12.
Heniko visszaalvása csak fél óráig tartott, aztán inkább úgy döntött, hogy nekivág a napnak. Kezdésként megcsinálta a szokásos rutinedzést. Aztán, amint azzal készen lett, jöhetett a jól megérdemelt zuhany. Kivételesen most hosszabb ideig időzött a víz alatt, így szinte teljesen új emberként hagyta el a fürdőszobát.
- Bocsánat, bocsánat, bocsánat, bocsánat! - esdekelt Sora, amint volt mersze megjelenni Heniko előtt.
- Hát igen...- állapította meg Heniko, de közben a tegnapi jegyzeteit tanulmányozta az asztalnál. - Szó se róla, van okod a bocsánatkérésre.
- Na! Azért ne jelentsd már ki ennyire durván! - akadékoskodott Sora.
- Miért? Talán nem a te hibád, hogy Oswald most már valószínűleg gyűlöl? - érdeklődött, felpillantva a szellemlányra.
- Jó, hát nem gondoltam, hogy ez lesz - felelt Sora zavartan, de aztán magára talált. - Azt viszont kikérem magamnak, hogy teljesen az én hibám lenne. Azért te is vastagon benne voltál az egészben!
- Igazán nem szép tőled, hogy mást is belekeversz - felelte komolyan Heniko, majd aztán sóhajtott egyet. - De különben igazad van. Nem tudtam türtőztetni magamat.
- Pedig jobb lett volna! Leon azért mégiscsak egy erős férfi! Bajod is lehetett volna - közölte Sora kissé aggodalmasan.
- Azt azért kétlem - reagált Heniko egyszerűen, miközben hátradőlt a székben. - Ez nem volt más csak egy mezei pisilő verseny. - Sora arckifejezésre, erre kissé értetlenné változott. - Akarom mondani csak egy mezei száj karate. Ha visszaemlékszel, nem szólt másról az egész, csak a beszólásokról. Hiszen, relatíve semmi értelmeset nem mondtunk a másiknak.
- Hát most, hogy mondod....
- De mindegy is. Szót se többet róla. Inkább nézd meg ezeket! - bökött Heniko az előtte lévő papírokra.
- Hű... te nem vagy semmi! - mondta elismerően a szellem, miután belepillantott Heniko jegyzeteibe. - Ez nagyon jól meg van csinálva. Mindezt csak a tegnap estiek alapján? Elképesztő!
- Köszi. Remélem Mia is örülni fog neki, de jut is eszembe Fantom, merre van? Régóta nem láttam.
- Ki tudja - vont vállat Sora. - Néha csinál olyat, hogy egy ideig nem jelentkezik.
- Értem. Na, jó. Azt hiszem, lemegyek az ebédlőbe. De hamarosan visszajövők, szóval nem rumlit csinálni!
- Haha, Elképesztően vicces vagy - játszotta a sértődöttet Sora, majd elmosolyodott. - Sok szerencsét a ami naphoz.
- Köszi - mosolygott vissza Heniko, majd a jegyzetekkel a kezében kilépett. - Szükségem is lesz rá - jegyezte meg magának, miközben elindult az ebédlő felé. Egy laza öt perces séta után meg is érkezett céljához, ám nem talált senkit odabent. - Túl korán jöttem - állapította meg az órára pillantva. - Akkor valószínűleg még reggeli sincsen. Sejtése azonnal beigazolódott, amint belesett a konyhatérbe. Pár pillanat múlva egy széles mosoly jelent meg az arcán. Kitalálta, ha már úgy is ennyi ráérős ideje van, akkor majd összedob ő egy reggelit a csapatnak. Igaz, nem volt egy chef mester, de valamiért most kedve volt tenni valamit a többiekért. Így neki is fogott, a munkának. Azonban a mostanában megérkező konyhások kicsit ledöbbentek, hogy hangokat hallanak kiszűrődni odabentről.
- Mi a fenne? Ti is hallottátok? Lehet, hogy betörtek? - kérdezte ijedten az egyik.
- Ugyan már! Ki törne be egy konyhába? - vetette fel egy másik.
- Igen... ez igaz. Köztudott, hogy értékek csak Eido úr irodájában vannak.
- Talán egy torkos borz? - tippelt valaki.
- Biztos, ami biztos ne legyünk könnyelműek.
- Hát ti meg mit csináltok ide kin? - kérdezte Mia a többiek társaságában.
- Nektek már nem régen dolgozni kellene, nem?! - vetette a szemükre a kissé morcos May.
- May! Fejezd, ezt be!
- Hát valaki van a konyhában, és a szaki' bá szerint nem kellene bemenni - magyarázta az egyik kukta.
- Nem kellene? Mi az, hogy nem?! Hát senkiben sincs elég kurázsi? Majd akkor rendet teszek én! - jelentette ki May határozottan, miközben a semmiből elővett egy nagy kés készletet.
- May nyugi - nyugtatta Rosetta.
- Azokat meg honnan szedte?! - kérdezte Marion döbbenten.
- Biztos a farzsebében hordja - tippelt Anna viccesen. A többiek inkább csak maradtak nézőnek.
- May... Nem gondolod, hogy nekem kellene szétnézem először? - kérdezte Yuri látva a kínai hevességét. - Azt hiszem, ezt kicsit túlreagáltad - fejtegette kissé elpillantva, de amikor visszanézett volna a lányra, ő már nem volt sehol.
- Ott - mondta Anna, miközben May irányába mutatott. Amint egymásra nézett a csapat, már mentek is utána.
- Jaj, ez a csaj kész - sóhajtott Marion, miközben befutott az ebédlőbe.
- Az. Bele sem gondol, hogy egy a hullát milyen nehéz eltüntetni....
- Anna!!! - ordítottak rá egy páran. May közben kivágta az ajtót. A konyhások külön ajtaját.
- Most megkapod a magadét! - kiáltotta, miközben minden további kommentár nélkül hajigálni kezdte a késeit. Heniko megfordult a hang felé. Aztán le is sokkolódott a látványtól.
- Mi a?! - gondolta, majd sebesen elkerülő manőverekbe kezdett. Többé-kevésbé egész jó látvány volt, bár hogy relatíve az életéért ugrált, kicsit lehúzta a jelenetet szépségét. - Te megvesztél May?! - kiabálta Heniko indulatosan - Mért, nem gépfegyvert, hozol, ha már ott tartunk?! - vettette fel szórakozottan.
- Heniko? - kérdezte elhaló hangon. - Bocsánat! - mondta May kicsit idegesen, mert most esett le neki, hogy majdnem rövidre zárta Heniko pályafutását.
- Hát az a minimum. Máskor szólj, hogy a késdobálást akarod gyakorolni, mert kérek egy szabadnapot! - nevetett fel. - De én a helyedben jobban tartanék Kalostól vagy a szakácsoktól! Mert, hogy itt nem lesz ebédfőzés az biztos - állapította meg körbenézve. - De van egy jó hírem: reggeli az van.
- Te csináltál nekünk reggelit? - kérdezte May csodálkozva.
- Igen. De most már belátom, hogy hiba volt.
- Bocsi, Heniko olyan hülye vagyok - sajnálkozott. - Kicsit, elragadtattam magam.
- Még, hogy kicsit? - suttogta Rosetta, akik eközben befutottak. - Henikónak majdnem lehúzták a függönyt.
- Ne is zavartasd magad. Ha ideg vagyok én is ezt szoktam. - válaszolta Heniko egész nyugodtan.
- Most csak hülyéskedsz ugye? - kérdezett vissza May, miközben a többiek közül páran nevetni kezdtek, ellenben a konyhások a munkahelyüket siratták.
- Aha - válaszolt Heniko. - De gondoltam ettől jobban érzed magad - Kacsintott Mayre. - Szóval, mint szólnátok egy reggelihez?
- Persze még a végén megmérgez mindet - humorizált Yuri.
- A franc! Yuri, előtted a meglepetést - válaszolta Heniko, mire Yuri vigyorogni kezdett, ám ennek ellenére elvette az első tányért.
- Bocs. Nem tudtam, hogy titok... - válaszolta őszintén, majd neki látott Heniko remekművének. A többiek is követték Yuri példáját, ők is elvettek egy-egy tányért. Leon persze nem süllyedt olyan mélyre, hogy ő is így tegyen. Csak állt a falnál, ahogy általában. Persze el is mehetett volna, de ki tudja miért, nem tette. Akkor, amikor már mindenki közel járt a reggeli befejezéséhez, Yurinak merész ötlet jutott az eszébe. Hirtelen a földre dobta magát és szenvedni kezdett. A többiek döbbenten néztek a férfira, majd a tányérjukra, Henikóra aztán újra Yurira.
- Be ne vegyétek - sziszegte Heniko.
- De akkor mi baja?
- Szerintem egyértelmű...- válaszolta Heniko. - Hülye.
- Ja, vagy megmérgezted - vetette oda gúnyosan Leon.
- Ha tényleg mérgezni akartam volna, akkor elhiheted, hogy nem Yurit választom - közölte Heniko egy bájos mosollyal - Leon már éppen megszólalt volna, amikor Yuri feltápászkodott és Heniko elé állt. - Na, mi az? - kérdezte. - Csak nem feltámadtál?
- Ilyen finomat nem ettem még! - mondta ujjongva, mire a lány nyakába ugrott. Heniko meg is lepődött ezen a gesztuson, ahogyan Leon is. A nagyon megható jelenetet aztán Heniko bontotta egy méretes fejbevágással.
- Hé! - háborodott fel, majd meglátta Heniko arckifejezését, visszakozott. - Jó, jó. Nem szóltam semmit.
- Azt jól teszed! - jelentette ki Heniko. - Ó! Majd elfelejtettem - fordult Mia felé. - Adni akarok neked valamit - mondta, majd a táskájához ment, kiemelte a jegyzet gyűjteményt, és odanyújtotta Miának.
- Köszi, különben tényleg nagyon fincsi volt - reagált Mia, érdeklődve belelapozott. Már az első pár oldal után úgy kezdett ragyogni, mint egy karácsonyfa. - Heniko, én, imádlak! - kiáltott fel, majd ő is Heniko nyakában kötött ki.
- Jó, jó. Igazán nincs mit. De míg May késekkel akart, addig te a szorítással fogsz megölni - mondta kissé nehezen.
- Jaj, ezer bocsi, de akkor is imádlak - vigyorgott, majd visszament a füzethez, és újra lapozni kezdte. - Hála neked ma végre korábban fekhetek le.
- Mi van abban a füzetbe? - kíváncsiskodott Rosetta.
- Ebben kérlek a műsor háttér-táncosainak teljes koreográfiája! - jelentette ki csodálattal a hangjában. Erre mindenki tágra nyílt szemekkel nézet a füzetre majd Henikóra.
- Szóval ezen dolgozott az este - állapította meg magában a francia.
- A teljes koreográfia? És ezt kevesebb, mint fél nap alatt? - kérdezte May Henikót.
- Tudtam én, hogy profi vagy, de hogy ennyire, azt nem is sejtettem - dicsérte Marion is.
- Kösz - mondta Heniko mosolyogva. - De ettől függetlenül ma már komolyan neki kellene állni a műsornak. Na, én mentem is. Edző, ha kellek pá - köszönt el, majd elviharzott.
- Mi? - kérdezte Anna. - Ezt nem értettem. Mit mondott?
- Edző teremben vagyok, ha kellek most mentem pá - fordította le Marion Heniko üzenetét, közben megcsörrent Leon telefonja, aki kiment, hogy elintézze a beszélgetést.
- Tessék - szólt bele egyből a lényegre térve.
- Örülök, hogy halok felőled, Leon. Régen beszéltünk - kezdte egy hang, ami a férfi számára túlismerős volt.
- Mit akarsz, Will? - kérdezett vissza szenvtelenül. Pontosan tudta, hogy Will csak azért keresi, mert akar valamit.
- Kedves, vagy mint mindig - jött a nyugodt válasz a durva modor ellenére. - Beszélni akarok veled - közölte.
- Minek? - kérdezett újra a francia. Hangsúlyából világosan érezhető volt, hogy annyi kedve van a beszélgetéshez, mint égő parázson sétálgatni.
- Csak - érdekezett a bosszantó válasz. Leon hang nélkül szitkozódott egyet. Nem volt kedve az ilyen időpocsékolásra.
- Nyögd már ki, hogy mit akarsz, mert nem érek rá a gyerekes játékaidra!
- Nem érsz rá? Ó, hát persze - színlelt meglepettséget Will. - Én ostoba! El is felejtettem, hogy te milyen fontos ember vagy. Igazán sajnálom, hogy zavarni méltóztattalak - sorjázta erőltettet hangon. - Csak nem nő van a dologban? Mert aligha hiszem el, hogy munka. - Erre a mondatra Leon összeszorította másik kezét, és ujjai közé a másik nyakát képzelte. - Különben ez nem telefon téma. Gyere el hozzám az irodába!
- Mégis miért kellene elmennem? - kérdezte Leon költőien. - Te akarsz beszélni velem, nem pedig fordítva - mutatott rá az igazságra.
- Veled ellentétben én dolgozom.
- Majd mindjárt elkezdelek sajnálni. - Will erre nyelt kettőt a vonal onnansó felén. Sejtette, hogy ki kell találnia valami hatásosabbat, ha célt akar érni.
- Az új artistátokról van szó - lóbálta meg az információt csaliként. - Nyomozgattam egy kicsit utána. Gondoltam, talán téged is érdekelne... - Leon meglepődött a hallottakon. Hiszen Kalos még hírzárlatot tartott Heniko érkezéséről.
- Honnan tud ez erről? - gondolkodott. - Hiszen ez még nekünk is újdonság volt. Van valami gyanús ebben a dologban. - Willnek eközben feltűnt a francia szótlansága, így még jobban felbátorodott.
- Nyilván Kalos nagyon ügyeskedett, de az én embereim nem a semmiért kapják a pénzüket. Azért kell a segítséged, mert érdekel, hogy mennyi lehet az igazság abban, amit már kiderítettem. - Leon még hallgatott pár pillanatig, de aztán maga se tudja miért, de beleegyezett.
- Hamarosan ott vagyok - közölte, majd bontotta a vonalat, és a kocsija felé indult. Odafelé Kalos keresztezte az útját, akinek nem igazán volt ínyére, hogy távozni látja Leont.
- Mész valahová? - kérdezte enyhe számonkéréssel a hangjában.
- Van egy kis dolgom.
- A többiek?
- Az ebédlőben. Viszont azt hiszem, azt meg kellene nézned a saját szemeddel - tette hozzá, majd beszállt és elhajtott. Kalos kissé értetlenül állt a hallottak előtt, de aztán elindult arrafelé, amerre a francia mondta.
- Ezt nem ússzuk meg. Ha ezt Kalos meglátja, nekünk végünk - mondta Rosetta vészjóslóan.
- Lehet, hogy észre se veszi - hárított Anna, közben egy kést rántott ki a falból. - Alig észrevehető - állította meg, ám a sas szemű Kalosnak, ez közel sem volt alig észrevehető. Még a szemüvege is lecsúszott a szeméről, akkora döbbenet ült ki az arcára.
- Már elnézést, de mi történt itt? - érdeklődött, amint megemésztette a látottakat.
- Főnök? Maga az? Hát...izé...az úgy volt - kezdtek bele az összefüggéstelen magyarázkodásba, amit Kalos szakított félbe.
- Elég! Inkább nem akarom tudni! Mindenki menjen edzeni most! - utasított keményen és határozottan.
- Igenis - felelték egyszerre, azzal mindenki elindult, ahogyan a főnök meghagyta.
- Mia! - szólt a lány után. - Hogy állsz?
- A darab majdnem kész. A díszletek maradtak hátra. A mutatványok többé-kevésbé kidolgozva. Háttér táncosok koreográfiája kész - tájékoztatott egy levegővel.
- Helyes! Te is menj, és kezdjétek el betanulni a mutatványokat.
- Igenis! - reagált gyorsan Mia, majd már ott sem volt.
- Ez még csak a második nap - mondta, a megsemmisített konyha közepén állva. - Mi lesz még itt... - csóválta meg a fejét, aztán visszaindult az irodába, hogy új konyhát intézzen a társulatnak. Közben Leon bekapott valami reggeli félét, majd kicsivel később megérkezett egy irodaházhoz. Elég modern építésű hely volt különleges és hatalmas üvegablakokkal. Ahogy leparkolt az iroda elé, mindenki érdeklődve pillantott felé. Kíváncsiak voltak, hogy vajon milyen sztár érkezett. Ahogy kiszállt, azonnal felismerték.
- Ez Leon Oswald - suttogták. - De jól néz ki... annyira dögös pasi..- És ez még csak pár volt az elhangzottak közül. A férfit persze nem hozta lázba az ajnározás. Jelenleg csak egy célja volt, több információt szerezni Willtől. Amint belépett az épületbe, egyenesen a lifthez sétált, és beszállt. Úti célja a huszadikon volt. Amint felért a lift, egy hatalmas diszkréten berendezett irodába érkezett. Üveg borította a falait, így csodálatos kilátást biztosított az egész környékre.
- Leon - hallatszott, hirtelen egy férfi hangja, az igazgatói székből.
- Látom továbbra is adsz a flancra - jegyezte meg gúnyosan.
- Hát, ha egyszer megtehetem, akkor miért ne tenném? - kérdezte széttárva karjait, majd felállt a székéből, és megkerülte az asztalát, hogy Leon elé lépjen. Magassága hellyel-közzel hasonlított Leonéhoz. Rövid szőke haja és villogó barna szemei voltak. Megjelenése igazán elegáns volt, és nem kellett túl sokat tennie ahhoz, hogy a nők a lábai előtt heverjenek.
- Itt vagyok. Szóval? Mit akarsz tőlem? - tért újfent a lényegre a francia. Azonban Will az azonnali válasz helyet az asztalon lévő telefonhoz nyúlt, és kiszólt a titkárnőjének.
- Nem akarom, hogy bárki is zavarjon - utasította finomkodás nélkül.
- Igenis uram - hallatszott az engedelmes válasz a telefon másik végén.
- Tehát újra nyílik a színpad. Micsoda váratlan hír... - kezdett bele meglehetősen távolról. Leon azonnal össze is húzta a szemeit. A lényeget akarta, nem alaposan megválogatott barokkos körmondatokat. - Azok után, ami az előző sztárral történt, nem gondoltam volna, hogy Kalos újra talpra állítja...
- Nem térhetnénk rá a lényegre? - szakította félbe Leon.
- Nocsak, milyen sietős lett hirtelen... - állapította meg Will egy elégedett mosollyal. - Ezek szerint annyira érdekel ez az új lány?
- Nem egyáltalán nem érdekel - vágta rá Leon határozottan. - Kalos szerint szükség van rá, de felőlem nyugodtan ott maradhatott volna Madcap, ahonnan jött.
- Szóval Miss Madcap... - dünnyögte Will, de nem annyira halkan, hogy azt Leon ne hallja meg. És ez volt az a pillanat, amikor Leon rájött arra, hogy valójában egy csapdába sétált. Hitetlenkedve csóválta meg a fejét.
- Hogy, te mekkora szemétláda vagy... - mondta, miközben igyekezett szinten tartani, a kitörni készülő dühét. - Valójában, te nem is tudsz róla semmit. Helyette belőlem akartad kiszedni a téged érdeklő dolgokat.
- Örültem volna, ha egy kicsit később kapcsolsz... - közölte kissé csalódottan, ám hamar visszaváltott elégedett stílusra. - De végülis már ezen is el tudok indulni. Nyilván nem lehet olyan sok Madcap az artista világban. Bár ha már itt tartunk, a keresztnevét is igazán elárulhatnád... - jutott eszébe.
- Felejtsd el - jelentette ki Leon gondolkodás nélkül, ami talán kicsit hiba volt, hiszen Will azonnal kombinálni kezdett.
- Nocsak. Milyen hevesen véded az új kolléganődet.
- Én nem védelmezem. Csupán nem fogok részt venni a szánalmas kis mesterkedésedben. Csináld azt, amit minden normális újság is tesz. Megvárják, míg Kalos nyilatkozatot tesz.
- A média világában, mindig az a legjobb, aki megelőzi a többieket. Abban mégis mi hasznom lenne, ha akkor publikálom, mint mindenki más?
- Nyilván semmi. De majd csak találsz valamit, amin jó pénzért mocskolódhatsz - közölte vele Leon udvariasságot színlelve.
- Végülis itt vagy akár, te is - szólalt meg vidáman. - A női olvasókat biztosan nagyon érdekli, hogy milyen lehet az a nő, aki elcsábította a híres Leon Oswaldot.
- Mondd, te süket vagy, vagy csak egészen egyszerűen hülye? Az előbb mondtam, hogy semmi közöm Madcaphoz.
- Ó, persze - legyintet Will hitetlenkedve. - Ahhoz képest teljesen úgy viselkedsz, mint aki féltékeny. Máskülönben, mi okod lenne arra, hogy még a nevét sem árulod el? Attól tartasz, hogy talán megtetsz...
- Heniko Madcap - mondta ki Leon életében először Heniko nevét. - Tessék. Most már elégedett vagy?
- Elmondhatatlanul - közölte gúnyos mosollyal. - De különben ez is egyfajta válasz - gondolkodott hangosan. - Hiszen most sem azért osztottad meg velem az infót, mert annyira akartad. Egyszerűbb lenne bevallani, hogy te is többet akarsz tudni róla. Még előnyöd is van. Te legalább már tudod, hogy néz ki...
- Nagy különbség, hogy én, nem te vagyok - hazudta Leon elképesztő hitelességgel. Már hogyne érdekelte volna a dolog. Hiszen sem Kalos, sem Heniko főnöke nem mondott semmit a lányról.
- Tehát... nem zavarna, ha összejönnék vele? - kérdezte Will, miközben leste a másik minden gesztusát.
- Azt csinálsz, amit akarsz.
- Hát jó - vigyorgott Will, majd újra az asztala felé indult. - Szóval Heniko Madcap - ismételte, miközben helyet foglalt a hatalmas székében. - Nem mondom Szokatlan név. - Leon inkább nem is kommentálta Will szavait. Csak némán nézte, hogy Will nagy mellénnyel felé fordítja a monitort. - A hagyományos újságírók mindig keresőket használnak a hírek kereséséhez - kezdett magyarázni, bár Leont ez nem igazán érdekelte. - Azonban az sokáig tart. Viszont a programozóim létrehoztak egy programot, ami a megfelelő szavakra rákeresve, minden addig publikált hírt megtalál az adott témában. - Tehát Heniko Madcap - gépelte be, majd elindította a keresést. Ám az eredményen ő maga is meghökkent.
- Mi? - bámulta döbbenten a monitort Will, majd újra indította a keresést. Aztán még egyszer és még egyszer. Ám az eredmény mindig ugyanaz volt: semmi.
- Remélem, nem öltél bele túl sokat... - jegyezte meg epésen Leon. Kifejezetten tetszett neki, hogy „cimborája" zátonyra futott.
- Ez a rendszer akár mit fel tud törni! Mi az, hogy hozzáférés megtagadva?! Ezt, nem hiszem el! Mit csinált ez a csaj ezelőtt? Kém volt vagy mi a jó élet? - dühöngött, miközben mérgében maga elé fordította a kijelzőt. Nagyon ideges volt, amiért nem talált semmit, pedig mind Heniko miatt, mind a cikk miatt, nagyon is akarta volna az eredményt. Leon kifejezetten jót szórakozott azon, hogy az idegességtől majd felrobbanó Willt figyelte.
- Hát kösz a semmit - mondta Leon, majd távozni készült. - Egy élmény volt. - Will közben még a gépen dolgozott, de amint meghallotta Leon mondatát, gúnyos mosolyra húzta a száját.
- Már értem mért örültél ennyire, hogy nem találtam róla semmit - közölte kissé ködösen.
- Hogy érted, ezt? - kérdezte Leon, mert ebből a szövegből nem tudta kivenni, hogy mire is gondol a másik.
- Találd ki, ki lesz holnap a helyi újság címlapján. - mondta még mindig a monitort bámulva, s közben idegesítően vigyorgott. - Úgy látom túlbecsültem Kalost. Mégsem takargatja olyan jól a lapjait. Mit ne mondjak ilyen szép nőt még nem láttam, pedig volt már dolgom egy párral - dicsekedett.
- Gondolom, akkor eljössz majd a műsorra is, csak hogy élőben is lásd - mondta ridegen, de belül fel tudott volna robbanni. Azt gondolta, hogy azért, mert idegesítette a másik nyomulása, pedig valójában nem azért érzett így.
- Ez egy kiváló ötlet! Egy olyan műsor, amiben egy ilyen szépség a főszereplő, azt hiba volna kihagyni. Talán most megszeretem a színpadot és talán a Kaleido új üdvöskéjét is...
- Sok sikert! - szakította félbe a francia.
- Még, hogy sikert? Ugyan már. Nincs olyan nő, akit ne lehetne meghódítani, de erről azt hiszem, rossz embernek beszélek.
- Szóval meg akarod meghódítani? - kérdezte Leon cinikusan.
- Talán az is belefér, bár az én céljaim kissé mások... - mondta egy aljas vigyorral az arcán, amit Leon legszívesebben lekent volna róla.
- Büszke lehetsz magadra - jelentette ki, majd sarkon fordult.
- Hova sietsz ennyire? - kérdezte még mindig vigyorogva, mert még mindig az előző gondolat járt a fejében. - Csak nem hozzá?
- Semmi közöd hozzá - mondta ridegen Leon, majd rávágta az ajtót. - Hogy utálom ezt a fazont...- dühöngött, amint bezárult mögötte a lift ajtó. - És most meg... - Szorította ökölbe a kezeit, majd ahogy egy gondolat átvillant az agyán elernyedtek az ujjai. - Mi van velem? Mégis, miért viselkedem így? Csak nem? Féltékeny vagyok? Féltékeny és dühös. Na, nem. Az nem lehet. Az egyszerűen nem lehet. Nekem nem jelent Heniko semmit. Szimplán csak féltem ettől az állattól - győzködte magát, ám, ennek ellenére sehogy sem lett jobb. Csak azok a képek villogtak az agyába, ahogyan Willt próbálja megkörnyékezni a lányt. Úgy döntött az lesz a legjobb, ha nem megy azonnal vissza a színpadhoz. Ha ebben az állapotában Yuri vagy Heniko felbosszantja, biztos olyat tesz, amit megbánna. Így hát beindította a kocsit és elindult. Nem volt célja. Csupán egy dolgot akart: válaszokat saját magától.
Képek a szereplőkről: https://www.facebook.com/pg/Edestinielet.1000es1gonddalfuszerezve/photos/?tab=album&album_id=1451820034836393