Úgy tűnt csapdába csaltak, de akkor a semmiből egy lágy hang csalogatta el támadóinkat, Nie a megkönnyebbültségtől majdnem elájult. - Akkor haladjunk, mielőtt vissza jönnek és felfalnak. - nevetem és húzom Nie agyát.
Mikor megszólal egy hang, mind hátra kaptuk a fejünk, nem hittem a fülemnek. *Az istennő beszél...*
De hamar rá kellett jönnünk, hogy ez nem így van és hogy bátyámtól nem szabadulhatok el olyan könnyen. Felnevetek. - Héj, Jiang Cheng, ha nem hagyod abba Lan Zhan megharagszik.
Még láttam, hogy az ifjú mester megforgatja szemeit, de utána már csak fogadott testvéremmel foglalkoztam.
Hamar elindultunk megkeresni Wen Qingot, aki mint később kiderült, segített rajtunk és valamire amúgy is kíváncsi voltam.
Miután megtaláltuk a lányt és eligazitott az ellenséges madár után, neki indultunk ketten megölni. Nem zavart, hogy újra kettesben maradtunk, örültem neki... De megmagyarázni nem tudtam ezt az érzést, főleg, hogy legtöbbször levegőnek néz és alig beszél. Még is megnyugtatt a közelsége...
Egy hamar az erdő közepén találtuk magunkat, és olyan gyorsan szállt le a köd, hogy pár perc alatt már az orromig se láttam. Különös hangok és baljóslatú aura aradt szét a vidéken. A furcsa hangok oly sebességgel száguldott végig az erdőn, hogy képtelen voltam megmondani honnan jöttek.
- Miféle madár ez? Mit hisz magáról, hogy nálam is ravaszabb - vigyorgok Lan Zhanra, de ő megint csak figyelmen kívül hagy. *A velős beszólásaimra se reagál soha... Komolyan nem hiszem el.*
Ekkor, mintha láncok csörgessére figyelek fel, Lan Zhannak hamar igaza lett... Ez a hang és köd, nem csak a tájékozodási képességünk blokkolja, hanem az elménket is megzavarja.
Egyszer csak a semmiből támadás ér, de még időben eltudok ugrani és nem sokára Lan úrfival vállvetve harcolunk a madár ellen. Bármennyire is levegőnek néz, nagyon jó csapatot alkotunk.
Aztán a hátának támaszkodok. - Igazad volt .. - de hát még befejezni se tudtam mondandóm.
- Hallgass!
Ekkor újra becsukom a szemem. *Miért van, hogy még a bókomra se reagál... Legalább zavarba jöhetne..*
Ekkor a nyakam köré tekeredik egy lánc és már húzott is el Lan Zhantól, erősen nekicsapódok egy fának. Benem rekedt a levegő és vért köhögtem fel, fájt a mellkasom és próbáltam lehámozni magamról a láncokat, de azok gúzsba kötöttek, mint egy óriás kígyó.
Próbáltam nem elveszteni az eszméletem, de aztán meghallottam távolból Lan Zhant. Tudtam, hogy felém tart... Már nem is aggódtam annyira.
Elernyedt a testem és mielőtt a madár lecsapott volna, két kézzel megragadtam, pont ekkor vágta át a láncokat a megmentőm.
Fuldokólva estem a földre és örültem mikor megpillantottam Lant.
- Azt hitte, kifoghat az én eszemen... - viccelődök, de csak szem forgatást kapok.
- Jól vagy?
Meglepett, hogy a hogylétem felől érdeklődött.
- Semmi bajom, köszönöm, hogy aggódtál. - vigyorgok rá.
Persze erre csak a rideg és közömbös arcát kaptam, de én legbelül tudtam, hogy aggódott. Ami nagyon jól esett és persze jót mulattam rajta.
Ekkor vissza indultunk megnézni az ott hagyottakat, de majdnem megállt bennem a vér. Sehol senki, csak a megszabadított falusiak.
- Hol lehetnek? - Már a legrosszabbra gondoltam, de ekkor Lan Zhan neki indul, én meg csak követtem. Követtem őt, mint egy hűséges társ...
Egy romos helyig mentünk, ahol egyből megpillantottam a többieket. Megnyugodtam.
- Jiang Cheng.
- Wei fivérem - kezd integetni kedves barátom, ő örül itt nekem a legjobban. - Tudtam én, hogy elintézed azt a baglyot - mondja vidáman
Ránézek egy pillanatra Lan Zhanra, kicsit kínosan rá nevetek, de aztán inkább más dolgokkal foglalkozok.
- Wen kisasszony, hol vagyunk? - nézek szét érdeklődve.
- A klánom temetkezés helye. - A hangja olyan szomorúan csengett, hogy meg sajnáltam.
Elmesélte, mi történt a családjával, de valami zavart... Amit nem sokára nem tudtam megállni, hogy ne kérdezzek rá.
Már az erdőben sétáltunk mikor megláttam az esélyt, hogy külön beszéljünk Wen kisasszonyal.
- Honnan tudta, hogy éhes vagyok - Pillantom meg a vacsoránkat, amit Nie mutogatott nagy serényen.
Mikor a többiek elmentek a kakast hajkurászni, vissza osontam. Lan Zhan még mindig ugyan abban a testhelyzetben sétált a nő után, aztán mély hangjával ő is megkérdezte, amit én is tudni akartam. Őt is zavarta valami az egész történetbe.
- Ugye a Sötét fém volt az Istennő szíve helyén. - Kicsit eltorzult az arca, de hamar rendezte magát.
Nem tudtunk sokat kihúzni belőle, de nekem akkor már össze állt a történet. Hamar elvált az útunk, de akkor már tudtam, hogy sorsaink össze fonódtak. A másik meg, ha nem ismerném fogadott testvéremet, azt mondanám, hogy teljesen bele hullott a nőbe.
Sétáltunk még egy kis ideig, míg el nem értünk Yueyang városba. A különféle árusok egyből elcsábítottak, mindet megakartam nézni, inni az italaikból és mikor egy kis kóstolóra meghívtak kaptam is az alkalman, de Lan Zhan csak úgy ott hagyott. Én meg mint egy elveszett gyerek rohantam utána.
Lan Zhan hová mész? - ragadom meg ruháját, de mikor rám meredt egyből elengedtem. *Mi a fene? Nehogy már hozzá érjek vagy MI!?* Háborodnék fel, de tovább is sétál. *Ezt nem hiszem el...*
- A főnemesi családhoz. - adja a rövid választ, mire újra megragadom, most a karját.
Először rám, aztán a kezemre nézett, de úgy, hogy egyből elengedtem, de azért vágtam az arcokat.
- Mit kezdenél nélkülem, ha nem lennék itt... - vigyorgok - Ha információt akarsz, azt máshol kell keresni.
- Akkor honnan szerezhetek információkat?
*Te, nagy okos...* Fejezem be magamról...
Sunyin végig pásztázom a helyeket, aztán egy borozóra mutattok. - Oda kéne bemenned...
Persze Jiang-nak meg kellett szólalnia. - Persze, csak inni akarsz. - morogja nekem.
Csintalanul és teljes ártatlansággal nézek rá. - Nem keverem a munkát a szórakozással. Tudod mennyien megfordulnak meg egy ilyen helyen, biztos lesz valami...
- Fecsegsz itt össze-vissza - morogja tovább, mire csak meglököm és mosolygok.
De nem tudom folytatni, mert Nie félbeszakított, ezért nem vártam meg, hogy több ellenérv legyen, megragadtam a két mellettem lévőt és behúztam őket.
Leültünk és rendeltem, mikor oda adtam az összeget, azt hittem fogadott testvérem szívrohamot kap. - Ha majd nem lesz pénzed, ne tőlem kérj kölcsön.
*Nem is kérnék tőled kölcsön* És önkéntelenül ránéztem a gyász ruhás barátomra.
- Térj rá a lényegre. - Mondja egyből Lan Zhan. *Milyen türelmetlen* Sóhajtok.
Utána kaptunk néhány érdekes választ, de még feldolgozni se tudtam az eseményeket... Mikor is valami nagyon nyugtalanító történt.
Lan Zhan a mellkasához kapott, ahol a Sötét fém egyik darabja volt. Egyből hozzá ugrottam és megszorítottam a vállát. - Lan Zhan koncentrálj - De mikor nem válaszol, még hangosabban szólok neki. - Lan Zhan koncentrálj és csendesídsd az elmédet! - húzom össze a szemöldökömet.
Ahogy összeszorította a szemét és próbálta össze szedni magát, valami annyira nyugtalanítani kezdte elmém, hogy alig bírtam lenyugodni. Most még azt se hallottam meg, hogy a többiek mit kérdeznek... Aggódtam, de nagyon. Felgyorsult a pulzusom, és bár nem tudom mit élhetett át akkor, de én is leizzadtam vele együtt, annyira szorítottam a vállát, hogy az ujjaim is elfehéredtek.
Aztán pár másodperc se telt el, kipattant a szeme. - Menjünk a Chang klánhoz. - Aztán úgy hagyott ott, mintha mi sem történt volna... De akkor jöttem rá igazán, hogy ez a teher túl nehéz egy embernek. *El fogom érni, hogy ne egyedül cipelje ezt a súlyos teherhet.* Ezzel a gondolattal siettem utána.