-Szükségem van rád Elizabeth. - Liheg átölelve.
-Nekem is rád William. -Hajtom mellkasára a fejemet, s behunyom a szemeim.
-Elizabeth..- Liheg.
-Tessék?- Könyöklöm fel a mellkasára, hogy az arcára tudjak nézni.
-Van olyan dolog amiért nagyon megharagudnál rám?- Kérdezi aggódó szemekkel.
-Nem tudom mire gondoljak Herceg.- Mosolyodom el félénken.
-Elizabeth..- Sóhajt egy nagyot. - Nem tudom hogy fejezzem ki magam.- Veszi mélyen a levegőt.
-Mi a baj?- Rosszat sejtve felülök, s úgy nézek le rá.
-Nem tűnt fel semmi drágám?- Mosolyog ártatlanul. Nem tudom mire gondoljak. Az agyam minden egyes eseményt lejátszik ebben a pillanatban, de valamiért nem furcsa semmi.- Ne akadj ki kérlek.- Ül fel ő is és két kezébe fogja az arcomat. Már égek a kíváncsiságtól.- Megértem, ha most el akarsz majd menni.- Néz az mennyezetre gondterhelten.
-Mi történt Herceg?- Aggódva vizslatom arcát, s mindenre gondolok, de sajna még mindig nincs meg.
-Elizabeth én kutakodtam egy kicsit a törvények között.- kezdi folyamatosan az arcomat vizsgálva.
-És ez miért baj?- Félve kérdem.
-Elizabeth.. Még mindig nincs meg?- Szomorú mosolyra húzza a száját.- Nem én akarom kimondani.- Sóhajt.
-Kezd megijeszteni Hercegem.- Nyelek egy nagyot.
-Ne félj drága.- Húz közelebb magához.- Minden rendben lesz.- Súgja a fülembe.
-Mondja már mi folyik itt!- Hisztérikus a hangom, egyre csak jobban félek.
-Tudod... A király első szülött fiának kell lennie a törvényes trónörökösnek.- Nyel egyet.
-Igen Herceg, az maga.- Bólintok, mire elmosolyodik.
-Teljesen mindegy kitől van az a fiú.- Néz mélyen a szemeimbe.
-Ezt most nem értem.- Suttogom alig hallhatóan. - A királynő..- Kezdeném de a szavamba vág.
-Egy másik generációra gondolj édesem.- Simítja meg az arcomat.
-Hogy mi?- Suttogom, mire leesik minden. -Ne!- Kiáltom fel hisztérikusan.
-Sss- Húz a karjaiba.
-Mit művelt velem?- Visítok mostmár teljes hangerejemből.
-Kérlek nyugodj meg.- Szája egyenes vonallá változik, s szemei ridegséget tükröznek.
-Ez nem lehet igaz...- Zokogom és szinte az egész tengelyemen átfordulva keresem William ondóját, de ahogyan már rájöttem, nem fogom megtalálni.
-Kérlek ne sírj. - Nyel egy hatalmasat.
-Mért csinálta?- Hangom minden eddigi erejét elveszítve próbál suttogáshoz hasonló erőltetett hanganyagot kiadni.
-Így együtt maradhatunk Elizabeth.- Próbálja két kezébe fogni az arcomat és szorosan magához emelni. - Nem lesz semmi baj, vigyázok rád.- Suttogja a homlokát az enyémnek döntve.
-Én nem akartam ezt!- Szemeim dühben áznak, de egyszerűen nem tudom abbahagyni a sírást.
-Tudom, hogy nem akartad...- Csuklik el a hangja. - De nem tehettem mást.- Sóhajt fel halkan.
-Hogy tehette ezt velem?- Könnyeim égetik az arcomat, s könnycseppeket idéznek elő William szemében is.
-Ne haragudj rám ezért Elizabeth.- Próbálja vissza tartani könnyeit.
-Hogyan lehet ennyire önző?- Nézek mostmár könny áztatta szemeibe.
-Elizabeth rosszul esnek a szavaid.- Szívja be mélyen a levegőt, hangtalanul könnyezve.
-És nekem?- Zokogom. -Ez az én testem. Az én életem. Az én döntésem.- Kapkodom a levegőt. -Mindenről döntött helyettem! -Nézek zöld szemeibe, de közel sem találok most bennük semmilyen bájt. Haragom tükrözi önmagát bennük és kedvem támadna vissza forgatni az időt.
-Elizabeth ez még egyáltalán nem biztos.- Pislog nagyokat. -Katherine-nel egy éve próbálkozunk.- Néz bűnbánóan.
-És ha pont most sikerült?- Gyűlnek megint könnyek a szemeimbe.
-Akkor szülsz egy csodálatos és gyönyörű örököst Angliának- Bólogat hajthatatlanul terve mellett.
-Egy fattyút!- Kiáltom rá és szavaimra úgy grimaszol, mintha kést vágtam volna szívébe.
-Ne mondd ezt.- Kérlel sírva.
-Isten... -Kezdeném de közebvág.
-Isten látja a szerelmet!- Néz sértetten.
-Isten előtt fogadta meg, hogy jóban, rosszban, egészségben, betegségben mellette lesz.- Zokogom.
-De ő nem csak a tetteidet nézi. - Néz le és letörli arcáról a könnyeit.- Érzi amit érzel, és tudja, hogy mit miért csinálsz. - Hajol rá a vállamra.
-Igéretet tett a templomban.- Rázom a fejem.
-De ő látja, hogy téged szeretlek!- Ordít rám teljes hangerejéből.
-És látja hogy vétkezünk! - Kiáltok vissza.
-Hát akkor jussak pokolra! - Csap egyet a térdére.- Nem bánom csak legyél velem.- Hunyja le szemeit.
-Eddig is itt voltam.- Nevetek hitetlenül.
-De rettegek attól, hogy mi lesz ha elmész. - Hajtja ismét a fejét a vállamra.
-De mi nem élhetünk együtt. - sóhajtok.
-Akkor inkább meghalok.- Könnyei a vállamon folynak lefelé.
-Ez nem holmi mese! Herceg, maga nem Rómeó, én pedig soha nem leszek Júlia.- Akadok ki teljesen. Szorosan ölel magához, s válaszra sem méltat.
-Mikorra várod a havi vérzésedet?- Kérdi pár perc csöndbenlét után.
-Azt hiszem még két hét. - Mondom ki fájdalmasan. Felnéz, s könnyektől kipirosodott szemei szavak nélkül is bocsánatért esedeznek, majd lassan megcsókol.
-Haragszol rám?- Kérdezi amikor el emeli a száját tőlem.
-Nagyon. - Mondom őszintén, s szája egy pillanatra megremeg.
-Már nem is szeretsz?- Nyel egy nagyot, s félve néz rám.
-De. -Válaszolok ismét őszintén. - Viszont megkérdezhetett volna. Megbeszélhettük volna és akkor nem lenne most ez.- Kezdem újból, de ezúttal sokkal nyugodtabban mint az előbb.
-Én tőled szeretnék gyermeket.- Csuklik el a hangja.
-Egy hete ismer Herceg.- Rázom a fejem gondterhelten.
-Attól még így van.- Sóhajt.
-Haza szeretnék menni a családomhoz.- Mondom ki minden mindegy alapon.
-Tudom és sajnálom. - Hunyja le szemeit.
-Nem! Mármint.. Haza szeretnék menni látogatóba.- Nyelek egyet.
-Pont most?- Kérdi értetlenül.
-Csak a jövőhetet.- Kérlelem. -Amikor kiderül, hogy....- Akadok meg egy pillanatra.- Amikor kiderül, hogy várandós vagyok-e, akkor már itt leszek.
-Közel lakik hozzátok a kérőd?- Néz félve a szemembe.
-Két faluval arrébb.- Mondom és nem értem, hogy tartozik ez ide.
-Akkor menj.- Húzza el a száját.- De csak akkor, ha nem nyűggel térsz vissza.- Nyel nagyokat.
-Tudja, hogy szeretek itt lenni.- Sóhajtok.
-De azt is tudom, hogy otthon sokkal jobban szeretsz lenni.- Néz fel. - Vidd el a pénzt nekik, amit küldök apád gyógyszereihez.- Teszi hozzá.
-Tényleg nem szüksége...- Mondom de közbevág.
-Ha távol tartja tőled a kérőket, hát vidd a családi vagyont mit bánom én.- Forgatja meg a szemét és én egy kicsit elmosolyodom.
-Köszönjük. - Nézek hálásan szemeibe.
-Kérlek ne találkozz vele amíg otthon vagy.- Kérlel Walterre utalva és szorosan magához húz.
-Ígérem nem fogok. Nem is terveztem.- Mondom őszintén.
-Van otthon vonalas telefonotok?- Jut eszébe, én bólintok. -Leírnád a telefonszámát kérlek?- Kérdi és máris feláll papírt és írószert keresni.
-Hívni fog?- Mosolyodom el, ő pedig a kezembe nyom egy apró jegyzetfüzetet és egy ceruzát.
-Egy hét az sok idő édesem.- Puszilja meg a homlokomat. -Tudnom kell, hogy minden rendben van-e. - Simítja meg a hajam.
-Ha mégis jövőhéten véreznék...- Nézek fel.
-Akkor értesíts róla.- Fejezi be helyettem.
-Megtennéd, hogy erről nem beszélsz még senkinek?- Kérdi szája szélét legörbítve. Bólintok. - Mrs. Taylornak se.- Mondja.
-Rendben.- Mondom és átnyújtom neki a jegyzetfüzetet rajta a telefonszámmal, amit az éjjeli szekrényére rak.
-Gyere ide kérlek.- Tárja szét karjait, én pedig közéjük fekszem. Szorosan tart maga előtt, s hajamba fúrja az orrát. -Ugye tudod, hogy ezt mind értünk tettem?- Suttogja a fülembe.
-Tudom Herceg. De felelőtlen döntés volt.- Fúrom a fejemet vállába.
-Nagyon sajnálom, hogy megsirattalak.- Sóhajt fel. - Nagyon bánt.- Szorít az ölelésén.
-Mostmár teljesen mindegy.- Húzom el a számat.
-Nem hittem, hogy ennyire megérint.- Eltol, hogy a szemembe tudjon nézni.
-Ne rágódjon ezen Herceg.- Mondom szomorúan, s megsimítom az arcát. Szemei sajnálatot sugároznak.
-Ugye nem azért mész, hogy elmenekülj tőlem?- Szomorú mosolyra húzza a száját, s szemei ismételten pirossá változnak.
-Eszébe se jusson ilyen!- Rázom meg a fejem és a vállára fekszem. -Csupán kell egy kis idő gondolkodni -Sóhajtok. Bólint. -Szerelmes vagyok. -Próbálom felvidítani. Le néz rám, s szemei vidámabbak egy fokkal.
-Én szerelmesebb vagyok.- Mondja s ajkaimra tapasztja ajkait.
/Folytatás következik/