Trust - Bizalom

Chapter 1 - Pain

A világégés után minden megváltozott. A jó és a rossz fogalma értelmét veszítette, átvette a helyét az erős és a gyenge kifejezése.

Az utóbbi jó esetben csak halált hozott. A szerencsétlenebbje részére viszont halálig tartó szenvedést, fájdalmat és nyomorúságot. Az emberi élet annyit sem ért, mint a sötétben elsuttogott szavak.

Neela mióta az eszét tudta, mindig elboldogult a maga erejéből, nem szívesen kért segítséget senkitől sem. Most pedig valóban minden erejére szüksége volt, ha el akarta kerülni a keserű végkifejletet. Arra jutott, hogy amíg mozgásban marad több esélye lesz, mintha letelepedne.
Nem volt már senkije, aki óvhatta volna. Csak magára számíthatott, mióta a csapata utolsó tagja is meghalt.

Fél éve verődött hozzájuk a pusztaságban. Nem igen különbözött tőlük. Egy rakás nyomorult, akik voltak olyan balszerencsések, hogy túléljék a háborút. Most pedig egyenként hullottak el. A kegyetlen vidék lefaragta a húst a csontjukról és kérgessé tette őket belülről is.
A bizalom értékes és egyben veszélyes valuta lett. Az emberi természet a csoportban való együttműködésre törekszik, de egy rosszul megválasztott bajtárs vagy egy helytelen döntés, mindenkire hatással lehet.

Mire feleszmélt, már ismét egyedül rótta a kietlen utakat, mint a háború utáni első években. Néha kegyetlenül magányos volt, de be kellett látnia, hogy megfelelő társaságot választani puszta szerencse kérdése. Inkább egyedül marad, az kevesebb kockázattal jár.

Nem szerette a falvakat, városokat és egyéb ember lakta településeket. Tombolt az erőszak és rabszolgatartás is újra divatba jött. Óvatosan mozgott az emberek között, kerülve a feltűnést. Csak jött és ment, egészesen minimálisra redukálva az ott töltött időt.
De a készletei a végüket járták, így időről időre mennie kellett.

Korábban sok vitát végighallgatott a letelepedés mellett és ellen, mikor még a csapatával mozgott.
Még a Başkent városa is felmerült, mint egy lehetséges cél. Erről viszont hallani sem akart.

Oda csak a megveszekedett bolondok vágynak.
Perszer marha jól hangzott, az állandó védelem és a civilizáció megléte. De egyetlen porcikája sem akart katonai elnyomás alatt élni. A szabadság mindennél előbbre való.
Tisztában volt vele, hogy élete végéig nem vándorolhat céltalanul, de egyelőre nem volt jobb ötlete.

A cserekereskedelem többé-kevésbé működött és nem volt feltűnő sem. Ugyan nem mindig tudott túladni a húson és szőrmén, vagy a kialkudott ár volt szánalmasan kevés, de jobbnak látta, ha visszafogja magát. Ez a világ nem kedvezett a magányos nőknek. Nyilvánvaló igaza ellenére se állt volna mellé senki sem, inkább elkerülte a bajt.

- Ha kevésbé lennél finnyás, tudnék neked munkát adni – mondta az egyik kereskedő, miután gusztustalanul méricskélte a testét.
- Felejtsd el! Én nem vagyok eladó – csattant fel dühösen és összepakolta a holmiját.
- Ha jön a tél és a vadonban ragadsz, majd meggondolod még – búcsúzott tőle a férfi.
Neela válaszra sem méltatta, de a keze már a zsebében volt, a kését markolva.
Azt már régen eldöntötte, bármi is lesz, nem süllyed ilyen mélyre. A szolgaságnál és megaláztatásnál a halál is jobb.

A halált azonban néha nehezebb kiosztani, mint átélni.

Az állatok leölése nem tartozott a kedvenc elfoglaltságai közé és eleinte kerülte is, amennyire lehet. De a tartós éhezés végül döntésre kényszerítette.
Hamar elsajátította a hurkos csapda készítésének csínját-bínját, de az ölés gondolata mindig elkeserítette.

A nyulakat sajnálta a legjobban. Az ártatlan, bájos szőrcsomókat. Neki is volt a régi életében két kis kedvence és akkoriban eszébe sem jutott, hogy egyszer majd rákényszerül a vadászatra.
De sok mindenből engednie kellett, ha élni akart.