Antoan pov.
- Biztosan ezt akarod? - kérdeztem mire a szeme úgy felragyogott, hogy esküszöm csillagokat láttam benne.
- Mindennél jobban! - ugrott nyakamba. Szerelmesen megcsókoltam őt. Azt hiszem ő már nem pusztán a kedvesen, ő a vőlegényem.
- Én azt hittem jobban szeretsz azzal a tudóssal lenni, hiszen annyi közös témátok van. - ültettem le.
- Az lehet, de ő a kollégám, azt hittem már az elején lezártam, hogy csak azok vagyunk, mert van egy szerelmem.
- Mondjuk megértem őt. Ki ne lenne beléd szerelmes? - fogtam állára.
- Nem érdekel a múltad, nem érdekel a rossz karod, nem érdekel, hogy nincs pénzed! Engem csak te érdekelsz!
Szemei könnyesek voltak és enyhén pirosak, mint ahogy azt Mark is mondta. Őt ez ettől még nem rondította el, hanem aggodalmat okozott bennem.
- Jaj, kicsim. Úgy sajnálom, hogy miattam sírtál!
- Ez bizonyítja, hogy mennyire szeretlek. - hajtotta fejét mellkasomra.
- De egy úttal azt is, hogy mekkora tapló voltam veled.
- Esetleg, összebújhatnánk. Fáradt vagyok.
- Rendben kicsim. - simítottam arcára, majd ügyetlenkedve elfektettem, amit megkuncogott.
- Szép álmokat! - pusziltam a homlokára.
- Neked is... - motyogta álmosan és szemei le-le csukódtak - Ha felkelek... Ajánlom, hogy itt legyél mellettem a reggeli csókommal!
Egy pillanat alatt elaludt és a mellkasomnak dőlt. Szegénykém jól kifárasztotta az idegesség. Átöleltem és lassacskán engem is elnyomott az álom.
Másnapig fel sem ébredtem, de ahogy észrevettem ő sem.
Hirtelen azonban egy ágyúdörrenést hallottunk. Én felirattal mire ő is felébredt.
- Hol lőnek?! - nézett rám riadtan, ekkor az ajtón kopogtak.
- Xavier siess megjöttek apáék! - kiabálta be izgatottan Nat az ajtó mögül. Az én kicsikém erre felkelt és leszaladt.
- Ennyit arról, hogy reggeli csókot követelt. - forgattam szemet. Én is utánuk mentem, de a kikötőben elakadt a szavam. Nat és Xavér egy meseszép szőke férfit öleltek.
- Anya! - mondták egyszerre, míg mi Atikával megszeppenve álltunk.
- Jó újra látni főni! - rikkantotta Thomas.
Egy kabátos, fekete hajú férfi ugrott le a hajóról.
- Oh, kicsikéim! Úgy hiányoztatok!
- Mama! - mondták a kedveseink tovább ölelve a szőkét.
- Na lám! Apátok már nem is hiányzott? - kérdezte a fekete hajú durcásan mire párom rá nézett.
- Apa!
Erre a fekete hajút is átölelték. Tehát ő az apjuk.
- Oh! Ti kik vagytok? - vett észre a szőke férfi egy idő után.
- Anya! Ő itt Atika! - lépett mellé Nat.
- Ő pedig itt Antoan! - karolt belém a drágám.
- Ö-örvendek! - mondta zavartan az assasin.
- Üdv! - biccentettem nagyot nyelve.
- Üdv, kedveseim! Vladimir vagyok, Nat és Xavier édesanyja. - mosolygott kedvesen. Áradt belőle a kedvesség és a szeretet.
- Hát... Már nem nehéz kitalálni, hogy kitől örökölte Xavier a szépségét.
Ezen kedvesem elpirult míg anyja csak halkan kuncogott.
- Nat úgy néz ki a sármját az apjától. - motyogta Atika.
- Az igaz!
- Khöm! Elnézést! Itt állok! - integetett a fekete hajú.
- Látlak, sőt, csak téged látlak! - csókolta szájon Vladimir.
- Na azért! - ölelte magához.
- Igazán örvendek! - hajolt meg Atika.
- Ugyan kedves erre semmi szükség. - legyintett Vladimir - Különben is... Részünkről a szerencse, hogy megismerhetjük a fiaink párjait, akikről elfelejtettek a levelekben írni. Nem, de bár drágáim?
- Nos... Ez kicsit bonyolult volt. - végül is, nem hazudnak.
- Én jelezném, hogy tettem róluk említést. - tette fel kezét a néger, amire Mark csak sóhajtva szemet forgatott.
- Nem segítesz! - morogta.
- Elnézést! Ha a fiaik nem szóltak rólunk, annak csakis mi lehetünk az okaik! - hajoltam meg én is.
- Ezt sejtettük. - nézett végig rajtunk a kapitány - Ez is az okok közé tartozik amiért eljöttünk megnézni őket.
- De a két fő ok az esküvő és hogy hiányoztak a babáim! - mondta csilingelő hangon a szőke.
- Anya! - nyafogta Nat, de Xavier nem bánta.
- Pedig az előtt mindig szeretted kicsim, ha ilyeneket mondtam neked.
- Lapozzunk kérlek...
- Ne szégyelld, hogy édesanyád a kisbabájának tekint. - mondta Atika.
- Nem szégyellem, csak ciki mikor mások előtt így hív...
- Dehát mi a családod vagyunk. - méltatlankodott Thomas.
- A család, az család! - mosolygott Atika.
- Igazad van. - ölelte magához és nyomott egy puszit homlokára.
Igor mosolyogva nézte őket, majd ránk. A karomra, hogy pontos legyek. Önkéntelenül szégyelltem el magamat, amit Xavier észrevéve csak annyival reagált, hogy arcomra csókolt és mosolygott.
- Nincs mit szégyellened.
- De hát...
- Ha tudnád hányszor jött volna haza fejetlenül! - sóhajtotta Vladimir Igor nézve - De szerencsére mindig volt, aki védje azt a tök fejed!
- Igen, nem tagadom. Nincs mit szégyellni a sebeken, hisz emberek vagyunk.
- Ezek mutatják meg hogy mennyire voltunk bátrak.
- Vagy ügyetlenek. - tettem hozzá lehajtott fejjel.
- Vladimir bácsi! Igor bácsi! - futott le Aria.
- Ki ez a szépség?! - ölelte magához szorosan a kapitány a vékony lányt - Oh, hát ez Aria!
- De jó, hogy eljöttetek!
- Ki nem hagytuk volna. - húzta magához Vladimir is.
- Jó napot! - futott utána Leo. A két kalóz szeme úgy kidülledt mintha mindjárt kiesne.
- Ugye csak képzelődünk? - kérdezték egyszerre.
- Nem. - rázta fejét Mark - Ő Noah és Leopold gyermeke.
- Maguk is... Ismerték az apámat? - kérdezte.
- Igen. - bólintott a szőke és megfogta a kezét - Részvétünk, csak nem rég tudtuk meg.
- Anya nem igazán beszél róla. Szerintem túl fájdalmas neki.
- Anyád nagyon szerette apádat. Apád pedig anyád kedvéért lett jobb ember.
- Nem a te hibád. - ölelte meg Aria.
- Köszönöm, csillagom.
- Bármikor. - csillantak fel szemei a boldogságtól.
- Hol van édesanyád? - kérdezte Vladimir.
- Az egyik vendégszobában szállásoltuk el, amíg meg nem érkeztek. - mondta Mark - Már nagyon vár titeket.
- Nagyszerű! - mondta Vladimir és megindult előre.
- Amióta megkapta a leveleteket túl pörgött. - magyarázta Igor.
- Elhiszem, jaj annyira hiányoztatok!
- Nekünk is Vipera, ahogy a gyerekek. - borzolt kedvesem hajába. Fent aztán Noah várt minket. Vladimir meghatottan ölelte át.
- Noah!
- Oh, Vladimir! - ölelt vissza. Kicsit furcsa volt őket így látni, de megértettük a helyzetet.
- Őszinte részvétem.
- Köszönöm.
- Noah, te fogytál. Nem keveset! - vette kezébe arcát.
- Csak egy keveset, de jól vagyok...
- Anya! Igazuk van! - lépett mellé Leo.
- Kicsim hagyjuk, ezt már megbeszéltük!
- Anya, kérlek! - könyörgött már szerencsétlen.
- Nem nyitok vitát! - szólt rá és kiment a szobából, ha jól sejtem a kertbe. Legutóbb is onnan nézte a virágokat. A fiúnak látszott, hogy nagyon szíven ütötte a dolog, de Aria nyugtatóan átölelte a derekát.
- Sajnálom. - motyogta Vladimir - Sokat változott amióta nem láttam...
- Nem tudom milyen volt régebben, csak azt hogy milyen most. - mondta Leo párját ölelve.
- Azt mondtad jó anya.
- Az is! Nem is kérhetnék jobbat, de mindig éreztem, hogy csak árnyéka önmagának.
- Apáddal boldogok voltak, noha csak egy kis időre is.
- Tudom, hogy szeret engem, de... Ahányszor a szemembe néz úgy érzem megszakad a szíve.
- Mert egy az egyben édesapád vonásait örökölted.
- Tényleg?
- Igen, így van.
- Dehát...
- Nem utál téged ez miatt. - ölelte magához a Vladimir - Csak hiányzik neki a szerelme.
Vladimir pov.
Bent hagytam a többieket és tényleg a kertben találtam Noaht.
- Néha iszonyú anyának érzem magam.
- Miért mondod ezt?
- Mert mindig meglátom benne az apját és elszomorodok. Most már tudja, hogy miért, de kis korában sírva oda jött hozzám és azt kérdezte: „Mi a baj velem, anyu"?
- Sajnálom. - öleltem meg a tőlem fiatalabbat - Mit mondtál erre neki?
- Mit mondhattam volna? - szipogott.
- Mit?
- Hogy nem vele van a baj, hanem velem!
- Ez eszedbe ne jusson még egyszer! - mondtam neki mérgesen - A szív néha nem tudja mit tegyen, ezért az agyunk minden féle butaságot kitalál!
- Csak... Annyira hiányzik... De a kisfiam saját magát okolta mert én nem tudtam mit kezdeni a gyásszal.
- Megtudom érteni. - sóhajtottam, mert eszembe jutott apám elvesztése - Mark megírta mi történt, a helyedben én is hallgattam volna a páromra.
- Te férjhez mennél? Ha Igor... Elmenne?
- Sosem felejteném el és mindig ott lenne a szívemben, senkit se tudnék úgy szeretni mint őt, de talán... Hajlandó lennék egy pici helyet hagyni a szívemben valaki másnak is. Igor azt mondja az én szívem olyan nagy, hogy ketten is elférnek benne.
- Én nem tudom, hogy nekem sikerülhet-e...
- Nyitottnak kell lenned, nem szabad elzárkóznod a világ elől!
- Azt hiszem igazad van. Nem ígérem, hogy meghirdetem magam, de nem zárkózott el mások elől.
- Remek! - bólintottam boldogan és szorosan megöleltem.
- A kisfiam szerinted haragszik?
- Szerinte nálad nincs jobb anya.
- Nem érdemlem meg őt. - suttogta.
- Dehogy nem. - fogtam vállára.
- Szeretem Leot. Soha nem felejtem el, amikor először mondta nekem dada, mama helyett. - könnyesedtek be szemei - Amikor duzzog vagy morcos mindig ráncolja az orrát kis kora óta, mint ahogy az apja tette.
- Atya ég, az a bizonyos homlokráncolás. - nevettem.
- Bemegyünk?
- Igen.
Végre mosolygott és bent szorosan magához ölelte a fiát.
- Ne haragudj, kis drágám.
- Rád soha anya! - simogatta hátát - Nem szeretem, amikor szomorú vagy! Jobban szeretem, amikor mosolyogsz.
- Te mindig megmosolyogtatsz édesem. - simított az arcára.
- Szeretlek anya.
- Én is kicsim.
Leültünk és a gyerekek elmondták az ötletüket az esküvőről. Aria virágos esküvőt szeretne, de Mark javaslatára letett róla mert a nyári meleg nem tesz nekik jót.
- Ahhoz azonban ragaszkodok, hogy ott legyen a tenger!
- Tudom drágám. - fogta kezét Leo kuncogva, amit a szülők is megmosolyogtak.
- Olyan akaratos vagy mint az édesanyád. - mondta Thomas kedvesen.
- A hálóban nem én szoktam akaratos lenni.
- Hát ööö... - vörösödött el a néger, amin csak jót mulattunk.
- Használhatjátok a kalózhajónkat. - ajánlotta fel Igor mire megszorítottam a kezét.
- Tényleg?! - ragyogott fel Aria szemei.
- Persze! - mondtam.
- Köszönjük! - ölelt meg boldogan a lány.
Mark pov.
Másnap meghatottan néztem, ahogy a kicsi lányom fehér ruhában forog a tükör előtt rózsa koszorúzás a fején.
- Gyönyörű vagy drágám! - sóhajtottam boldogan.
- Köszönöm, anya! Neked és Leonak hála annak is érzem magam! Úgy izgulok!
- Nem kell. - fogtam arcát kezeim közé - Nagy ugrást teszel meg most, de a stabil érkezés biztos.
- Szeretlek titeket! - ölelt meg mire elsírtam magam.
- Mi is téged! - ringattam és arcon csókoltam - De most elég a sírásból, mert még a násznép azt fogja hinni nem vagy boldog.
- Oké! - törölte le a könnyeit.
- Jól van. Megkeresem apádat, mert lassan idő van és össze kell szednie magát.
- Oh, ugye nem...
- De. - mondtam nevetve és átmentem a szomszéd szobába. Ott párom a széken ülve kezébe temetett arccal ült. Mosolyogva szemet forgattam és hozzá léptem.
- Gyere! Szedd össze magad! - mondtam kuncogva.
- A kis hercegnőm férjhez megy. - nézett fel rám piros szemekkel.
- Igen, és kell neki az apja, hogy oltár elé vezesse őt! - töröltem le az arcát.
- Megyek. - szipogott egy nagyot és felállt. Összeszedte magát, de ez csak addig tartott amíg meg nem látta az angyalkánkat.
- Ihihistenem, de gyöhöhönyörűhűhű!
- Apa... - rázta mosolyogva fejét gyermekünk.
- Szedd már össze magad! - szóltam rá.
- Bocsánat... - hüppögött és óvatosan karjaiba zárta Ariat - Csak olyan szép!
- Köszi, apu! - puszilta arcon.
- Ez az igazság. - sóhajtotta.
- Na, mehetünk? - néztem a kis családomra.
- Igen! - karolt apjába lányunk mosolyogva - Készen állok!
- Én nem és soha nem is fogok. - ismerte el Thomas megadóan. Én beültem a többiek közé. Vladimir mosolyogva fogott kezemre és szorította meg.
- Gyönyörű nő lett belőle! - mosolygott rám.
- Tudom. - töröltem le a szemem.
- Gratulálok.
- Köszönjük.
Csak néztem, ahogy Thomas lesétáltatta a kicsinket és átadja Leonak, hogy a pap feleséggé és férjjé adja őket. Mintha csak tegnap lett volna, ahogy totyogva jön felém.
Most pedig ott áll a szeretett férfi előtt fehér ruhában és egybekelnek. Önkéntelenül a saját esküvőm jutott eszembe, így páromra néztem, aki szintén így tett. Egymásra mosolyogtak, majd Thomas rám kacsintott. Istenem ez a férfi...
Amikor mind a ketten kimondták az igent, megcsókolták egymást és a kicsikém már hivatalosan is feleség lett. Itt tört el a mécses és kezdtem el sírni. Boldog voltam, hogy végre rá talált a szerelem.
A ceremónia után mindenki táncolt egy kicsit, csak Noah ült egyedül a hajó oldalának támaszkodva. Senki nem kérte fel őt a legénységből vagy a többi vendégek közül.
- Ez annyira szörnyű. - motyogtam Thomasnak - Szegénykém... Thomas, kérd már fel! - mutattam felé.
- Szívem, szerinted nem tudná, hogy miért kérem fel?
- Ez igaz, de akkor sem érezné magát egyedül és kirekesztve! - morogtam neki - Úgyhogy indíts oda!
- Szerintem nem kell, mert már megelőztek. Nézd csak.
Meglepetésünkre, Shadow állt oda mellé és kezét nyújtva jelezte, hogy táncolni szeretne vele. Noah meglepetten nézett rá, de habozva ugyan elfogadta a felkérést.
Mindig érdekelt minket miért nem házasodott meg Shadow soha. Ha kérdeztük mindig csak annyit mondott, hogy kalóz orvosként nehéz megállapodnia. Láthatóan a friss házasok is észrevették a dolgot. Leo kicsit aggódva tekintett anyja felé, míg párja csak nyugtatólag simított vállára.
- Azt hiszem ez mindenkinek új. - mondtam.
Mikor vége lett a táncolnak, odamentünk Shadowhoz.
- Szóval...
- Mi az? - kérdezte természetesen, de a hangján érezni lehetett egy kis megingást.
- Noah egész jól táncol, nem gondolod? - kérdeztem mosolyogva.
- Igen, nagyon ügyes! Alig éreztem, hogy mozgatni kell!
- Aha... - mondta sokat sejtetően párom, mire oldalba böktem mert elég kétértelműen mondta ugyan Shadow, még se kéne ki mutatnia a reakcióját férjemnek.
- Beszélgettetek?
- Egy kicsit. Nagyon aranyos volt, látszott mennyire imádja a fiát.
- Ez remek! Elvégre te is nagyon kedveled a kis gyerekeket, hiszen Nattel és Ariaval is remekül bántál, úgy mint most!
- Mire akarsz utalgatni? - kérdezte már gyanakodva.
- Én? Semmire. - ráztam fejemet.
- Mark! - szólt rám erélyesebben.
- Esetleg elhívhatnád őt vacsorázni is.
- Mi van? - döbbent le elkerekedett szemekkel - Miért?
- Mert csak úgy...? - kerestem a szavakat.
- Úgy vettük észre örül a társaságodnak. - segített párom.
- Nos... - elpirult - ...valóban kedves.
- Akkor itt a lehetőség az udvarolni neki! - mosolyogtam rá.
- Nem is tudom...
- Shadow, meddig fogsz még várni a boldogságra? - sóhajtotta Thomas - Nem örülnél annak, ha valaki öregkorodra fogná a kezed és csókokkal halmozna el szeretetéül?
- Jó lenne, de mi van ha én nem vagyok elég jó, mármint... Nem helyettesíthetem a férjét.
- Ő nem is akarja senkivel helyettesíteni Leopoldot. - néztem szemeimmel a fiát ölelgetőt - De akkor is megérdemli, hogy valaki legyen vele.
Erre a mi kis doktorunk vett egy mély levegőt majd megindult a szőke felé.
- Remélem meglesznek... - ölelt magához párom, míg én csak bújtam hozzá.
- Én is.
Láttuk, ahogy odaáll elé és beszél hozzá mire a szőke elpirul és hezitálva válaszol.
- Megyünk hallgatózni? - indult el párom, mire szemet forgattam viselkedésén. De utána mentem és a nagy mamlasz fejét lehúzva rejtőztünk el.
- Szóval... Esetleg volna kedve... Szóval, nem is tudom... Volna kedve egyszer... Velem ebédelni?
- Ez kedves tőled Shadow, de... - motyogta, míg én csak idegeskedve vártam a választ.
- Kérem! - most hallottam Shadowot először könyörögni. Meglepődve néztünk össze.
- Egy kis időt kérhetek? - nézett rá félénken.
- Ööö... Persze! - mondta, de eléggé ismertem ahhoz, hogy halljam a feladása a hangjában. Később a hajó melletti dokkon találtam meg Noaht.
- Hali! Hallottuk mi volt! Jól vagy?
- Nem tudom... - felelte halkan és a vizet nézte - Shadow kedves, de nem szeretném őt megbántani.
- Úgy, hogy gondolkodási időt kérsz?
- Muszáj volt.
- Noah. - ráztam a fejemet - Tudom nincs bele szólásom, de ez hosszú távon nem jó neked.
- Megláttam az arcát a hátam mögött! Nézett engem és csak nézett.
- Ez jó! - néztem vidáman rá, de ő csak elnézett - Vagy nem?
- Éppen ez az! - tárta szét kezeit - Mit csináljak?!
- Shadow rendes és nagyon türelmes. Egy esélyt adhatnál neki.
- Én szeretnék, de mit szólna ehhez Leo?
- Szerintem ő lenne a legboldogabb, ha az anyja végre boldog lenne.
- Úgy gondolod?
- Tudom. - válaszoltam - Úgy, hogy ideje kirúgnod a hámból és bele vetni magadat a dolgokba!
- Talán igazad van... - motyogta.
- Persze, hogy igazam van! - húztam ki magamat, majd kedvesen megfogtam kezét - Most pedig menjünk!
- Hová? - pislogott nagyokat miközben húztam magam után.
- Hát készülődni a randevúra!?
- De még igent se mondtam neki.
- Nem baj, legfeljebb rá készülsz!
- De...
- Ja, és nincs több de!
- Rendben. - sóhajtotta, de mosolygott.
Adtam neki egy szép kabátot. Én már nem használom és neki most jól jön. Jól is állt neki, kiemelte az alakját.
- Nem... Nem sok ez egy kicsit?
- Dehogy! - igazítottam meg ruháját.
- Én... Nem is hiszem, hogy tetszem neki! Ez... Ez butaság!
- Noah ne írd le magadat. - fogtam meg kezét.
- Ez...
- Az első lépés mindig nehéz, de utána már könnyebb lesz.
- Honnan veszed? - szipogva.
- Anno nekem és Thomasnak is nehéz volt a körülményeket tekintve...
- Én csak... Szeretnék elmenni vele vacsorázni mert nagyon kedvesnek látszik, de...
- Megint a de!
- Leopoldot akarom!
- Tudom. - öleltem meg és hagytam, hogy halkan pityeregjen vállamon - De ő sem szeretné, hogy szenvedj.
- Nagyon hiányzik Mark!
- Tudom, tudom... - simogattam a hátát.
Megfájdult a szívem attól ahogy teljesen összetörve tartottam őt. Hihetetlen mennyire szereti azt a férfit még mindig. Ekkor kopogtak az ajtón és Shadow jött be.
- Thomas azt mondta szükség van itt rám.
- Igen. - mondtam és felállva átadtam a helyem. Riadtan nézett utánam Noah, de bíztatóan mosolyogtam rá.
4.rész van még 🥰🥲