Pultos lányból falkavezér /Átírás alatt/

16.rész - Taníts!

Az telefonom csengése most többszörösen hangosnak tűnt. Megfordultam, de Axel nem volt a kupac mögött. Kikapcsoltam és jobban körül néztem, a szekrénynél matatott, majd hirtelen egy pólót dobott felém.
- Gondolom, nem akarod a mostani ruhádat tele izzadni és ez körülbelül a te méreted. – És most a rejtett kedvességes Axel bújt elő a zsákból.
- Nem, - húztam magamhoz közelebb a pólót. – köszönöm. – csak megrántotta vállát és egy kupac ruhával kifele indult. Nagyvalószínűséggel átöltözik. Gyorsan levettem a felsőt és magamra kaptam azt a ruhadarabot, amit Axel adott. Egy egyszerű szürke póló volt. Nem volt annyira nagy, mint elsőre gondoltam. Igaz vérfarkas vagyok, de azért kicsit fáztam így. Már egyre jobban hűvösödött az idő, a december és a költözésem napja is egyre közeleg. Lehet a karácsonyi tervek, hogy elmegyünk, valahova elbukik. Előre láthatólag túl sok dolgunk lesz. Túl sok megoldatlan ügy van és túl sok kérdés mellé.
- Tessék! – tolt a kezembe egy pulóvert Axel és ezzel kizökkentve a gondolatmenetemből. Elmosolyodtam és megráztam a fejem... ez a fiú.
- Hangos a telefonod. – lépett ki az egyik szobából Matt. – Mikor indulunk?
- Most – határoztam el magam.
- Várjatok! Előbb elmegyek a mosdóba. – És Axel ismét a fürdőszobába kötött ki.
- Akkor mindjárt. – helyesbítettem. Matt megforgatta a szemét, majd kifele indult.
- Kint megvárlak titeket. – Követtem. Axel, majd jön.

- Nem. Itt jobbra kell kanyarodni. – mutattam abba az irányba.
- Balra. Határozottan balra. – Axel pedig az ellenkező irányba.
- Ott van előttünk. – bökött a fejével előre Matt. Lehet, hogy nincs mágikus dolog ebbe, egyszerűen csak rosszul tájékozódunk. Farkasanya épp előttünk alakult át emberi alakba.
- Meglepően korán érkeztetek fiatalok. – Csak csendben álltunk és vártuk a folytatást. – Axel. Te kezded. Segíts Luna-nak akkor átváltozni mikor ő szeretne és vissza. – Egymással szembe fordultunk.
- Ha felidegesítenek, akkor a részleges átalakulás megszokott, amíg meg nem tanulod kezelni.
- Akkor most fel fogsz húzni? – jelent meg rajtam egy féloldalas mosoly.
- Másodpercek alatt! – Gonoszan görbültek felfele ajkai.
- Jó a tűrő képességem.
- Azt meglátjuk. – kacsintott.
Először szavakkal próbált felhúzni, de beláttam, hogy az nálam lehetetlen. Elkezdett lökdösni.
- Ne hagyd, hogy meglökjelek. Állj ellent a testeddel – tovább folytatta, de sehogy se tudtam. Kezdett felhúzni a dolog nagyon is. A kezem ökölbe szorult és éreztem, ahogy a szívverésem gyorsul. Teljesen kiverte a biztosítékot, amikor Matt is beszállt, és felváltva kaptam jobbról és balról. Behunytam szemeim, mert tudtam, hogy izzanak. Nagy levegő ki, majd be. Igen, érzem, hogy kezdek lenyugodni, a szívem már nem pumpál úgy. Éreztem, hogy ura vagyok a testemnek egészen addig, amíg az egyik fiú meg nem húzta a hajam. Fájni nem fájt, inkább csak meglepődtem. Szemeim kipattantak és nem tudva magamról Axel felé kaptam farkas karmaimmal. Meglepetten ugrott hátra, majd rá jöttem mivel is próbálkoztam és újra teljesen emberré alakultam.
- A támadás szép volt, de amiért is csináltuk ezt az egészet az kevésbé. – szólalt meg Matt.
- Lehet, ezt csak a minden napi életbe lehet begyakorolni igazán, de most már legalább tudod, mire kell oda figyelned igazán. – lépett közelebb Léna. – Próbálj meg Axel-re támadni. Hívd segítségül az újonnan szerzet vérfarkas képességeid. A holdat hagyd még. – Ezt most úgy mondta, mintha kicsit is tudnám, hogy hogy kéne használni. Inkább nem szólaltam meg csak bólintottam egyet. Farkas karmaim már kint voltak és megpróbáltam végig szántani azt Axel hasfalán, de ő könnyedén hátra ugrott s ezzel kivédve első csapásomat. A második egy pofonszerű lett volna, de alkarjával kivédte. Egy ütést se sikerült bevinnem, pedig egy ideje már próbálkoztam, többféle képen is. Orrát, majdnem meg kaptam, de karmaim hirtelen visszahúzódtak és csak egy simogatás lett belőle.
- Hát ez mi volt. – néztem rá kezemre. – Csak úgy eltűnt.
- Lehet elkezdtél másra figyelni így ezt elfelejtetted. Majd legközelebb jobban megy, de most én is támadok. – így is lett. Sikítva húztam le a fejem, hogy karmai végig ne szántsák arcom. Kikerekedett szemekkel néztem rá. – Védd magad vagy halott vagy. – kicsit oldalra billentette a fejét. – Vagy támadj vissza. – Egyre csak hátráltam. A kezemmel sikerült egy-egy gyengébb csapást kivédenem, de valahogy a menekülés sokkal könnyebb megoldásnak tűnt, egészen addig, amíg fának nem ütköztem. Axel kezei vészesen közeledtek felém, de hirtelen elrugaszkodtam a földtől és át szaltóztam a fiú feje felett. Félig guggolva, félig pedig térdelve érkeztem a földre. Mosolyogva emeltem fel a fejem és ezzel párhuzamba dobtam hátra a hajam. Sajnos felállni már nem tudtam, mert a művelet közben valaki ellőre lökött. Az egyensúlyomat elvesztettem így végül az orrommal végig simítottam a megfagyott hideg földet, amin egy-két tűlevél is volt. Fekve fordultam meg az arcom törölgetve.
- Ez minden volt csak kellemes nem. – a mondat végén egy kis hegyes levelet tüsszentettem ki.
- És meghaltál. – nyújtotta felém közbe kezeit, amit elfogadtam. – de szép mozdulat volt. – Egy kicsit boldogabb lettem a dicsérettől, de ez se tudott teljesen felvillanyozni. Ilyenkor nagy szerencsének érzem, hogy gyorsan gyógyulok, hisz nem lenne jó lehorzsolt arccal mászkálni. Ma a bárba még délutános is vagyok.
Mintha az idő meg állt volna. Matt és Axel folyton tanácsokkal látottak el, amiket mire felfogtam volna a földre kerültem. Néha cseréltek, hogy ne egy fajta harcot szokjak meg, ami nem volt egy rossz ötlet felőlük. Léna a fejét fogta minden egyes puffanásomnál. A gyanta szaga egyre erősödött valahányszor karmaink a fát is érintették.
- Használ már az ösztöneidet! Ezt még nézni is szörnyű! – fogott rá fejére Farkasanya, viszont a fiúk meglepően türelmesek voltak velem, talán Ők még emlékeznek milyen volt nekik. Azt hiszem, kezdem kiismerni Axel támadási módszereit. Érzem, ahogy szemeim izzani kezdenek és gyorsaságom meg nő. A fiú pár lépést hátrált, amit már fél sikernek könyvelek el. Érdekes fordulatot vett, mikor már csak védekezett a támadással meg sem próbálkozott. A győzelmem borítékolva volt, mikor is hátulról valaki ki rúgta a lábam. Ismét a földön... remek.
- Csaltatok! – pattantam fel. – Ezt én nyertem volna.
- Üdv, a természetfelettibe Luna, ahol semmi féle emberi szabály nem vonatkozik ránk. – Axel hangjába semmi gúny nem volt. Valahogy úgy érzem Ő jelezett Matt-nek, hogy rúgja ki a lábam. Egy nagy sóhaj kíséretében hátra dőltem és kifújtam magam egy kicsit. – Elfáradtál? – dőlt mellém Ő is.
- Kicsit. –picit elfordultam, hogy a szemébe nézhessek. – Tudod, fárasztó, ha állandóan szét rúgják a feneked.
- Mi lenne, ha nem pihennétek, hanem haladnák, mert nincs olyan sok időnk. – sietettet a mi drága tanácsadónk, akire szinte mindig számíthatunk.
- Miért ne lenne időnk? Most javítani akarunk a harci tudásán vagy örökre meg akarjuk vele gyűlöltetni? – van benne valami. Az a jellegzetes jelenet, mikor az anyjával beszél a gyerek. Lehet, hogy nem tudja ki Ő neki, de talán a viselkedésén se változtatna. Axel száját egy hatalmas sóhaj hagyta el, majd feltápászkodott magával rántva engem is. – Mi lenne, ha most teljesen átalakulnál?
- A farkas létet úgy is gyakorolnom kéne. Még most is szokatlan egy kicsit. Pedig már több mint két hónap eltelt.
- Azért ez nem olyan hosszú idő. Én ennyi idő alatt még azt se fogtam volna fel, hogy a természetfeletti létezik. – bátorító. Két hónappal ezelőtt mit is terveztem? Talán csak megpróbálni élni és valamennyire normális életet élni. Azt hiszem egy koncert is tervbe volt Timivel. Talán nem is az a kérdés, hogy akkor mit terveztem, hanem, hogy most. Vagy, ha most nem vérfarkas lennék, akkor mit csinálnék?
- Szerinted te most mit csinálnál, ha nem kerültél volna bele ebbe a világba? – kicsit furán nézett. Gondolom nem számított erre a kérdésre vagy legalábbis nem most és nem ilyen formában.
- Fogalmam sincs, de nem is izgat. Most itt vagyok veletek és ez a lényeg. Talán már nem is lennék életbe. De az szerintem az a fontosabb, hogy te mit csinálnál. – pont ebbe nem tudtam bele gondolni az előbb.
- Igazából. Előbb vagy utóbb mindenképpen bele keveredtem volna ebbe az egészbe. Csak a másik oldalon lettem volna a vámpírok közt.
- És bánod, hogy mi változtattunk át? – szinte már a kérdést se értettem.
- Egyáltalán nem. Ax. Már ti vagytok a családom. Már nem tudnám elképzelni nélkületek az életem. – Egy pillanatra elhallgatott.
- Ez túl nyálasra sikeredett. – láttam szemem sarkából, ahogy Matt a fejére csap.
- Te meg hangulatromboló vagy. – megráztam a fejem, hogy visszatérjek. – Mi lenne, ha elmennék vadászni? Megoldanák a mai ebéd problémát és a gyakorlás is benne van a dologba.
- Axel biztos benne van, mivel volt mikor egy hétig nem láttuk, mert, hogy Ő elment vadászni. – jött közelebb Matt és közbe a beszélgetésbe is beszállt. – Bár én inkább kihagynám. Menjetek ketten. – Az említett felé sandítottam, aki, pedig felém. Hirtelen mindkettőnk arcán egy hatalmas mosoly jelent meg. Hátraarc, majd az erdő felé kezdtünk el rohanni, útközben egy ugrás közben átalakultunk csak, hogy még jobban filmbeli legyen ez a jelenet.
Futásközben láttuk, ahogy pár nyúl eliszkol érkezésünkre, de mi nagyobb vadra pályáztunk. Mondjuk egy szépen kifejlett szarvasra. Hirtelen megálltam és elfordítottam a fejem. A messziségbe egy vörös bundát pillantottam meg. Egy róka. Axel felé pillantottam.
- „Csak egy sima róka" – Axel hangja egy pillanatra megijesztett. Sejtettem, hogy nem botlunk, bele minden alkalommal valahányszor vadászni jövünk egy vérlénybe. Nem is azért álltam meg, mert arra gondoltam, inkább csak csodáltam. Nem minden nap lát az ember lánya egy rókát, az erdő sűrűjébe. Meglátott minket, de nem rohant el csak nézett, talán nem tekint ránk veszélyforrásnak. Kicsit közelebb jött, de persze még mindig méterekre állt meg tőlünk. A levegőbe szimatol, de a szél nem neki kedvezett, még pár pillanatig farkasszemet néztünk, majd mintha fontos dolga lenne elindult onnan ahonnan mi jöttünk. Még néztük, ahogy vörös bundájában kecsesen elkocog, majd miután már meg kellet erőltetni a szemeinket, hogy lássuk: mi is elindultunk. Talán a változatosság kedvéért vaddisznót kéne vadászni.
- „Mit szólnál malac ebédhez?" – kicsit lassított, de meg nem állt. Mancsai most szinte nesztelenül érték az erdő talaját. Hátra nézett, hangját nem hallottam, de a választ valahogy már szeméből láttam. Igen. Belement, de nem tudom, honnan tudom, csak tudom. Hasonló lehet, ahhoz, hogy tisztában vagyok vele, hogy Max él és virul. Nem, ez valahogy más. Bele szagoltam a levegőbe, majd a látásomat is használni kezdtem. Már megint ezek a szagok és színek. Milyen színű lehet egy disznó szaga? Axel osonni kezdett és én követtem a tettébe. Pár méterrel később megláttuk az áldozatnak kinevezett kant. Lelapultunk, de nem voltunk egyedül, akik arra a bizonyos disznóra pályáznak. A vad és köztem egy magasles volt, ami kicsit sem számított elhagyatottnak. Két férfi figyelte a mi áldozatunkat. Szerencsére minket nem láttak meg. Kicsit arrébb megjelent egy anyakoca kismalacaival, talán fél évesek lehetnek. A vadász nőstény felé irányította fegyverét. Ez most tényleg le akarja lőni, ha még a hímre vadászna, ezt teljesen megérteném, de ezt nem. Tenni kéne valamit. Axel felé pillantottam, az Ő –most – kéken világító szemeibe is láttam ugyan azokat a gondolatokat. Valahogy meg kéne állítani. Farkasok nem élnek erre fele, szóval a vonyítással csak bajt kevernék, de az ugatás talán beválhat. Így hát erre a gondolva és felbátorodva vakkantottam egyet. Felénk néztek, de meg nem láthattak, mivel pár vastag törzsű fa mögé rejtőztünk. Axel is belekezdett. Felváltva, olyankor kicsit pihenve ugattunk. A kis malacorrúak hamar elszeleltek, az emberek pedig csak pislogtak oda vissza.
Így, hogy Axel mellett ültem, feltűnt mennyivel nagyobb nálam. Izmosabb és magasabb is, de én csak egy sima nőstényfarkasnak felelhettem meg. A földhöz lesimulva indultunk meg onnan ahonnan jöttünk. Nem tetszik, hogy emberek vannak az erdőnkbe, főleg, hogy a vadainkra vadásznak.
Egész jól megvagyok ebbe az alakba, már a testem is úgy mozog, ahogy szeretném, de vajon milyen lehet így élni? Farkasként? A túlélés nem lehet olyan nehéz, hisz van bundánk és sokkal gyorsabbak vagyunk, mint egy átlagos állat. A hallásom, látásom is sokkal kifinomultabb, a nyers húst is meg tudnám szokni egy idő után.
Kiértünk az emberek látás és hallás köréből. Sajnos nem sikerült semmit sem elkapnunk, de legalább új infókkal rendelkezek. Elgondolkodva sétáltam lassan vissza a már szinte kiképző helynek nevezhető helyre. Hirtelen Axel rám ugrott és óvatosan, játékosan kicsit megharapott. Mikor felfogtam a helyzetet én is bele mentem a játékba. Vigyázva egymásra harcoltunk, főleg ő rám, mert hát kétszer akkora volt, mint én. Néha-néha kergetőztünk is egy keveset. Amikor rajtam volt a sor, hogy utána fussak és elkapjam: közel kerültem, de nem ugrottam rá, hanem az előttem lobogó lompos farkába mélyesztettem a fogaim. Nyüszítve fordult hátra és támadott le egy kisebb bukkanó tetején, ahonnan most együtt gurultunk le egy viszonylag ismerős terepre.
- Hát igen. A kölyök farkasok is így, játék közben tanulnak. – hallottuk meg Léna hangját. Ugyan abba a kékruhába állt, bár nem vagyok meglepve ezen, hisz más ruhája nem is lehet. Axel visszaváltozott. Kicsit leporolta a nadrágját, de ahhoz képest meglepően tiszta volt, ahogy én is.
- Most farkas kölkökhöz hasonlított minket? – igazgatta meg haját Axel.
- Hát még eléggé fiatalok vagytok, főleg vérfarkashoz képest. Sokat tanultok így szóval szerintem többször is csinálhatnátok. – Elfordult és elindult egy bizonyos irányba – Holnap találkozunk ugyan it ugyan ekkor. És nem gond, hogy nem ejtettetek el semmit, talán, majd legközelebb. Nem szabad feladni. – intett egyet és séta közben átváltozott és úgy ment tovább.
Elkezdtünk vissza fele sétálni mi is.
- Szólni kéne a többieknek a magaslesről, hogy ne menjenek a közelébe vagy csak óvatosan közelítsék meg. – Először csak bólintott, azt hittem, hogy válaszra se fog méltatni, de végül nem így lett.
- Jó ötlet. Én úgy is pontosan megjegyeztem hol van, majd elmondom a pontos helyet nekik – Most olyan segítőkész és kedves volt egész nap, olyan érett, mintha idősebb lenne. Sose fogok tudni kiigazodni rajta. Kíváncsi leszek milyen lesz holnap, vagy csak pár óra múlva.
- Én ma dolgozni megyek. – már ideges vagyok a választól, mintha soha nem lehetne tudni mi, jár a fejébe.
- Most arra utaltál, hogy vigyelek el? – csak beszélgetést kezdeményeztem te...hu.
- Nem, csak gondoltam szólók. – Erre mit kellet volna válaszolnom?
- Elviszlek. Már jó párszor úgy is megtettem. Menjek érted, ott maradjak, vagy esetleg Aaron megelőz és potyára megyek? – haragszik. Még mindig, pedig nem volt olyan nagy szám... de lehet neki sokat jelentett.
- Neheztelsz rám miatta? – Egy pillanatra megállt, de szinte azon nyomban tovább is indult. Ezt egy igennek veszem bármint is fog válaszolni.
- Nem. – Hazudik. A szíve is megdobbant és érzem is. Ezerszázalékosan lebukott előttem. Picit elmosolyodtam bár nem is értem miért.
- Akkor létszíves vigyél el, majd gyere értem 11 környékén. – furán nézett. Most arra számíthatott, hogy megmakacsolom magam és elmegyek egyedül, de nem tettem és ezzel nem csak Őt, de magamat is megleptem. Talán arra is megkértem volna, hogy maradjon, ha nem lenne a Timis, vámpíros dolog. Szerintem ez nem mehet így tovább.
- Rendben. Mikor megyünk? – Ez jó kérdés. Talán előbb megyek, hogy több pénz kapjak.
- Szerintem csinálok nektek valami ebédet és utána egyből.
- Én pizzát akartam rendelni. Már Thomas-al régen beszéljük, hogy kéne és Kyle is nagyon szeretne. Igazából – itt kicsit elakadt. Nyelt egy nagyot, mintha gombóc lenne a torkán. – Max is már régóta mondogatta. – Én egy kicsit megálltam. Elkapott a rosszul lét a hiányától. Semmit se tudok tenni érte. Fogalmam sincs, merre keressem.
- Annyira hiányzik az állandó mosolygása és gyerekeskedése. – csak bólintott.
- Megint hányingerem támadt. – sápadtabb is lett egy pillanat alatt. Kicsit elfelejtettem, amíg Axel-al voltam, és szerintem Ő is jobban volt.
- Hát igen. Ilyen egy falka tag elvesztése. – hirtelen a szívemhez kaptam és Ax-hoz is közelebb ugrottam. – Én is érzem, hogy kavarog a gyomrom. – Matt ellökte magát a fától és mellém lépdelt.
- Muszáj neked a szívbajt hozni ránk?! De komolyan. – Axel is kiengedte a pár pillanatra bent tartott levegőt.
- Vártam rátok, mert, ha már együtt jöttünk együtt is megyünk. Jobban kéne figyelnetek mindkettőtöknek. Simán megtámadhattalak volna ilyen közelről titeket. – együtt ismét elindultunk.
- Majd legközelebb jobban figyelünk, de most belemerültünk a beszélgetésbe.
- Max. – olyan fájdalmasan ejtette ki a nevét. Lehetet rajta látni, mennyire hiányolja, de nem csak Ő mindenki. Én nem ismertem olyan régóta, de épp elég volt, ahhoz, hogy megkedveljem. Szegény Lora, annyira rosszul néz ki. A szemei is kisírták voltak tegnap.
Ezután némán lépdeltünk. Fogalmam sincs mennyi időt tölthettünk az erdőbe, de most érdekelni kezdett.
- Menyi az idő? – néztem Matt felé. Ő nagyobb valószínűséggel tudja megmondani.
- Pont, annyi hogy már mindenki otthon van. Kivéve Adame, mert Ő délutános és már elment. – Vagyis kettő már elmúlt, és négyre megyek, szóval szerintem még van egy kis időm. Azt hiszem a telefonomat Matt kezébe nyomtam még az elején.
- Nincs kedved visszaadni a telóm? – Kicsit összerántotta a szemöldökét, de aztán rá jött. Kihalászta zsebéből és a kezembe. Egy nem fogadott hívás: Anyu. – Jaj, ne. NE! NE! – megfogtam a fejem és egy pillanatra teljes pánik fogott el.
- Mi a baj? – fordult felém Axel, és közben megállt és engem is megállított.
- Anya hívott. – szemeimből sugározhatott az őszinte félelem.
- Jól van. Akkor én előre megyek. – intett egyet Matt, majd választ meg nem várva elindult nagy lépésekben.
- És az miért akkora b...- már nem engedtem befejezni a mondatot, mert neki kezdtem.
- Ha nem hívom vissza, akkor még a végén ide jön Németországból, ha meg visszahívom, tuti hazudnom kell neki. Miért pont most kell neki? – Axel csak kikerekedett szemekkel nézett.
- Szerintem ilyenkor jó, hogy nincsenek szüleim, vagyis nem ismerem őket. – Onnan jöttünk! Anyukádtól. Pár méterre vagy tőle és beszélsz is vele. Bár elmondhatnám...
- De legalább küldik a pénzt. Tényleg! Már rég nem küldték. – ez olyan rosszul hangzott, de valahogy igaz. Megszült és utána szinte nem is foglalkozott velem, passzolgatott ide-oda, mert állandóan a munka volt nekik az első. – Visszahívom. Most.
- Előre menjek vagy nem szükséges? – gyorsan megráztam a fejem.
- Maradj. – kicsit megálltam egy milliméterre a telefonomon lévő hívásgomb előtt, de végül rá nyomtam. Kicsöngött: egyszer, kétszer, háromszor, majd felvette.
- Szia Luna! Miért nem vetted fel az előbb?
- Tanultam – végül is nem hazugság. – és nem hallottam, hogy csörög.
- Értem. Már aggódtunk, azt hittük valami baj van, de akkor jól vagy?
- Igen. Minden rendben. – lett egy új családom és mind vérfarkasok, egy-két kivétellel.
- Jól megy a tanulás? – már egy ideje szinte semmit nem tanultam...
- Fogjuk rá. – ez se volt valami meggyőző.
- A pénzt, az előbbi háromhónapnyit elpostáztam a mai nap szóval, majd megérkezik. – végre valami jó hír is érkezett. – Azon gondolkodtunk Apáddal, hogy itt, Németországba tölthetnéd a karácsonyt, esetleg a szilvesztert is, ha nincs éppen terved Timivel –Hát vele pont nincs. Axel felé sandítottam, aki kérdően pillantott rám. Várta, mit lép a leendőbeli alfa.
- Ez nagyon jó ötlet! – színleltem az őszinte lelkesedést. Axel-nek kikerekedtek a szemei – de szerintem most nem tudok elutazni. Sok ez a sulis dolog tudod és lesz egy téli szüneti programom és nem érnék vissza időbe, de ez egy elég fontos és meghatározó dolog. Talán tavaszi szünetbe megoldhatnánk. – Hazugság. Ez az egész egy nagy kamu volt és most életem végéig rosszul fogom érezni magam. Talán egyszer, ha idősebb leszek és Ők is bevallok mindent. Beavatom Őket a nagy titokba.
- Rendben semmi gond, de nekem mennem kell, hisz vár a munka. – kigondolta volna.
- Puszilom Aput. Szia. – hallottam, ahogy bele cuppant a telefonba, majd kinyomja.
- Szörnyen érzed magad, annyira, hogy még én is éreztem. – kifújtam a levegőt és a telefont bele csúsztattam a zsebembe.
- Sajnálom, de...- nem engedte, hogy befejezzem.
- Jószívű vagy ezt sose sajnáld. Van lelkiismereted ezt se. – Aztán elindult engem meg itt hagyott a gondolataimmal. Téged lehetetlen kiismerni! Én eskü egyszer... áhh. Nem sokára én is utána indultam, de nem értem utol a saját tempómba.
Beértem a faházba, majd szinte kiabálva elszóltam magam:
- Ma pizzát rendelünk!
- Végre valami értelmes! – hallottam meg Kyle hangját.
- Ne hangoztasd úgy, mintha a te ötleted lenne. – fordult vissza Axel. Na, jó! Ennek most mi baja van? Az előbb még kedvesebb volt, az előtt meg játszottunk. Kész. Én feladom ezt az Axel kiismerés dolgot.
Csak nem rendelhetem az erdő közepébe a pizzát. Azt hiszem buszmegállókba is, vagyis nagyobbakba is kiszállítanak. Fogalmam sincs, miért, de ez egyszer már jól jött nekünk.

A pizzát megrendeltem és mindenki elfogyasztotta a saját adagját. Több fajtát is rendeltem, hogy nyugodtan válogassanak, de Axel-nek és nekem nem volt időnk kényelmesen elfogyasztani mivel indulnunk kellet először a kollégiumba, aztán a bárba.
Timi épp a kötényt kötötte meg a hátán mikor beléptem.
A munka unalmas és monoton volt, főleg Timi társasága nélkül. Zack nyugodtan ült és hol engem, hol pedig Timit figyelte. Vajon nekik hiányzom úgy, mint Ők nekem? Biztos nekik is meg van a maguk baja, főleg Timinek, aki egy újvilággal ismerkedik és nem sokára még újabb lesz neki. észt szeretnék venni abba az életébe is, ahogy megismerkedik a vámpír lét rejtelmeivel. Úgy látszik igaz: semmi sem tart örökké és e felől a barátság kivétel. A világ folyton folyvást változik, és ezt sehogy sem tudjuk megakadályozni akárhogy, küzdünk ez ellen. A másik mondás szerint pedig, ha egy ajtó becsukódik, egy másik kinyílik és most nekem egy olyan hatalmas ajtó nyílott ki, amiért a két kezemet kéne össze tennem. Talán, ha az embernek falkája van az egy olyan kötődést is biztosít, ami erősebb a barátságnál, főleg Max elvesztéséből kiindulva. Mi lehet vele? Tényleg Axel vajon mit csinál, szabadidejébe? Adame-nek nincs sok, főleg, hogy az egyetemre is belóg és csajozik is. Thomas vagy Kyle-al vagy a könyvekkel foglalkozik. Kyle pedig Thomas-sal, a drágaságos pókjával, amiért még mindig nem rajongók, esetleg Matt-el játszik, Ő pedig semmi mást nem csinál szinte. Lora, pedig biztos gyakorol, levezeti a feszültséget és még fejlődik is. Aaron, hát Ő... lehet nem is akarom tudni mit, csinál. Axel akkor miért érdekel? Lehet, gitározik, vagy motorozik. Túlságosan elgondolkodtam és nem vettem észre, ahogy bele ütközök valakibe, de szerencsére semelyikünknek nem lett semmi baja.
- Elnézést. – aztán, amikor megláttam pontosan ki volt, egyből megbántam ezt a kicsit távolságtartó reagálást. Timi volt az. Először furán nézett. – Vagyis bocsi. Elgondolkodtam. – bólintott párat egy olyan „én is így gondoltam" fejjel.
- Melyik a szerencsés kiválasztott? – súgta a fülembe, majd gyorsan elment. Ilyenkor is olyan jó barát. Amint falkavezér leszek biztos, hogy megszüntetem ezt a vámpír-vérfarkas ellenségeskedést. Sőt már most nem érdekel! Úgy is ki fogok békülni velük, vagy így vagy úgy. Zackra pillantottam, aki csak mosolygott a szóváltásunkon.

- Már azt hittem nem is jössz értem – doboltam a lábammal. Axel megérkezett, természetesen egy jó nagyot késve.
- Bocsi. Thomas, utána meg Lora lefoglalt. Nem engedett sehova, amíg meg nem támadom, és nem gyakorlok vele egy kicsit, aztán még jobban elszaladt az idő. – kezdett bele a tőle nem megszokott magyarázkodásba.
- Azt hittem már el se jössz értem. – kicsit összeszűkítette szemét, mintha nem értené, miről beszélek.
- Miért nem jöttem volna? Ne beszélj, butaságokat inkább szállj fel. – ütögette meg a mögötte lévő helyet, ami csak is rám várt. Kikanyarodtunk az utcából, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve megszólaltam:
- Nem lehetne, hogy ma is nálatok aludjak? Holnap úgy is korán kell kelnünk és mennünk be az erdőbe. – pár másodpercig úgy tett, mintha meg se hallaná, de végül rá vette magát, hogy válaszoljon.
- Gondolom megint az én ágyamba. Remek egy olyan csajjal aludni, választékkal, aki úgy viselkedik néha, mint egy harminc éves. – Most meg már megint mi a baja?

Betakaróztam és kényelmesen elhelyezkedtem. Axel ágya sokkal puhább, mint az enyém. Kicsit még helyezkedtem, amit Ax nem nézett jó szemmel.
- Muszáj mocorognod? Nem elég, hogy itt vagy még aludni se hagysz? – kinyitottam a szemeimet és idegesen ültem fel.
- Neked már, megint mi a jó édes bajod van? Egyszerűen rajtad nem lehet kiigazodni! Feladom! – raktam fel a kezem egy kicsit, majd visszavágottam belemélyedve a matracba. Háttal voltam neki csak, hogy még jobban érzékelje a helyzetet.
- Milyen fe... - nem engedtem, hogy befejezze a mondatot.
- Kuss és aludj. – meglepődött, így járt, de legalább tette, amit mondtam, legalábbis az első felét biztos.
Még így elalvás előtt azt mantráztam magamban, hogy el ne felejtsek holnap szólni Adame-nek a vadászokról. Nem lenne jó, ha Ő ki maradna ebből a fontos infóból. Holnap vajon miféle gyakorlatot fogunk végezni? Talán egyszerre a kettő ellen kell küzdenem vagy holnap a Hold képességet próbáljuk elő csalni. De a tervem már megvan: nem gondolom túl és az ösztöneimre hagyatkozok, ami mióta vérfarkas lettem egyszer se csapott be.

Hallottam, hogy Axel már egyenletesen lélegzik így felé fordultam, barna a haja a szemébe lógott.
- Jó éjt Axel. – suttogtam, majd behunyt szemmel csak hamar engem is elnyomott az álom.  

10 nap alatt megírtam az új részt...haladás! 
Eléggé Luax-os részre sikeredett nem gondoljátok? :3
( egye kedves olvasom találta ki ez a ship nevet nekik. Megjelölném, de nem tudom, hogy szeretné-e)
Remélem tetszett ez a rész, ha igen nyomj egy vote-ot, ha pedig bármi gondolatod van ne légy rest leírni. 

By.:Kira188