Stay Close - Nico Hulkenberg & Charles Leclerc Fanciction (Befejezett)

XXVII/1. Fejezet

Hirtelen elvörösödik az arca, amit a kezeivel igyekszik leplezni. Halkan suttog valamit, de nem értem teljesen.

-Hogy mondod? Elismételnéd még egyszer?-közben megpróbálom a kezeit elvenni az arcától, kis küzdelem után sikerül is.

-Az első alkalommal, ott Melboureben. – értékelem az őszinteségét, bele is pirult rendesen.

-Ez eddig sem lehetett vita tárgya. A sármomnak nehéz ellenállni.

2017 Október 29, Mexikó, Mexikóváros

Nem tudom, hogy inkább csalódott vagyok vagy dühös. Önhibádon kívül kiesni egy futamon sohasem kellemes. Nekem zsinórban ez a harmadik. Japán és Amerika után Mexikóban is megadta magát a motor. Képtelen vagyok elhinni, hogy ezt ennyi ember nem tudja úgy megszerelni, beállítani, programozni, tudom is én mit csinálni vele, hogy ne adja be az unalmast.

Kitehetem a lelkem a csapatért, építhetnek világverő kasztnit, tervezhetnek tökéletes autót, ha a lelke, a szíve, a motor nem úgy működik, ahogyan kellene.

Ilyenkor utálok a legjobban nyilatkozni, amikor semmi másra nem vágyom, csakhogy mindenki hagyjon békén. Mégis mit várnak el tőlem ilyenkor? A világot megváltani nem lehet pár okosan összeválogatott mondattal, újat mondani nem tudok, vagy nem mondhatok, így nem igazán látom értelmét ennek az egésznek.

-Ugye az utolsó 2 futamon nem fogok kiesni?-Aldo és én lent ülünk a homeban, ez már nem a kötelező megbeszélés.

-Nagyon remélem, hogy nem. Azon leszünk, hogy kitaláljunk valamit, de előrelépés már csak jövőre lesz. – mindig higgadtan beszél, és ez engem is megnyugtat. – Te megtettél mindent, amit lehetett, előfordul az ilyen.

-Persze, de ez akkor is...

-Tudom, megértelek, hidd el. Szia Drágám! – Vic jelenik meg mellettünk egyik kezében egy fényképezőgéppel a másikban pedig gondolom a jócskán megkésett ebédje van. Aldo feláll, hogy segítsen neki, de visszautasítja.

-Ne Apa, hagyd csak, megoldom. - mosolyognom kell, amikor azt nézem végig, ahogyan egyensúlyozik előttünk.Inkább vállalja a kockázatot, és mint láttam, kb. szó szerint beleszakad a munkába, de segítséget akkor sem fogad el.

-Rendben, én magatokra is hagylak benneteket - miközben a távozó Aldot figyelem, próbálok a kinézetükön kívül más hasonlóságot is felfedezni. Ő sokkal inkább olasz, mint Vic, a lányban van valamennyi önuralom, amivel kordában tudja tartani a temperamentumos természetét. A munkához és az élethez való hozzáállásuk ugyanolyan, Victoria igaz Apja-lánya. A humora elég csípős, és szabad szájú, de az még pont a határon van.

-Leülhetek?

-Viccelsz? Miután végignéztem, hogy mindent lepakolsz?

-Segíthettél volna, ha már itt tartunk. – erről beszéltem.

-Apádnak nem hagytad, én miért lennék más?

-Mert Ő az Apám. Te pedig a munkatársam.

Most nagyon szívesen lennék több is, mint a munkatársa. Vak lettem volna, ha nem veszem észre milyen kis formás mindenhol. És tudjátok mi a legjobb ebben? Az, hogy ezzel abszolút nincsen tisztában.

-Ez egyébként azóta sem változott.

-Tudom, de majd segítek, hogy elhidd végre. Vagy nem bízol az ízlésemben?

-De, csak ez olyan furcsa. Önmagamat dicsérni, ahh, dehogyis. Képtelen vagyok ilyenre.

-Túlságosan kemény vagy magaddal- sok dolgunk lesz együtt, de hiszem, hogy ezeket meg fogjuk tudni oldani.

-Mi jár most a fejedben?

-Ha a futammal kapcsolatos mondandómra vagy kíváncsi, akkor hallgasd meg az interjúkat.

-Nem, nem így értettem. Az érdekel amit Te gondolsz, nem Nico Hulkenberg a pilóta.

Ez a lány tele van meglepetéssel. Őszintén érdekli a mondanivalóm, és az, hogy mi van velem, így nem tehetem meg, hogy félvállról válaszolok.

-Csalódott vagyok. Ilyenkor mindig magamban keresem a hibát. Ez így van belém kódolva, és nem tudok vele mit csinálni.

-Szerinted hibáztál ma, vagy az elmúlt hétvégéken bármikor?- olyan hangsúllyal beszél, amit még soha nem hallottam korábban. Ez kezd egyre érdekesebb lenni.

-Nem. A kieséseim önhibámon kívül voltak.

-Szerintem is. Szóval te nem tettél semmi rosszat. Ne gyötörd magad feleslegesen. – ezt a 3 mondatát nem hinném, hogy meg kell magyaráznom.

-Ezt is sokkal könnyebb mondani, mint megtenni. Vannak olyan dolgaink, amit senki nem ért meg. Maximum egy másik pilóta. Vagy egy nagyon közeli hozzátartozó.

-Például egy barátnő? – kezd kibújni a szög a zsákból.

-Mondjuk. Vagy valaki, akit érdekel a mondandóm, és nem csak azért hallgat meg, mert ez kötelező, vagy csak ki akar használni.

-Én szívesen meghallgatlak bármikor. – elpirult. 

-A versenyző vagy a magánember Nicot? – a válasza kulcsfontosságú lesz a jövőre vonatkozóan, és még csak nem is tudja.

-Mivel azok a lányok, akikkel eddig kapcsolatba kerültél, inkább csak a testi vágyaidat elégítették ki, így azt gondolom, hogy a magánember Niconak nagyobb szüksége van a minőségi beszélgetésre.

Aucs, ez fájt. Kevés ember merte volna így a szemembe mondani, és Vic is láthatóan büszke magára az előbbi szurkálódás miatt. Végzett az ebédjével, és legnagyobb bánatomra el kell válnunk egymástól. Még egy dolgot ki akarok próbálni, hogy biztos legyek a dolgomban. Búcsúzásként megölelem, és a füléhez hajolva elmorzsolok egy „köszönöm"-öt. Érzem, ahogyan megfeszül az egész teste, arca még vörösebb lesz. Nem közömbös irántam.

Nagyon helyes. Az érzés kölcsönös.