Egy kép nélküli hang vagy csupán.
Megzavarodok nap-nap után,
S míg te talán el is felejtesz,
Én rád gondolok. Sután, bután.
Amíg te éled kis világod,
Unva tollad végét rágod,
Én csak rajtad merengek folyton;
Bár látnám szemed, a pilácsod.
Minden emberben téged látlak,
Minden sarokban téged várlak,
De te egy lidérc vagy, egy szellem,
És ha kereslek, se talállak.
Mondom magamnak, hogy nem tetszel,
Hogy talán kerülsz, s direkt vetsz el,
De aztán írsz és beszélsz hozzám.
Szívem habján nevetve fekszel.
Mikor verset, könyvet olvasok,
Észbe jutsz, s érzem, hogy olvadok.
Ütöm fejem, hogy eltűnj, s inkább
Keserű kávémba kortyolok.
Szigorú arcú szobor néz rám.
Zuhanok le a magas létrán.
Utolsó harapás sütimből,
Majd elrévedek bambán, némán.
(2018. április)
Dry