♡ Gyönyörű napot kívánok Lads! ♡
Kisebb kihagyás után itt is vagyok a harmincötödik fejezettel, amely minden reményem szerint elfogja nyerni a tetszéseteket! Boldog lennék néhány visszajelzéstől!
Nagyon-nagyon szépen köszönöm az eddigi voteokat, kommenteket és megtekintéseket, egyszerűen csodálatosak vagytok!
Jó olvasást! Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ♡
Reese Miller~
Azon az éjszakán nem éreztem magam magányosnak. Gyakran megesett velem, hogy csak úgy a semmiből felébredtem, és talán órákig is bámultam magam elé hosszasan gondolkodva. Az az este kivétel volt. Egyszer sem nyitottam fel a szemhéjaimat azt követően, hogy a mellettem alvó körém fonta erős kajait. Sőt mi több, a reggel folyamán az óra csörgése előtt ébredtem fel.
A hátamon feküdtem, és meglehet pontosan amiatt vesztettem el az álmosságomat, mert az orromat csiklandozta valami. Csak azt követően tűnt fel, hogy egy göndör, barna tincs volt az, hogy laposan pislogva néztem fel. A társam a fejét nyakhajlatomba fúrta, erős karja pedig mellkasom előtt fonódott körém. Észleltem csendes, nyugodt lélegzetvételeit, amelyek azután is ilyenek voltak, hogy nyaka és válla között lévő kezemmel kitűrtem onnét a zavaró szálat.
Igyekeztem felfogni a helyzetünket, de annyira kába voltam, hogy nem bírtam reagálni a túlságosan szoros közelségünkre. Csak levezettem tekintetemet fekete tintával televart bőrére a mintákat pedig igyekeztem jól az elmémbe vésni. Volt egy olyan érzésem, hogy ez a meghitt pillanatunk nem fog sokáig tartani, és alig néhány percen belül igazam is lett, elvégre megszólalt a mellettem lévő ébresztőóra, jelezve azt, hogy munkába kellett indulnunk.
Egyből felemeltem a kezem azért, hogy lekapcsoljam, de ugyanebben a minutumban nyúlt ki egy másik kar is, sőt mi több, az izmos test, amely eddig félig rajtam helyezkedett el, elvált tőlem. A partnerem gyorsabb volt, előbb megtudott szabadítani minket a sípoló hangtól, amiért nem bírtam elég hálásnak lenni. Azt követően, hogy újra ránk borult a csend Harry közel maradt az arcomhoz, és mélyen tekintett íriszeimbe. Nem szóltunk egy szót sem, csak kémleltük egymás vonásait, és próbáltuk realizálni azt, hogy mi is folyt közöttünk abban a néhány percben. Egyrészről ijesztő volt, hogy akkor is éreztem a testéből áradó hőt, és mellkasomon kaphattam meg a saját szívdobogását, amely ismét mintha az enyémmel vert volna egyszerre. Könyökein támaszkodott fejem mellett, rózsaszínes, szépen ívelt ajkai pedig elváltak egymástól, mialatt képtelenek voltunk egyéb dolgot tenni azon kívül, hogy elvesztünk a másik kozmoszában. Feltűnt, amint érzékien csillogó világos-smaragdzöld íriszeit levezette számra, majd újra vissza a szemeimbe. Lassan hajolt közelebb, mintha minden egyes másodpercét a pillanatunknak az elméjébe szerette volna vésni. A szívem eszeveszettül száguldott a bordáim börtönében, míg tenyerem izzadni kezdett a izgalomtól ami egyik pillanatról a másikra született meg közöttünk.
-Reese, ébren vagy már?-kopogott be Isabel, hogy felhívja a figyelmemet arra, igazából nekem már egy ideje készülődnöm kellett volna. Észleltem, amint a felettem időző izmai megmerevedtek a hirtelen hanghatástól, majd rögvest kissé távolabb emelte tőlem arcát, viszont így is hibátlanul láttam, amint nagyot nyelt.
-Igen!-szóltam vissza, és ezt követően, kísértetiesen egyszerre mozdultunk meg a göndörrel. Ő lepördült felőlem és kiült az ágy szélére, és én is pontosan ugyanígy tettem. Szapora lélegzetvétellel, kényelmetlenül túrtam a hajamba, ugyanis az egész kialakult helyzet több volt, mint kínos. Hosszú másodpercekig próbáltam felfogni azt, mi is történt meg majdnem, és átkoztam minden tettemet amiért nem cselekedtem ellenkezőleg előbb. A társam volt, soha az ég világon nem szabadott nemhogy csókolóznunk, de még együtt aludnunk sem!
Hallottam, amint felegyenesedett az alvóalkalmatosságról, nemsokkal később kinyitotta az ajtót, de nem lépett ki rajta. Összepréselt ajkakkal néztem rá vállam felett, és feltűnt, hogy Ő is ezt tette. A nyílászáróba kapaszkodott, és talán mondani is akart valamit, de fogalma sem volt arról, mégis mit.
-Beugrom a pékségbe, veszek reggelit.-ajánlottam megtörve közöttünk a kínos csendet, mire bólintott egy aprót, majd szólásra nyitotta a száját.
-Akkor én viszek kávét.-motyogta, ezt követően kissé dobolni kezdett a fán, majd mindenféle más szót mellőzve lépett ki a szobámból. Erősen túrtam a hajamba, és észleltem, amint olyan zavar telepedett rám, amit eddig talán egyszer sem tapasztaltam. Éreztem a férfi illatát a ruháimon és a bőrömön, sőt mi több, könnyedén visszatudtam emlékezni arra, milyen volt testének minimális súlya is az enyémen, emellett mennyire oda nem illő érzelmeket lobbantott fel bennem erős és védelmező ölelése.
A nyitott ajtó okául hallottam, amint elköszönt a fent lévő nővéremtől és a barátnőjétől, akik nem sokkal később már a szobám bejáratánál álltak döbbent vonásokkal mégis fülig érő mosollyal. Figyeltem Nicole megkönnyebbült és mindentudó pillantását, sőt mi több, Isabel eltátott száját is, amely dolgok pontosan azt jelezték, milyen mértékben volt meghökkentő az a felfedezés, hogy a társam bár este érkezett, csak reggel hagyta el a házat.
-Arról nem volt szó, hogy itt is alszik.-jegyezte meg Isabel, de képtelen volt leplezni az örömét, míg én még abban a néhány percben is csak tátogtam akár egy hal.
-Nem arról volt szó, hogy Styles nyomozó egy faragatlan tuskó, és nem tiszteli a nőket? Hogy is mondtad, nem vagy hajlandó eltűrni, ha lenéznek? Egyéb mást ezek szerint akkor mégis.-szűkítette össze a szemeit Nicole, viszont mielőtt még szót kaphattam volna Isabel megfogta a nővérem vállát.
-Azt kifelejtetted, hogy nőtlen, sőt mi több, átkozottul jóképű, nem mellesleg itt töltötte az éjszakát.-nézett rá a nőre, akárha annyira nagy titkokat árult volna el neki. Mielőtt még bármiféle más összeesküvéselméletet szőttek volna, megfogtam a párnámat, majd feléjük hajítottam. A tolókocsiban ülő nő elkapta, majd hangosan kezdett el nevetni.
-Kifelé pletykás vénasszonyok, készülnöm kell a munkába!-dörrentem rájuk, ámbár ajkaim sarkában nekem is ott díszelgett egy minimális mosoly is, ami leginkább a bolondozásuk miatt volt ott, nem Harry okául. A férfi túlságosan összezavart ahhoz, hogy örülni tudjak annak, hogy mellettem volt az éjjel, bármennyire is kellemes volt a karjaiban ébredni.
~*~
Bár a következő találkozásunkkor azt gondoltam, hogy végtelenségig kínos lesz a helyzet, nem így történt, Harry úgy viselkedett, mintha semmi sem folyt volna közöttünk. Úgy tett, akárha meg sem próbált volna megcsókolni. Egyrészről örültem ennek, ugyanis ez azt jelentette nem furakodta közénk magát a kellemetlen helyzet, és képesek voltunk továbbra is együtt dolgozni, másrészről viszont megjelentek a fejemben a kérdések. Félreértettem volna a jeleit? Nem is kedvelt annyira, mint azt az utóbbi napokban gondoltam?
Mindenesetre a hét többi napján nem voltak félreérthető dolgaink, amiknek elképesztően örültem. Viszont annak nem, hogy a nyomozással kapcsolatban megállt a tudományunk. Végig néztünk néhány felvételt abból az időszakból, amikor a rajtaütés zajlott. Érdekes mód, egyik sem mutatta azt az összetűzést, amiben Matt életét vesztette. Fórumbejegyzéseket is olvasgattunk, átfutottuk az akkori bizonyítékokat is, nem mellesleg újra és újra fellapoztuk Matthew aktáját. Elolvastuk Tyler és Jan jelentéseit is, semmi sem volt feltűnő, sehol sem. Mintha minden éppen úgy történt volna, ahogyan azt az elkövető tervezte. Ez a személy pedig lehetett bárki, Everett, Marcus, Ramon vagy akár Tyler is. Úgy éreztem, mintha nem láttuk volna a fától az erdőt, ez pedig átkozottul bosszantott.
Péntek délután, miután lejárt a munkaidőm még beugrottam a kórházba Andy-hez. Mély bűntudat gyötört, mert eddig nem volt alkalmam megtenni ezt, és megnézni, hogyan érezte magát. Bár még akkor sem ébredt fel. Az orvosa szerint már csak idő kérdése volt, mert jól reagált a gyógyszerekre emellett a kezelésre is, amit kapott. De még mindig az igazak álmát aludta, bár nem is bántam, legalább nem kellett ebben a fejetlenségben részt vennie.
Nem beszéltem akkor hozzá, csak magamba merülve ültem mellette és figyeltem a csuklójára tetovált számokat. Nem tudtam hová tenni őket, ahogyan a lassú idegmérges gyilkolást sem. Úgy tűnt, mintha semmi sem függött volna össze egymással, és az összes eddig feltárt dolognak valami máshoz lett volna köze. De nem lehetett így.
Otthon, lelkiekben igyekeztem felkészülni a vasárnapi beépülésre. Charlie kedvesen felajánlotta, hogy segít nekem ruhát választani, sőt mi több szépen ki is sminkkel és megcsinálja a hajamat, ez pedig hatalmas öröm volt számomra, ugyanis már nagyon rég voltam ilyen elitnek számító helyen, még akkor is, ha nem azért mentünk, hogy jól érezzük magunkat.
Leültem a számítógépem elé, és két ujjamat az orrnyergemre szorítva szorosan hunytam le a szemeimet. Egyedül voltam a házban, mert Isabel és Nicole a jó idő miatt a közeli parkba mentek kikapcsolódni. Végre úgy éreztem egy kicsit kezdtem leengedni és elfelejteni azt a kavalkádot ami zajlott mostanában az életemben. Akkor is mérhetetlenül imádtam a munkámat, de kezdtem fáradni és elfelejteni milyen is, amikor azt tehettem, amit csak akartam. Az utóbbi hónapok rohamosak voltak, állandó problémákkal és nehézségekkel. De éppen amiatt is volt annyira szép ez a szakma.
Az e-mail fiókomra kattintva kezdtem el böngészni a leveleim között, viszont amikor egy halk csippanás ütött fület összevont szemöldökkel nyomtam rá a kis ikonra, amely megjelent a képernyőn. A feladó névtelen volt, az üzenet pedig mindössze egy csatolt fájl, amit először meg sem akartam nyitni, de a kíváncsiságom túlságosan nagy volt ahhoz, hogy képes legyek elsiklani felette. Mindössze tizenöt másodperces videó volt, amin egy ismerős alak állt a kapitányságon lévő bizonyítékraktárban és egy kartondobozból emelt elő néhány erős tasakba csúsztatott dolgot. Nem láttam mik is voltak azok, de a férfi vonásait felmérve, egyből megragadtam a telefonomat és tárcsáztam egy számot. Közben megpróbáltam utánanézni a feladónak, de nem értem el vele semmit, mert mintha nem is létezett volna ilyen személy.
-Három és fél órája jöttünk el a kapitányságról, ennyire hiányzom?-hallottam meg a gunyoros hangot, amitől legszívesebben megforgattam volna a szemeimet, vagy átnyúltam volna a telefonon, hogy a vonal másik felén lévő személynek minimális részben fájdalmat okozzak. Inkább az előbbinél döntöttem.
-Kaptam egy videót.-motyogtam mindenféle más szót mellőzve, amitől a társam kissé felkuncogott.
-Weston ilyen sokáig gondolkodott azon, hogy megvillantsa a lomp...
-Harry!-nyíltak nagyra az íriszeim, és már inkább azon gondolkodtam, hogy rácsapom a telefont. Ha nem lett volna a társam, biztosan megtettem volna.
-Uh, mondjuk nem emlékszem, hogy én rányomtam-e a küldés gombra.-motyogta mintha valóban elgondolkodott volna rajta, ettől pedig erősen túrtam a hajamba. Összeszorítottam a szemeimet és vettem egy mély levegőt.
-Harry, ez komoly!-dörrentem rá-Kaptam egy videót Tyler-ről és arról, hogy kivitt valamit a bizonyítékraktárból. A dátum pedig még beleesik abba, amikor Matt esetén dolgozott.-borultam ki, a vonal másik végén pedig hirtelen csend lett. Hallottam, amint szaporábban kezdte venni a levegőt, és szakadozottan fújta ki azt-Megpróbáltam lenyomozni az IP-címet, de semmit, mintha a videót küldő nem is létezne.-magyaráztam közben újra lejátszottam a kapott anyagot-Sejtem ki volt az.-haraptam rá az ajkamra.
-Ki?-bökte oda csendesen a férfi, és addigra már teljesen elpártolt tőle a jókedv. Valójában tőlem is, bármennyire is szórakoztatón akartak hatni rám Harry nemrégi poénkodásai.
-Jan. Otthagytam neki az elérhetőségeimet, ez megmagyarázná, hogy honnét ismeri az e-mail címem, ahogyan a névtelenség azt, hogy bár segíteni akar nekünk, nem akarja felfedni magát.-igyekeztem reálisan látni a történéseket, és egyszerűen nem volt más tippem arra, hogy ki más lehetett volna, aki egy ilyen videót küldött.
-Az informatika a specialitása, mielőtt átjött volna hozzánk egy ideig dolgozott ilyen területen.-motyogta nemsokkal utána vett egy mély levegőt-Mi látszik a felvételen?-vetette fel hosszú másodpercek múlva.
-Könnyedén kivehető, hogy Tyler áll az asztal mellett, sőt mi több, hogy kivesz néhány dolgot az egyik kartonból és kiviszi azokat a raktárból. De ez nem elég Harry, egyszerűen rálehet fogni azt, hogy szüksége volt rá a nyomozásban.-érveltem, majd hátradőltem a székemben.
-Kivéve akkor, ha betudjuk bizonyítani azt, hogy tényleg elvitte vagy kicserélte amit lopott a kartonból.-vetette fel én pedig azonnal bólintottam erre, annak ellenére is, hogy nem láthatta-Viszont várjuk meg a vasárnapot, jó lenne túllenni ezen a beépülésen, utána amennyiben nem találunk semmit, csak ezen a nyomon indulunk el.-szólt, majd hallottam, amint kiszállt az autóból-Most viszont nyisd ki az ajtót, mert én is találtam valamit.-nem is kellett sok, már rám is tette a telefont, én pedig csak felvezettem a tekintetemet a plafonra. Ennyit a nyugodt délutánomról.
-Hogy is volt az, hogy három és fél órája láttuk egymást utoljára, és én máris hiányollak? Alig öt percet beszéltünk, a lakásodtól pedig vagy negyed óra ideérni.-világítottam rá ezerwattos mosollyal amint kinyitottam a férfi előtt az ajtót. Összeszorította az állkapcsát, nemsokkal később csak ellépett mellettem a kezében tartva a laptopját.
-Nekem is van számodra egy videóm, és nem, nem nyomtam rá a küldés gombra a múlt éjjel. Legnagyobb bánatodra persze.-tette le a gépet a dohányzóasztalra, nemsokkal ezután lepattant a kanapéra és pötyögött rajta valamit.
-Álmaidban.-köhintettem-Reméltem, hogy csak vicceltél.-húztam el a számat, de még éppen elkaptam a rajtam tartott szórakozott tekintetét. Azonban nem sokáig volt már ennyire jó hangulatban, ugyanis felém fordította a laptopját és elindított rajta valamit. Összevont szemöldökkel mentem közelebb és figyeltem a parkolóban készült felvételt, amin az én autóm látszódott, emellett az, hogy valaki baseball sapkával a fején közeledett az irányába, viszont a jármű takarása miatt nem lehetett megmondani ki is volt az.
-Az illető tökéletesen tisztában volt azzal, hogy hol helyezkednek el a kamerák, emellett nem az utcáról jött be, hanem a főbejárat felől.-mutatta meg gyűrűkkel díszített hosszú ujjával az irányt. Valójában a hét eleje óta akkor járt először nálunk, és látszott is ennek a következménye. Mély karikák éktelenkedtek a szemei alatt, bőre pedig egyre sápadtabb volt. Mérhetetlenül sajnáltam, de nem követhettük el újra ugyanazt a hibát, mint a múltkor-Nem hagyott nyugodni ez a dolog, szóval elkértem a kamerafelvételeket, bár a kolléga nem volt valami segítőkész.-húzta el a száját, majd inkább felém intett-Hol a te felvételed?-motyogta, én pedig feltartva a mutatóujjamat jeleztem neki, hogy mutatom.
Azt követően, hogy a férfi is megnézte a videót, és összehasonlítottuk a két alak testalkatát és járását, már biztosan arra a következtetésre jutottunk, hogy Tyler volt az. Minden létező dolgot szerettem volna felsorakoztatni a bíróságon annak érdekében, hogy higgyék el, valóban a nyomozóról volt szó, de pontosan tisztában volt azzal, nem volt elegendő bizonyíték a kezünkben. Tényleg elkellett indulnunk valamilyen irányban, azonban akármennyire is kezdett tisztázódni az ügy, az én magánéletem egyre inkább kezdett bonyolódni, ami még nagyobb felfájást okozott...
*-* Csatlakozz a Facebook csoporthoz te is! *-*
Csoport név: Ladybady Books
Elérhetőségeim:
Facebook: Laura Petes (Kérlek szólj, mielőtt szeretnél csatlakozni a csoporthoz, mert csak ismerőseket tudok felvenni, viszont nem szoktam olyanokat visszajelölni akiket nem ismerek. Ezért, kérlek értesíts a szándékaidról! Köszönöm)
E-Mail: ladybadybooks*gmail.com
Instagram: ladybadywp
Ha kedved tartja csatlakozz, vagy jelölj be, esetleg küldj e-mailt! Minden kérdésre válaszolok! <3
Kérlek komizz!