Elbambultam, ahogy ismételten elgondolkodtam a bennem lakozó kis manó jövőjén. Néztem JinYoung-ot a színpadon, ahogy csak állt, a mikrofonnal a kezében, várva a következő számot. Már most tökéletesen nézett ki pedig még csak a próbák mentek, nem pedig az éles koncert. Mégis, a puha, fekete haja tökéletesen hátrafésülve állt, hogy látni engedje a homlokát és a ragyogó bőrét, amin pár izzadságcsepp díszelgett. Ez csak még elviselhetetlenebbé tette a hófehér bőrének a látványát, amit kiemeltek még a fények is, amik a hét srácra irányultak valahonnan a plafonra szerelt lámpásokból. Telt ajkai ízletesen csillogtak és ahogy ő megnyalta őket, automatikusan nyaltam meg én is az én számat, mert úgy éreztem, mintha kiszáradt volna azonnal és legalább olyan érzésem lehetett, mintha az ő nyelvét érezném a sajátomon. Beteges a rajongásom még mindig a férfi azok után is, ami történt. Nem tehettem róla, most még észveszejtőbb volt, ahogy a szürke zakójában és egy egyszerű, fekete farmerban próbált, ami egyszerre nyújtott neki elegáns és lezser kinézetet. Imádtam, ha elegáns volt, a zakóba vagy öltönybe bújtatott teste volt a végzetem. Arcéleit mindig is csodáltam, sokall élesebbek voltak, mint egy átlagos, koreai férfinak és még ez is különlegessé tette őt, valamint férfiasabbá és markánsabbá tette a kinézetét. Ha eddig nem halt volna meg senki, ha csak lélegzett egyet JinYoung, akkor már a mentő vitte el.
Vajon ő lehetett volna számomra a nagy Ő? Mindig is úgy éreztem, hogy vele teljesen más volt. Persze hittem én már előtte is, hogy nagyon szerelmes vagyok, de nála ez valahogy teljesen megváltozott. A gyermekies rajongásból valódi szerelem lett és olyan érzéseket gyújtott bennem, amiknek a létezéséről sem tudtam. Ha talán nem ilyen körülmények között sikerült volna találkoznunk, akkor tarthatott volna tovább vagy egyáltalán találkoztunk volna valaha? Sokszor gondoltam rá, hogy munkát váltok és inkább feladom az álmomat, hogy kevesebbet dolgozzak és többet legyek otthon, de attól ő még nem lett volna többet velem, sőt, amit így a próbákon legalább együtt töltöttünk időt, azt is elvettem volna egy ilyen buta döntéssel.
-------
A színpad előtt, a nézőtéren ültem az első sorban. Letettem magam az egyik székre és jóízűen falatozni kezdtem a kiskanállal a málna ízű, hab állagú valamit, amit egy nem messzi kisboltban találtam magamnak. A menedzser volt a második ember, aki tudott az állapotomról és nem túl jó arcot vágva, de megengedte, hogy felborítsam a diétámat a váratlan helyzet miatt. Ő sem volt túlságosan elragadtatva a helyzettől, mert egyrészt, ha megtartom, akkor elveszít engem, mint táncosát, másrészt jöhetnek a pletykák és a bulvár sajtó alapanyagok rólam, JinYoung-ról, a babáról és a kapcsolatunkról. Ő is sürgette a döntésemet, nem mintha nem lett volna ez így is elég nehéz. Tudtam, hogy fogy az időm és már csak pár hét választ el attól, hogy kifussak az időből és végleg ne legyen más választásom, mint megtartani ezt a kisbabát. Minden erőmmel azon voltam, hogy végre letegyem a voksomat vagy az egyik vagy a másik oldal mellett, de ahogy állást foglaltam és elkezdtem gyűjtögetni az érveket amellett, rögtön jöttek az ellenérvek a másik oldalról.
- Szia - Köszönt mosolyogva JB.
Rámosolyogtam és lenyeltem a habos, krémes pudingot, mielőtt visszaköszöntem volna neki. Ő addig letette magát a mellettem levő székbe és sóhajtott egyet, ahogy végre elereszthette magát a fárasztó próba után.
- Hogy vagy? - Kérdezte.
Megvontam a vállam és visszatettem a kanalat a kis pohárkába, hogy ne egyek, amíg vele beszélgetek.
- Egész jól - Villantottam rá egy bágyadt mosolyt.
- Látom - Fordult felém mosolyogva. - Jó megint látni, hogy nevetsz.
Bólogattam halványan és megvontam a vállam.
- Kiszáradtak a könnycsatornáim - Nevettem fel erőtlenül.
Már tényleg úgy éreztem, hogy korábban annyit sírtam, hogy ha akartam volna sem tudtam volna mostanra újabb cseppeket elővarázsolni magamból. Az utolsó vízkészletem is arra ment el, hogy könnyeket gyártsak belőle. JaeBum is halkan felnevetett és mind a két kezét a szék karfáira tette. Lenézett a kezeire, ahogy marokra fogta a karfát és az ujjaival játszott rajtuk.
- Tudod - Kezdett bele, de vett egy mély levegőt, mielőtt folytatta volna. Nem nézett rám, folyamatosan csak a fán körző ujjaira és tenyerére koncentrált, ami egy kicsit megijesztett. JB nagyon jó barátom volt, csaknem ugyanolyan közel álltam hozzá, mint Mark-hoz és vele is nagyon jókat beszélgettem. Végre rám emelte a tekintetét és megnyalta a száját, mielőtt tényleg folytatta volna a megkezdett mondatát, amitől már borsódzott a hátam, mert nagyon nem volt jó érzésem. - Van egy unokatesóm.
Felvontam a szemöldököm, jelezve, hogy nem igazán értem, miért is kellene nekem tudom, hogy van egy unokatesója. Nekem is van vagy öt, ha nem több.
- Tavaly szült - Mosolyodott el halványan.
Kikerekedtek a szemeim, aztán zavartan lesütöttem azokat és az ölembe néztem, miközben idegesen játszadoztam a habos pohárral az ujjaim között. Megköszörültem a torkomat és nyeltem egyet.
- Mellette voltam majdnem az egész terhesség alatt - Sóhajtott egyet, ahogy tovább mesélt. - Fura.
Óvatosan oldalra fordultam és ránéztem. Ő már engem figyelt, így könnyedén bele tudtam kapcsolódni a meleg, nyugtató barna szemekbe. Halványan mosolygott és már tudtam, hogy sejti, mi van velem, hacsak nem hirtelen mesélhetnékje támadt pont ebben az állapotomban a tavaly szülő unokatestvéréről. Vettem egy mély levegőt és megnyaltam a számat.
- JinYoung tudja már? - Szinte suttogta a mondatot, hogy véletlenül se hallja meg senki, pedig senki sem volt a közelünkben.
Megingattam a fejem és visszavezettem a zavart és szomorú tekintetemet az ölembe.
- Nem - Mondtam ki, amit már a fejemmel jeleztem.
- És nem akarod elmondani neki? - Kérdezte.
Ránéztem és kétségbeesett tekintettel figyeltem őt.
- Gőzöm sincs, mit csináljak - Vallottam be őszintén és a hangom megrekedt, ahogy a sírás újból összeszedte magát bennem és útnak akart indulni. - Azt sem tudom, hogy megtartsam e.
- Persze, hogy megtartod! - Válaszolt szinte azonnal JB. - Miért lenne ez kérdés?
Megtörten elmosolyodtam és megvontam a vállam.
- Nem akarom, hogy apa nélkül nőjön fel - Sóhajtottam a válaszomat, ami a legjobban aggasztott.
- Nem kell apa nélkül felnőnie - Mosolyodott el ismét.
- Ugyan - Ingattam a fejem megbántottan. - JinYoung nem tudott még egy felnőtt nőre sem figyelni, pedig én aztán tényleg tudok gondoskodni magamról. Mi lesz egy gyerekkel? - Suttogtam én is, félve attól, hogy bárki megtudja a titkomat.
- JinYoung egy fura lény - Húzta el a száját JB. - Mindig is ilyen volt, túl hiú és makacs ahhoz, hogy belássa a saját hibáit és esetleg tegyen ellenük valamit.
Összeráncoltam a szemöldököm és értetlenül néztem rá. Már nyitotta volna a száját, amikor a menedzser szólt, hogy mindenki menjen vissza a színpadra, mert folytatjuk a próbát. Vettem egy mély levegőt és felnéztem az emelvényre, aztán vissza JB-re.
- Ne mondd el neki, kérlek! - Kértem tőle.
Ő csak habozva bólintott egyet és felálltunk a székekről, hogy elindulhassunk vissza a hátsó, elrejtett lépcsőn a színpadra.
- De meg kell tudnia előbb vagy utóbb - Tájékoztatott.
- Tudom - Bólintottam és hangosan kifújtam a levegőmet. - De akkor tőlem tudja meg.
- Jó - Sóhajtott ő is és még utoljára bátorítóan megsimogatta a hátamat, mielőtt én leszakadtam volna a csapatunknál, ő pedig tovább ment volna a bandához.