Thomas pov.
- Igen, mert az mindent megváltoztatott volna! - felelte hajába túrva, majd nagyot nyögve lejjebb csúszott a széken.
- Persze! Megváltoztatta volna... - motyogta Mark.
- Igor! Mind dühösek voltunk mikor leléptél, de Vladimir nem! Ő teljesen elveszett! Összetört, depressziós volt! A terhesség volt az, ami kirántotta őt!
- Én sem ezt akartam! - rázta meg a fejét - A temetés után túl sok minden szakadt a nyakamba és úgy éreztem megfulladok!
- Kifejtenéd? - kérdeztem.
- Az apósom rám szállt, azt állította, hogy az én hibám volt és barbár módon megszentségtelenítettem a lányuk testét. Aztán a főnök közölte, hogy mar nem lat szívesen a kórházban. Aztán... Aztán a bácsikám meghalt...
- Paul meghalt? - kérdeztem sokkosan, mire kurtán bólintott - Én azt hittem egészséges.
- Az is volt, de mint kiderült nem. Agyvérzést kapott a veranda javítása közben... és mire beértem hozzá addigra ő elment...
- Nem lehet...
- Ez sok volt... Túl sok... El akartam tűnni! - motyogta. Nem számítottunk Paul halálára, oké volt indoka, de mindezek előtt akkor is szakított Vladimirral. Markkal összenéztünk. Látszott rajta, hogy ő sem tud mit mondani. Végül egy nagyot sóhajtva megfogta Igor kezét.
- Frost...
- Kérlek ne szólíts így Mark, hívj nyugodtan Igornak.
- Oké... Nézd, ez az egész bonyolult, de ha látni akarod Vladimirt vagy Lukat, akkor okosnak kell lenned.
- Tudom. - bólintott - Gondolom a nyálas szerenád képbe sem jöhet, igaz?
- Nem igazán. - kuncogott Mark.
- Miért? Nálad bejött! - csókoltam homlokon.
- De te nem hagytál el, hanem megkérted a kezem.
- Ez jogos.
- Hol lakik?
- A mellettünk lévő házban. - válaszoltam - Illetve az apósommal, akivel most nem nagyon kellene találkoznod.
- Már találkoztam. - mondta mire csak kuncogtunk. Akkor jó sokat kaphatott.
- Hallottuk hírét. - bólintott Mark - De a következő napokban jobb, ha nem szólsz hozzá.
- Úgy lesz.
- Van egy ötletem. Holnap Vladimir megy el Lukaért az oviba.
- Igen és? - kérdezte Igor.
- Te fogsz ott lenni! - mosolygott Mark.
Úgy tett ahogy mondtuk, csak reméltük, hogy nem lesz baj.
Igor pov.
Idegesen álltam az óvoda előtt. Fel-alá járkáltam idegességemben és minden 5 percben az órámat, vagy a környéket néztem.
- Doktor bácsi! - hallatszott. Luka volt az. Kis macis táskával a hátán.
- Szia törpe! - guggoltam le hozzá - Hogy vagy?
- Jól! Ma a mami jön értem! - mesélte boldogan.
- Az nagyon jó! Tudod, anyukád és én ismerjük egymást.
- Úgy mint nagypapát?
- Kicsit másképp, de valami olyasmi!
- De jó! - mondta boldogan, majd vállam felett elnézett - Mami!
- Szia kincsem! - vette fel a felé futó gyereket.
- Anyu! A doktor bácsi ismer téged! - mutatott rám a kicsi.
- Milyen bácsi? - nézett felém és mikor felálltam látszott rajta, hogy lefehéredik - Te meg hogy kerülsz ide?
- Szia Vladimir... Régen találkoztunk...
- Mit keresel itt? - szorította magához a kicsit.
- Én... Beszélni szerettem volna veled.
- Velem? Mégis miről? - kérdezte mérgesen - Nekünk nincs miről!
- De igen van. - mondtam a kicsit nézve, aki félénken kukkantott felém.
- Nem! Ne is álmodj róla! - morogta és megindult a kocsi fele, de elkaptam a karját.
- Kérlek, beszéljük meg! - néztem rá kérlelően.
- Nincsen mit!
- De van. - néztem szemeibe, mire kisfiú Vladimir arcára simított.
- Mama, hallgasd meg a bácsit! - simogatta arcát.
- Kicsim ez bonyolult. - mondta miközben betette őt a kocsiba.
- De mami. - motyogta és rám nézett boci szemekkel - Eljössz velünk fagyizni?
Szegény Vladimir most kénytelen volt igent mondani. Beültünk egy közeli fagyizóba. Mosolyogva néztem, ahogy a kis fiú csillogó szemekkel nézte a tálat, amit Vladimir elé tett.
- Tegnap már fagyiztál, szóval ma kaphatsz egy kis sütit, de csak egy kicsit mert Miss. Leilah szerint nem ebédeltél rendesen. Hogy fogsz így piros pontot kapni?
- De brokkoli volt. - motyogta szomorúan a kicsi.
- Attól leszel erős kicsim és okos! - simított mosolyogva fejére.
- De rossz ízű.
- Pedig tele van rostokkal és sok vitaminnal amik nagyon fontosak. - mondtam mire Vladimir szinte villámokat lövellt a szemével.
- Akkor sem! - válaszolta durcásan, majd elkezdte majszolni a sütit.
- Szóval... Anya lettél. - törtem meg a csendet.
- Igen, anya lettem.
Mi is neki láttunk az evésnek. Arcát kémleltem és megdöbbenve vettem észre, hogy ez alatt a 3 év alatt még szebb lett. A haja megnőtt, az arca ragyogóbb lett. Valahogy még az idő sem képes vele rosszat tenni. És ahogy Lukara néztem valahogy úgy éreztem, hogy teljesen a szőkére hasonlít. De valahogy mégis észre vettem benne a velem való hasonlóságot.
- Anya, kaphatok gyümi levet?
- De csak egyet.
- Legyen kettő. - nézett a régen látott csizmás kandúr szemekkel.
- Aww... - mondtam olvadozva.
- Mondtál valamit? - kérdezte Vladimir.
- Tőled örökölte ezt a nézést. Emlékszem mikor Markra néztél ilyen szemekkel.
- Anya is használta a kandúr szemet? - kérdezte a kicsi Luka.
- Igen és olyan hatást váltott ki, mint a tied. - borzoltam hajába, majd vicces kedve megjegyeztem - De talán a tied sokkal hatásosabb, mint anyáé.
- Gyah! Kikérem magamnak! - válaszolta morcosan.
- Anya, üccsi! - mondta Luka. Vladimir felállt és hozott egy üdítőt a kicsinek. A fagyizás után kimentünk a cukrászda melletti játszótérre.
- Vladimir, tudom, hogy gyáva módon leléptem.
- Konkrétan úgy szakítottál velem, hogy egy komolyabb indokot nem hoztál fel!
- Azon az egy nyomorult napon annyi rossz történt velem. Egy nyomorult nap alatt Lisa családja mindenért engem okolt, majdnem elvesztettem a munkámat és... - már az összetörés szélere estem. - És a bácsikám is meghalt.
- Már mint... Az aki befogadott? - lepődött meg, erre pedig bólintottam - Ohh...
- Bár ha úgy nézzük a kórházból is kitett, de szerencsémre megtudtam nyitni a saját magánrendelőmet.
- Miért nem mondtad ezeket el nekem? Segíthettem volna!
- Akkor ez tűnt a legokosabb megoldásnak! Nem ránthattalak magammal ebbe.
Megrázta a fejét, majd Luka kis pufi arcát megtörölte.
- Azt mondtad menjek veled a temetésre... - motyogta - Lisa szülei miatt...
- Igen, hogy lássák, hogy a lányuk nem hiába halt meg, de ez se érdekelte őket.
- Igor... Nézd! Nem haragszom rad, már rég, de egyszerűen nem akarok tőled semmit.
- Értem... - mondtam szomorúan lehajtott fejjel.
- Anyu miért szomorú a doktor bácsi? Neki is fáj a szíve, mint neked szokott? - pislogott nagyokat a kis fiú.
- Menj a csúzdara kicsim. Addig mi beszélgetünk. - mondta mosolyogva. A kicsi azonnal odaszaladt és máris úgy tett mintha elvinne őt egy hóvihar.
- Mindig így játszik.
- Mindig? - kérdeztem meglepetten.
- Amióta megnézte velem moziban a Jetikölyök mesét azóta a megszállottja ennek.
- Ismerős. - kuncogtam mosolyogva - Rám a Batman volt ilyen hatással. Mindig lelógtam minden honnan és ha akárhova mentünk mindig azt mondtam: Irány a Batmobil! - kacagtam fel, mire Vladimir is felnevetett.
- Ki vitt el rá?
- A nagynéném. Amikor annyi idős voltam mint Luka. Bar a mozi után féltem a sikátoroktól. - mondtam mire kuncogott egyet.
- Atya ég.
- Tényleg így volt. - bólogattam hevesen, majd kicsit komolyabbra fordítottam a témát - Miről beszélt amúgy Luka? Mi ez a szív fájás dolog?
- Óh... - kapott az említett helyre. - Időnként... Nagyon hiányoztál és.. Sokat sírtam. Ilyenkor apám azt mesélte neki, hogy fáj a szívem mert összetört.
- Sajnálom. - sóhajtottam és megszerettem volna simítani arcát, de inkább irányt változtatva vállára simítottam inkább. Jobbnak láttam, ha megpróbálok nem nyomulni. De ahogy észre vettem izgatottból csalódottba menő nézését, meglepődtem.
- Nem tudom mit tegyünk. - mondta.
- Had próbáljam meg újra!
- Tessek?
- Ha adnál nekem meg egy esélyt.. Bebizonyítanám neked, hogy megváltoztam.
- Nem is tudom... - nézett el rólam a boldogan nevető Lukara.
- Kérlek, adj még egy esélyt. Ha nem is miattam, akkor Luka miatt hogy normális apja legyek!
- Luka nem tudja, hogy te ki vagy! - mondta. Tehát nem mondta el neki.
- Volt egy ilyen érzésem. De szerintem sejti, hogy mi nem csak régi barátok vagyunk egymásnak. - sandítottam a kisfiúra.
- Igen. Okos kisfiú. - mosolyodott el. Most sok mindenre kell gondolnia. Leginkább a fiára.
- Ebből a szempontból az anyjára ütött. - bólintottam - A kis lurkó egyből felismerte a hangodat a zenelejátszómon, amikor az oviban találkoztunk.
- Szóval... - fagyott meg.
- Te vagy Heart?
- Shhh! - fogta be egyből a számat.
💄