Te jó ég

12. rész

-Mr. Harrison valami gond van, Hogy Ms. Woods székét rúgdossa?-fordult felém érdeklődve a tanár.

-Á, semmi. Csak ez egy új tornagyakorlat. Tudja, tanárnő, mostanában nagyon fáj a lábam, és hát kell valami, amivel csillapíthatom a fájdalmat-néztem megjátszott fájdalommal az arcomon. A többiek alig tudták visszafogni a röhögést.

-Mr. Harrison elegem van magából..-de a csengő beleszakított a mondatába. Vigyorogva álltam fel a helyemről, és még időben elkaptam El karját, aki épp készült kimenni. Mint már megszokhattam volna, dühösen fordult felém.

-Már megint jelenetet csinálsz -sziszegte a fogai közt, mire egy fél oldalas mosollyal ajándékoztam meg. Elengedtem a karját.

-Baby, várj már meg.-hatalmas vigyorral a számon mondtam neki, tudom hogy ez idegtépően hat rá, és még azért is felakartam idegesíteni, bár sokat köszönhetek neki. Amúgy igaza volt, egyre többen pillantottak felénk, de nem érdekelt.

-Ha még egyszer így nevezel én esküszöm beverek egyet-szűrte a fogai közt, hangja fenyegető volt, és esküszöm azt hittem ott helyben, hogy nekem jön, de megszakítottam a mondatát. Feltartottam védekezésként a kezem.

-Oké, nyugi, értettem. De többször fogom ezt a szót használni-kacsintottan, hatalmas vigyorral az arcomon. A feje tiszta piros volt a méregtől. -De figyelj, beszéljünk már kint, mert sokan vannak a terembe. -néztem körül. És Eliza után siettem. Kint még többen voltak, és amint kiléptem a folyosóra, szinte vonzódtam a tekinteteket. El a szekrényének dőlve várt rám. Mire odaértem habozás nélkül rívallt rám.

-Logan, mit akarsz megint?-kérdezte dühösen. Olyan cuki amikor dühös.

-Jól van. Nyugi. Egyébként szeretem, ha morcis vagy.-vigyorogtam, mire ő válaszként a szemét forgatta. -Ja és csak a kocsikulcsot, mert a telefonomat a kocsiba hagytam.

-Most hogy adjam oda? Mindenki minket néz.-kínosan érezte magát, amit észrevettem rajta. Nem csodálom, már megint mindenki minket figyelt.

-Mivel tegnap éjszaka megitattál velem kb. 3. liter vizet, ennek köszönhetően már nem bírom ki, és ki kell mennem a mosdóba. Szóval ott a mosdóknál odaadod, én bemegyek, elvégzem a dolgomat, és kimegyek érte gyorsan. -mondtam a "tervemet".

Úgy látszik most már lesz olyan élményem is, hogy egy lány "elkísért" a mosdóba. Mert ilyen még nem fordult elő. Magamba röhögtem. Elrendeztük a dolgot, senki nem látott meg minket, mert ha meglátott volna valaki bennünket, akkor kitört volna a dráma. És akkor mindenki megtudta volna, hogy együtt jöttünk a suliba. És akkor csak úgy záporoztak volna a kitalált szövegek. Pl. "mi járunk" "ezek között van valami" "együtt vannak" és ehhez hasonló megjegyzések. Én nem bánnám ezt az egészet, de úgy látszik Eliza nagyon is. A lelkemre kötötte, hogy ami történt, senki meg ne tudja, és nem mondjam el senkinek a történteket, még Tomnak se. Mit volt mit nem tenni, megígértem. Pedig első dolgom lett volna "lányosan kibeszélni mindent" Tomnak.

Ebédszünetig bírta Tom. Egész nap kíváncsian lesett rám. De megígértem El-nek hogy nem mondhatok semmit, le kellett ráznom valahogy.

-Haver, mondj már valamit.-idegtépően várt, amíg hallótávolságra értünk a srácoktól, és a büfébe tartottunk.

-Mire gondolsz? -tettem a hülyét.

-Ó tudod te, hogy mire gondolok-felelte.

-Nem, nem tudom, Tom.

-Haver, ne idegesíts már! Mi volt veletek Elizával? Együtt voltatok? Együtt jöttetek suliba, igaz? Együtt töltöttétek igaz az éjszakát, és ezért nem tudtalak sehogy se elérni? Jártok? -csak úgy záporoztak rám a kérdések.

-Mi van??? Te hülye vagy? Nem történt semmi sem köztünk. Nem is voltunk együtt-hazudtam. Még soha nem hazudtam neki, mindent megosztok vele. Így nehezemre esett neki ezt hazudni. Egymás közt nincs titkunk. Mindent tudok róla, és ő is mindent rólam, sőt a legféltettebb titkaimat is tudja. Beleértve azt is, hogy évek óta szerelmes vagyok El-be, és ezt csak ő tudja. Senki más.

-Logan, ismerlek.-nézett a szemembe.

-Tom, fogd fel hogy nem történt semmi. -hazudtam tovább, de már nehezemre esett tovább hazugságokat mondani neki. -Csupán ma anya és apa nem voltak otthon, mert korán kellett elmenniük dolgozni, és ezért Paula-t nekem kellett elvinnem suliba, mert valami szaros kirándulásra ment. És ezért késtem. A folyóson találkoztam El-lel, mert ő is késett valamiért, nekem meg rettentően megfájdult a fejem, és pont volt nála gyógyszer és adott. Ennyi.-fejeztem be.

-Logan, ugye tudod, hogy most mindenki rólatok beszél? Az a téma, hogy együtt töltöttétek az éjszakát és tuti dugipajtik vagytok -nézett rám Tom.

-Hogy micsoda? De hát semmi ilyesmi nem történt, esküszöm! -estem kétségbe. Liz, meg fog ölni engem, ha megtudja.

-Lehet, de ahogy reggel megjelentetek szétzilált külsővel és össze-vissza álló hajjal, mindenki ezt a következtetést vonta le és ha te is láttad volna magatokat, még te is azt hinnéd, hogy ott bizony történtek dolgok. -nézett rám jelentőségteljesen.

És igaza volt. Ma mindenki erről beszélt. És mindenki fürkészve nézett rám és Elizára. Eleinte Elizát ez zavarta, de aztán suli végére már nem is törődött vele.

Amikor hazaértem (El dobott haza) , anya rám förmedt. Természetesen tudtam az okát, és ezért nem is voltam érte dühös, hogy amint beléptem az ajtón, nekem rontott. Tudom, megérdemeltem.

-Kisfiam tudom, hogy elmúltál 18. De ez túl ment minden határon. Halálra aggódjunk magunkat apáddal, amiért nem jössz haza, erre te késő este küldesz egy sms-t, hogy egy haverodnál alszol? És nem mellesleg egy csomószor kerestünk téged, de te nem vagy hajlandó a szüleidnek felvenni a telefont! De legalább előtte szólnál nekünk, hogy ne aggódjunk érted feleslegesen, mert akkor elengedtünk volna. Amíg ebben a házban élsz, addig köteles vagy nekünk a hollétedről szólni előtte!-belegondoltam, hogy nézhettek volna ki ha tegnap késő este betoppanok a házba hullarészegen, és nem mellesleg hétköznap amikor suli is van. Csak úgy zengett volna a ház, úgy kiabáltak volna velem. De hála az égnek El-nek, ebből kimentett.

-Sajnálom anya-néztem a szemébe őszintén. -Többet nem megyek el úgy, hogy nem szólok nektek hová megyek-meresztettem nagy bociszemeket. Erre egy nő sem tudni ellenállni. Anya tekintette meglágyult és a karjaiba húzott.

-Ne haragudj, hogy így leordítottam a fejedet, de nagyon aggódtam érted. -ölelt szorosan -Tudom, hogy már felnőtt férfi vagy, de te még akkor is az én kisfiam maradsz, akiért mindig kell aggódnom. -mosolygott szomorúan, amikor elengedett.

-Tudom-mondtam.

-Kérsz ebédet? -kérdezte mosolyogva.

-Aha, csak még felmegyek a szobámba előtte.-mondtam és felszaladtam a szobámba....

Ne haragudjatok hogy most ilyen későn hoztam nektek a részt, de nagyon sok dolgom volt, és nem tudtam net közelbe lenni. És nagyon sajnálom, hogy most ilyen unalmas lett a rész, de a következő már nem lesz ilyen. Hamarosan visszatérek. Addig is puszillak titeket.