-Mi tartott eddig lányok? -kérdezte Jungwon. Leültem mellé és megpusziltam az arcát.
-Tudod, csak csajos dolgok.. -erőltettem mosolyt az arcomra. Jungwon elhitte így nem kellett tovább beszélnem. Nagyon rosszul éreztem magam amiatt, hogy hazudnom kell a saját barátomnak, de nem akartam, hogy bajba kerüljön ő vagy akár az egész banda.
Miután játszottunk, még páran maradtunk és beszélgettünk. Éppen Jay mesélt valamit mikor kopogtak az ajtón. Jiwoo feláltt és elsétált az ajtóig, hogy megnézze ki az. Majd hirtelen hallottuk ahogy elkezd csúnyán beszélni és toporzékolni. Az ajtót nem nyitotta ki, csak megfogott egy széket és odatolta az ajtóhoz.
-Jiwoo..öhm minden rendben? -keltem fel az ágyról és odamentem én is az ajtóhoz. Nem, az lehetetlen..Barátnőm egyetlen pillantásából tudtam, hogy ki van az ajtónk előtt.
-Csajook! Ne hagyjatok ki minket megint a beszélgetésből! -kiabált Ni-ki.
Én teljesen lefagytam és elkezdett remegni a lábam. Mindent elképzeltem, hogy mi történhet ha most kinyitnánk az ajtót. Hallottam, hogy Jiwoo beszél hozzám az egyik oldalról, a másik oldalról a fiúk beszélnek hozzám de senkire sem tudtam figyelni. Nem az az egy eset volt köztünk Minhoval és ezért féltem..hogy esetleg nem változott semmit, hogy esetleg történik valami megint vagy vagy..
Hirtelen arra eszméltem fel, hogy már kint vagyok a folyosón de szerencsére Minho nem volt már ott.
-Hyejin, mi a baj? Teljesen nem vagy önmagad. -kérdezte Heeseung.
-Mi? Ezt, hogy érted? -néztem értetlenül a fiúra.
-Ne csináld. Tudom, hogy van valami. -nézett mélyen a szemembe.
Heeseung a legjobb barátom, olyan nekem mint egy testvér. Kiismert még úgyis, hogy nincs 1 éve, hogy megismertük egymást. Hirtelen elkezdett homályosodni a kép és a földön találtam magam. Heeseung a vállára hajtotta a fejem és elkezdte simogatni a hátam. Elmondtam neki mindent. A megismerkedésünktől kezdve a legutolsó találkozásunkig. Egyre jobban remegtem és újra előjött bennem az összes emlék. Heeseung folyamatosan próbált nyugtatni, de nehezen ment. Kicsit ismerős volt az érzés, hisz már egyszer történt ilyen, csak akkor kémkedés közbe. Nem tudom elmondani elégszer, hogy mennyire hálás vagyok érte.
Mikor kicsit jobban éreztem magam, átmentünk a saját szobámba és hozott nekem egy pohár vizet.
-Hyejin, a fiúkkal bármit megteszünk azért, hogy távol tartsunk tőle! -mosolygott Hee.
-Ez kedves, de nem akarom, hogy más tudja..valamikor elég durvák tudtok lenni és nem akarok verekedést.. -nevettem halkan.
Heeseung átölelt, majd elköszönt mert már későre járt. Mikor kiment, Jungwon jött be.
-Minden rendben? -feküdt le mellém Jungwon és a mellkasára hajtottam fejemet.
-Igen, csak kicsit szédültem és Heeseung átkísért, hogy pihenjek.
-De biztos? Mintha sírtál volna, nagyon pirosak a szemeid.. -nézett aggódva Jungwon.
-Igen, biztos minden rendbe.. -simogattam meg arcát majd gyorsan nyomtam egy puszit a szájára. Már teljesen sikerült megnyugodnom, de még mindig jöttek elő a gondolatok a fejemben..
Másnap reggel mikor még mindenki aludt, felvettem a pulóverem és lementem egy kicsit sétáltni. Muszáj volt kiszellőztetnem a fejem a tegnapi dolgok után. Mikor leértem még alig volt valaki így bátran elindultam a hotel közeli parkhoz.
Nagyon szép zöldek voltak a fák lombjai, a kis tó fölötti hídról gyönyörű kilátás volt. A reggeli friss levegő megtette hatását mit ne mondjak, egyből jobban éreztem magam.
Észre sem vettem közbe, hogy mennyire elszaladt az idő. Már 2 órája lent voltam így elindultam vissza a hotelbe. Egy ösvényen sétáltam mikor megláttam magam előtt egy alakot. Kapucni volt rajta és háttal volt felém így nem tudtam megmondani ki az. Sétáltam tovább, de az ember megállt egy percre és hátrafordult. Nézett egy ideig majd elindult felém. Értetlenül néztem körbe, hogy van-e rajtam kívűl itt más de nem láttam senkit. Már kezdtem volna hátrálni mikor az illető lehúzta a kapucnit a fejéről és végre láttam az arcát.
-Hyejin, én vagyok ne aggódj! -húzta nagy vigyorra a száját Jake. Egyből megkönnyebbültem mikor megláttam őt. Először azt hittem, hogy talán ő az..
Visszafele együtt sétáltunk tovább és megtudtam, hogy Jake reggelente akárhol is vannak, mindig elmegy futni 1 órára. Mikor visszaértünk én még lent maradtam, hogy rendeljek egy kávét.
-Menj nyugodtan majd megyek én is nemsokára! -intettem Jakenek, aki elindult a lift felé. Megrendeltem a kávém és mikor megfordultam egy fiúba ütköztem.
-Úristen én barom! Nagyon sajnálom, hagyj hozzak vala-
-Hyejin? -szakított félbe a fiú.
-Tessék? Honnan tudja a nev.. -néztem fel rá és megállt bennem az ütő. Ott állt előttem ő. Minho. Minho, aki fenyegetett és tönkre tette a középiskolás éveim. Minho, aki bármit megtett volna azért, hogy én eltűnjek a föld színéről. Minho, akit gyűlölök teljes szívemből..
-Hyejin! De örülök, hogy látlak! -ölelt volna meg de én hátrébb léptem. Gyorsan erőltettem magamra egy mosolyt:
-Öhm, szia Minho..te-te mit keresel itt?
-Pár haverommal jöttünk egy kis pihenésre, már ránk fért! Te mi járatban itt? -kérdezte zsebre dugott kézzel.
-Ja, hogy én? Ééénn..én, csak a családommal jöttem nyaralásra..igen, igen nyaralni jöttünk!
-Na az szuper! Örülök, hogy összefutottunk de most mennem kell! Majd még beszéljünk.. -ölelt volna meg újra de megint hátrébb léptem. Kérdően nézett rám majd elnevette magát - Ugyanolyan maradtál.. -majd elment.
Én csak álltam tanácstalanul magam előtt.
,,Ugyanolyan maradtál.." Egyfolytában ez a két szó forgott a fejemben amíg fel nem értem..
Hát, ez a két szó nem csak rám volt igaz..