-Jó reggelt.-köszön oda álmosan barátnőm.
-Szia.-motyogok vissza neki valami köszönés félét.
-Azta, neked aztán jó kedved van.-mondja, majd próbál kiolvasni valamit az arcomról.
-Ha nem mondod rá sem jövök magamtól.-forgatom a szemem, és az erkély ajtóhoz sétálok, hogy kinyissam azt.
-Elég nyúzottnak tűnsz. Minden oké?-aggódik.
-Kössz, aranyos vagy. Semmit nem aludtam. Azon gondolkoztam mik történtek tegnap.-mondom az ajtónak támaszkodva.
-Fel kéne hívnod Lukeot, hogy mi is van..-javasolja.
-Ami azt illeti..hajnalban felhívott. Ez is olyan klisés dolog, annyira közhelyes..de nem bánom mert eléggé paráztam hogy mi van vele.-magyarázom.-Azt mondta hogy szeretne valamit mondani, fontos. Olyan volt a hangja amilyennek még sose hallottam. Meg..tudod milyen vagyok. Akit megkedvelek aggódok érte, nagyon...úgyhogy megnyugtattam hogy ne aggódjon, nincs baj. Azt mondtam neki majd megbeszéljük.-megyek ki az erkélyre.
-Naa, ez tök jó! Legalább találkoztok!-lelkesedik Alanah.
-Igen, tök jó. Már ha egyáltalán Charlotte nem tapad rá mint tegnap éjjel..vagy valami más.-még a gondolattól is végigfut a hideg a hátamon.
-Majd én elintézem hogy ne menjen a közelébe.
-Oké, hűtsd le magad, és a biztonsági őr hajlamaidat.-intek neki hogy keljen fel.-Inkább menjünk reggelizni. Miután leértünk reméltem, hogy nem futok össze Charlottal, de amilyen szerencsém van épp a hűtőbe kotorászott. Jól indul a reggel. Yay. A konyhapultot körülcsoszogva levettem két tányért majd összedobtam valami reggeli félét. Miután megettük hallotuk hogy anya hazaért.
-Sziasztok!-köszönt hangosan.
-Anya, ne kiabálj. Mindenki lent van. Szia.-nyomok arcára két puszit.
-Anne!!!-ugrál ki a konyhából Charlotte, mintha nem látott volna még embert.
-Szia Charlotte!-öleli meg anya. Mi van?!-Hogy vagy?-kérdezi.
-A lehető legjobban. Hallottad a hírt?-mondja kíváncsiságot keltve.
-Milyen hírt?-reagál rögtön anya. Na jó..nekem ez sok Charlottból. Felmegyek.
-Hát hogy én és Luke összejöttünk! Tele vannak vele az újságok, és szerintem lassan jön is értem. Úgy szeretem..ahh annyira tökéletes. Majdnem mint én. Haha.-nevet ugrándozva. A lépcsőn felmenve megállok, és az állam úgy koppintotta a földet hogy szerintem hallani lehetett. Még hogy összejöttek! Hátat fordítok, Alanah aki mögöttem jött sejtette hogy baj lesz. Kikerültem gyorsan, de a kezem után nyúlt.
-Hagyd..-kezdett bele.
-Nem. Most lett elegem megint.-mondtam dühösen és a konyhába indultam. Ismét.
-Remélem nem gondoltad komolyan egy percig sem hogy te meg Luke együtt vagytok!-szólok oda unokatestvéremnek nem éppen barátságosan.
-Miért is ne? Az újságok is megírták, és hát...gondold végig.-mondja nyugodtan.-Csak nem féltékeny vagy?-a konyhába mostmár beért anya és Alanah is.
-Soha. Főleg nem egy idióta szennylap cikke miatt nem.-mondom mérgesen.
-Jaj Audrey...csak nézz magadra.-mondja lenézően, hogy csak én halljam.-Szerinted kettőnk közül ki kell neki?-nevet. Na most telt be a pohár!
-Csak azért mert egy híresnek mondható nagyképű beképzelt lány vagy még nem jelenti azt hogy mindenkit megkaphatsz és mindenkin átgázolhatsz! Néha jó lenne kilépned a rózsaszín csillogó ködből amiben vagy mert az agyadra ment a hülye hírneved! Szerinted ki miatt vagy ma ott ahol vagy?-kiabálok rá.
-Lányok! Elég legyen! Mi van, megbolondultatok?-kiabál anya. Alanah oda áll mellém és nyugtatni próbál.-Aud, nem éri meg.-súgja a fülembe.
-Audrey csak úgy nekem támadt a semmiből.-mondja olyan ártatlan képpel Charlotte mint egy hat éves.
-Audrey! Úgy viselkedsz mint egy óvodás.-korhol anya.
-Na jó nekem ebből elegem van.-emelem magasba a kezeimet.-Nagyon buta vagy ha egy percig is azt hiszed hogy tökéletes vagy és mindenkit megkaphatsz. Azok után amiket érted tettem meg azért hogy kikerülj innen inkább megköszönhetnéd.-súgom oda, majd a kabátom után nyúlok és becsapom magam után az ajtót. Az utcán megcsap a szél. Jól esik, megnyugtat. Lépek kettőt, és a telefonom máris csörög. Anya hív. Bocs, de ezek után nincs kedvem felvenni. Kinyomom, majd indulok a partra. Ahogy a sétányon haladok az újságárusok előtt mindenhol az a rohadt magazint látom. Charlotte és egy bénán photoshoppolt kép Lukeról néz vissza rám. Gyorsítok a sétámon, és már a parton is vagyok. Nem hiszem el hogy ilyet mondott Charlotte. Tudtam hogy önző és beképzelt..na de hogy ennyire?! Legszívesebben felképeltem volna. De így is én vagyok a szemét amiért elmondtam a véleményemet. Örülök hogy megtettem. Ha anya nem lett volna ott nem biztos hogy megálltam volna hogy ilyen szépen fogalmazzak...A part mint mindig most is tele volt emberekkel. Én azonban senkit nem figyeltem, csak igyekeztem a kis menedékem felé. A szikla tökéletesen egyedül volt, pont ahogy akkor amikor megtaláltam ezt a helyet. Leültem és végiggondoltam a szitut. Kezdett lelkiismeret furdalásom lenni, de gyorsan leállítottam magamat. Ezek után nem lesz. Gondolom..ajh úgy is lesz. A telefonom megint cseng, de most Alanah hív. A zöld gombra megyek, és számítok a kérdés áradatra.
-Hol vagy?-kezdi már is. Jaj..-Mi a francért mentél el? Charlotte volt a bunkó. Anyukád tiszta ideg.-mondja.
-Nyugodjon meg mindenki. A parton vagyok, viszont nem akarom hogy bárki is idejöjjön.-magyarázom.-Nincs kedvem senkihez.-próbálok érzelemmentesnek tűnni, de hazugság hogy nincs kedvem senkihez. Egy valakihez nagyon is lenne. Na mindegy..
-Köszi. Szóval én se keresselek meg, plusz nyugtassam meg anyukádat a nagyjából semmi információval, plusz maradjak itt Charlottal.-háborodik fel. Ne most, légyszi!
-Ne legyél mérges..csak egyedül akarok lenni. Menj fel, nézz tv-t , nezett, hallgass zenét, elleszel. Megyek nemsoká. Anyát meg nyugtasd meg hogy jól vagyok.
-Oké..-mondja lemondóan.
-Köszi. Majd viszek egy shake-et engesztelés képp.-nevetek.
-Egyet? Sokkal jössz.-nevet ki.-Na jó, majd gyere.-bontja a vonalat. Szegényt tényleg ott hagytam Miss Rózsaszínnel..jaj. De már tudom is a tökéletes kiengesztelét. Még shaket sem kell vennem. A telefonom névjegyzékében a C betűhöz görgetek, majd a hívás gombra megyek.
-Halló! Mr. Hooddal beszélek?-tettetek komolyságot.
-Igen, hölgyem, az egyedülálló és sármos Calum Hood van a vonalban.-adja a választ. Mindketten elnevetjük magunkat.
-Szia Calum!-köszönök.-Azért hívtalak, hogy..
-Mondd csak, Audrey.-szól izgatottan.
-Szóval az van hogy tudok a tegnapi dolgokról, és arra gondoltam hogy nem lenne-e kedved beugrani Alanahoz? Tudom hirtelen meg minden meg biztos be vagytok táblázva interjúk stb és pihenni is szeretnél csak egy ötlet.-mondom olyan aranyosan ahogy csak tőlem telik. Calum hallgat. Francba.
-Nyugi, megoldom. Köszi hogy szóltál.-oké, mostmár tényleg izgatottnak hangzik.-De hogy hogy egyedül van?-kérdezi.
-Én eljöttem otthonról, volt egy kis zűr. Semmi komoly..csak nem akartam otthagyni Charlottal.-magyarázkodom.-És a tegnapi után látnod kellett volna. Remélte hogy ma beugrasz.-adom meg a kezdő lelkesítést, nem mintha hiányozna.
-Megoldva. Indulok is. És még egyszer kösz.-teszi le. Na, megint egy pacsi magamnak. Mostmár gondolkodhatok a dolgokon. Ahogy átvettem minden történést sorról sorra, kezdett bűntudatom lenni a kiabálás miatt. De attól még teljesen jogosnak érzem. Mert az is. Luke hívása hajnalban pedig...jó volt hallani a hangját de ilyen furcsának még sosem hallottam. Lehet jobban meg kellett volna nyugtatnom. Ki tudja mi van vele most. Bár, Charlottenak igaza van. Miért is választana engem? Rámutatott a nyilvánvalóra. Nem én kellek neki. Felálltam a sziklámról és a vízhez mentem. A lábam vizes lett a hullámoktól, de megnyugtatott a hideg víz. Egyre jobban a fejembe fészkelte magát a gondolat: nem én kellek Lukenak. A kedvem így sem volt rózsás, most viszont kijelenthetem hogy a tenger mélyére süllyedt. Ahogy néztem a vizet olyan békésnek tűnt minden. Mert az is, csak nekem nem. Az érzések is olyanok mint a hullámok. Az elején még nem látszik. Nem tudjuk mi lesz belőle. De ahogy az energia a mélyről segít, a hullám nőni kezd, majd egyre nagyobb és nagyobb lesz. Viszont eltűnhet egy perc alatt is. És csak apró törés lesz belőle a vÍz felszínén.
A gondolataimat megint a telefon csörgése zavarta meg. Unottan odasétáltam a sziklához és a telefonért nyúltam. Nem néztem ki az, gondoltam anya és felvettem.
-Igen?-szólok bele kedvtelenül. Ja várjunk, az is vagyok. És anya lecseszése kicsit sem hiányzik most.
-Szia Audrey.-szól bele Luke. Basszus! Oké, egyből magamhoz tértem.
-Luke?-kérdezem.-Szia.-köszönök lelkesebben mint az előbb.
-Hol vagy?-kérdezi.
-A parton-adom a szimpla választ. Miért kérdezi?
-Calum mondta hogy nem vagy otthon mert valami zűr volt. Minden oké?-érdeklődik.
-Fiúk! Pletykásabbak mint a lányok!-forgatom a szemem.-Nincs semmi nyugi. Csak a szokásos hülyeség.-mondom mintha semmiség lenne, pedig ez esetben nem az...
-Szerettem volna beszélni veled..-kezd bele.
-Oké.
-Nem így.-nevet egy aprót.-olyan, mintha zavarban lenne, de szerintem már csak képzelem.
-Rendben, akkor hogy?-kérdezem vidámabban.
-Ha a parton vagy akkor odamegyek. Negyed óra és ott vagyok.-jelenti ki.
-Ööhm..nem kell otthagynod miattam mindent csak hogy idegyere. Ezt nem kell..-kezdek bele.
-Audrey! Már voltunk egy interjún, és amúgy is biztosra kell mennem hogy jól vagy.-mondja határozottan.
-Jól vagyok, már mondtam.-bizonygatom.
-Mindjárt ott vagyok.-és anélkül hogy megvárná amit mondok leteszi. A jó élet...Vegyük sorra. Luke mindjárt itt van. MI?! Hogy itt?-esik le. Ez a titkos helyem és szó sincs róla hogy vele ne osztanám meg de ne így lásson itt. Francba! A hajam szerte szét áll, egy madár már kiszemelte szerintem magának olyan mesterien hasonlít egy fészekre. Ja, és nyúzott fejem van, mivel nem aludtam sokat. Ez érdekes lesz. Kisétáltam a partra a sétányhoz, hogy könnyebben megtaláljon Luke. A tegnapi után kíváncsi leszek hogy alakul. Ahogy felértem már a parton is volt. Fekete térdnél szakadt nadrág, fekete póló, strandpapucs, napszemüveg és a kócos haja. Úgy odamennék és megnya..nem. Nem szabad. Felnézek, meglát és elindul felém. Én viszont mostmár lefele nézek, mert ez a járda nagyon érdekes.
-Helló.-áll elém mosolyogva. Mostmár rá kell néznem. Bátortalanul felemelem a fejemet, ami nem vall rám és köszönök.
-Szia Luke.
-Sétálunk?-kérdezi.
-Persze. De nem lesz baj ha valaki meglát és lefényképez?-csúszik ki akaratlanul a számon.
-Nem, és erről szerettem volna beszélni veled.-int hogy menjünk le a partra. A homokba érve mentünk tovább. Vagyis, én Luke után. Fogalmam nem volt hova megyünk, de ez akkor és ott nem is érdekelt. Csak az hogy velem van, itt.-Szóval a lényeg az hogy én és Charlotte egyáltalán nem vagyunk együtt. Az a fotó rossz pillanatban készült egy estén ahol ittam. Az újságok meg felfújták a dolgot mindenféle alap nélkül.-kezd bele.-Sosem csókolnám meg Charlottot.-ahogy ezt mondja melegség fut át rajtam.-Oké, Audrey, ne kombinálj! Ez még nem jelenti azt amire gondolsz-figyelmeztet a tudatalattim.
-Luke, figyelj. Átgondoltam és tudom hogy nem igaz. Vagyis..én elhiszem neked. Az újságok pedig mindig mindent felfújnak. Hagyjuk ezt az egészet.-adom a választ és mosolygok, hogy megnyugtassam.
-Biztos vagy ebben?-néz rám. Istenem, az a két szem, mintha csak a tengert nézném.
-Biztos.-mondom, majd egy hirtelen ötlettől fogva a sziklához indulunk. Az én sziklámhoz. Nem biztos hogy jó ötlet, de jelen pillanatban úgy érzem hogy oda kell vinnem. Rámmosolyog, mintha megnyugodott volna. Fantáziám megint életre kel, és épp azon agyal hogy milyen lenne most kézen fogva sétálni vele. Állj már le Audrey!
-És otthon mi volt?-kíváncsiskodik.
-Hát...elég annyit mondanom hogy kiakadtam és beolvastam Charlottenak. Ő meg kitalált mindenféle hülyeséget, anya lecseszett, és itt vagyok.-mondom "röviden".
-Ne foglalkozz vele.-mondja, majd a sziklához érünk. Luke körbe néz, és mintha csodálkozna.-Azta! Ezt a helyet még nem láttam. Ez gyönyörű.-nézelődik mindenfele.
-Ezt a helyet még én találtam nem rég. Ez az én "titkos helyem".-mutogatok nevetve.
-Alanhnak is biztos tetszik.-ül le a sziklára.
-Biztosan tetszene neki, igen.-válaszolok.
-Tetszene? Még nem mutattad meg senkinek?-lepődik meg.
-Hát, akkor nem lenne titkos.-nevetek.-Hülyén hangzik, és olyan mint egy filmbe de én ténylegesen ide jövök ha egyedül szeretnék lenni, ha gondolkodnom kell, ha nyugalmat akarok, ha elegem van a világból.-ülök le mellé.
-Ez nem hülyeség.-támaszkodik a kezére.-Ez a hely cool.-felállok, és a vízhez megyek. Átgondolom gyorsan amiket mondott. Észre sem veszem hogy mi van, csak érzem a hideg vizet a hátamon. Megfordulok, majd Lukeal szembe találom magamat.
-Lefröcsköltél! Hát jó, ha harc..-mondom nevetve és a vízbe teszem a kezem, és lefröcskölöm Lukeot. Ő is megteszi, majd mikor már a tenyerem teli volt vízzel Luke mögém lépett, felemelt. Egy aprót sikítottam meglepettségemben, majd vártam hogy a vízbe dob. Engedte le a kezét, de a víz fölött megállt. -Na jó, a mester megkímél.-mondja a víz fölött tartva. Olyan aranyos!
-Ó igazán?-nézek rá sokat sejtetően.-Hát, te akartad!-mondom és a kezemet a vízbe merítve lefröcskölöm. Futni kezdek a vízben, de mivel nem olyan könnyű mint szárazföldön két lépés után beér. A lábával lendít egyet, és majdnem mindenem vizes lesz. Hangosan nevetünk, és majd Luke odajön és a derekamnál fogva pörget meg. Letesz, és mosolyog. Most mi?-nem értem, gondolom magamban.
-Mondtam hogy én vagyok a legjobb vízfröcskölő.-nevet.
-Hahaha. Csak szeretnél az lenni!-mondom magabiztosan, mire Luke féloldalasan elmosolyodik, közel hajol, és megcsókol. Oké..ismétlést kérek!