The Blue Light (Namjoon ff.)

The Blue Light - 4.

- Ez? - bök megilletődötten az autója felé már a kezében fogva a slusszkulcsot. - Ez egy Mercedes-Benz GLS 63 AMG. Sosem gondoltam volna, hogy egy lányt érdekeli fogja a kocsim - teszi hozzá szemöldökráncolással, majd megnyomja a nyitógombot. Egy kattanással felvillan négy kis irányjelző fény pár másodpercig, aztán a csomagtartóba vágja a holmimat s beül a volán mögé.

- Sosem láttam még ilyet, csak azért -  ülök be mellé kicsit hezitálva, hiszen ismeretlen attól függetlenül hogy jó fejnek látszik. Az arckifejezését látva majdnem elkap a nevetés, keményen küzdök, hogy elfojtsam magamban. Szín tiszta értetlenség egy kis "most hülyéskedsz" fejjel koronázva.

A fejét csóválva indítja be a motort, mi egy gyönyörű hanggal búg fel. Csillogó szemekkel kapom a férfi felé a fejemet, a szám talán kicsit tátva is van. Jót szórakozik rajtam, végül a földúton útnak indulunk. Utasít, hogy kössem be magam, mert nem egészen a legbiztonságosabb ösvény ez, tele van bukkanókkal, kátyúkkal. Ő is hasonlóképpen tesz, mi azért megnyugtat, hogy nem csak atyáskodni akar felettem, s áthúzom magamon a biztonsági övet bepattintva a csatba.

A rádió halkan szól számomra ismeretlen zenéket leadva. A biztonsági bázison soha semmi ilyet nem hallgathattam, mert hogy könnyen lekövethető hackerek által. Meglehetősen jó számokat játszik ez a micsoda, úgyhogy egyáltalán nem unatkozom, viszont ami meglep, az az, hogy a mellettem ülő mennyire jó vezetési készséggel rendelkezik. Minden szabályt betart, sőt, rutinosabban vezet mint a benti oktatóm.

Szinte már a táj bámulása helyett őt nézem, hiszen valamiért a kinti fák és már sok másik autó ellenére jobban leköti a férfi a figyelmemet. Még nem láttam külső szemmel senkit sem vezetni, eddig még csak anyukámon és pár benti lányon kívül senki mással nem találkoztam, ő pedig egy kint élő, szabad ember. Vajon az én életem milyen lenne, ha a nagyvilágba születtem volna, nem pedig hatalmas féltve őrzött falak közé?

- Meg kell állnunk tankolni. Légyszíves ne szállj ki a kocsiból - szólal meg hirtelen - a frászt rám hozva - mikor egy piros lámpánál áll meg. Bólintok, miszerint megértettem, viszont nemigazán tervezek megszólalni. Az igazat megvallva kicsit furcsán érint, hogy ő a "nagy vezér", közben mégsem olyan, mint amilyennek a szüleim beállították.

Meg amúgy is... izgulok amiatt, hogy amíg nála vagyok és nem találok ki valami tervet, ne legyen semmi gázos dolog. Mármint... kicsit pontosítok, ne akarjon meggyilkolni meg egyéb ilyen gonosz dolgot tenni velem. Bevallom, félek tőle, hiába néz ki barátságosnak, a látszat néha csal. Az erődben a főtörzsőrmesternek volt egy kutyája, tök aranyosan nézett ki, de ha két méteren belül voltál, mert mondjuk meg akartad simogatni, megtámadott.

- Mindjárt jövök - parkol le Namjoon a megfelelő üzemanyagtároló előtt, hogy megtankolhassa a gépjárművet. - Tényleg ne menj sehová, nagyon sietek, aztán már itt sem vagyunk. Bárki megkérdezi a nevedet, a korodat, vagy azt, ki vagy nekem, ne válaszol. Ha nagyon erőszakos, akkor vagy kiabálj nekem, vagy segítségért - mondja nekem, közben a keze már a kilincsen van. - Ez a környék nem biztonságos, de muszáj teletölteni a tartályt, mert nagyon hosszú még az út - magyarázza meg egyből azt, mi a fejemben kérdőjeleződött meg.

- Oké - válaszolok egy gyengébb, alig látható visszafogott mosollyal, mielőtt pedig kiszállna nekem dobja a kulcsot. Nehezen kapom el, ugyanis a hirtelen cselekedetétől meglepődtem, egyáltalán nem számítottam még csak hasonlóra sem. A közvetlensége egyébként is meglep, egy nagyvezértől a legkevésbé sem erre számít az ember, de ez egy kellemes csalódásnak tudható be. El kellene lazulnom a közelében, mert ha ki akart volna nyírni, vagy nem kedvelne – már –, nem lennék itt.

Mihelyst becsapja maga mögött az ajtót az ablakon kezdek kifelé nézelődni. Egy-két igencsak érdekes alak pillantgat felém, sőt, egy testesebb férfi még a frászt is hozza rám. Nem jön közel, csak a kocsi mellett alig három méterre sétálgat a motorja körül körbe-körbe. Ez megkattant. A csávó, mint aki észrevette hogy figyelem felém kapja a fejét. Egy ördögi, félelmetes vigyorra húzza a száját, miközben a kezében ékeskedő csikket hajítja a földre majd tapos rá. Már mozdulna meg felém, mikor a látószögemben megjelenik Namjoon, aki sietős léptekkel közeledik az irányomba, bevágva a fószer elé.

Megkönnyebbülten sóhajtok fel, mikor már mellettem ül a kedvenc hangom tulajdonosa elkérve tőlem a slusszkulcsot. Hálásan nézek rá, mivel tényleg eléggé megrémültem, most tuti elkönyvelem magamban, hogy duplán kell neki hálálkodnom mikor elérünk hozzá, mert igazi életmentő tud lenni. Kihajtunk a benzinkútról, ő bátorkodik beszélgetést kezdeményezni, mire én örömmel válaszolok neki mindenre, hátha tényleg igazam van, s nem egy zsémbes pedofil.

Kicsit meglepődök mikor meglátok egy "Yeoncheon" táblát áthúzva, mi egyből arra enged következtetni, hogy eddig itt tartózkodtunk. Mégis hogyan kerültem én a katonai bázisról Yeoncheon-ba? Elég messze van a kettő egymástól. Még nagyobb döbbenetet okoz a "Yanggu" jelzőtábla egy nyíllal maga előtt egy újabb irányt jelezve. Namjoon a hegyek között lakik, ahol egy lélek sem jár? Ha csak nem a városban, a munkáját tekintve pedig nagyon nem a forgalmas környéken élhet. Mégis miért nem gondoltam eddig erre? És ha még piszkos dolgokat akar velem művelni?