Vanadyn kérésére, remélem elnyeri a tetszésed! ^^
A hűvös nyári éjszakában ragyogó ezüst korong bágyadt fényével megvilágította az alvó kertvárosi utcákat. A város apraja nagyja ekkor már álomra hajtotta fejét. Egy takaros kis családi ház felső emeleti ablakából még kiszűrődött a felkapcsolt lámpa sárgás fénye, amit tulajdonosa még mindig nem volt hajlandó lekapcsolni. Az ott lakó fekete hajú fiú még javában sertepertélt, igyekezve minél rendezettebbé varázsolnia a tornádó sújtotta szobácskát. Nagy koncentrációjából telefonja rezgése zökkentette ki, ami után ijedten kapott. Miután meglátta a nevet a kijelzőn nyelt egyet, majd egy mély levegő vétel után fogadta a hívást.
- Szia!
- Szia! Ugye nem ébresztettelek fel? - ásított bele egy női hang a telefonba.
- Dehogy is, mit szeretnél kicsim?
- Csak meg akartam bizonyosodni róla, hogy a holnapi még áll-e. Tényleg átmehetek?
- Mégis miért ne állna? Persze hogy jöhetsz. Csak mi ketten leszünk itthon, tökéletes lesz!
- Örülök, hogy ezt mondod. Amúgy meglepődtem, hogy elértelek, ilyenkor már mindig húzod a lóbőrt.
- Őszinte leszek veled, arra ma nem lett volna sok esély. Még mindig az olvasónaplómmal foglalkozok.
- Nem úgy volt, hogy azt már megcsináltad?
- Ami azt illeti, gyakorlatilag tényleg elkészültem vele, csak biztosra akartam menni, hogy jó lett-e és nem írtam-e félre valamit.
- Aha... Szobatakarításban zavartalak meg, nem igaz?
- M-mi nem! Az én szobám mindig rendben van!
- Persze, természetesen - kuncogott bele a telefonba, majd egy újabb ásítást követően újra megszólalt - Most viszont szerintem leteszem és megyek aludni. Akkor a holnapi fix áll még?
- Nem is kérdés. Majd holnap még hívlak, megígértem, hogy nem hagyom, hogy egyedül jöjj, nem?
- De... Jó éjszakát! Imádlak.
- Én is téged. Szép álmokat.
Miután kinyomta a telefont, óvatosan az ágyára dobta, majd a készülék sorsát követve huppant le rá, de még előtte gyorsan eloltotta a lámpát. Arcát az előbbi beszélgetés után halvány pír festette vöröses árnyalatúra, míg ajkára egy levakarhatatlan vigyor ült ki. Lustán pislogva meredt a plafonra, míg a rendrakás utáni fáradtság miatt már kény-kelletlen lehunyta szemeit. Utolsó éber gondolatait még a gyönyörű lánynak szentelte, azt követően pedig a tollpárna ladikján ringatózott az álmok birodalma felé.
Az éjszaka nyugalma nem sokáig tartott. A hajnal érkeztével, illetve a nap ébredésével megjött a reggel is. A napsugarak utat találva a redőny rései között fénypettyekkel festették tele az apró hálószobát. A korai békességet egy telefon rezgése zavarta meg, felriasztva Tsutomut legszebb álmaiból. Az ébresztőjét kikapcsolva lassan kikecmergett az ágyból és emberi szükségleteinek elvégzése után felöltözött. Azután levonult a földszintre, ahol egy gyors reggeli után elköszönt az épp távozó szüleitől. Ezután előkapta zsebéből a telefont és sebesen tárcsázni kezdett.
- Halihó!
- Jó reggelt kincsem! Jól aludtál?
- Én igen és te?
- Remekül! Nagyon szépet álmodtam arról, hogy milyen jól fogunk szórakozni az este - húzott arcára egy perverz fél mosolyt.
- Ne beszélj ilyen félreérthetően te! Jól tudod, hogy semmi olyasmi nem fog történne, mert mindketten mélyen fogunk aludni.
- Persze hogy nem, én nem is mondtam semmi olyat, hogy lesz.
- Akkor pedig ne vágjál olyan arcot, amiből más könnyen félreértheti.
- Mégis miből gondolod, hogy olyan arcot vágok? Tudtommal nem videóchatelünk...
- Ismerlek már, mint a tenyerem.
- Észrevettem - nevetett bele a telefonba - Lassan indulok érted, hogy állsz?
- Szerintem jöhetsz, még van egy pár dolog, mit el kell intéznem, de az szerintem gyorsan meglesz.
- Rendben, akkor indulok.
- Okke, várlak!
- Bye-bye!
- Szia!
Már jócskán benne voltak a délelőttben, mikor Tsutomu ismét saját otthonának küszöbén találta magát. Kitárta párja előtt az ajtót, aki tátott szájjal állt neki levenni a cipőjét.
- Milyen szép házatok van!
- Mondhatjuk. Gyere, körbevezetlek - ajánlotta, mire vigyorogva érkezett a válasz
- Köszönöm
Miután körbejárták a földszintet felmentek az emeletre, ahol kíváncsian nézett körbe a vendég.
- És ott mi van?
- Ott a szüleim szobája van - mondta egyszerűen, majd a mellette levő ajtóra mutatott - ez pedig az enyém.
A lánynak több sem kellett, gondolkodás nélkül nyomta le a kilincset. Miközben szemügyre az aprócska szobát megakadt valami apróságon a szeme. Mint kiderült, nem voltak egyedül a szobában.
- Uram isten!
- Jaj, nekem...
- Neked van tengeri malacod? Miért nem mondtad? Olyan kis édes - mosolygott, mikor már a ketrec előtt guggolt és nézte az akkor már kíváncsiskodó vízi disznót
- Oké, értem én, hogy aranyos. Ugye emlékszel, nem miatta vagy itt, hanem miattam. Nem őt babusgatni jöttél...
- Ugye tudod, hogy ha kérsz egy ölelést, akkor csak mondanod kell - mondta miközben egy mindentudó, ravasz vigyor ült ki arcára.
- Ilyesmiről szó nincs! Mégis miből gondolod? Alaptalanul ne vádolgass. Ezt úgy mondtad mintha féltékeny lennék a saját tengeri malacomra...
- Te mondtad, nem én - tette fel védekezően két kezét egy kuncogást követve
- Te, lehetetlen nőszemély...
- Megsimogathatom?
- Persze, csak óvatosan, nem mindig van kedve a társasághoz.
- Ígérem, nem lesz baj.
Goshiki kinyitotta a ketrecet, majd lassú, de biztos kezekkel kivette a kis kedvencét, majd átnyújtotta neki, aki csillogó szemekkel nézett a kicsire és rögtön neki állt simogatni.
- Igazi kis cukiság.
- Igen, tényleg az - sóhajtotta, beletörődve, hogy most nem ő van a figyelem középpontjában.
- Hogy hívják?
- Hát, ami azt illeti... Levi.
- Levi?
- Igen, Levi.
- Levi.
- Igen.
- Megkérdezhetem, hogy miért pont Levi? Az embernek nem éppen ez a kis csöppség jutna eszébe, amikor meghallja ezt a nevet - kérdezte meg óvatosan, majd gügyögött még egy picit a kis disznónak, miközben tovább simogatta - Ugye életem? Egyem a szíved, drága kis arany virágszálam...
- Hosszú sztori, nem tudom tényleg akarod-e hallani...
- Van időm és kíváncsi vagyok, úgy hogy hadd halljam!
- Hát... Szóval van egy khm "sorozat" amiben van egy karakter, akit úgy hívnak, hogy Levi és fekete haja van, pont, mint ennek a kis malacnak a bundája... Meg néha azért, ha figyelmes az ember tud párhuzamot húzni még a kettejük között. Aprók, alkalomadtán maguknak valók, szükség esetén bosszút állnak, igazi introvertáltak mindketten - nevetett egy kicsit, miközben neki állt ő is a disznót cirógatni, aki mintha értette volna minden egyes szavát, beleharapott az általánosságban őt etető kézbe.
- Aú!
- Jól vagy?
- Ne aggódj, ez semmiség. Egy kicsit fáj, de nem vérzik. Ez meg mire volt jó Levi - dorgálta meg a kisállatot.
Nem igazán hatotta meg a szidást, inkább ügyes mozdulatokkal kiszabadult az őt tartó kezek közül. Apró lábait sebesen szedve megindult a nyitott ajtó felé - ahol egy éles kanyar közben majdnem kifarolt - és sikeresen kiszaladt a szobából.
- Levi! - kiáltottak egyszerre utána meglepetten
- Mi a franc...
- Eddig még egyszer nem láttam ilyen gyorsnak.
- Szerintem eléggé a szívére vette...
- Honnan veszed, tengeri malac-suttogó vagy?
- Csak használom a józan paraszti eszem. Nyílván való, hogy megsértődött a szidás meg a leírásod után.
- De hát én csak őszinte voltam...
Részletesen átfésülték az egész házat, megnézték a földszinten minden egyes apró zegét-zugát. Az emeletre felérve kicsit bajban voltak, mivel nyilvánvalónak bizonyult számukra, hogy nem tér vissza magától Levi Tsutomu szobájába, ezért a szülői hálószoba irányába néztek. Az ajtó, ami korábban zárva volt, csodák csodájára tárva-nyitva állt előttük. Bent a parkettán lazán ejtőző tengeri malac egy darabka répát rágcsált, mellette egy élénksárga fecni feküdt érintetlenül. A fiú ügyes mozdulatokkal felkapta őt a földről a nasijával együtt.
- Levi! Nagyon megijesztettél te lüke! Imádlak, de ne hozd rám megint a frászt oké? Nem fogok én se olyat mondani, amin te is megsértődhetsz, rendben? - mondta neki, már majd hogy nem könnyek között, miközben gyengéden cirógatta a kicsi bundáját.
A lány felvette a cetlit a földről, mikor is megakadt a szeme egy igen rondán írt jegyzeten „Édes a bosszú; nyisd ki az asztalon lévő jobb oldali fiókot" Nem nagyon tudta hova tenni, de mert nagyon kiváncsi volt ezért engedelmeskedve az üzenetnek kinyitotta a fiókot, amiben olyan kincset talált, amit szinte örökre megtartott volna magának.
- Hé! Ezt nézd - kiáltott a malac gazdájának
- Találtál valamit? - kérdezte mit sem sejtve. Azonban amit észrevette mit is tartott a másik a kezében, rögtön elkerekedett a szeme - Az ugye nem az, amire gondolok! - pánikolt
- Ha arra gondolsz, amire gondolom, hogy gondolsz, akkor az lesz.
- Tedd azt le, de gyorsan!
- Csak belelapozok egy kicsit, nyugodj meg - közölte, mintha csak azt jelentette volna ki, hogy tegnap délután teázni volt a barátaival. Goshiki családi albuma rengeteg csodát rejtett. Leginkább a fiatal Tsutomuról készült képek képezték a gyűjtemény jelentős részét. Nagy volt belőlük a választék a csecsemőkori fotóktól kezdve egészen a közelmúltbeliekig.
- Ó, de aranyos vagy itt! Itt meg beleraktad a fejed egy hatalmas bödön nutellába? -nevetett hangosan - Hány éves lehettél itt, talán 4-5?
- A jóból is megárt a sok, add azt ide! - jelentette ki paradicsomszínű fejjel, miközben hirtelen kikapta párja kezéből a fényképalbumot.
- Hékás!
- Ezeket nem kellett volna látnod...
- Bocsánat, túlságosan is kíváncsi voltam... Mellesleg nagyon édes kisgyerek voltál
- Értem én.
Ezután Levivel és a fotókkal együtt kivonult a szobából. Ha harag nem is, egy kis sértődöttség ki volt vehető a tekintetéből. Nem akart meggondolatlanul utána menni szegény megszeppent lány, ezért nagyjából tíz percig még várt a nappaliban, mielőtt még úgy döntött, hogy a duzzogó fiú nyomába ered.
Óvatosan szedte a lépcsőfokokat, majd mikor zárt ajtóval találta szembe magát halkan kopogott. Miután választ nem kapott, összeszedte minden bátorságát, és benyitott. A szobában szembe találta magát az ágyon magzat pózban kuporgó fiúval.
- Szívem...
- Mit szeretnél?
- Figyelj, beszéljük meg mi a gond. Együtt meg tudjuk oldani. Ezzel ellenben, ha nem szeretnél beszélni, elmehetek...
- Nem erről van szó... Csak eléggé bosszantott hallgatni...
- Mit?
- Neked minden mindig cuki, aranyos, édes... Komolyan veszel te engem?
- Már értem... Figyelj, attól hogy nem kötöm minden egyes percben az orrodra, igenis helyesnek talállak. Amikor pedig azt mondom, hogy aranyos vagy, az azt jelenti, hogy elolvadok, amikor rád nézek. Jelentse ezt egy régi, cuki kép vagy most az észvesztően vonzó arcod és jellemed.
- Ne hazudj...
- Igazat mondok. Figyelj, csak őszinte voltam veled - mondta, miközben leült az ágy szélére - Lényegtelen, hogy éppen azt mondom, hogy jóképű vagy aranyos vagy, mert attól függetlenül ugyanúgy mérhetetlenül fontos vagy nekem. Szeretlek te lüke.
Mélyen Tsutomu szemébe nézett, aki bűntudata miatt elfordult. Nem tudta elhinni, hogy képes volt ilyen gyerekes dolog miatt elvonulni a szobájába.
- Sajnálom... - mondta őszintén miközben felült. Így szemmagasságba került a vele most már szemben ülő lánnyal
- Nincs semmi baj.
- Pihenünk egy kicsit?
- Persze - felelte egy szelíd mosoly kíséretében.
Ezután összebújva ejtőztek az ágyon egy jó darabig. Nem kellett egy szót sem szólniuk, valahogy így volt kerek. Azonban a pillanat varázsa szertefoszlott abban a pillanatban, hogy egy emberi szükséglet úgy döntött hangoztatni fogja a nem tetszését a jelenlegi helyzettel kapcsolatban. Avagy korgó gyomruk jelezte, hogy ideje lenne talán enni is valamit.
- Megnézem össze tudok-e dobni valamit ebédre - ajánlotta Goshiki
- Rendben, itt megvárlak.
Komótosan kiballagott a szobából, mire a magára maradt lány magához ölelte a fiú párnáját. Lustán felült miközben arcát a párnába fúrta. Maga körül érezte párja édes illatát, ami bármikor biztonságérzetet és nyugalmat hozott neki. Újra szemügyre véve a szobát észrevett valami érdekesett az íróasztalon. Miután kikászálódott az ágyból szeme elé tárult a fiú egyik kedvenc pulcsija, amit alkalom adtán ő is szívesen kölcsön vett tőle. Gondolt egyet, majd a párnát visszadobta az ágyra és magára vette a pulcsit. Mivel pedig kicsit kezdett türelmetlen lenni, levonult a konyhába. Tsutomut meglátva rögtön mögé osont és hátulról megölelte. Arcát a fiú hátába fúrta, ezután pedig köszönt is neki.
- Halihó!
- Szia... - pirult el enyhén miközben a konyhapultnál tevékenykedett. Amikor viszont észrevette mi van rajta, széles vigyor terült el az arcán - Csak nem megint elloptad a pulcsim? Mi lesz a következő? Csak nem a vezetéknevem?
- Ha önként nekem adod, én szívesen elfogadom - szállt be az incselkedésbe
- Mi... Én, khm vagyis persze...
- Ráérünk még ezen gondolkodni, még előttünk áll az egész élet! - nevetett, majd egy törökköszörülés után megszólalt a fiú, miközben a másik kikukucskált a háta mögül, hogy lássa, mivel tevékenykedik párja.
- Nem találtam olyan sok mindent, úgyhogy rendeltem pizzát, az viszont sok idő mire megérkezik, ezért úgy döntöttem csinálok pár onigirit mielőtt még valamelyikünk éhen hal. Tessék!
- De jól néznek ki! Köszönöm szépen... meg előre a pizzát is
- Nézzünk addig egy filmet? - kérdezte, mire egy szimpla bólintás érkezett válasznak
Ezután a nappaliban elkényelmesedve kezdték el majszolni az ételt, miközben a tévén egy véletlenszerűen választott filmre szentelték maradék figyelmüket. Abban a pillanatban, hogy az onigirik elfogytak megszólalt a csengő, jelezve a futár érkezését. A film háromnegyedénél már a pizza is elfogyott, azután már csak álmosan összebújva bambultak a készülék felé. Amikor pedig megérkezett a végefőcím, kómásan felkászálódtak eddigi helyükről.
Egy gyors zuhanyzás után - szigorúan külön - már mindketten készen álltak az alvásra. Goshiki hátán fekve várt a másikra. Egyik alkarja feje alatt, másik gyomrán pihent. Amikor megjelent a lány pizsamában az ágy lábánál, ő csak lustán megpaskolta maga mellett a helyett, mire csak fejrázást kapott válasznak.
- Nem fekszel le? - kérdezte meglepetten
- Mindjárt, csak várj egy kicsit.
- Miért?
- A reggeli után biztosra akarok menni.
- Már mint?
- A vicces hangulatod után nem szeretnék kockáztatni, ezért kénytelen vagyok bizonyos lépésekhez folyamodni.
- És pedig? Megbüntetsz? - érdeklődött, félreérthető vigyorral az arcán.
- Hihetetlen vagy, komolyan mondom. Az ilyenek miatt van szükség rá!
- De...
- Nincs semmi de.
- Még mindig nem avattál be, hogy az mi akar lenni... - kezdte, mire a lány megfogta a takaró sarkát, amin eddig feküdt, és rántott rajta egy nagyot. Miután pedig az egész nála volt, összecsavarta egy nagy hengerbe és kettejük közé tette. Mindezt pedig az ágy szélén kapaszkodva nézte végig Tsutomu, aki az előző mutatvány miatt kis híján lezakózott a padlóra. Amikor pedig már nem forgott veszélyben az élete, enyhén sértődötten vonta kérdőre a másikat.
- Ez mégis mit akar jelenteni?
- Egyszerű. Ez az elválasztó vonal. Te maradsz bal oldalt, én meg leszek jobb oldalt.
- Na de...
- Mindenki marad a saját oldalán. Kész, slussz, passz.
- Azért ez túlzás... - motyogta sértődötten. A benne élő gyermek még ráadásképpen a neki éppen hátat fordító lányra kiöltötte a nyelvét
- Csak a béke kedvéért teszem.
Még elpakolta a táskájába a maradék holmiját, mire pedig eljutott odáig, hogy a lámpa leoltása után ő is befeküdt az ágyba, már csak a fiú szuszogását hallotta. A takaróhenger felett átnézve még tanulmányozta párja nyugodt arcát, ami rögtön mosolyt csalt az arcára.
Az utca csendje és az éjszaka sötétje szép lassan semmivé lett, ahogy a horizont felől felfelé úszó nappal együtt ébredtek a rigók. Halk csicsergésük megtöltötte a békésen alvó utcákat és nem zavarta a még javában álmodó lakókat. Azonban a komisz napsugarak megtalálták a módját, hogy fényükkel feszegessék a határokat. A redőnyök résein keresztül bemásztak a szobák rejtekébe és esetenként sikeresen elkezdték kiégetni az alvók szemét a szemhéjukon keresztül.
Erre kelt fel a fiú is. A pillanatnyi vakság után fáradtan pislogta ki az álmot szeméből mikor is rájött, hogy valami nem stimmel. Lassan ráébredt, hogy nem ámítás, hanem valóság, amit lát. Az estiek után kicsit lehetetlennek tűnt, így reggel viszont szívet melengető látványt nyújtott az alvó lány a karjaiban. Halk nevetés tört fel belőle, majd vigyorogva hunyta le a szemét és vonta magához szorosabban párját ezen a hajnali órán.
Köszönöm annak aki elolvasta! ^^
Tudom nagyon lassan jönnek az új részek, de igyekszek. 🥲😅
A következő oneshot még ezen a héten remélhetőleg kint lesz, ugyanis már igazából az utolsó simításokat végzem rajta.❤
~Bye!