Michael;
Imádtam ezt a hétvégét annak ellenére is, hogy Ashton is ott volt. Igazából nem is beszéltem vele. Nem érdekel amit tett, mivel Ariana-t szeretem. A rossz inkább, hogy megtette velem. Az egyik tesójával. A legjobb haverjával. És még csak bocsánatot sem szeretne kérni. Az biztos, hogy én nem fogok kezdeményezni. Nem én bántottam meg őt.
Hétfőn suli után hazamentem, és észre sem vettem hogy a nappalimban a nevelő szüleim és Ariana apja ülnek.
- Szia Michael! - üdvözölt Lori.
- Mit kerestek itt? - kérdeztem kicsit félve.
- Ülj le Michael! - utasított Ariana apja.
Szót fogattam és leültem Lori mellé.
- Miről lenne szó?
- Nos, Michael. Véletlenül fél füllel hallottam, hogy nem tudjátok felfuttatni a bandát. Én segíteni tudnék ebben - mondta Ariana apja.
- Hol a csapda? - néztem rá gyanakvóan.
- Ariana. Szakíts vele. Csak ennyit kérek!
- Nem.
- Michael gondold át fiam! - szólt rám, Tom.
- Nincs mit meggondolnom. Szeretem őt! - jelentettem ki magabiztosan.
- Két választásod van, fiam - kezdett bele Tom - vagy megvalósítod az álmaidat, vagy egyedül maradsz. Ariana-val így sem-úgysem maradhatsz együtt!
A dühtől forrt az arcom, de nem akartam balhét, így megpróbáltam higgadt maradni.
- Miért? - fújtattam ki frusztráltan a levegőt.
- Elmegy a nagyszüleihez - válaszolt az apja.
- Maga nem akarja, hogy a lánya boldog legyen? - kérdeztem teljes komolysággal.
Kihúzta magát és a szemembe nézett.
- A lányomnak ez lesz a legjobb. Gondold meg! - megveregette a vállam, s elindult kifelé.
Értetlenül néztem a nevelő szüleimre.
- Még mindig itt vagytok? Menjetek innét! - üvöltöttem rájuk.
Becsapták maguk mögött az ajtót mikor kimentek.
Borzalmasan éreztem magam. Elakarják venni tőlem őt. Elakarják tőlem venni azt, aki éltet. Mintha az oxigéntől akarnának megfosztani. Csak mellette érzem igazán, hogy élek. Miatta kelek fel minden reggel. Nem tehetik ezt! Dühömben falba vágtam az öklömet. Amit láttam, amit értem csak összetörtem.
Pár óra elteltével lenyugtattam magam. Összepakoltam a cuccaim és elindultam Ariana-hoz.
Ariana;
Nem érem el Michael-t már egy ideje. Nagyon aggódom érte. Este tíz óra van, és még csak be sem mászott hozzám. Próbáltam megnyugtatni magam, hogy biztosan csak elaludt. De hát nélkülem nem szokott! Minden este együtt alszunk! Kezdtem pánikolni, mikor bemászott az ablakomon. Odarohantam hozzá és megcsókoltam. Megtörte csókunkat s rám nézett. Szemeiből sugárzott a szomorúság.
- Mi a baj?
- Ariana én..
- Te?
A szívem hirtelen kihagyott egy ütemet. Letérdelt elém, átkarolta a lábaim és a hasam alá furta a fejét. Hallottam ahogy sír.
- Mi az Michael? - kérdeztem félve.
Féltem a választól.
- Menjünk el. Tűnjünk el és kezdjünk egy új életet! - nézett rám.
Leguggoltam hozzá és homlokom az övére tapasztottam.
- Miért mondod ezt? - kérdeztem s az arcára illesztettem a kezem.
- Az apukád ma nálam járt, és azt mondta hogy segít a bandának ha szakítok veled.
Könnyeim megindultak. Hogy volt erre képes a saját apám?
- És azt, hogy téged elküldenek a nagyszüleidhez.
Anyai ágról való nagyszüleimhez akik rohadt messze laknak. Őket nem is szeretem. Rosszul lennék ha oda kellene mennem, pláne ha elveszteném Michael-t. Így nem tiltakoztam.
- Hova akarunk menni?
- Nem tudom! Akárhova, csak el innen! Nem bírom ki itt! Nem akarlak elveszíteni. Csak te vagy nekem! - fakadt ki.
Hirtelen felálltam és összepakoltam gyorsan a cuccaim, na meg a megspórolt pénzem. Nekem is már csak ő maradt. Mellette boldog vagyok. Boldog akarok maradni. És ha ehhez az kell hogy megszökjek vele, megteszem. A szüleim amúgy is elárultak engem.
Nem hagytam semmiféle üzenetet. Kimásztam az ablakomon aztán a kerítésen nagy nehezen Michael-el együtt. Értetlenül ránéztem.
- Mi van kicsim? - kérdezte.
- Hol vannak a te cuccaid?
- A motor ülése alatt.
Fellélegeztem.
- Azt hitted viccelek?
- Nem, Michael. Hová fogunk menni?
- Fogalmam sincs.
- Találd ki. Addig nem ülök fel mögéd! - parancsoltam rá ölbe tett kézzel.
Láttam rajta hogy erősen gondolkozik.
-Nos lenne itt valami..
- Mégpedig?
- Van egy régi nyaralónk. Kis faház. Szerintem tetszene neked.
- Messze van?
- Eléggé.
- És nem fognak ránk találni?
- Csak addig maradunk ott, amíg kitaláljuk mi legyen.
- Rendben.
Közelebb lépett hozzám és kezeit a derekamra tette. Mélyen a szemeimbe nézett. Elállt a lélegzetem.
- Bízol bennem?
- Bízok.
- Szeretsz engem?
- Mindennél jobban, Michael.
- Kitartasz mellettem?
- Igen.
- Akkor rendben lesz ez. Megígérem, boldoggá teszlek. A legboldogabbá.
Elmosolyodtam és egy csókkal jutalmaztam. Ezek után felült a motorra én pedig mögé. Elhagytuk azt a sok fájdalmat ami itt ért minket, és elindultunk az új életünk felé.