Harry Styles
- Szia anya! Itt a lányod, ha nem tudnád. Ömh... szeretném megköszönni, hogy nem gondoltál rám ezen a fontos napom. Ad át a bátyámnak az üdvözletem, hisz csak egyszer leszünk huszonegy évesek - nevetett fel keserűen. - Biztos, mint minden évben együtt ünnepel veled, Gemmával. Kívánom a bátyámnak, hogy megtalálja a boldogságot, ha már én nem lehetek a család része. Anya azért tudd, hogy ez egy szemrehányás volt, hónapok óta nem kerestél, de a mai nap különleges, hisz az ikreid születésnapja van. Kár, hogy a világ erről nem tud - suttogta a végét. A vonal megszakadt, én pedig meredten ültem és bámultam a szemközti falat. Mi volt ez? Milyen iker? Anya? Oh, aki még nem tudná ma van a huszonegyedik születésnapom, haza utaztam a családomhoz, hogy velük ünnepeljek. Volt bennem egy érzés, hogy ez most más lesz és talán igazam is lesz. Gemma még nem ért haza, de siet, anya a konyhába ment inni valóért, én pedig véletlenül lehallgattam az üzenetet, amit a telefon azonnal hangpostára mondatott, amint nem vettem fel. Az első pár szó után akartam, de még sem ment. Le vagyok döbbenve, nem értem mi ez. A lány, mintha úgy ismerné az életemet, hogy nem a hírességet látja bennem. Fura érzésem támadt, olyan gondolatok lepték el az agyamat, amiket nem tudtam megemészteni. Lehet eddig hazugságban életem? Lenne még egy testvérem, aki ráadásul az ikrem?
- Kicsikém, minden rendben? - ült le mellém az édesanyám.
- Persze, de válaszolnál nekem valamire?
- Hát persze - mosolygott rám, biztatóan várva a kérdésemet.- Megtudhatnám, még is mi ez az üzenet? - nyomtam meg a rögzítőn a megfelelő gombot, a vissza játszáshoz. Könnyek gyűltek a szemébe, a padlót kezdte bámulni, egyszerűen félt rám nézni. Mély levegőket vett, gondolom próbálta magát nyugtatni, több kevesebb sikerrel. Nem szólalt meg, hosszú percekig csak csendben ültünk. - Elmondod még is mi ez? - hangom már egyáltalán nem volt nyugodt, türelmetlen voltam. Szép napnak indult, de közel sem lesz olyan jó vége.
- Ezt hogy találtad meg? - suttogta.
- Míg a konyhában voltál, csöngött a telefon, de nem szerettem volna fel venni, így a hangpostára hagyta az üzenetet. Ki ez a lány?
- Az ikertestvéred - pillantott rám. A sok kérdés, ami a fejemben volt arra választ kaptam. Két szó és az életem össze omlott, hazugságban életem és talán életem végéig abba is éltem volna, ha most nem történik ez. Hazudtak nekem, a saját anyám! A nagy világban valahol van még egy testvérem, aki pont annyi idős, mint én.
- Hogy? - álltam fel. - Eddig én erről miért nem tudtam? Miért nincs itt? Miért nem velünk élt? Miért kellett eltitkolni őt? - bombáztam kérdéseimmel.
- Anyagi gondjaink voltak, így mindkettőtöket nehéz lett volna eltartani és ott volt még Gemma is. Nyílt örökbe fogadásba adtam, így mindig tudtam róla dolgokat. Tíz éves korában ismerkedtünk meg személyesen, azóta tartottuk a kapcsolatot. Nem akartam, hogy megtudjátok, mert szégyenlem magam érte, nem a legjobb döntésem volt.
- Ezt akkor sem szabadott volna! - ráztam meg a fejemet. - Azt legalább tudod, most hol él hisz biztos nem a nevelő szüleivel.
- Nem - pillantott ki az ablakon.
- Ez remek! Most aztán tényleg elrontottad a születésnapomat! A testvéremmel is ünnepelhetném, de csak most tudtam meg, hogy van.
- Harry, hová mész? - sietett utánam.
- El - adtam tömör választ, becsaptam magam mögött az ajtót és a hűvös szél azonnal megcsapta az arcomat. Kabátomat össze húztam magamon, majd az autóm irányába vittem lépteimet. Muszáj el mennem innen és kiszellőztetni a fejemet.
- Héj, öcsi! - erre a mondatra kaptam fel a fejemet. - Hová mész?
- Vissza kell mennem Londonba - hadartam idegesen.
- Történt valami?
- Kérdezd anyánkat - morogtam.
Autóba pattantam, egyáltalán nem érdekelt a sebesség korlátozás határai. Kifejezetten nyugtatott a gyorsaság, amit az autóval értem el. Higgadtan is át kell majd ezt gondolnom, de jelenleg iszonyúan mérges vagyok a családomra. Biztos vagyok benne, hogy erről Gem sem tudott, nem szabadna rá is haragudnom, de úgy érzem az egész világ ellenem van. Van egy testvérem, aki pont annyi idős, mint én. Egész úton olyan dolgokon gondolkodtam, amiket együtt kellett volna át élnünk. A táblát meglátva fellélegeztem, kisebb dugó után pedig egyre lassítva parkolok a feljáróra. Hangosan csapom be az ajtót, majd a ház ajtaját is. A nappaliban a fiúk szorgoskodnak, ezzel én elrontva a meglepetés bulijukat, amit minden évben szerveznek nekem.
- Meglepetés - suttogja, kínosan mosolyogva Louis.
- Egyáltalán nincs kedvem az ünnepléshez - járkálok, mert egy helyben ülni sem tudok. - Az elmúlt huszonegy évben egyedül ünnepeltem, de a következőt már nem fogom - beszélek inkább magamnak, mint nekik.
- Mi történt? - szakít félbe Liam.
- Soha többé nem akarok születésnapot! - ültem le végül a kanapéra. - Ha a szüleim vagy a nővérem keresne, nem vagyok itt. Egy ideig nem akarok velük beszélni, sőt ha lehet senkivel! - lehet olyan vagyok, mint egy gyerek, akinek elvették a játékát, de jogosan vagyok kiakadva!
- Komoly dolog lehet, ha ilyen hamar haza jöttél - ül le Zayn a dohányzóasztalra.
- A legkomolyabb! - bólintottam. - Van egy húgom!
- Nővéred van! - válaszolja zavarodottan Niall.
- Van egy húgom, pontosabban egy ikertestvérem.
- Ezt ma tudtad meg ?
- Véletlenül - vontam vállat. - Meg kell találnom őt - álltam fel és rohantam az emeleten levő szobámba.