Adrienn/
Adrienn pár óra múlva tért magához egy sötét helyen. Mielőtt még kinyitotta a szemét megpróbált felkelni a hideg talajról, de ezt a sérülései nem igazán engedték. A mellkasában érezte a szúró fájdalmat, miközben a jobb karját meg se bírta mozdítani, úgy hogy ne sziszegjen a fájdalomtól.
Ennek ellenére kinyitotta a szemét, és észrevette azonnal, hogy valami nagyon nem stimmelt. Az hogy a hideg földön feküdt az nem igazán lepte meg, de az, hogy jelenleg minden sokkal nagyobbnak tűnt, mint amekkorának kellene lennie, az már felettébb gyanúsnak tűnt. Továbbá a testén nem érezte az eddig kényelmes bőrruha érintését, hanem helyette valami szőrös bundát viselt.
- Plagg, mi történt? – szólalt meg, de az emberi hangok helyett vékony nyávogó hangot adott ki.
Adrienn mozdulatlanul várt, hogy megértse mi is történt vele. Plagg valamit csinált, amikor ő felakarta adni a küzdelmet. A cselekedete miatt átkerült egy sötét, sikátor szerű helyre, és most mindent nagyobbnak látott, mint eddig. Továbbá az öt ujja helyet csak négyet érzett egy helyen, az ötödik az sokkal hátrébb helyezkedett el.
Nem akart hinni a kész logikának (főleg, hogy amire gondolt az pont nem volt logikus), így újból megpróbált felállni a fájdalmai ellenére. Az épp karjára támaszkodva fölült, majd körülnézett.
Nem csak a macskakövek néztek nagyobbnak, hanem a közelében elhelyezett kuka is. Továbbá, ahogy lenézett a kezeire, nem emberi kezeket, hanem fekete mancsokat látott.
- Plagg!!! Mit tettél velem? – (említenem se kellene, de ez is csak nyávogás lett).
Megrázta a fejét, és próbálta összeszedni a gondolatait. Macska lett... Ténylegesen... Szóval Plagg valamiért átváltoztatta, és így... Újból lenézve a mancsára észrevette azt is hogy a gyűrű hiányzik az ujjáról. Vagy elhagyta a gyűrűt (ami elég „logikátlan" lett volna), vagy a macska jelmezbe beleépült. Szóval ki kellett találnia, hogy ilyen sérülésekkel, mozgásképtelenként mit csinál. A felmért helyzetével szemben jelenleg megvárhatja mikor jár le a macska lét (ha egyáltalán van ilyen időtartam), vagy megpróbálhatna segítséget hívni (a botját a toronynál hagyta, tehát ez is lehetetlen).
Mielőtt még tovább gondolkozott volna kutya ugatásra lett figyelmes, ami jelenleg nem igazán nyugtatta meg.
Óvatosan felállni készült, de a hátsó lábán keletkezett vágás a földre taszította, és újfent megakadályozta a mozgást. Mielőtt még újból próbálkozhatott volna a kutyák megjelentek a sikátor bejáratánál és elállták a kivezető utat. Macska felnézett, és várta hogy történjen valami, ami persze történt is...
Egy sötét alak jelent meg a kutyák mellett, akinek az arcát bár nem látta, de abban biztos volt, hogy magasabb (persze eredeti Fekete Macskánál) lehetett, és sötét csuklyát viselt.
- Egy fekete macska egy arany csengővel, milyen szerencsém van – szólalt meg a férfi.
Kutyák megveszve próbálták Macskát megtámadni, de a gazdájuk jelenleg még nem engedte el őket. Macska csak fura fújás szerű hangot tudott kiadni magától, ami inkább szerencsétlennek tűnt, mint ijjesztőnek.
Macska érezte, hogy ez már reménytelen helyzet, és most nincs itt se Plagg, se Katica, hogy kihúzza a csávából. Ténylegesen egyedül volt egy őrülttel és kutyáival szemben.
Marinette/
Katica órák óta rohant a tetőkön, hogy megtalálja a társát, de eddig semmi jele nem volt annak, hogy Macska valahol is fel fog bukkanni. A társa fegyvere jelezte számára, hogy még mindig nem alakult vissza az eredeti formájában, így még esély van arra, hogy előtte megtalálja. Bár ezt is csak tippelte, mivel a bot is, mint a yoyo a ruházathoz tartozott.
A ruhája már teljesen átvette a kinti hőmérsékletet, de ennek ellenére nem fázott. A folyamatos mozgás, és az adrenalin átmelegítette annyira, hogy ne fagyjon át teljesen.
Megállt az egyik sarkon, hogy kifújja magát.
- Az én hibám, hogy Macska eltűnt – szólalt meg alig hallhatóan.
Órák óta rója Párizs utcáit, és ez egyre reménytelenebbnek tűnt. Macska nincs meg, és ez mind miatta van.
- Nem a te hibád Marinette! – szólalt meg Tikky a fejében ismételten. – Nem tudhattad, hogy felbukkan újból egy akuma.
- Dehogyis nem! Ha nem én lennék Macska társa, akkor ez soha nem történt volna meg! Mondtam, hogy pocsék Katica vagyok.
Mielőtt még Tikky válaszolhatott volna, hangos kutya ugatásra lett figyelmes, ami azonnal megtörte a negatív hangulatát. Meglendítve yo-yoát elindult a hangok irányába.
Nem messze egy sikátorba tévedt, ahol valami apró dologra ugattak a kutyák. Egy férfi tartotta pórázon a kutyákat, de csak addig a pillanatig, amíg Katica vett egy mély lélegzetet. A kutyák neki rohantak az apró élőlénynek, de Katica épp időben reagált és yoyóát a két egymással szemközti csőbe repítette át, és ezzel egy akadályt képezett a kutyák és az élőlény között.
- Hagyják békén! – szólalt meg Katica és leugrott az apró élőlény mellé, hogy megvédje.
Bár tisztában volt azzal, hogy ezzel ismételten zsákutcába jutott Macska ügyében, de még se hagyhatta magára az áldozatot, akármi is volt az.
- Látom megjött a felmentő sereg – szólalt meg a férfi, és egy füttyszóval vissza hívta a két vérebet.
A kutyák morogva tekintettek Katicára, és a fekete foltra, de miután a gazdájuk ismételten füttyöntett, így oda rohantak hozzá.
- Hogy tud maga egy ártatlan élőlényre ráuszítani a kutyáit! – szólalt meg Katica dühösen.
Az eddig felgyülemlett érzelmeit a férfin töltötte ki, aki bár Macska eltűnéséről nem igazán tehetett, de élőlényt akart bántani, és ez már túl sok volt neki.
A férfi elvigyorodott sötét köpenye alatt, majd megfordult, és szó nélkül otthagyta a szuperhőst, és megmenekült áldozatát.
Katica miután megállapította, hogy elmúlt a veszély letérdelt a megmenekült állathoz, aki még mindig nem mozdult el a helyéről. Észrevette is vette, hogy egy hosszú fekete bundájú cicát mentett meg, aki alapjáraton rossz bőrben volt. Egyik első mancsa furcsa pózban állt, és a hátsó lábán is egy apró vágás volt. A cica nem igazán volt magánál, így csak a fel-le mozgó mellkasától vette észre, hogy életben van.
Mikor egy autó elment a sikátor mellett, akkor tűnt fel Katicának az arany csengő a cica nyakában, és a feje búbján a szőke folt, ami azonnal megszerette vele a cicát. Nem tudta megmagyarázni miért is, de úgy döntött hogy elviszi állatorvoshoz.
Azt hitte, hogy bűntudatot fog érezni azért, amiért nem társát, hanem egy állattal törödött, de ez az érzés egyáltalán nem jött elő. Cica megtalálása megnyugtatta, és elhallgatta az eddigi belső hangokat.
Körülnézett a sikátorba, és a kuka háta mögött talált egy kartonpapírt, amit összehajtva lefektette a cica mellé. Nagyon óvatosan a cica alá nyúlt, és épphogy felemelve átrakta a karton papírra. A macska még mindig nem mozdult meg, szapora lélegzetvételéről lehetett tudni, hogy fájdalmai voltak.
Miután sikerült áthelyezni eszébe jutott, hogy Katicaként bár gyorsabb lenne egy rendelőt keresni, de úgy kockáztatná a cica épségét. Bár Marinetteként lebukhat, de ezt vállalnia kellett.
- Tikky, pöttyöket le – szólalt meg halkan.
Tikky azonnal megjelent mellette, és a kis apró lényt figyelte.
- Ha őt épségbe tudom, utána folytathatjuk Macska keresését – szólalt meg a lány, majd pulóvere belső zsebébe rakta Macska fegyverét.
Tikky bólintott egyet, majd eltűnt Marinette mellényében a bot mellett.
Miután elindult a cicával az utcán, úgy vette észre, hogy nem is ment túl messze az otthonától. Körülbelül Adrienn felé vezető út felénél lehettek, ami meglepő volt a lány számára, bár nem csinált belőle jelentőséget.
Egy idő után elkezdett az utcán esni a hó, ami nehezítette a haladást a lány számára. Hiába ismerte a környéket, a nagy pelyhekben hulló hó miatt fázott, és a cica állapota is továbbra romlott, remegett.
Egy járőr kocsi állt meg Marinette mellett, és tekerte le az ablakot.
- Marinette? Sabrina osztálytársa vagy, ugye? – szólalt meg a járőr a kocsiból.
Marinette felnézett, és fölismerte Rogert, Sabrina édesapját, aki éppen mellette állt meg. Szuper, most bukott le, hogy eljött otthonról, gondolta magában.
- Igen. Jó estét, Roger biztos úr! – szólalt meg a lány. – Az utcán találtam ezt a kismacskát és éppen egy állatorvosi rendelőbe akarom elvinni, nagyon rossz állapotban van.
Marinette könyörgött magában, hogy ne kérdezzen rá mit is keres kint egyedül, kabát nélkül, az éjszaka kellős közepén az utcán, mert arra már nem tudott volna választ adni. Ja, Katica vagyok, aki elvesztette a partnerét! Persze el is hinné nekem.
A rendőr végig nézett a lányon, majd a karton papíron fekvő macskán. Sajnálkozva nézett rá, mivel sajnos nem igazán volt ideje erre, de mivel a lány is Sabrine osztálytársa, így jobb ha elviszi oda, ahova akarja, és utána szól a szüleinek.
- Gyere, elviszlek a közeli állatorvosi kórházba.
- Köszönöm!! – szólalt meg a lány, és beszállt a kocsiba.
Adrienn/
Kótyagosan ébredt fel Macska egy idő után. Érezte, hogy fázott, és kimerült volt. Nem igazán emlékezett arra, hogy a kutyákkal való partyt hogy úszta meg, de abba biztos volt, hogy már nincsenek a közelében.
Kinyitotta a szemét, és a közelében egy sötét ruhát vett észre, meg valami kartont, amin rajta feküdt. Tehát valaki megtalálta és elhozta a hideg kőről.
Fölemelte a fejét, és abban a pillanatban egy kék szempárral nézett szembe.
- Marinette! – szólalt volna meg Macska.
- Nyugi, cicus – szólalt meg a lány. – Elviszlek egy állatorvoshoz, ahol megvizsgálnak.
Ja, igen, még mindig csak nyávogásra vagyok képes, gondolta Adrienn. Bár az megnyugtató, hogy Marinette talált meg. Állatorvoshoz visz? Ne-ne... mi van ha időközben visszaváltozok... ezt hogy magyarázom ki...
- Mari, én vagyok Fekete Macska, de valamitől nem tudok visszaváltozni emberré.
- Nincs semmi baj- szólalt meg Marinette. – Mindjárt jobban leszel.
Mielőtt még Macska újból belekezdett a lehetetlen nyávogási sorozatba egy ajtót kinyitott a lány, és fölemelve a kartont kiemelkedett a sötét tárgyból.
- Köszönöm a fuvart, Roger biztosúr! – szólalt meg Mari.
- Szüleidnek ne szóljak, hogy itt vagy? – szólalt meg a rendőr.
Macska csendben füllelt, hogy végre összerakja mi is történt körülötte. Mari megtalálta, de úgy, hogy nem szólt a szüleinek, hogy nincs otthon. Roger, Sabrina édesapja pedig találkozott Marival, és elhozott valameddig. Ebben a történetben több érthetetlen dolog is volt, amit muszáj volt megmagyarázni.
- Köszönöm, de felhívom őket, ahogy végeztem.
Marinette becsapta az ajtót az egyik kezével, majd elindult befelé egy épületbe. Hiába próbált Macska forogni, semmit se látott, és később hallani se sokat hallott a nagy zsivaly miatt, amíg egy rendelő asztalán nem találta magát.
Plagg, csak most ne akarj visszaváltozni, a világ összes camembert megkapod, csak ezt a helyzetet ne kelljen kimagyaráznom, gondolta magában Adrienn.
- Az utcán találtam rá ilyen állapotba – szólalt meg Mari. – Nem tudom mi történt vele.
Az orvos elkezdte megnyomkodni először az első mancsát, mire Macska felszisszent, majd a hátsót is. Az oldalát megfogdosta, ami miatt Adrienn már gondolkozott hogy megkarmolja szét az orvost, ha tovább folytatja.
- Előfordulhat, hogy egy ember megütötte, és megverte a cicát – foglalta össze az orvos.
- Nem ember intézett el, hanem egy akumatizált ember, hercegnőm – szólalt meg újból Macska, nyávogva. – Na jó feladom, ennek semmi értelme.
- Megtudják menteni? – szólalt meg Mari nem sokkal később.
Az orvos elgondolkozott, majd újból a lányra nézett.
- Sürgősen meg kell műteni az első mancsát, amit össze is kell drotozni, majd hátul összevarrni a vágást. A műtét után szigorúan ketrec fogságba kellene tartani, amíg a bordái összeforrnak és a mancsa is meggyógyul. Hosszú idő, és sajnos a műtét is sokba kerül. Biztos hogy akarod?
Ugye tudja, hogy Párizs egyik hősének az életéről bájcsevegnek? gondolta magában macska.
- Igen, felhívom a szüleimet, és megadom a költségeket.
Adrienn megnyugodott, amikor a hercegnője megvédte az életét, bár úgy tűnt a lány sincs túl jó kedvében, amit nem igazán tudott mire vélni.
- Egy kérdésem van már csak. Mivel a műtét esetén már belekezdünk egy bódításba, akarja, hogy ivartalanítsuk a macskáját?
- PÁRIZS HŐSÉT NEM FOGJÁK MEGMŰTENI, EZT MOST FELEJTSÉK EL!! NEHOGY...
Macska hisztérikusan elkezdte ellenezte a dolgot, ami addig fajult, hogy megpróbált ismételten felállni, és lemászni az asztalról, de az ápoló lefogta, és ellenkezése ellenére beleszúrt a lábába egy tűt, amitől pár pillanat alatt elkezdett kábulni.
- Mari...
Érezte,ahogy elálmosodik, és azonnal össze is esett.
Marinette/
- Köszönöm, de nem akarom – szólalt meg a lány magabiztosan, mikor a cica elaludt.
Marinette úgy érezte, hogy a cica épp ezt próbálta ellenezni, ami egy kis mosolyt csalt az arcára.
Az orvos bólintott egyet, majd a nővér szép lassan kikísérte a lányt a váróba, ahol már a szülei várták.
- Anya, apa – szólalt meg Marinette meglepődve.
Roger felhívta anyáékat... Hogy ezt nem tudom kimagyarázni...
A szülei aggodva néztek a lányukra, és Marinette érezte, hogy valami nem stimmel. A szülei egyáltalán nem haragudtak rá, amiért kiderült, hogy kimászott az ablakon... Együttérzést mutattak a lányukkal szembe, és közben valami szomorúra gondoltak.
- Kicsim... - szólalt meg az édesanyja, aki egy pillanat alatt eltűntette a köztük lévő távot, és átölelte a lányát.
Marinette érezte, ahogy elérzékenyül, és elkezdett sírni. A társa valahol kint volt sérülten, és nem tudta megtalálni. Emellett átfagyott, és éhes volt.
Elmondta a szüleinek ugyanazt, mint a rendőrnek is. Furcsálta egy picit, hogy nem kíváncsiak arra, miért is szökött ki a házból, és hogy került az utcára, de mivel nem is akart hazugságot kitalálni arra, így nem is kérdezte meg. Elmondta, hogy a fekete macska mennyire megsérült, és bár nem mondta ki szavakkal, mégis szíven viselte a cica sorsa.
- Szeretnéd megtartani a cicát? – szólalt meg Tom, az édesapja.
A lány csak némán bólintott, mire a szülei belementek, hogy kifizetik a cica ápolási költségeit.
Több órás beszélgetés után nyílt az ajtó, és megjelent az orvos.
- Műtét jól sikerült. Alszik a cica, reggelre fog magához térni.
Sziasztok!
Úgy döntöttem, hogy a hét elején hozom el a következő fejezetet, és ha lesz időm még a hét második felében is lesz még egy fejezet. Nem lett annyira jó ez a fejezet, mint az előző, de azért remélem tetszeni fog 😊