A következő napokban a Roxfort tanulói, tanárai, szellemei és egyéb ott tartózkodói lépten-nyomon a különös, ám mégis jól működő griffendéles-mardekáros Fanny-Lydia párost láthatták, mintha a két lány összenőtt volna.
A legérdekesebb az volt, hogy egyikük sem változott meg, csupán olyan tulajdonságaik is a felszínre törtek, amiket eddig elnyomtak. Lydia sokkal érzelmesebbnek tűnt - ezt az oldalát csak Fanny láthatta, Fanny pedig egyre határozottabb és szókimondóbb lett - legtöbb a tisztelet határain belül. Az utóbbinál kivételt képezett Draco Malfoy és csapata, akik rendszerint gúnyt űztek a lányokból, vagy amíg ez nem sikerült, kitartóan próbálkoztak. A barátnők kitartóan ellenálltak, azonban amikor mégis belesétáltak a csapdába, átsegítették egymást a nevetséges helyzeteken, és az ahhoz méltó bosszú sem maradt el.
Az egyik ilyen alkalom volt, amikor Fanny a vacsoránál elfogyasztott tej miatt iszonyúan pattanásos arccal ébredt. Sejtette, hogy valahogyan bele lett keverve valami az italba, de már nem volt mit tenni. A magabiztosság látszatát fenntartva ment le reggelizni, de miután a fél Mardekár kinevette és kigúnyolta, ez az álca szépen lassan kezdett leomlani. Aggodalomra azonban nem volt oka: délutánra Kitty és Pansy haja narancssárga, illetve mustársárga színekben pompázott, valamint Madam Pomfrey (és Lydia) kenőcse eltüntette a nemkívánatos kis pöttyeit.
Lydia sem maradt ki a jóból, sőt szegény rosszabbul járt. Malfoyék úgy megbűvölték a seprűjét, hogy az ledobta magáról. Ha Hagrid nem jár arra, ki tudja, mikor kap segítséget. A gyengélkedőn feküdt három napig, ahol Fanny rendszeres látogatója volt, és a második napon egy Colin Creevey által készített fényképet hozott arról, ahogy Kittyt, Pansyt és Malfoyt valami csoda folytán óriás meztelen- és éti csigák kerítették be.
Az egyik bájitaltan után Fanny búcsút vett Lydiától, és Katie-vel indult sötét varázslatok kivédésére. Mordon professzort továbbra sem kedvelte, habár már egészen megszokta.
Előttük a hatodikosoknak volt ott órájuk, ahova igyekeztek. Éppen csak odaértek, amikor kivágódott a terem ajtaja és Fred Weasley viharzott ki rajta feldúltan - egy pillantást sem vetve a lányokra -, nyomában ikertestvére és legjobb barátja loholtak, akiknek az arca inkább aggodalmat tükrözött. Fanny és Katie döbbenten néztek egymásra. George-ot és Lee-t Angelina és Alicia követték, ám amint meglátták barátnőiket, megtorpantak.
-Még egy büntetőmunka sem dühítette fel így Fredet-jegyezte meg Katie csodalkozva, a fiú utan nézve.
-Mi történt?-kérdezte aggódva Fanny.
-Te-válaszolta Angelina, és átnyújtott neki egy kis darab pergament.
-Én?-kérdezett vissza a prefektus lány, miközben kihajtogatta azt.
Várlak ma este fél ötkor a Hollóhát klubhelyiségében.
D. D.
-Katie, mondd el neki, nekünk erre most nincs időnk-rázta meg a fejét Angelina, és évfolyamtársát karon ragadva a fiúk után futottak.
Fanny újra és újra átolvasta a cetlin lévő rövid üzenetet. Nem értette, hogy mit akar tőle Daniel, azt sem, hogy Frednek mi baja, amihez neki köze van, és hogy Angelináék miért próbálják ilyen kétségbeesetten megállítani.
-Mi közöm nekem mindehhez?-nézett végül barátnőjére.
Katie Bell szokásától eltérően zavarban volt, halkan beszélt, és kerülte a szemkontaktust.
-Figyelj, Fanny... Ne haragudj, de...mi tudunk néhány dolgot, amiből neked egy-kettőt nem mondhatunk el.
-Katie, ezt nem mondhatod komolyan!-nagyot sóhajtott, hátha ettől megnyugszik a lelke és elméje, és visszafogottabban kérdeztett tovább, hogy megérthessen valamit. -Akkor mi az, amiről tudhatok?
-Daniel bizonyára Frednek adta a cetlit azzal a megbízással, hogy adja oda neked.
-Miért, mikor, hogyan? Vagy csak ennyit tudhatok?
Katie félve bólintott.
-Merlinre!-dobbantott Fanny. -Nem várom el, hogy mindenről beszámoljunk egymásnak, de ha értintett vagyok, miért nem tudhatok meg többet?
-Sajnálom-húzta el a száját Katie.
Túlzás lett volna azt állítani, hogy Fanny fejében egész sötét varázslatok kivédése vagy a további órák alatt az imént történtek és az ezzel kapcsolatosak jártak, de nem egyszer jutott eszébe és gondolkozott el rajta.
Öt óra előtt tíz perccel már a Hollóhát tornyába vezető lépcsőn járt, amikor összetalálkozott egy szintén hollóhátas diákkal. A hosszú, piszkosszőke színű hajú, kissé különc és álmodozó Luna Lovegood volt az illető, aki Fannyhoz hasonlóan a toronyba igyekezett - pontosabban a klubhelyiség felé szökdelt.
-Te nem hollóhátas vagy-állapította meg enyhén magas hangon, amikor Fanny mellette elhaladva ki akarta kerülni.
-Jól látod-nézett rá a griffendéles. -De attól még bemehetek a toronyba, nem?
-Ha megfejted a jelszót-hangzott a válasz.
-Azon leszek.
Fanny édesanyja által tudta, hogy milyen rendszer alapján lehet bejutni a ház klubhelyiségébe, mégis tartott tőle, hogy nem elég okos ahhoz, hogy erre rájöjjön.
-Valakivel találkozni jössz ide?-kérdezte a hollóhátas.
Egy bólintás előzte meg a választ.
-Daniel Daviesszel.
-Hmm...-hümmögött a harmadikos lány, majd vállat vont. -Rendben. De ő nem hisz a krikkli-horoszkópban, vigyázz vele-tette hozzá.
-Értem.
Fanny igyekezett palástolni az értetlenségét. Nem jegyezte meg, hogy a fiú valószínűleg azért nem hisz benne, mivel ilyen nem is létezik. Udvariasan elfogadta a lánytól a felé nyújtott újságot is, mert nem akarta megbántani. Aranyosnak tartotta a lányt, elvontnak, mégis egyedinek. Emellett elhatározta, hogy megfogadja a tanácsát. Úgy gondolta, Luna Lovegood gondolatait átvitten kell értelmezni, tehát a figyelmeztetés is jelent valamit, de mást, mint azt ő gondolja.
-Megpróbálod?-nézett Luna nagy szemekkel a prefektus lányra, amikor felérve megálltak az ajtó előtt.
-Meg-lépett közelebb Fanny, hogy meghallgassa a találóskérdést.
-Egy forma, egy anyag, mégis mindenkinek mást mutat-hangzott a kitalálni való.
-Tükör?-nézett Fanny Lunára, miután motyogva elismételte a hallottakat.
-Én is azt mondanám-billentette oldalra a fejét a lány, majd elmosolyodott, amikor az ajtó kinyílt.
-Zseniális!-hallatszott a hátuk mögül egy kiáltás.
Fanny megfordult, majd megilletődve nézett farkasszemet Daniellel. Úgy lehetett, a fiú elbújt, hogy megfigyelje, Fanny képes-e kitalálni a jelszót.
-Menjünk be-tanácsolta a fiú, majd amikor ez megtörtént, a szőke lányra nézett. -Lovegood, rád nem vagyok kíváncsi.
Fanny összevonta a szemöldökét.
-Miért küldted el szegényt ilyen gorombán?
-Bolond-vont vállat Daniel, majd lehuppant egy szélesebb fotelba, és megpaskolta a mellette lévő helyet.
Fanny az invitáló gesztus ellenére másik fotelba ült le.
-Nem az, csak egy kicsit más-ellenkezett a fiú Lunával kapcsolatos véleményével. -Egyébként nagyon rendes lány.
-Ha elolvasod az újságot, rájössz, hogy az apja sem a legélesebb elme. De ez most mindegy is.
Bár Fanny nem így gondolta, kivételesen annyiban hagyta a Lovegood-témát.
-Miért akartál velem találkozni?-tette fel a kérdést. -És miért itt?
-Azért itt, hogy lássam, meg tudod-e fejteni házunk jelszavát.
-Meg tudtam-húzta fel a lány a szemöldökét a folytatást várva.
-És egész gyorsan-hangzott valami fajta elismerés.
-Tehát elég okos vagyok?-próbálta levonni a következtetést.
-Sosem kételkedtem ebben-érkezett az ezzel látszólag szöges ellentétben álló válasz. -De legfőbbképpen oda akartam adni ezt-nyújtott át egy kis dobozt.
Fanny leemelte a tetejét, és akaratlanul is eltátotta a száját. Daniel Davies ezt látva magabiztosan elmosolyodott. Egy kis virág volt benne, amit egy szalag segítségével lehetett a csuklóra kötni. Gyönyörű volt, ahogy acélkéken tündökölt, de miután ezen túltette magát, kétellyel a szemében nézett fel a fiúra.
-Ez korlátozni fog a ruhám színének kiválasztásában-osztotta meg, ami eszébe jutott.
-Egy szép ezüstösen csillogó ruha kitűnően illene hozzá-javasolta mosolyogva.
Fanny fejében bekapcsolt a vészjelző és a gyanakvó tekintettel mérte végig Daviest.
-Meglátjuk-mondta végül, ám mielőtt többet mondhatott volna, vagy a fiú szólásra nyitotta volna a száját, a klubhelyiség bejárata felől kiabálás szűrődött be. Fanny azonnal felismerte Fred Weasley hangját, és ezzel párhuzamosan el is pirult - szégyenében.
-Engedjetek be!-dörömbölt a griffendéles fiú az ajtón. -Puszta kézzel fojtom meg!
A lány felpattant a fotelből és a pár lépéssel az ajtónál termett, amit belülről ki is nyitott. Ha George és Lee nem fogják meg két oldalról, Fred szó szerint átesett volna a küszöbön.
Fanny nem tudta, milyen arckifejezést öltsön, melyik érzelmét fejezze ki, melyik gondolatát ossza meg a sok közül. Aggódott Fredért, hogy mi okozta ezt a viselkedését, ám éppen ugyanez volt az oka, amiért haragudott rá. Továbbá még mindig zavarta, hogy Davies úgy gondolta, megmondhatja, miben lesz a bálon, és ezt tetőzte az, hogy mindenki a klubhelyiségben őket bámulta.
-Mit csinálsz itt, és miért csináltad ezt?-nézett félve Fredre, mert a fiú arca piros volt a dühtől és a tekintetével ölni tudott volna. -Mi ez az egész?-pillantott George-ra és Lee-re.
-Valaki nyilván nem tudja elviselni, hogy hibázott-vigyorgott Daniel, aki időközben szintén odasétált.
-Ne szólj bele, kérlek-rázta meg a fejét Fanny báli partneréhez odafordulva.
-Páváskodó majom!-kiáltott rá a hollóhátasra Fred. -El ne hidd, hogy sikerrel jársz!
-Miről beszélsz, Fred?-ráncolta a homlokát Fanny.
Az említett fiú lenézett rá, és a tekintetében halványabbá vált az izzó gyűlölet.
-Összevissza beszél, amint látod-karolta át a lányt Daniel, ezzel elérve, hogy Fred ismét felbőszüljön, és megpróbáljon rárontani.
Fanny ijedten sikkantott fel. Lelökte magáról Davies kezét, és amennyire tudott, távolabb lépett mindkettőjüktől.
-Ha még egyszer megszólalsz, betöröm az orrodat-fenyegette a vörös hajú fiú a másikat.
-Ha azt megpróbálod, csinos kis átokkal leszel gazdagabb, ha már a legcsinosabb lányt elszalasztottad.
-Hagyjátok abba!-könyörögte Fanny a sírás határán. -Inkább magyarázzátok meg, kérlek, mi folyik itt?
Erre sajnálatára nem került sor, mert Angelináék, mint egy mentőcsapat, futva érkeztek meg és amilyen gyorsan csak tudták húzták odébb Fannyt, minél messzebbre a veszekedés helyszínétől.
-Én már végképp nem értem, mi történik-sóhajtott a lány.
Angelina kezdte el megadni a magyarázatot:
-Ez hosszú lesz-készítette fel már a legelején. -Amikor múlt héten egy kicsivel melegebb volt az idő és te Lydiával voltál, kimentünk kicsit repülni és kviddicsezni.
-Sajnálatos módon a Hollóhátnak is éppen ez jutott eszébe-tette hozzá Alicia a fontos részletet.
-Igen-bólintott Angelina. -De ebből még nem lett volna baj, mert mi már amúgy is csak a lelátón ülve beszélgettünk.
-Ők játszani kezdtek-vette át a szót Alicia. -És közben a fiatalabb Davies megemlítette Brocknak, hogy vesz neked valami virágos díszt.
Fanny elhúzott szájjal mutatta fel a dobozkáját.
-Egész szép-jegyezte meg Katie.
-Vissza a történethez-emelte fel mutatóujját Angelina. -Fred meghallotta ezt, és a további párbeszédeket, Davies meg meglátta, hogy Fred hallja ezeket, és utána direkt őt kérte meg, hogy továbbítsa a cetlit.
-De nem volt rá hajlandó, érthető okokból, ezért megtettük mi-fejezte be Alicia, Katie azonban elszólta magát.
-Nem akarta, hogy megkapd az ajándékot és Fleur Delacour mása váljon belőled.
-Katie!-kiáltott rá Alicia.
-Miért lennék Fleur Delacour mása?-nézett körbe Fanny gyanakodva, összehúzott szemekkel és összevont szemöldökkel.
-Katie csak butaságokat beszél-próbálta Angelina menteni a menthetőt, ám amikor látta, hogy Fanny lenéz a virágot rejtő dobozra, majd felnéz, bele a szemébe, tudta, hogy összerakta a képet.
-Tehát ezt is csak azért kaptam...-suttogta elfúló hangon, könnyekkel a szemében.
Nem lepte meg, mégis rosszul esett neki, hogy csak egy trófeává akarja tenni az egyetlen varázsló, aki elhívta őt. Egy olyan trófeává, ami nem önmagában értékes, csupán a birtoklója számára. Ahogy ezeket végiggondolta, az első könnycsepp kicsordult a szeméből, amit a második, harmadik, majd sokadik követett.
-Jaj, Merlin a fellegekben...!-ölelte át Katie a barátnőjét. -Annyira sajnálom, hogy elszóltam magam.
Fanny a fejét rázta, jelezve, hogy nem baj, nem az ő hibája, hogy Daniel Davies olyan, amilyen, és előbb vagy utóbb őbenne is tudatosult volna a terve.
-Nem vagy és nem leszel semmivel kevesebb-próbálta Angelina is vígasztalni a lányt.
-Jobb vagy ezernyi franciánál, mi tudjuk ezt-simogatta Katie a hátát.
-Jön a trió-súgta közben Alicia.
Fanny ennek hallatára lefejtette magáról Katie karjait, letörölte a könnyeit, és ahogy barátnői, ő is a fiúk felé nézett.
-Hogy gondoltad, hogy éppen vele mész a bálba?-intézte Fred Fannynak a kérdést.
A másik három lány és két fiú elkerekedett szemmel reagáltak a nem túl tapintatos, bár féltésre utaló kérdésre. Fannynál azonban az előbbire került a hangsúly. Először elkerekedett a szeme, majd mérgesen nézett fel a fiúra, közelebb lépett hozzá, és a Luna Lovegoodtól kapott újsággal a mellkasára csapott.
-Te csak ne oktass ki engem, Fred Weasley! És ne hozz így szégyenbe mégegyszer! Sőt rám se nézz, hozzám se szólj, ne érj hozzám!-ömlöttek Fannyból a szavak, mint amikor egy hatalmas vízesés a szárazság után ismét esővízhez jut: mindent kimondott, amit jelenlegi kusza gondolatai rejtettek.
-Még valamit óhajt a prefektus kisasszony?-kérdezte a fiú hallható iróniával a hangjában.
-Gondolni se gondolj rám! Bár ez szerintem nem lesz nehéz feladat-nézett egyre könnyesebb szemmel Fred szemébe Fanny, miközben kimondta "parancsát", majd szapora léptekkel hagyott ott mindenkit.
-És még én vagyok leszidva...!-méltatlankodott a Weasley fiú.
-Mert nem kellett volna ezt számon kérned rajta-forgatta meg a szemét Angelina.
-Megint-hangsúlyozta a szót Alicia.
-Ne menjünk utána?-kérdezte George arra nézve, amerre Fanny távozott.
A lányok megrázták a fejüket.
-Lydia majd biztosan rátalál és pártfogásába veszi-mondta Alicia.
-Újabban mindig ez van-jelentette ki Katie a fiúk csodálkozó arcai láttán.
-Egyre jobb...-morogta Fred. -Davies, az a denevér lány... Ha így halad, a kedvenc tanára Piton lesz.
-Te pedig olyan leszel, mint Davies!-szidta le Angelina. -Meg akarod mondani neki, kivel és mit csináljon.
-Nem, én aggódom érte, de ő ezt észre sem veszi-ellenkezett a fiú , és hiába akarták a többiek neki megmagyarázni, miért volt vele ilyen a lány, nem jártak eget rengető sikerrel.