Barcelonában sütött a nap. Tavaly még nagyon hideg volt egészen délutánig, most meg kellemesen meleg az idő a téli tesztek elején. Talán a tavaszi tesztek jobb elnevezés. Tuuli számára csodálatos érzés volt visszatérni a munkahelyi légkörbe. A múlt hét nehéz volt, és Maxnek is. Az első napja megbeszélésekkel telt el, ahol Tuuli a betegségéről is beszélt. Viszont azt akarta, hogy dolgozzanak a srácok, bármi is történik. Mindenesetre amíg a fényképezőgépe mellett lesz, minden rendben lesz. Christian félre húzta, hogy beszélgessen Tuulival egy kicsit privátban. Szerette volna tudatni vele, hogy tudja, bármikor mellette állnak, és segítenek, ha szüksége van a csapatra. Vagy egy kis magánéletre. A lány ezt nagyon értékelte, ez a gárda az ő családja is, szinte már dédelgette őket.
Az első tesztnap remek nap volt, főleg amikor kint a pályán készítette az első fotókat. Mark Sutton mellett állt, egy kolléga, aki mindig kedves volt hozzá, és hajlandó volt tippeket és trükköket is tanácsolni. Egy csövet tett a lencse elé, így még lenyűgözőbb felvételeket készített Max autójáról, ahogy kihajtott a boxból. Tuuli érezte, hogy a pályán való átmenetel, hogy a kanyarok lefényképezhesse nagyon megerőltető volt. Több szünetre volt szüksége, mielőtt kezeivel normális fotókat tudott volna készíteni. A nap vége felé visszament a boxutcába, majd leült hátra, hogy átnézze a műveket. Tuuli ivott néhány kortyot a kulacsából, majd elővette gyógyszerét a zsebéből, hogy gyorsan bevegye.
Néhány szerelő ránézett egy pillanatra, de úgy csináltak, mintha nem is őt figyelnék. Tuuli jó kedvű volt, néha szarkasztikus, és ha nem lenne fáradt, vagy bármi ilyesmi, senki sem gondolná, hogy ennyire beteg. Korán reggel kelt, hogy kisminkelje magát. Mindent szeretett csinálni, csak azért, hogy lefoglalja magát és pozitívan gondolkodjon. Max a fotóst figyelte miközben öltözött, ahogyan használta a színes árnyalatokat, csodálatos volt. Utána megpuszilta az arcát, mielőtt alapozót tett volna magára, mondván, hogy a fürdőszobában lesz. Max jól kezelte a helyzetet, tudta, hogy Tuuli nem szeretné, ha folyton aggódna miatta, de nem tehetett róla. Állandóan a közelében akart lenni, és jó érzés volt tudni, hogy valahol a pályán csinálja róla a képeket, más fotósokkal együtt.
"Mindjárt végzünk, Tuuls. Készen állsz a vacsorára?". Kérdezte Elham, aki gumit gurított egy állvány felé. "Éhen halok". Nyögött fel a lány, amitől a férfinek kuncognia kellett. Kinyújtotta a kezét, a lány pedig elfogadta a segítséget. Maxnek médiafeladatai voltak, hogy gyorsan elmondja, milyen volt az első napja. A héten valamikor exkluzív interjúja is lesz a holland médiával, valószínűleg egy olyan napon, amikor Pierre-re kerül majd a sor, hogy vezessen. Tuuli a box hátsó részében várakozott, hogy végezzenek a fiúk. Csatlakozott hozzájuk, majd a hospitality-be mentek egy csapatvacsorára. Már elég késő volt, a nap már egy órája lenyugodott. Mindenki éhes volt a mai nap végén. A légkör a csapatban pozitív volt. Az új Honda erőforrás ma tökéletesen végezte a dolgát, igaz, hogy ötödjére sikerült menedzselniük.
Természetesen az idők itt nem voltak olyan fontosak. Mivel a hosszú etapok mutatják meg, hogy mire képes az autó, hogyan viselkedik, és milyen volt az egyensúlya. Jelenleg. Max is csatlakozott hozzájuk, miután felvette a farmerját és a pólóját. Leült Tuuli mellé a tányérjával, mivel mindenki azt az egy szabad helyet hagyta meg. "Szia". Köszönt neki, aztán oda hajolt, hogy csókot nyomjon az arcára. "Szia". Válaszolt mosolyogva a lány. "Jó napod volt?". Kérdezte, és a fiú bólogatott, mert teli volt a szája. "Egész jó". Mondta Max néhány másodperc múlva. "Mi a helyzet veled? A jó oldaláról fotóztad?". Max elvigyorodott, mivel a kocsija nő. "Csinos nagyon". Tuuli kuncogott. "Később megmutatok néhányat, mindenesetre közzé teszek egy párat ma este". Magyarázta, Max pedig biccentett.
"Holnap lesz egy interjúm, de természetesen a pályán leszek." Említette később a fiú, Tuuli bólintott. "Valószínűleg valahol Vlad-al" Mondta Tuuli, Vladimir volt a Red Bull másik fotósa, Tommo Getty-vel együtt. Hárman elég sokszor készítettek képet. Volt már egy pár pillanat, amikor mindegyikük a tökéletes helyet kereste a képekhez. Max rámosolygott, kissé ellazult a gondolattól, hogy legalább valaki vele van. A vacsora után ideje volt visszatérni a szállodába, és lefeküdni, előtte viszont zuhanyozni. Tuulinak teljesen rendben volt, hogy korán lefeküdt, mivel ő is nagyon fáradt volt. Inkább reggel szeretett volna fürdeni, így leült az ágyra laptopjával, hogy néhány mai képet feltölthessen az Instagramra meg a történetére.
Max csak egy rövidnadrágban jött ki a fürdőből, majd a másik oldalra ült. Fejét a lány vállára tette, hogy együtt nézzék a fotókat. A színek annyira élénkek voltak, a kép borotvaéles, és mind olyan jó volt. Mosolyogva nézett a fiúra, amikor kikapcsolta a laptopját, és visszahelyezte a tokjába, aztán a szoba asztalára tette. Tuuli is lekapcsolta a villanyt, majd csatlakozott hozzá az ágyban, örömmel megtalálva helyét a férfi ölelésében. Hagyta, hogy feje a mellkasán pihenjen, ujjai szórakozottan rajzoltak mintákat a hasán. Csendben feküdtek, lágy lélegzetükön kívül semmi más nem hallható. Max egy különös pontra nézett, ahogy hallgatta a lány lélegzetvételét, ujjaival végigsimított hosszú haján. Minden éjjel fenn akart maradni, ameddig csak tudott. Csak ezekért a pillanatokért, amikor még a kezében tudja tartani, soha sem tudta, melyik az utolsó.
"Elmész a padockba?" Kérdezte Tuuli miközben almát evett, Max bólintott. "A délelőttöt az újságírókkal töltöm. Azt hiszem, ebédnél majd Pierre-el a boxban fogunk találkozni." Tette hozzá, a lány biccentett. "Rendben, később összefutunk". Tuuli elmosolyodott a válla fölött, majd folytatta útját a boxban, ahol Vlagyimir várt rá. Majdnem megijedt, amikor Max hirtelen ismét mellette termett, majd a mellkasához húzta. Nevetett, amikor lehajolt, hogy megcsókolja. "Szeretlek". Mondta csillogó szemekkel. "Szeretlek". Szólalt meg Tuuli, de most ezentúl tényleg elváltak útjaik. "Jó reggelt". Széles vigyorral üdvözölte a rá váró görög fényképészt. "Olyan jó visszatérni." Mondta a férfi, nehéz felszerelése a táskájában volt. "Az biztos". Tuuli egyetértően bólintott. "Először készítsünk néhány felvételt a boxutcából, amikor kihajtanak."
Tuuli és Vladimir elmentek a kijárathoz, letelepedtek egy biztonságos helyre. Tuuli elővette a fényképezőgépét táskájából. Pierre közben elhajtott, és hallotta, ahogy Vladimir gépével gyorsan készíti a felvételeket. "A sisaktervek is évről évre jobbak." Motyogta, miközben kinagyította az általa készített képeket. "Egyetértek". A lány elvigyorodott, Vladimir pedig kuncogott. "Te tervezted Max-ét?" Kérdezte. "Igen, és az autót Adriennel." Tuuli felnevetett, mire a férfinek elkerekedett a szeme. "Ezt nem is tudtam! Tehetséges vagy Tuuli". Bókol neki Vladimir. Csináltak még néhányat a boxutcából kimenő autókról. Majd sétáltak egyet a pályán, hogy találjanak egy pár szép helyet, ahonnan le tudják kapni az kocsikat. Elmentek az 5-ös kanyarhoz, egy viszonylag éles kanyarhoz, ahol az autók jobban lelassítottak. Így ők is csinálhatták a rendes képeket. "Nagyon várom Bahreint, az a pálya annyira fotogén." Szólalt meg Vladimir.
"Igen, az éjszakai versenyek tökéletesek a kamerának." Felelte Tuuli, majd ránézett. Vladimir bólintott, kicsit össze ráncolta a szemöldökét, de nem szólt semmit. Tuuli Pierre-re összpontosított, aki elhajtott. Kissé remegő kezekkel fogta a készüléket, és halkan átkozódott, amikor egy körrel később újra próbálta. Kicsit fájt a feje, és nehezen vette levegőt, de megpróbálta újra. "Tuuli...". Vladimir hangja meglehetősen lágy volt, de minden más hang is halknak tűnt. Próbálta visszanyerni a fókuszát, de úgy tűnt, a teste nem reagál. A fény, amit látott, egyre világosabb lett, olyan fényes volt, hogy még jobban fájt a feje. Halkan hallotta Vladimir segítségért kiáltását, majd elvesztette az eszméletét.
Tuuli-t a lehető leghamarabb kórházba szállították, az orvosi személyzet nagyon gyorsan reagált az esetre. Vladimir tájékoztatta Christiant erről, és a csapat egy részét azonnal elküldték, hogy felvilágosítsák a szüleit erről. Max lemondta az interjúit. Nem habozott Jake-el beülni a kocsiba, és Tuuli után rohanni. Egész úton nyugtalan volt, a körmét rágta, és fészkelődött az ülésen. Jake vigasztaló dolgokat akart mondani neki, de nem tudott. Nem sejtették, hogy milyen rossz a helyzet, csak azt hallották, hogy Tuuli elájult, miközben Vladimir-al fényképezett. Vlad azt mondta nekik, hogy amikor ránézett, valójában maga elé nézett, mintha nem is látta volna a férfit. Világos volt, hogy valami történt a testében, de hogy mi, azt hamarosan megtudják.
Max és Jake beléptek a kórházba, és a lányról kérdezősködtek. Jake ott maradt, hogy hagyjon egy kis teret Maxnek, amikor a megfelelő emeletre ment. Azonnal beléphetett a szobába, és elakadt a lélegzete, a lány az ágyban feküdt, csövekkel az orrában. "Alszik". Közölte vele az orvos. "Adtunk neki egy kis morfiumot." Magyarázta tovább. "Tudja mi történt?". Kérdezte Max közeledve az ágyhoz. "Lehetséges, hogy nem vette be a gyógyszert ma reggel." Válaszolt. "De biztos vagyok benne, hogy értesült arról, mennyire beteg." Finom mosoly jelent meg az orvos arcán, miközben Max bólintott. "Mi mindent megteszünk, Mr. Verstappen." Mondta, mielőtt kiment, majd Max leült az ágy mellé. "Nagyon megijesztettél." Motyogta, ahogy megfogta a kezét.
Később elővette zsebéből a telefonját, hogy tájékoztassa a szüleit a helyzetről. Christian küldött egy pár embert, hogy amint lehet, hozzák ide őket. Meg is veszik számukra az Talinnból Barcelonába tartó első jegyet. Ha ez nem működik, szükség esetén repülőt küld értük. Úton voltak, az este meg is érkeznek a lányukhoz. "Wow". Max meglepetten nézett fel, mert úgy tűnt, ébren van. Kinyitotta a szemét, kis időre vissza csukta, mivel a mennyezet fényei túl erősek voltak. "Azt hittem, egy percre meghaltam. Szép volt." Motyogta, Max felsóhajtott. "Tuuli, miért vagy ilyen?" Csalódottan felállt. "Kibaszottul aggódtam érted. Nem vetted be a gyógyszered!". Tudta, hogy nem szabadna így kiabálnia vele. A szeme elkerekedett, azonnal megbánta.
"Sajnálom, oké? Nem direkt hagytam ki, vagy mi." Tuuli lenézett a kezére, Max pedig mély sóhajjal leült. "Sajnálom, kicsim, nem kellett volna...". Kezét az arcára tette, és visszanézett rá. "Csak féltem". Mondta, és visszaült. "Ma este érnek ide a szüleid." Max közölte vele, ujjaik ismét összefonódtak. "Holnap vezetnem kell, de tudok...". Tuuli megrázta a fejét. "Nem, Max. Te fogsz menni." Mondta, és már tudta, hogy hajlandó lenne holnap Pierre-nek átadni a helyet, ha azt mondaná szüksége lenne rá. "Mint mondtad, ma este jönnek a szüleim, akkor lesz velem valaki, meg ha valami is történik, anyukám azonnal felhív." Mondta, és lassan feladta a fiú.
Tuuli kivette a kezét az övéből, hogy az arcához nyúljon, hüvelykujjával lágyan simogatta. Max pedig az érintésébe hajolt, és csókokat nyomott a tenyerére. "Jól leszek". Mondta, és ismét a párnákra dőlt. "Jól leszek". Ismét motyogta, majd újra lehunyta a szemét, hogy elaludjon.
Credit to curvaparabolica