Halkan kuncogva húzom felfelé Maxot a szobámba. Benék már rég elmentek és a szüelim is elvonultak.
- Ne kéresd már magad – nevetek halkan.
- Miért kéretném? – húzogatja fel a szemöldökét.
- Ezt ne csináld – harapom be az ajkam. – Felkel az egész ház, ha te itt röhögtetsz – bökök a mellkasára.
- Hé! – teszi fel a kezét. – Te mondtad, hogy jöjjek vissza. Ha lebukunk az csak is miattad lesz.
- Rendbe – fordulok vissza és újra a szobám irányába indulok.
Belöktem a kezemmel az ajtót és megvártam, hogy Max is belépjen.
- Itt is vagyunk – csukom vissza az ajtót. Elgondolkozok azon, hogy bezárjam-e, de végül elvetem ezt az ötletet.
- És most? – néz körbe.
- Fogalmam sincs – vonom meg a vállam és ledőlök az ágyra. Max csak áll és néz. – Ne legyél már ilyen – nyújtom felé a kezem, de nem akaródzik ide jönni. – Jaj már, Max! Körbe vezesselek?
- Nem kell – rázza meg a fejét.
- Akkor? – lépek oda hozzá és a kezem összekulcsolom a tarkójánál.
- Ezt nem nekem kell tudom – magyarázza. – Amúgy mikor lettél ilyen merész? – húz közelebb magához.
- Mikor rájöttem, hogy senki miatt nem kell félnünk.
- Szóval ez az oka a bátorságodnak – kuncog fel. – Gondolom akkor nem zavar, ha megcsókollak.
- Soha nem is zavart – suttogom az ajkaira.
Hevesen csókol meg. Érzem a vágyat az ajkain. Az érzést, hogy már erre vár mióta. Talán mondhatnám azt is, hogy nem akarom a végét. Szeretném, hogy újra és újra megtegye. Vágyom a melegségre, amit ő okoz.
Nem gondolkodok csak cselekszem mikor ujjaim a pólója alá tévednek, miközben ajkaink finoman táncolnak. Jólesően mordul fel, mikor óvatosan nyitom szét a tenyerem a hasán. Elragad a hév mámorító érzése. Élek. Ha csak egy pillanatig is, de elfelejtek magam körül mindent. Elfelejtette velem.
Csak akkor eszmélek fel mikor a pólója halkan puffant a földön, valahol a szobában. A fejembe, mintha valami fülsüketítő sziréna szólalna meg. Mintha tűzhöz érnék, úgy lököm el. És az elmúlt percek nagy heve hírtelen foszlik szanaszét.
Max nagy szemekkel pislog rám. Ajkai enyhén magdagadtak a csókunktól, így, ha lehetséges még vastagabbnak tűnnek. Idegesen pásztázom körbe a szobám az eldobott ruhadarabot keresve. Mikor megtalálom gyorsan felkapkom és a kezébe nyomom.
- Tessék – fordítom el a tekintetem.
- Rose – lép közelebb – Nézz rám!
- Majd, ha felvetted tárgyalok veled – felelem dacosan.
- Ne csináld – sóhajt. – Nincs ebben semmi. Kicsit elfelejtkeztél a világról. Kérlek.
- Én... Ezt nem lett volna szabad – suttogom.
- De – fordítja maga felé az arcom. Még mindig nem vette vissza a pólóját.
- Rossz vége is lehetett volna – nézek kék szemeibe.
- Nem lehetett volna – hajol közel az arcomhoz. – Nem hagyom, hogy rossz vége legyen. Soha nem teszek olyat, amit te nem szeretnél – mondja és újra egy finom csókot lehel a számra.
Némán feküszünk és csak a Tv halk morajlása hallatszik. Valójában nem is igazán figyelek oda. Leginkább Maxon jár az eszem. A csókjain és azon, hogy nem akart tovább menni, holmi csóknál. Nem hagyta, hogy olyat tegyek, amit másnap úgy is megbánnék. Még is úgy érezem, hogy cserben hagytam.
- Min gondolkozol? – töri meg a csendet.
- Semmin -teszem az állam a mellkasára.
- Azért valamin csak tőröd, azt a szép fejed – mosolyog.
- Rajtunk. Vagy ha pontosítani akarok rajtad.
- Rajtam? – kérdezi, én pedig újra az arcom pihentettem rajta.
- Igen – suttogom. – Nem bánod?
- Mit? – kérdez vissza.
- Tudod... - kezdek el fészkelődni. – Hogy nem lett semmi.
- Miért bánnám? – hallom a hangján a meglepettséget. – Tudod, hogy megvárlak.
- De nem zavar? – ülök fel. – Eddig Mikaelaval biztos volt több is. Most pedig alig érhetsz hozzám, mert semmit sem merek.
- De ezzel nincs baj – ül fel Ő is. – Mármint baj, de mégsem. Én tudom, hogy én vagyok az első és azt is, hogy neked ez az egész idegen. De most nem kényszeríthetlek olyan dolgokra, amit te nem szeretnél. Vagy nem állsz készen.
- Akkor nem baj? – dőlünk vissza.
- Nem – suttogja. – Már ez is valami. Hagytad, hogy póló nélkül feküdjek melletted.
- Nadrág sincs rajtad – pillantok rá. – Az azért elég fontos dolog.
- Akkor az a nagy dolog, hogy nadrág és póló nélkül fekszem melletted – ismétli magát. – Így jó?
- Tökéletes – nyomok egy puszit a mellkasára. – El tudnám, így képzelni a mindennapokat.
- Reméltem, hogy így gondolod. Arra gondoltam, hogy eljöhetnél velem Európába a téli szünetben.
- Euróbába? – nem merek hirtelen rá nézni. Mégis mit akar Európában?
- Ja. Tudod megismerhetnéd a családom – simogatja a hátam. – Meg tölthetnénk egy kis időt ketten is. Sok mindent akarok neked megmutatni.
- Szerinted én nem? – pillantok fel. – Holnap eljöhetnél velem a lovardába.
- Véleményed szerint én és a lovak jól kijönnénk? Szerintem ez nem valami jó ötlet.
- Miért? Nem kell felülnöd – nézek rá. – Elég, ha ott vagy.
- És ez miért jó nekem? – érdeklődik.
- Mert megnyílok és sokkal elengedetteb leszek melletted.
- Mint most? – húzza pimasz mosolyra ajkait. – Szeretem mikor ilyen vagy.
- Max – csapok a mellkasára.
- Mi van? Nem mondtam semmi olyat, ami miatt ki kellene akadnod – kerekednek el a szeme. – Vagy már indok nélkül is bántasz?
- Nem bántottalak. És tudom, hogy gondoltál rá.
- És nem szabad? – lepődik meg, majd egy pillanat alatt felettem terem. Két kezét a fejem mellé teszi és úgy pislog le rám. – Na ezt nem szabad – küld felém egy ördögi vigyort.
- Max – suttogom meglepetten. – A frászt hoztad rám.
- Igen – húzta fel a szemöldökét. – Akkor most mi lesz, he ezt csinálom – hajol közelebb. Haja már a homlokomat csiklandozza és akaratlanul is felkuncogok.
- Szóval tetszik? – mosolyog. – Aranyos vagy ilyenkor – nyom egy puszit az orromra és visszafekszik mellém.
- Mondanám azt, hogy milyen rég hallottam ezt, de akkor hazudnék.
- Miért? – dönti oldalra a fejét, hogy rám nézzen.
- Mert, Ben múltkor megemlítette – suttogom és rájövök, hogy ezt nagyon nem kellett volna.
- Szóval Ben – fújja ki a levegőt és a plafont kezdi bámulni.
- Tudom, hogy utálod, de nem tehetek róla – nézek én is fel. – Ez már nem rajtam múlik.
- Mit mondott? – tekintete újra rám siklik.
- Hogy még mindig szeret és félt. Meg azt firtatta, hogy benne is megvannak azok a dolgok, amik benned.
- Ezt, hogy értette? – néz rám.
- Tudod... Pénz, kötődés, stabil élet – suttogom felé.
- Stabil élet? – nevet fel halkan. – Az életem minden csak nem stabil. Tudod mennyit utazok? Semmi biztos pontom nincs rajtad és a versenyzésen kívül. Amúgy meg nevetséges, hogy azt hiszi ezek miatt kötődsz hozzám.
- Ezt én is mondtam neki – keresem a tekintetét, de nem néz felém. – Max, zavar?
- Nem, csak ki nem állhatom a srácot. Olyan... Tökéletes, vagy a fene tudja – rázza meg a fejét. Barna tincsei pedig ide-oda röpködnek. – Szerintem soha semmiért nem kellett küzdeni-e.
- Jól látod – ásítom el magam. A fejét felém kapja és érdeklődőn vizslat.
- Fáradt vagy?
- Aha. Hosszú nap volt – fordulok az oldalamra.
- Akkor aludjunk – fordul Ő is a teljes testével felém és kezével átkarolja a derekam. – Szép álmokat – nyom egy óvatos csókot a homlokomra.
- Neked is – motyogom és hagyom, hogy elragadjon az állom a karjaiban.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Hihetetlen, hogy megvan a 3K és a több, mint 500 csillag!
Nagyon szépen köszönöm❤️❤️❤️