Visszaértünk a többiekhez, akik egy körben ültek, és figyelték Louist, aki a tűz fölé emeli kezeit, mire az egyre nagyobb és nagyobb lesz. Majd azzal a lendülettel, hogy én és Louis egymás mellé leültünk, Niall felállt, és figyelmet kért.
- Harry egy pár perce hívta fel a figyelmem egy tényre, amit eddig nem vettünk tudomásul. Az RJMA nem keres minket.
- Jajj de rossz nekünk! - Mondta szarkasztikusan Zayn, Niallre reagálva
- És ez így nem reális. Hiszen egyszer már elkaptak minket, ha most hagynak elmenekülni, kezdhetik előröl az egészet.
- Talán megijedtek Louis és Zayn erejétől, vagy... - kezdtem el, de Zoey közbevágott
- Pff! Ezek nem ijednek meg csak úgy tőlünk. Ezek arra specializáódtak, hogy minket elkapjanak.
- ...Vagy, csak nem akarnak feltűnést kelteni.
- Az lenne nekik az utolsó, hogy feltűnést keltenek. Hiszen ha elfognak minket, végünk. Nem lesz több feltűnése az RJMA-nak ilyen ügyekben. - Folytatta Zoey
- Mindez nem adna okot arra, hogy még a környéket se fésüljék át értünk. Most te vagy Harry számukra a legfontosabb. Nem hagyhatnak téged szabadon.
- Mi a... - Louis szavaira a tűz kialudt, és Louis egy félig elégett újságot vett ki belőle, amit az előbb Liam dobott a rá, a kukából szerzett szemét társaságában.
- Azért a tüzet visszagyújtod? Hideg van itt. - Kérte Zayn, Louis nem nézett fel az újságból, úgy lobbantak vissza a lángok.
- Mit találtál? - Kérdezte Niall
- Az RJMA most úgy tűnik mással van elfoglalva. A 14 éves árvaházi boszorkánnyal. - Mindenki érdeklődve hallgatta Louist, aki összehúzott szemöldökkel, járkálva olvasta fel a cikket. - A 14 éves Gemma Styles - Felkaptam a fejem erre a névre - az árvaházból a pszichiátriára került, mert meggyőződése, hogy látja a jövőt és a múltat. Gemma azt állítja, álmai pontosan megjósolják az elkövetkezendő napok eseményeit. Az árvaház dolgozói szerint Gemma ijesztően pontosan látja, hogy kivel, mikor, és mi fog történni. Már több kortársa is félt a lánytól, ezért hívták ki az orvosokat, kiknek nem sok időbe telt, hogy elmezavarral diagnosztizálva a pszichiátriára küldjék Gemmat. Ezzel egyetemben sok év után ismét feltűnt a Rejtélyes Jelenségek Megfigyelő Alakulat, akik igényt tartanak a kislányra.
Louis abbahagyta az olvasást, letette az újságot, amit azonnal felkapott Zoey, hogy ő is meg tudja nézni.
- Ti tényleg hisztek ebben? Hogy ez a lány valóban látja a jövőt? A bulvárlapok mindent kicifráznak.
- Nem tudom Zayn, de gondolj bele! A családnév, és az adottság is stimmel! - Mondta Louis, mi meg bólogattunk
- Oké, kije ez a lány Harrynak?
- Szerinted én tudom? Fogalmam sincs ki ő, de azt nem mondhatod, hogy nem kéne utánajárnunk.
- Nem véletlenül nem mentünk be a városba az elmúlt hetekben. Tudtuk, hogy az RJMA bent van, és ott keres minket. Ez a cikk csupán alátámasztotta minden elvünket.
- Miért vagy ilyen szkeptikus?
- Louisnak igaza van. - Álltam fel és mentem mellé. - Nézz körbe Zayn! Mondd meg őszintén, mit veszíthetünk? Semmink sincs.
- Miért vagytok ilyen hülyék? Tudjuk, hogy hol az RJMA és odamegyünk hozzájuk? Ez ellentmond minden életösztönünknek. Ráadásul semmilyen... - Zayn értetlenül nézett Zoeyra. Akkor még nem tudtuk mi történt, csak azt láttuk, hogy Zoey szemei kétszer akkorára kerekednek ki, és egy képre mutogat az újságban. Már ő is felállt.
- Ez az! Itt van! Rajta van a lányon! A liliombross!! Ott van a ruháján!!
Mindannyian felpattantunk. Odasereglettünk a laphoz. Zayn kitépte azt Zoey kezéből, és akkor már ő is látta. Majd én is megnéztem. A képet nem kamerával csinálták, telefonnal. Alapvetően színes felvétel, de az újság már egyszer tűzre lett dobva, így nem nagyon lehetett kivenni a színeket. Napilap volt, olcsó nyomtatás, úgy ahogy a fotó is. A képen ketten fognak le egy nálam alig fiatalabb lányt, és viszik el. A háttérből emberek nézik az ügyet, többen felemelt telefonokkal. A lány sovány. Haja sötét, rövid, benne egy sötétebb, vastag hajráffal. egyszínű blúzán egy virág alakú ékszer. A liliombross. Tudtam hogy az az, emlékeztem rá.
Az ezutáni lelkesedésünk nem volt alaptalan. Zayn eleinte felbukkanó szkepticizmusa is lankadt, így nem volt kérdés mi a teendő. Összeraktuk minden cuccunkat (ami ngyjából egyenlő volt a semmivel), és gyalog elindultunk Marseilles felé. Fogalmunk nem volt, hol vagyunk. A távolban, messze, láttuk a várost, de megsaccolni se tudtuk milyen messze van. Mindenesetre tényleg nem volt mit veszítenünk, úgyhogy gyors, és határozott tempóval elindultunk az autópálya mentén.
- Szia! - Nagyjából egy 20 perc séta után Louis lépett oda mellém
- Szia! - Köszöntem neki vissza mosolyogva. Megfogta a kezem.
- Tudtam, hogy sikerülni fog. Biztos voltam benne. Te nem?
- Én csak reméltem. Ahogy azt is, hogy a bross még ép. És hogy az RJMA nem áll lesben a pszichiátria ajtajában.
- Csak nem fognak ott állni, és várni ránk.
- És ha igen?
- Bemegyünk hátul.
- És ha ott is?
- Betörjük az ablakot.
- Tuti hogy bent is lesznek.
Louis sóhajtott.
- Majd Zayn kinyírja őket. - Felnevettünk - Most már úgy is mindegy, nem?
- Igazad van. Majd Zayn megoldja
Louis azt mondta maradjunk le. Mindenkit előreengedtünk, aki addig mögöttünk jött. Megálltunk, s Louis megcsókolt. Szükségem volt rá, neki is.
- Megcsináljuk. - Mondta
- Tudom.
Egy dolog igazán foglalkoztatott. Nekem kim ez a bizonyos Gemma Styles? Nem volt sok lehetőség. 14 éves, ugyanaz a nevünk, egy árvaházban nőtt fel, és nála van a liliombross. A húgom lenne? Elég valószerűtlennek tűnt, de az a leglogikusabb. Megkérdeztem a többieket, ők is alátámasztottak engem. Tehát nagy eséllyel tényleg van egy húgom. Érdekes. Akaratlanul is egész úton mosolyogtam a gondolatra.
Egy bő óra gyaloglás után beértünk a városba. Nagyon óvatosak voltunk, minden sarkon a hátra néztünk, nem látunk e egy katonát. Próbáltunk nem feltűnést kelteni, úgy vonulni az utcákon. Nálunk volt az újság, benne annak a fiatalkorúak pszichiátriájának a neve is, ahová Gemmat vitték. Hamar szereztünk egy térképet, és Niall elképesztő tájékozódási készségeinek köszönhetően nem telt bele negyed órába, hogy ott álljunk a pszichiátria mellett 2 háztömbbel. Megbeszéltük a stratégiát. Négyen fogunk bemenni. Én, Niall, Zayn, és Zoey. Zoey még az elején felveszi az álcáját, és úgy is marad. Ő mindig 5 lépéssel előttünk lesz, és figyelni fogja, hogy nincsenek e körülöttünk RJMA-sok. Zayn védelem céljából jön be, Niall meg azért, mert úgy is ki tud szedni másokból szinte bármilyen infót, hogy ők azt nem is mondják ki. Amíg mi bent összeszedjük Gemmat, és a brosst, addig a többiek kint fognak ránk várni.
Bementünk, a többiek megálltak az ajtóban. Egy nem túl sok élettel teli váró fogadott minket. Fehér falak, fehér padló csempe, néhány szobanövény a sarkokban, pár fotel, amikben nem ült senki, és középen egy pult, ami mögött egy fehér ruhás nő rendezgetett pár papírt. Katonák sehol. Csak pár ápolónak kinéző valaki ment át néha a téren. Odaléptünk a pulthoz, majd megszólítottam a nőt.
-Jó napot! - Felnézett a papírokból - Egy beteget szeretnénk meglátogatni. Gemma Styles-ot.
-Csak családtagok látogathatják meg. -Felelte
-A bátyja vagyok. Edward Styles. - Mondtam félve, mert még nem volt 100%-ban biztos, hogy Gemma a húgom. De mivel a lányt árvaházból hozták, nem hittem, hogy a pszichiátria tisztában lenne a családjával.
-És ők? - Mutatott a nő Zaynre és Niallre
-Mi is. Lucas és Nathan Styles.- Bökött ki Niall 2 francia nevet, amikkel valahogy meggyőzte a nőt, mert az felállt, és mutatta nekünk az utat.
Körépület volt. A váró két oldalából 2 folyosó indult, megszámlálhatatlanul sok ajtóval. A ház közepében egy udvar. Oda vezetett ki minket. Sok fehér ruhás tizenéves mászkált kint. Voltak akik lefoglalták magukat ès elvoltak valamivel, mások csak sétáltak, vagy ültek, és néztek maguk elé. A nő egy tőlünk 10 méterre lévő lányra bökött, aki a fűben feküdt, csukott szemmel. Odamentünk hozzá, leguggoltunk mellé. Hosszú, fehér, kórházi ruhában volt, rövid haja össze volt fogva, kezén karszalag, azon egy szám.
-Szia! -Köszönt neki Niall, Gemma nem nyitotta ki a szemét.
-Ha önök orvosok, vagy katonák, hiába jöttek. Tartom magam ahhoz, amit mondtam.
-Nem vagyunk se orvosok, sem katonák. Olyanok vagyunk, akik hisznek neked.- Gemma felült, kinyitotta a szemét. Niall bár tudta, hogy Zoey ott van valahol körülöttünk és figyel mindent, óvatosságból körülnézett, majd suttogva folytatta - Olyanok vagyunk mint te, és azért jöttünk, hogy kihozzunk innen.
- Ti is látjátok, hogy mi fog történni? - Gemma látszólag nem hitt nekünk.
- Én igen - Szólaltam meg - Harry vagyok - Gemma szemei egyre tágabbra nyíltak, rám mutatott
- E-edward? - Bólogattam - Láttalak! Láttalak egy álmomban! Tudtam, hogy ide fogsz jönni!
Gemma nagyon lelkes lett. Látszott, hogy értelmet nyer mindaz, amit az eddigi álmaiban látott. Így már minden mást könnyebb volt megértetni vele.
- Viszont nem csak érted jöttünk...
- Nagyra értékelem ezt az egészet, viszont innen nem fogtok tudni kivinni. - Gemma lehalkította a hangját, és közelebb hajolt hozzánk. - Vannak itt emberek, akik nem engednének ki innen engem. Minden nap jönnek, és kérdezgetnek engem. Fegyver is szokott lenni náluk.
- Tudjuk. Az RJMA ránk is igényt tart. De nem lesz itt akadály. Ők itt Niall és Zayn. - Mutattam a hátam mögé - Ők ketten is mások, úgy mint mi. Niall látja a gondolatokat, és az érzelmeket. Zayn telekinetikus.
- Ezt nem biztos, hogy értem...
- Nagyon sok ilyen emberrel fogsz még találkozni, és mindent elmondok neked részletesen, de előbb ki kell jutnunk innen.
- Azt nem értem, hogy ők hogyan tudnak segíteni nekünk a katonák ellen.
- Nézz hátra kislány! - Utasította Zayn, mire Gemma hátratekintett. Csak egy fa állt mögötte. A fa először csak rezgett, majd hatalmas ágak repedtek meg, és törtek le róla. Gemma hátrahőkölt. - Tudok ennél durvábbat is. - Mondta Zayn, és a fél száját mosolyra húzta. Gemmat sikerült maximálisan meggyőznünk. Niall vette át a szót.
- Figyelj, volt nálad egy ékszer, mikor behoztak ide ugye? Egy liliom alakú bross. - Gemma hevesen bólogatott - Az az ékszer értékesebb mint hinnéd. Muszáj azt is kivinnünk veled együtt. Nálad van?
- Nincsen. Mindent levetettek velem, ahogy behoztak. - Hárman összenéztünk
- Szerinted megtartották őket?
- Biztos, de nem tudom hol. - Bólogatott Gemma. Niall körbenézett, majd megakadt a szeme az egyik ápolón, aki a többi beteget figyelte.
- Oké, elmondom mi lesz. Oda kell menj ahhoz a nőhöz, és meg kell kérdezd, hol tartják a cuccaidat. Nem kell feltétlen elmondania, csak kérdezd meg! - Nem vagyok biztso abban, hogy Gemma száz százalékban értette e az utasítás lényegét, mindenesetre bízott bennünk annyira, hogy meg tegye, amit mondunk neki. Odament az ápolóhoz, és megkérdezte. Niall fülelt. Gyorsan kellett megszereznie az összes infót, ami kellett nekünk.
- 217-es szoba. Zárva van.
- Rajta vagyok! - Mondta valahonnan mögülünk Zoey. Elment megszerezni a kulcsokat. Gemma visszafelé tartott.
- Megvan amit akartunk?
- A szoba száma, és hamarosan a kulcs is.
Nem sokat kellett várnunk, Zoey közeledett felénk, ezúttal láthatóan. Nem kockáztatott meg egy lebegő kulcsot. Niall kezébe nyomta, amit kellett, aki azonnal zsebre is vágta azt.
- Zoey, Gemma, Gemma Zoey. - Mutatta be Zayn egymásnak a két felet
- Örültem. - Mondta Zoey, majd integetett, és ismét beleolvadt a környezetébe. Gemma nem kicsit meglepődött.
- Hamarosan mindent érteni fogsz. - Nyugtatta meg Niall - Most viszont minél előbb találjuk meg a brosst. Hol keressük a 217-es szobát? - Gemma kicsit habozott
- A másodikon lesz szerintem
- Vezess minket! - Mondtam
2 kijárat volt az udvarról az épületbe. Elindultunk az egyik felé. Zoey, még bőven előttünk kinyitotta az ajtót, s egy darabig nem hagyta, hogy bemenjünk, amíg körül nem nézett. De alig hogy betettük a lábunkat, Zoey kilökött minket a kertbe. Majdnem dominókként borultunk egymásra.
- Vissza, vissza, vissza! A recepción van 2 RJMA-s, kihallgatom mit beszélnek, ti fussatok a másik irányba! Gyerünk!
Rohamtempóban vágtáztunk át az udvaron a másik bejárat felé. Bent jobbra a lépcsőhöz. Két emeletet fel. Senki nem állt az utunkba. Nem hallottunk más lépteket, nem volt élet a folyosókon. A 2-on ismét jobbra. Ezek a 200-as szobák. 211, 212, 213....217! Niall előkapta a zsebéből a kulcsot, berakta a zárba, az ajtó egy kattanással kinyílt. Nem várt hűvös, és egy óriási raktár fogadott minket. Hatalmas polcokon kisebb nagyobb dobozok sorakoztak, rajtuk nevekkel.
- ABC sorrendben vannak. - Nézett körbe Niall - És itt a Z - Ahhol beléptünk, ott volt az ABC vége. Niall a terem másik fele felé iramodott.
- Mégis milyen logika ez? - Akadékoskodott Zayn
Mind a 4-en a G-t kerestük. Nem voltak konkrét kiírások, így a helyzetünk nem volt megkönnyítve. Több ezer ugyanolyan doboz sorakozott előttünk
Egy pár perc keresgélés után Zoey rontott be az ajtón, lihegve.
- Harry, a recepción felírták a neved! Az RJMA tudja, hogy mindkét bross itt van Edward és Gemma Styles-sal együtt!
Fénysebességgel kerestük Gemma dobozát, miközben az RJMA valószínűleg egy egész hadsereggel tartott felénk. Mikor Zoey bejött, még az G-t se találtuk meg
- Gyerünk már...Itt a F ott a H hol az G?! - Idegeskedtem, mert már 5-en sem voltunk képesek megtalálni egy betűt.
Nem telt bele sok idő, egy hangos csattanással az ajtót berúgták, és hullámként kezdtek beáramlani a katonák a szobába, a polcok közé. Zaynnek nem kellett több.
- Ó nem nem nem nem... - Csóválta a fejét
Koncentrált. Hallottam, ahogy töltények esnek a földre. A katonák fegyvereiből. A léptek elhallgattak, Zayn a terem másik vége felé sietett, a bejárathoz. A falhoz szorította az összes katonát, nem engedte őket.
Megtaláltuk a G-t.
- Nagyon sokan jönnek még, innen hallom őket...Zayn....- Mondta kétségbeesetten Niall
- Nem fogok több embert ölni. - Felelte összeszorított fogakkal. Tudta, hogy Niall erre gondol.
- Nem fogsz tudni ennyi embert feltartóztatni...
- Meg fogják találni a hullákat....
- Zayn!
A katonák összeestek. Mindegyik, aki akkor a teremben volt.
- Megúszhattuk volna e nélkül is - Suttogta Zayn. Hangja enyhén visszhangzott
- Nem, és ezt te is tudod...
Még több katona robbant be a terembe. Zaynnek egy pillanata sem volt, hogy kifújja magát. Nem is kellett neki. Egyet biccentett a fejével, mire az összes katona kirepült a teremből, az ajtó pedig becsapódott.
- Ezeknek van fegyverük, át fogják lőni az ajtót, ha bezárod! - Kiabálta előre Niall
- Engedjem be őket, vagy mi?!
Ahogy Zayn megszólalt, egy katona berúgta az ajtót. Vöröshadseregként áramlottak be a szobába és szorították sarokba Zaynt, aki nem hagyta magát. Ahogy tudta, repítette ki az RJMA-sok kezéből a fegyvereket. Emberek tucatjai estek a földre. Elfajultak a dolgok. Én is teljesen kétségbe voltam esve, hát még Gemma! Egyszer csak azon kaptam, hogy teljesen lemerevedve nézi a feléje hátráló Zaynt, és az őt követő katonákat. Szeméből ömlöttek a könnyek. Megfogtam a fejét, és magamhoz húztam. Akármennyire meg szerettem volna megnyugtatni, nagyon nem ez volt a megfelelő alkalom rá.
- Ne azt figyeld....- Súgtam a fülébe - Segíts nekünk!
- Srácok, megtaláltam! Itt van! - Kiáltotta Zoey, és felfelé mutatott. Felnéztünk, és a 4 méteres vaspolc legfelső sorában valóban ott volt egy a többiehez képest viszonylag kicsi doboz, melyre rávolt írva: Gemma Styles
Zoey megpróbált felmászni a polcra, hogy le tudja venni a dobozt. Mindeközben Zayn egyre jobban hátrált felénk. Egyre nehezebben tudta feltartóztatni a katonákat, akik egyszerűen nem fogytak el. csak egy halk sikítást hallottam a hátam mögül. Zoey leesett a polcról, Niall kapta el. Nem tudott felmászni. Zayn ereje kellett volna ahhoz, hogy meg tudjuk szerezni a dobozt, de mivel jelen esetben ez nem igazán volt kivitelezhető, megragadtuk a polcok vasrácsait, és teljes erőnkből rángatni kezdtük. A doboz nem esett le, sőt egyre hátrébb csúszott. A katonáktól ellenkező irányba megkerültem a polcot, és a másik irányból löktem rajta egy nagyot. Még mindig semmi.
Zayn, tarts ki még egy kicsit...Beleadta minden erejét, hogy minket megvédjen. Még abban a káoszban is lehetett hallani a szuszogását, ahogy fáradt. Egy hatalmasat ordított, mind félrekaptuk a fejünket, Zayn minden létező erejét kiadta magából. A falak repedezni kezdtek, a polcok remegtek, a a katonák mind összeestek. Még a doboz is leesett a helyéről, Zoey pár másodperc múlva jelent meg vele. Mögötte Niall, és a teljes sokkban lévő Gemma. A falak remegtek, himbálózott a plafonon a lámpa, dobozok estek ránk a magasból, miközben próbáltunk egérutat nyerni a katonák között. Zayn hangja egyszeriben erősebb lett, és a katonák léptei teljesen abbamaradtak. Az ablakok hirtelen kitörtek, egy lámpa leszakadt, Zayn pedig elhallgatott. Mind odasiettünk hozzá. A térdei összecsuklottak, elájult. Köré guggoltunk, ráztuk, a nevén szólítgattuk. Nem sokkal később bágyadtan nyitotta ki a szemeit.
- Éltek még? - Kérdezte halkan, suttogva de annál aggodalmasabb hangnemben.
- Mi jól vagyunk... - Felelte Zoey. Zayn mosolygott
- Jó. - És visszazárta a szemeit.
Lépteket hallottunk kintről. Nem tudtuk, hogy újabb katonák e, vagy pszichiátriai dolgozók, egyik se tűnt túl előnyösnek. Úgyhogy Zoey vitte Gemma dobozát, Niall felkarolta Zaynet, aki a szó szoros értelmében nem állt a lábán, én pedig pátyolgattam Gemmat. Az ajtó felé menet nem kevés halott katonán kellett átgázolnunk, és bár ezt a látványt még én sem tudtam feldolgozni, Gemma szeme is én voltam. Nem hagyhattam, hogy azt lássa, így magamhoz ölelve siettünk ki a raktárból.
Sosem látott gyorsasággal sprinteltünk le, a lépcsőkön, a hangoktól ellenkező irányba.
- Siess, siess, siess...ne nézz fel, vezetlek...- súgtam Gemma fülébe, aki teljes sokkban, rám hagyatkozva jött velünk
Le két emeletet, elgázolni mindenkit, át a várón az ajtóhoz, ki az utcára.
a többiek az ajtó elől elénk ugrottak, de nem volt idejük szeműgyre venni minket. A léptek mögöttünk ugyanis egyre hangosabbak voltak, és mostmár Zayn nem tudott volna minket megvédeni.
- A brosst! Kinél van Harry brossa?! - Kiabált a többiekkel Niall, miközben Zoey a földön guggolt, és Gemma dobozát túrta fel. Nem voltak rendbe rakva a cuccai. Csak belehányták őket.
Cora nyújtotta oda Niallnek a brossomat, miközben Zoey megtalálta Gemmaiét, letépte az anyagról, amire rá volt tűzve, majd azt is odadobrta Niallnek. Ő egy darabig csak nézte őket, nem tudott mit kezdeni velük. A léptek, és a zaj mögöttünk, egyre, csak, hangosabb, lett. Siettetük Niallt, de mindhiába. Csak próbálgatta, hogyan lehetne a két ékszert összeilleszteni, de nem történt semmi.
Az ajtót mögöttünk berugták.
- Megvan! - Kiáltotta
Fejemet mintha hátrarántották volna. fehér fény világított a szemembe. Hűvöset éreztem, és párát. Mintha megállt volna az idő.
Majd teljes sötétség