Obanai szemszöge: Mitsuri és én elindultunk megkeresni a többieket, de egy démonba futottunk bele, aki a Telő hold négy néven hallatta magát. Egy biwa volt a kezében aminek segítségével képes volt változtatni a kastély helyeit meg a démonokat teleportálni bárhova. Mitsuri jobb oldalról támadt rá, amíg én bal oldalt próbáltam megtámadni csakhogy nem sikerült. Kicsit megsebesített a lábamnál, de még képes voltam járni. A szerelem pillér mindent bele adott, hogy segítsen megölni a Telő hold négyet csakhogy halálos sérülést kapott Muzan-tól és ezzel neki befejeződött a küzdelem. Miközben őt figyeltem én is kaptam abból az ütésből. Nagy nehezen odamentem Mitsuri-hoz és magamhoz öleltem őt. A lány szemeiből patakként folyt a könny annyira félt, hogy megfog ahalni, de én mondtam neki, hogy nem lesz semmi baj Mitsuri meg elmondtam neki, hogy régóta tetszik nekem és ő is ugyan így van velem. Kicsit megnyugodott, de a szemeiből még mindig könnycseppek hullottak. A kakushi-k habár bekötötték a sebeinket, de még így is rengeteg vért veszítettünk. Még utoljára megcsókoltuk egymást aztán lassan a szerelem pillér örök álomra hajtotta a fejét és én követtem őt.
Mitsuri szemszöge: Nagyon erős ez a démon mégis hogyan fogjuk megölni? A többiek nincsenek sehol csak Obanai meg én vagyunk itt ebben a szobában. Pont támadni akartam mikor a démon hölgy megpengette a biwa-t ezáltal a szoba teljesen megváltozott. Ekkor már a plafonon álltam és onnan gyorsan el is mentem. A kígyó pillér megjelenítette Démonölő jelét, aminek segítségével erősebb és gyorsabb lett. Lehet nekem is ez kellene tennem elvégre megakarjuk ölni a démont és ez kicsit segít nekünk pilléreknek. Mikor megjelent a jel egyből mentem Obanai segítségére. Nakime megmutatta a szemét, amit idáig a frufrujával takart el évekig. Támadásaim kicsit megtudták sebesíteni, de nagyon hamar regenálódott és egy halálos sebet ejtett rajtam. A kígyó pillér több támadását kivédte kivéve egyet, ami neki is elég súlyos volt. Odajött hozzám és az ölébe vett engem én pedig sírva rá néztem. Nem szerettem volna meghalni, de éreztem a testemen, hogy lassan teljesen legyengülök. A kakushi-k próbáltak segíteni, de már késő volt. Mind a ketten már a mennyországban voltunk.
Giyuu szemszöge: A varjú értesített Kyojuro-t, Tanjiro-t és engem arról, hogy Mitsuri és Obanai meghaltak a Felső telő hold négy által. Nagyon lesújtott a hír, de folytattuk a többiek keresését. A láng pillér előrébb ment és mikor nem figyeltünk a semmiből megjelent Akaza. Kyojuro egyből rátámadt aztán mi is követtük a példáját. A démon elég erős volt ahhoz, hogy a láng pillért a halálba taszítsa és ez pont most történt meg. Ekkor Tanjiro-ban valami elpattant és ennek következtében neki rontott a démonnak. Én minden támadásommal sebeztem, de nem tudtam egyet kivédeni. Akaza átszúrta az én kezemet, ami kín keservesen fájt, de folytattam a harcot. A fiatal démonvadász egy kard suhintással levágta a démon fejét. Azt hittük, hogy sikerült legyőzni, de nem így volt. Tanjiro mesélte mikor Hantengu-nak a fejét levágta ő is még élt. Talán ennyi erőm van még, hogy megtudjam mégegyszer sebezni, de nem kellett. Ameddig ő lassan elporladt magától addig szegény Tanjiro összeesett a fáradságtól. A sérüléseit gyorsan bekötöztem aztán magamat is elrendeztem.
Akaza szemszöge: Mintha csak tegnap lett volna mikor Muzan megtalált engem talpig véresen a sok hulla között. Aznap elveszítettem az önuralmamat mikor is mindenkit elveszítettem akiket szerettem. Még mindig emlékszem arra, hogy emberként lopnom kellett gyógyszert amiért mindig kaptam a veréseket, de ezt mind az apám miatt tettem. Apám betegeskedett és szerettem volna, hogy meggyógyuljon csakhogy nem volt elég az a gyógyszer mennyiség, ami megmentette volna. Ezután megismerkedtem Koyuki-t, aki betegen és gyenge testtel született. Az apja Keizo magához vett tanítványaként és azt mondta nekem, hogy tanítani fog, ha cserébe gondoskodok a lányáról. Apja és az én segítségemmel sikerült felépülnie aztán elmentünk megnézni a tűzijátékot, amire nagyon vágyott. Pár nappal később megkértem Koyuki kezét, amire igent mondott. Annyira boldogok voltunk, de ezután megtörtént az amitől a legjobban féltem. Arra tértem vissza, hogy a mennyasszonyom és az apja a földön fekszik. Közelebb mentem, de nem láttam őket sem lélegezni, sem mozdulni. Ekkor az agyam elborult és amik utána történtek arra nem is emlékszem. Muzan előttem állt és ő mondta el nekem a tetteimet. Őt is próbáltam megölni csakhogy nem sikerült, de felajánlotta a segítségét. Azóta őt szolgálom, de most már nem szeretnék neki engedelmeskedni. A mennyasszonyom lelke hív, hogy menjek vele és úgy is tettem. Legalább a túlvilágon vele lehetek, ha már a való életben elvették tőlem.
Shinobu szemszöge: A nővéremmel a Felső Telő hold kettőt kerestük, de idáig még semmi nyoma. Mondjuk ez a hely kész labirintus mégis mennyi idő lehet innen kijutni meg eltalálni bárhova is? Áh mindegy is csak találjuk meg a démont, hogy fizessen meg a korábbi bűneiért. Kanae előrébb ment a szobában mikor Douma megjelent előttünk. Minden támadás rajta végződött, de így se halt meg. Az ő támadásai nagyon sok sebet ejtett mind a kettőnkön ezáltal a mozgás is nehezebb lett. Végül csak annyit vettem észre, hogy a nővérem a földön fekszik vérben úszva. Kanao és Inosuke pont akkor jöttek mikor halálos sebzést kaptam tőle. Mire észbe kaptam ő már átölelt és szép lassan elnyelt engem. Így kellett volna végződnie számomra? Őszintén nem tudom, de most már úgy is mindegy. Itt vagyok a mennyben és nem vagyok egyedül. A túl oldalt a szüleimet találtam akikhez egyből odarohantam aztán jó szorosan megöleltem őket. Jó újra látni őket, de hiányozni fog a nővérem a többiekkel együtt. Majd a másvilágon találkozok velük addig is éljenek továbbra is.
Kanao szemszöge: Kanae-t meg kell mentenünk minél hamarabb. Láttam kicsit mocorogni, de nem tudok oda menni hozzá a démon miatt. Inosuke már harcol vele, de ahhoz hogy legyőzzük kell az én segítségem is. A nővérem nehezen fel kelt a földről és ő is harcba szállt Douma-val. Még Shinobu-tól tudtam meg a nevét mikor folyamatosan szidta őt miközben dolgozott. Démonölő társam amíg a démonnal harcolt addig én Kanae-nek segítettem ellátni a sebeit. Ezután mi is mentünk segíteni neki, de ez a csata hamar lerendeződött. Douma már porladt el mi pedig még mindig élünk kivéve Shinobu-t. Ő már a mennyországban van és a szüleivel boldogan élnek továbbra is, ha már a valóságban nem úgy alakult. A sebeimet én is elláttam aztán Inosuke-nak segítettünk bekötni a véres sebhelyeket.
Yushiro szemszöge: Nem fogom hagyni, hogy még több ember meghaljon egy ilyen hülye miatt, mint Muzan. Tamayo-san halála az volt az utolsó csepp a pohárban ekkor elindultam segíteni a szerelem és a kígyó pillérnek megküzdeni a Felső Telő hold 4-el szemben. A két pillér sajnos az életét vesztette és tovább folytattam a harcot vele. A démon nagyon erősnek viszonyult, de végül sikerült őt legyőznöm. Ezután mentem a többi démonvadászhoz, hogy nekik is segítsek.
Sanemi, Gyomei elől mentek a folyosón mikor Yushiro megjelent pár démonvadásszal. Tamayo-san jobbkeze elmondta, hogy mi történt Mitsuri-val és Obanai-val. Lesújtott minket a hír csakhogy a gyászolásnak nincs itt az ideje. Sietnünk kell, hogy Muzan-t minél hamarabb elpusztítsuk.
Muzan szemszöge: Amíg a démonaim ölik és feltartják a démonvadászokat meg a pilléreket addig van annyi időm, hogy megöljem a vezetőjüket. A ház olyan kihalt volt mikor odaértem, de vártam már ezt a napot, hogy szembe nézzek a rokonommal. Ahogy mentem a szobája senkit és semmit nem láttam a birtokon meg a házon belül. Vajon hol lehetnek? Lehetséges, hogy elmenekült volna? Nem hinném, hiszen mióta megakarunk küzdeni egymással és Kagaya nem olyan fajta ember, aki megfutamodik bármitől is. Minden helyiséget megnéztem kivéve a fő hálószobát. Rokonomat a hálóban találtam az ablak előtt ült és nézett kifele. A betegség hamarosan elviszi őt, de ő még így is képes lenne harcolni velem. Miért van egyedül? Hol van a családja? Oh mindegy lassan úgy vége neki. Végre ez a nap is eljött, hogy az összes démonvadásszal végzek. Közelebb mentem hozzá, de ő továbbra is az udvart figyelte fittyet hányva, hogy itt vagyok. Egy zaj elterelte a figyelmemet ekkor hátra néztem, de nem volt ott senki meg hát a lakást is átkutattam és szinte egy lélek sincs itt rajtunk kívül. Mire visszafordultam Kagaya már nem bámult kifele, hanem a szoba falát figyelte.
Kagaya: Semmit se változtál amióta utoljára láttalak téged Muzan. Legalább te szenvedsz semmitől már
Muzan: Látom végre észrevettél. Ne aggódj velem sem vol kegyes a sors. Hogy vagy rokon?
Kagaya: Voltam már jobban is. Akkor itt is most intézzük el a dolgokat végülis ez a végzetünk
Muzan: Így van, de előre szólok neked, hogy nem leszek kegyes veled
Kagaya: Tudom, nem is kérem ezt tőled
Muzan: *közelebb megy* Kagaya Ubuyashiki eljött a végzet órája. Mi az utolsó szavad?
Kagaya: Csak annyi, hogy a gyermekeim megfognak téged ölni ha tetszik, ha nem
Muzan: Hát azt meglátjuk *készül támadni*
Shinjuro: Hozzá ne merj érni te szörnyeteg!! *letámadja őt a katanájával*
Tengen: Mester! Mondja jól van?
Kagaya: Jól vagyok Tengen. Mit kerestek itt?
Shinjuro: Jöttünk, hogy megmentsük. Tengen vidd a mesteredet messzire amennyire csak lehet
Tengen: Értettem! *felkapja és viszi*
Kagaya: Köszönöm!
Muzan: Állj félre, ha kedves az életed
Shinjuro: Nem fogok
Muzan: Akkor meg kell halnod!
Shinjuro: *ketté vágja* Még nincs itt az ideje, de neked igen
Muzan: *elmenekül*
Shinjuro: *elindul Tengen után*
/Eközben a Végtelen kastélyban:/
Tanjiro szemszöge: Arra keltem fel, hogy Tomioka-san mellettem ült bekötözve. Nagy nehezen felültem, de egy igen erős fájdalom hasított a hasamban. A víz pillér megfogta a vállamat és elmondta, hogy azóta mik történtek amíg elvoltam ájulva. Már csak Muzan van életben a démonok között. Ekkor megpróbáltam felállni a földről csakhogy nem igazán sikerült. Tomioka-san felsegített aztán elindultunk a többi démonvadász után, akik most mentek el előttünk. Miután kijutottunk a Végtelen kastélynak sötét falai közül arra lettünk figyelmesek, hogy a szél pillér Muzan-nal küzdött Hiroko-val egyetemben. A kő pillér ekkor már halott volt és sajnos kevesen maradtak a pillérek Muzan ellen. Giyuu és én is rátámadtunk a már erősebb démonkirályra. A sebek amiket ejtettünk rajta szinte egyből eltűntek. Hamarosan kell fel a nap nincs esélye menekülni, de mégis elkezdett futni előlünk. Istenem milyen gyáva egy ember. Egyedül semmire se képes, ha nincsenek neki a démonok csak akkor nagy az arca. Mikor nem figyeltem pont kaptam egy halálos sebzést a testemre, aminek hatására összeestem és se kép se hang nem volt.
A nap sugarai bevilágították az egész helyet és Muzan teste szépen elkezdett porladni. Végre vége..nincs több démon és most már nyugodtabban tudunk élni. Egyből kerestem Tanjiro-t és szeretett páromat a sok romos épület között. Nagy nehezen megtaláltam Giyuu-t és egy nagy mosollyal ugrottam a nyakába. Ő viszonozta az egészet aztán az egyik kakushi megjelent mellettünk, hogy egy hírt közöljön. Miután elmondta mind a ketten Tanjiro-hoz rohantunk. Magamhoz vettem élettelen testét ekkor zokogni kezdtem. Szerelmem odabújt hozzám sírva aztán elvitt Tanjiro-tól, mert mikor ő magához tért észrevette, hogy démonná változott. Nem akartam hinni a szememnek mikor megláttam az unokaöcsémet démon formában. Oda akartam menni hozzá, de Giyuu nem hagyta ekkor hallottam meg Nezuko hangját. Ekkor láttam meg újra teljes emberi formában sok év után. Közelebb ment a bátyjához csakhogy Tanjiro megakarta támadni őt. Kanae gyorsan elhúzta onnan a húgomat aztán támadó pozícióba állt velem és Giyuu együtt. Éppen támadtunk volna mikor Kanao Tanjiro mögé került és beadta neki az utolsó üveg gyógyszert, amivel visszatud változni. Miután az ellenszer elkezdett hatni az unokaöcsém összeesett és a földre zuhant.
/Három hónappal később:/
Zenitsu szemszöge: 3 hónapja történt meg a csata a démonvadászok és a démonok között. Még mindig emlékszem arra napra mikor megkellett küzdenem a volt társammal Kaigaku-val. A mesterem most büszke lenne rám, mert győzelmet arattam felette. Ami a többieket illeti Inosuke továbbra is hozza a szokásos formáját, a szél pillér és Tanjiro 3 hónapig feküdt eszméletlenül. Nezuko minden nap elment a kómában fekvő testvéréhez és ott maradt mellette ameddig tudott. Kanao-nak több kezelésre kell járnia a szeme és a sérülései miatt. Én hamar túlestem a dolgokon, de néha érzem a fájdalmat és hála istennek nem annyira erős, mint mikor kaptam őket. Most kicsit lepihenek aztán ránézek Tanjiro-ra.
Milyen más minden, hogy nincsenek a démonok és nekünk démonvadászoknak nem kell keresnünk őket. Ebben a pár hónapban az új élet megkezdése volt a cél és sikerült is. Mester megmenekült a betegségétől és immáron egészségesen éli tovább az életét a családjával. Sanemi és Kanae tegnap lettek egy pár miután a szél pillér felkelt a hosszú kómából. Tengen többször meglátogatott minket és most is itt van a feleségeivel. Rengoku-san azóta többet foglalkozik Senjuro-val és amikor van idejük akkor meglátogatják Kyojuro sírját. Ami Giyuu-t és engem illet mi lassan az esküvőnket tervezzük, ugyanis drága szerelmem megkérte a kezemet, amire egyből igent mondtam. Most már tényleg úgy érzem, hogy jobbra fordult az életem. Alig várom a közös jövőnket Giyuu-val és ezt még nem mondtuk el senkinek, hogy én közben terhes lettem. Első közös gyermekünket hordom a szívem alatt, amit hamarosan elmondunk a srácoknak. A történetem itt befejeződik és örülök, hogy idáig velem tartottál. Remélem majd még találkozunk! Bye!
Vége!
Na halii! Ezennel befejezem eme könyvemet. Nagyon szépen köszönöm azoknak, akik értékelték és olvasták a könyvem. Most kb ugyan úgy érzem magam, mint az Új Hős című könyvemnél. Szomorú vagyok, hogy befejeződik egy könyv, amit nagyon megszerettem. De hát mit lehet tenni egyszer minden jó könyvnek vége lesz. Na akkor én búcsúzom és majd egy másik könyvben találkozunk! Sayonara!