A külügyminiszter kiselőadást tartott arról, hogy hogyan végezzük a munkánkat. Elmondta, hogy az emberek rengeteget köszönhetnek a Bosszúállóknak. Egy idő után kezdtem érezni, hogy túl sokáig magasztal minket. Ekkor már tudtam, hogy hamarosan jön egy "de" szócska. És jött is. Elkezdett levetíteni egy videót, ami a Bosszúállók eddig megvívott csatáit sorolta fel. Legalábbis azokat, amikben sok volt a veszteség, a kár, és az emberáldozat. New York, Washington, Sokovia, Lagos.
Ezeknél a képeknél megérintettem Wanda vállát, aki lehajtott fejjel ült. Nem bírta nézni tovább a képsorokat a ma okozott pusztításról.
- Elég lesz! - szakította félbe a minisztert Steve, de csak annyit ért el vele, hogy leállította a videót. A szövegelést ugyan úgy folytatta tovább.
- Maguk eddig korlátlan hatalommal működhettek, amit a világ kormányai megelégeltek. - mondta, és egy halom papírt dobott az asztalra, sokoviai egyezmény címmel - 117 ország egyezett meg, hogy a Bosszúállók nem maradhat meg magánszervezetnek. Az ENSZ egyik szervezete fogja irányítani önöket, neki fognak felelősséggel tartozni.
- Szóval ezentúl nem lesz saját döntésünk? - hallottam meg a saját hangomat, mire minden szem rám szegeződött.
- Nem mehetünk oda, ahova akarunk, anélkül, hogy az ENSZ ne tudjon róla? - folytatta Sam a gondolatomat.
- Mondják csak! Tudják most, hogy hol van Thor és Banner? - hagyta figyelmen kívül a kérdéseinket Ross - Egy másik világból származó isten, és egy teremtett lény valahol elszabadult a világban, és ki tudja, hogy hol kezdenek el legközelebb rombolni. Ez nem egy börtön lesz, ez csak egy kompromisszum, egy biztosíték, hogy nem cselekednek engedély és felelősség nélkül. Az országok három nap múlva írják alá az egyezményt Bécsben. Addig van idejük dönteni.
- Mi lesz akkor, ha olyan döntést hozunk, aminek nem örülnek? - kérdezte Steve.
- Akkor a Bosszúállók visszavonulnak. - fejezte be a szónoklást a miniszter, majd magunkra hagyott minket.
- Mi lesz ezután? Nyomkövetőt tesznek ránk, mint a bűnözőkre? - csattant fel Sam.
- Meg kell jegyeznem, hogy jó ötletnek tartom az egyezményt. - szólalt meg most először Vízió - Számításaim szerint, a nyolc év alatt, mióta Mr. Stark felvállalta, hogy ő Vasember, a szuperképességűek száma nőtt, ezzel együtt pedig az apokaliptikus események is aranyosan növekedtek.
- Szóval azt mondod, hogy ez a mi hibánk? - kérdezte Steve.
- Nem. De van összefüggés. A felügyeletet hiba lenne nem fontolóra venni.
Nem akartam elhinni, hogy ez megtörténik. Nem akarom, hogy szétessen ez az egység, hogy vége legyen a Bosszúállóknak. Nekem nincs másom. Soha nem is volt más, csak a munkám. De ez az egész most már nem csak munka. Ez a családom.
Tony-ra néztem, aki egész eddig csendben volt. Nat, mintha olvasott volna a gondolataimban, megszólalt.
- Tony! Nem hallatod a hangod. Furcsa.
- Jól ismersz. - motyogta a férfi, majd felállt eddigi helyéről, és elkezdett mesélni egy fiúról, aki előtt fényes jövő állt, de úgy gondolta, hogy mielőtt nekivág az életnek, elmegy önkénteskedni Sokovia-ba. Mikor ehhez a részhez ért, mindenki tudta, hogy mi történt ezzel a fiúval. - Ha ellent mondunk a kormánynak, nem vagyunk jobbak a rosszfiúknál.
- Akkor is, ha nem vállalunk felelősséget a tetteinkért. - kiáltott fel Steve, és kezdett egyre idegesebb lenni. Ritkán láttam ilyennek. - Nem lesz jogunk dönteni, Tony.
- Ez nem a HYDRA meg a S.H.I.E.L.D...
- Nem. De róluk is azt gondoltuk, hogy a jófiúknak dolgozunk. - álltam a Kapitány mellé, minek hatására Tony furcsállva nézett rám. Azt gondolta, hogy szó nélkül mellé állok.
- Szerezzük vissza a bizalmukat. - nézett rám, majd Steve-re kérlelve.
Steve viszont már nem figyelt rá. A telefonjára nézett, az arca megfeszült, és szó nélkül rohant ki a tárgyalóból. Mindenki csak bámult utána.
- Úgy gondolom, hogy Peggy-ről kapott hírt. - szólalt meg Sam - Rossz hírt.
Elszorult a torkom, mikor kiejtette a nő nevét. Tudtam, hogy Steve mennyire szerette őt, és azt is, hogy gyakran látogatta meg az azóta megöregedett szerelmét. Tudtam, hogy habár nem lehetnek együtt, ugyan úgy szerette őt, mint a 40-es években. Én pedig féltékeny voltam, mert tudtam, hogy sosem fog rám, sőt, talán másra sem úgy nézni, mint rá.
- Én a Kapitány mellett vagyok. - mondta Sam, majd a barátja után vonult.
- És ti? - nézett ránk várakozva Tony.
- Én benne vagyok. - mondta Rhodey. Őt követve pedig Vízió és Nat is beleegyeztek.
- Én nem tudom. - rázta a fejét Wanda - Tudom, hogy miattam van az egész, de nem tudom.
- Nem miattad van. - hajoltam hozzá közelebb - Mondtam, hogy ne okold magad.
- És te? - pillantott rám Tony, és reménykedve nézett rám. Tudtam, hogy mit várt tőlem. Azt, hogy álljak mellé, és vegyem rá Wanda-t is.
- Nem tudom. - vallottam be, és nem tudtam a szemébe nézni.
- Steve miatt? - kérdezett rá nyíltan.
- Tessék? - nem akartam hinni a fülemnek.
- Mindenki tudja, hogy gyengéd szálak fűznek hozzá. - magyarázta, és hangja szinte vádló volt.
- Nem fűz semmi sem a Kapitányhoz. - tagadtam le idegesen.
- Akkor miért nem írod alá? Miért mellette vagy?
- Nem mellette vagyok, Tony! - kiáltottam fel - Magam mellett vagyok. Nem akarom, hogy ennek is az legyen a vége, ami a S.H.I.E.L.D.-nél volt.
- Ez az ENSZ, Olivia! - csapott az asztalra.
- Nem kell most döntenem, ugye? - álltam fel, és az ajtó felé vonultam - Van rá három napom.
Ideges voltam. Te jó ég! Tényleg mindenki észrevette rajtam, hogy hogyan nézek Steve-re? Égni kezdett a pofám, miközben a szobámba tartottam. A folyosón azonban összefutottam Steve-el. Mikor észrevettem, hogy utazótáska volt nála, a gyomrom a torkomba ugrott.
- Elmész? - hangom talán túlságosan is ijedtnek tűnt.
- Van egy kis dolgom.
- De... De visszajössz, ugye?
- Úgy tervezem. De nem tudom, hogy mi lesz ebből. Te? Aláírod?
- Nem tudom, hogy mi lenne a jó döntés. - ismertem be - Egyetértek veled. Nem akarom újra átélni azt, ami a S.H.I.E.L.D.-nél volt. De nem akarom cserben hagyni a többieket.
- Vagyis Tony-t... - jegyezte meg halkan.
- Tony hozott ide. Ha ő nem lenne, akkor most ki tudja, hogy hol lennék.
- Azért vagy itt, mert itt kell lenned. Mert nagyszerű harcos vagy, és még nagyszerűbb ember. - nézett a szemembe, nekem pedig pír szökött az arcomra. Sosem mondott még nekem ilyeneket, és habár biztos vagyok benne, hogy nem azért mondta, mert udvarolni akart vele, mégis melengette a szívemet.
- Azt mondtam nekik is, hogy van három napom gondolkodni. Szóval ki is használom azt a három napot.
Steve nem mondott semmit, csak bólintott egyet, majd mikor elsétált mellettem, akkor szólalt csak meg.
- Viszlát, Miss Olson. Remélem, még találkozunk.
A szívem akart megszakadni, mikor eltűnt a szemem elől. A számba harapva próbáltam visszatartani az érzelmeimet. Ekkor jelent meg mellettem a loholó Sam.
- Te is elmész? - estem még jobban kétségbe. Ha ő sem lesz itt, akkor rajtam és Wanda-n kívül nem marad itt senki, aki az egyezmény ellen volt.
- Peggy meghalt. - mondta szomorúan - Muszáj vele mennem. Nem akarom egyedül hagyni.
- Oké. - bólogattam megértően.
- Alá fogod írni?
- Nem tudom.
- Ha mégis úgy döntesz, hogy nem, akkor tudod, hogy ránk számíthatsz. Ugye?
- Aha. - néztem csalódottam abba az irányba, ahol Steve nemrég eltűnt a szemem elől.
- Ő is így gondolja.
- Hát persze... - nevettem fel kínosan.
- Figyelj! - lépkedett közelebb - Látom, hogy hogyan nézel rá. De neki erről fogalma sincs. Nem igazán néz úgy a nőkre, ahogyan kellene. Talán... Talán ha megpróbálnál hozzá közeledni...
- Nem. Peggy-t szereti. Nem akarok senkinek sem a pótlék lenni. Főleg nem most, mikor elveszítette. - taglaltam a tényeket. Felesleges is volt letagadnom, hiszen ezek szerint mindenki tisztában volt vele.
- Már akkor elveszítette, mikor kiolvadt a jégből, Olivia. Ő is tudja, hogy nem epekedhet örökre utána, mert csak saját magát tenné tönkre vele.
- Menj, Sam. Oké? - engedtem útjára a férfit. Nem akartam tovább hallgatni Steve és Peggy szerelmi történetét.
- Ha úgy döntesz, hogy nem írod alá, akkor megkeresünk.
Bólintottam, miközben Sam magához ölelt.
- Vigyázz rá! - suttogtam a nyakába, majd elengedve, az útjára engedtem, én pedig a szobámba mentem szenvedni.