Lefektetett az ágyra és lefogott. Síkítottam,de senki se hallotta meg. Megtörtént az,amit a legnagyobb ellenségeimnek se kívánnék. Amint Matthew elengedett,felálltam és ágyékon rúgtam. Pofont akartam lekeverni neki,de elfutott. Összeszedtem magamat és szóltam a rendőröknek,hogy megerőszakolt egy fiú. Mivel ismertem,ezért könnyen beazonosítottam azt a barom állatot. Szerencsémre,a rendőrök elkapták.
Későre járt,ezért aludnom kellett volna. A történtek után nem jött álom a szememre. Félelem fogott el,majd könnyeim ezrei hulltak a párnámra. Felidéztem az összes közös emlékünket Tinussal. Azt gondoltam,ez segít. Nagy nehezen,de hajnalban sikerült egy keveset aludnom. Körülbelűl 2-3 órát sikerült pihennem. Reggel felkeltem,majd felkaptam a bőröndöt,bezártam az ajtót és elindultam a vasútállomás felé. Amikor felszálltam a vonatra hihetetlenül nagy megkönnyebbülést éreztem,hogy végre itthagyom Troforst. Három órás vonatút után leszálltam Osloban. Anyukámmal megbeszéltük,hogy itt fog várni,de nagy meglepetésemre ő sehol sem volt. A telefonját persze nem vette fel. Visszapörgettem a messenger beszélgetésünket,ahol elküldte a lakcímet. Hívtam egy taxit,ami elvitt az adott címre.
"36. Julia Wattson" megérkeztem,ez lenne az.
Az ajtó furcsa módon nem volt kulcsra zárva,pedig anyukám mindig bezárja.
-Hahó?? Anya?
Szólaltam meg. Nem kaptam választ. Egy kis idő múlva nyüszítést hallottam. Azonnal odafutottam. A szobában anyukám volt egy székhez kötözve. Indultam volna kikötözni,de megállított egy kéz. Hátranéztem,és egy maszkos ember állt előttem. Nem szólt,csak átvezetett egy másik szobába,ahol egy szőkehajú fiú feküdt,ahogy láttam,bedrogozva.
Nagyon hasonlított Mart... ÚRAAMMM ISTEN EZ Ő VOLT!!!! Az én egyetlen Martinusom nem halt meg. Odarohantam,de nem volt magánál.
-Hahó!!! Mi történt vele?
A maszkos ember levette az álarcot és megszólalt.
-Döntsd el,hogy ki a fontosabb. Martinus élete vagy az édesanyádé?
-Hannah??
-Elizabeth Anderson,dönts,most!-vett elő egy kést.
-Hannah,figyelj,erre nincs szükség.
-Ha nem mondod meg,én döntök,de annak garantáltan nem fogsz örülni.-indult felém egy késsel.
-Én nem akarom,hogy meghaljanak....
-Én meg azt nem akarom,hogy ránktaláljanak a zsaruk,szóval most szépen elszámolok háromig.
-Hannah kérlek!
-1...
-Hannah nem tehedet meg ezt!
-2...
-HANNAH BAZDMEG NEM TEHETED EZT.... OSZTÁLYTÁRSAK VAGYUNK,MONDD,MIÉRT???-ordítottam a képébe.
-Igen,nem is tenném,csak miattad csukták le Johnt,amikor semmit se tett.
-De ezzel nem oldod meg! E..-nem mondtam végig a mondatot mert anyukámnak sikerült kikötözni magát,így ellökte onnan Hannah ,,kisasszonyt".
-Köszönöm anya!
-Ne köszönd,gyorsan hívd a rendőrséget!
Nem kellett kétszer szólnia.
Azonnal hívtam őket. Nagyon gyorsan kiértek és elvitték Hannaht. Kikérdeztek minket,Martinust pedig kórházba vitték. Amint elmentek a rendőrök,bementünk Martinushoz a kórházba. Ugyan azt éltem át,mint amikor John miatt került ide. Izgultam,hogy mi lesz vele,majd megölt az idegesség. Eszembe jutott,hogy értesítem a Gunnarsen családot. Kjell-Erik vette fel a telefont.
-Jó napot! Martinus nem halt meg.
-Szia! Ne erőlködj Eliza,megmondták,hogy meghalt.
-De nem! --Elmeséltem a történteket--
Így most itt vagyunk a kórházban.
-Azonnal indulunk.
Azonban mire ideértek,az orvos szomorúan közölte,hogy kómába esett...
Ha szerencsénk van,egy nap majd felébred.....:(
Hali!!
Ha tetszett vote+komment
Puszih:33