem akarok egy olyan emberrel együtt dolgozni, akiről semmit se tudok. És tényleg nem tudok róla semmit, csak a nevét és, hogy azt akarja, hogy a törvény megszűnjön.

„Nincs semmi, amit el akarok neked mondani," mondja érzelemmentesen.

„Akkor mondd el mondjuk a kedvenc filmed, vagy valamit," mondom.

Csak csöndben mered maga elé a tóra bámulva. Elnézek róla, és szemeimet a tó felé vezetem.

Gyerekek futkároznak a tónál, kiabálnak és játszanak egymással. Látszólag nagyon jól elszórakoznak egymással.

Lányok és fiúk beszélgetnek egymással. Túl fiatalok még ahhoz, hogy a törvény rájuk is vonatkozzon, jó látni így őket.

„A Keresztapa," szólal meg Harry csöndesen.

„Ne már. Az annyira unalmas," forgatom meg viccelődve a szememet.

„És? Én szeretem," kereszti a karjait és az egyik lábát ráteszi a másikra.

„Unalmas," gúnyolódom.

„Akkor mi a te kedvenc filmed?"

„A nő kétszer," válaszolok. /ford. megjgyz.: neten rákerestem az eredetiben leírt cím változatára magyarul (Sliding Doors) és ez a magyar címe/

„Soha nem hallottam róla."

„Ezért nem vagyok én egy unalmas ember," viccelek.

„Most unalmasnak hívtál? És szerintem az, hogy egy filmet nem ismerek, amit te igen, nem tesz nem unalmassá," megforgattam szemeimet szavaira.

„Mindegy. Úgy értem, te vagy a férfi, és a férfiaknak mindig igazuk van, nem igaz?" Csúszik ki a számon az utolsó mondat.

Harry csöndben marad, én pedig elég kínosan érzem magamat. Kezdtünk kicsit feloldódni, de most ez egy kicsit fura.

Harry hirtelen megszólal: „Talán el kéne kezdenünk megbeszélni, hogy hogyan fogjuk ezt a szart megszüntetni."

Remélem tetszett a rész, ne felejts el magad után nyomot hagyni!♥ 
xx.