Füst az emberek feje fölé szállt. Minden egyes lélegzetre egy-egy robbanás hangja jelzett. Megmenekült eldiaiakból, tudatlan titánok lettek.
Gyomrom görcsberándult, a füst rohamosan terjedt egyre fentebb. Ha nem sietünk minket is elér.
- Gyerünk nem kell sok! Mindjárt ott vagyunk! - kiabáltam, miközben egyre közelebb jutottunk a torony felé.
Mögöttem egy krákogó köhögés hallatszódott. Ijedten hátra pillantottam.
Connie kikerekedett szemekkel nézett velünk szembe. Nyitotta a száját, amiről csak leolvasni lehetett az utolsó szavait.
„Meneküljetek!"
Villám csapott belé, mint egy bomba, felrobbant. Connie átváltozott egy tudatlan titánná.
Robbanás hatására a por és a füst méggyorsabban az ég felé emelkedett.
- Connie! - üvöltöttem utána. Kezemet ösztönszerűen felé nyújtottam.
Óriási szemeit azonnal ránk szegezte. Vérszomjasan kalimpálni kezdett a több méter nagyságú karjaival.
Jean arcán láttam, hogy szíve megszakadt, de visszafordult a célunk felé. Ha elég gyorsak vagyunk, még pont betudunk zárkózni a toronyba.
Olyan gyorsasággal száguldottunk a vezérlőépülethez, hogy szinte neki csapódtunk a kinti korlátnak.
Azonban nem csak mi értünk oda időben. Connie tudatlan titánja követett minket.
Remegő karral neki támadtam a kilincsnek. Az ajtón volt egy rekesz, amit ki kellett húzni, hogy ki lehessen nyitni az acélfedelet.
- Michelle! - kiabálta Jean idegesen.
- Sürgősen be kell zárni magunkat, mert a füst másodperceken belül elér minket is. - sürgetett Jean.
- Tudom, mindjárt kész! - válaszoltam pánikolva.
- Michelle... - hallottam Jean megtört hangját. - Connie... neki fog menni a toronynak. - magyarázta döbbenten. Realizálva a tényt, lesütöttem a szememet.
Sikeresen felnyitottam a zárat, majd kitártam az ajtót. De minek? Jeannek igaza van. Ha be is zárjuk magunkat, a tudatlan óriás célja az lesz, hogy kiszedjen minket, és megegyen.
- Viszont... ha elcsalom, akkor épségben marad az épület. - jelentette ki a mellettem álló fiú.
- Mi? Jean! Nem sikerülne! - feleltem rémülten.
- Nem te mondtad, hogy ide jönni is öngyilkosság? - kérdezte halványan mosolyogva.
- Jean! - hebegtem.
Felém hajolva, egy hirtelen mozdulattal belökött a torony bejáratán.
Nyitott ajtón láttam, ahogy kilövi magát az égbolt felé, hogy elcsalogassa Conniet. Azonban Jeant is elérte a füst. Robbanó hanggal ő is átváltozott.
Ösztönösen bevágtam magam mögött az ajtót, majd ledöbbenve lerogytam a hideg fémpadlóra.
Elszörnyülködve a szám elé kaptam a kezemet, hogy elnyomjam a torkomból feltörő zokogást. Szörnyű fájdalom nem szűnt meg. Megpróbáltam nagyokat sóhajtani, amitől a sírásom abba maradt.
Feltápászkodva a vezérlő ablakához ballagtam.
Kint a tudatlan titánok rohangáltak a megmaradt marleyi emberek között.
Fürge kezükkel az ordibáló marleyiekért nyúltak, akik az éhes szájú óriások gyomrában végezték.
Jean és Connie titánját hamar kiszúrtam. Connie óriása már nem kalimpált, csak egy helyben állt. Nem futott az apró marleyi emberek után, csöndesen maga előtt merengett. Még benne lehet a fiú? Vagy már csak tudatlan szörnyeteg...
Jean titánja azonban megindult. Egyenesen a vezérlőtorony felé jött. Lehet mélyen tudta, hogy itt vagyok.
Léptei közeledtével az egész terem beremegett. Fejével a torony tetejéhez hajolt. Szemeivel megpróbált bekukucskálni a torony termébe.
Lélegzetet sem véve az oldalfalnak nyomtam magamat. Olyan erősen neki simultam a fémfalnak, amennyire csak képes az ember. Ha észre vesz, akkor nekem lőttek. Azonban nem törte be az ablakot, és nem is döntötte fel az épületet.
Az összes óriás, mintha parancsszót kaptak volna, mind megindultak. Leugrottak az erőd magaslatáról, majd a kráter felé vették utukat.
Reiner titánjára ugorva próbálták elpusztítani a páncélos titánját.
Annie is átváltozott, így próbálva segíteni a társának.
Egy sötétbarna hajú titán vetette magát Reinerre. Arca nőies volt. Lehunytam a szememet, nem akartam látni, ahogy Gabi tudatlan szörnyetegként Reinert próbálja megölni.
Nem kellett sok, Connie és Jean ugyanúgy rávették magukat a páncélos titánra.
Legördülő könnycseppel bámultam a kint tomboló katasztrófát.