Doom Days

Prologue

- Bocsánat - kért elnézést a fiú, mire Ashley bólintott.

- Most már folytathatod, anya - mondta, és egy pillanattal később az asszony folytatta is az ifjak első küldetéséhez felkészítő tréningnek az ismertetését.

A lány egy ideig figyelt, de aztán a gondolatai újra elkalandoztak sötét hangot kölcsönözve az eddig boldog elmélkedésének.

A fiú nem tudhatta meg.

Nem tudhatta meg, hogy a lány és a szülei is különlegesek.

Nem tudhatta meg, hogy Ashley egy angyal.

~

A fiatalok alatt, New York utcái és metróvonalai alatt mélyen a földben egy évezredek óta kiépített üregben volt a fiú, akit a lány keresett. Apja mellett állt, és gondolataiban elmerülve bambult a tömegre, ami körülvette és ami egy emberre figyelt, aki egy emelvényen állt, és magyarázott valamiről. A fiú ismerte a férfit, őt az Alvilágban mindenki ismerte. Ő tudta a legtöbbet a démonokról és a történelmükről, emellett egy igen páratlan vezető is volt, aki a rangját apjától örökölte. Ő volt Lucifer, személyesen.

- Történt valami, Dean? - kérdezte a mellette álló férfi a fiút fürkészve.

Dean megrázta a fejét. Igazából tényleg nem történt semmi, csak egyszerűen kimerült. Hosszú volt a nap és ma még csak nem is látta a barátnőjét. Ahogy nem látta az ő vörös haját, ami loknikkal keretezete az arcát és nem látta a szürke szemét, ami miatt sokszor olyan érzése támadt, hogy ha sokáig néz bele, akkor egy idő után már nem tud majd visszatalálni a valóságba, mert azok elnyelik őt testével és a lelkével együtt.

Már ha egy démonnak van lelke - jegyezte meg magában. De egyébként is... Mikor nyálasodott el ennyire? Ez az ömlengés nem jellemző rá.

A szerelem teszi - szólalt meg egy hang a fejében, mire Dean rögtön körülnézett. Pár emberre balra tőle meg is találta az arcot, amit keresett, majd annak tulajdonosa a fiúra kacsintott.

Dustinnal, az unokatestvérével rendkívül jó kapcsolatot ápoltak. Már gyerekkoruk óta legjobb barátok voltak és révén, hogy egyidősek is voltak, egy osztályba jártak.

Viszont volt még valami, ami erősítette a barátságukat. Ez pedig az a beavatkozás volt, amin pár évvel ezelőtt átestek.

A dolog lényege az volt, hogy azonos nagyságú elektromos impulzussal az agyban megnyissanak egy úgymond ,,kiskaput", ami lehetővé teszi, hogy a két ember, aki részt vesz ezen hang nélkül is tudjon kommunikálni egymással. Ez a démonok körében meglehetősen elterjedt, a kockázatok ellenére is.

A tapasztalat, igaz, D? - kérdezte tőle.

A barátjának a magas, finoman izmos alkata sok lányt a karjaiba vonzott már, amire a fiú arca is rásegített. Barna szeme és haja tökéletesen passzolt egymáshoz, és szépen kiemelték a szeme alatt húzódó szeplőket.

Viszont annak ellenére, hogy nem egy lányt hálózott már be, még sose volt szerelmes, így a kérdés csak szarkasztikusan szólt. Ez megszokott volt tőlük, így Dustin - akinek egyébként lételeme volt a szarkazmus - egyből vette a lapot.

Ahogy mondod, D - jött a válasz egy nagy vigyor kíséretében. Gyakran szórakoztak azzal, hogy egymást csak szimplán D-nek hívják. Ez a szokásuk már évek óta tartott, és a legtöbben, amikor együttesen kellett megnevezni pusztán D&D-ként említették őket.

- Akkor elvárom, hogy minden a megbeszéltek szerint történjen és mindenki megjelenjen akkor, amikor elvállalta - a fiúk újra a főnökre figyeltek, aki rövidesen folytatta. - Dustin, Dean, Thomas és Peter, ti gyertek utánam az irodámba. Beszélnem kell veletek. Mindenki más mehet.