ᴀɴɪᴍᴀʟ ɪᴍᴘᴜʟsᴇs | ✔

° ki a főnök? °

Camilla csak nézte a díszes társaságot, látszólag teljesen elbambulhatott, mert a nő, ki unalmában, hol befonta, hol kibontotta a lány haját, megköszörülte torkát, majd Camilla füléhez hajolva kíváncsiskodott.

- Szóval, bejönnek a vörösök bogaram? - kuncogott.

A kérdésre Camilla hamar föleszmélt. Nem nézett hátra, de el tudta képzelni, a nő ajkain éktelenkedő széles, perverz mosolyt. Nem akart válaszolni erre a kérdésre, hiszen önmagával szemben is bizonytalan volt. Abban biztos volt hogy megveti a fiút, amiért olyan sok ártatlannak haláláért felelős. De egyúttal szíve mélyén még mindig azt az érzelmileg összetört lelket kereste, pedig tudta jól, hogy ő csupán képzelete szüleménye.

- Nem is tudom....- bökte ki végül Camilla, mire Barbara egy mély sóhajt véve ellépett a lány háta mögül, és levetette magát arra a székre, min az előbb Jerome foglalt helyet.

- Most megosztok veled egy titkot. - hajolt a lányhoz közel, ki rettegett a nő közelében, mégis ő volt számára az akit még épelméjűnek mondhatott a mániákusok közül. - Én is szerelmes vagyok egy elérhetetlen férfiba. Nagyon sokban hasonlítunk egymásra. Mindketten tisztátalan lelkek vagyunk. - áradozott a szőkeségnek, ki tetetett kíváncsisággal intézte felé a következő szavakat. - Ki az a férfi?

Barbara széles mosolyra húzta ajkait. - James Gordon nyomozó.

Camilla eddig összeszűkült szemei most a kitágultak. Hogy lehetne James Gordon - ki szerinte az egyik legtisztességesebb ember volt Gotham-ben, olyan mint Barbara vagy az Eszelősök? Egyszerűen nevetségesnek tartotta még az ötletét is hogy egy lapon említsék őket.

- Tényleg?

- Hát persze! El sem hinnéd hogy rendőr létére milyen sáros. Szóval ha azt hiszed csak te buksz tömeggyilkosokra ki kell hogy ábrándítsalak. - viháncolt, majd Camilla legnagyobb örömére abba is maradt a beszélgetés, hiszen kis bájcsevejük közben kisebb konfliktus alakult ki az őrültek között.

Jerome, ki egyenes háttal, összepréselt ajakkal állt Greenwood előtt, mint egy megsértett kisgyerek, az előbb említett pedig a tőle elkobzott katanával szórakozott, mit lóbált össze vissza, mint akinek elmentek otthonról.

- Én láttam meg. Úgyhogy légyszíves add vissza. - sziszegte a fiú, kinek eddig csillogó szemeiből kihunyt a fény, helyébe komorság és sötétség lépett.

Volt valami a fiú hangjában mi megrémítette az asztalnál ülő lányt. Talán annak lejtése, vagy vészjósló hangsúlyozása tette ijesztővé, az egyszer biztos - Jerome hiába is tűnt ártatlannak, fegyverrel a kezében, kísérteties mosollyal az ajkain, igen rémisztő tudott lenni, minek hatására Camilla háta mindig borsódzik, ahogy végigszalad gerincén a hideg.

- Ha ennyire akarod vedd el, nagyfiú. - horkantott fel gúnyosan Robert. 

Jerome összepréselt ajakkal, ökölbe szorított kézzel nézett körben a hatalmas nappaliban, majd mikor szeme megakadt egy neki tetsző tárgyon, egy ravasz mosoly jelent meg ajkain.

- Jól meggondoltad magad, kannibálkám? Mert a végén kettőnk közül te leszel a következő fogás! - hajolt le a szinte lábai előtt heverő láncfűrészért, mint be is izzított.

Camilla az ajkaihoz kapta a kezét, mikor Jerome egy határozott lépést tett Robert felé, mint aki tényleg le akarja csapni a fejét a helyéről, de a férfi hamar feleszmélt, a katanát maga elé tartva védte ki a vörös halálos csapását. Ahogy a két fém összeért, hatalmas hangzavar keletkezett.