-Olyan sok kaja van itt! -kiáltottam fel boldogan.
-Azért tudd hol a határ -nevetett Nam.
-Ma tuti, hogy felejthetetlen esténk lesz! -ültem le az egyik asztalhoz.
-Ezt hogy érted? -ült le mellém Namjoon egy kis tányérral a kezében.
-Kitomboljuk végre magunkat! Elegem van ebből az egész mindenségből. Jól szeretném magam érezni végre! -emeltem a magasba a kezeimet boldogan. Annyira örülök, hogy magammal hoztam Nam-ot is. Kezeimet Namjoon-ra tettem, és magam felé fordítottam, majd a szemébe nézve beszélni kezdtem.
-Menjünk táncolni! -álltam fel életerővel.
-Tudod, hogy nem tudok táncolni... és te se -nevetett Nam, ahogy összefonta kezeinket.
-Tudom, de ez kit érdekel? Csak érezzük jól magunkat! -húztam magam után.
-Beütött a Cola, Haera? -állított meg Nam- vagy mi bajod van? Annyira tele vagy energiával. Boldoggá tesz, hogy így látlak -húzott közelebb magához -miért nem vagy mindig olyan jókedvű? -súgta a fülembe.
-Mert a hülyék mindig kihozzák belőlem a legrosszabb énemet. És van, amikor te is köztük vagy -simítottam végig arcán -de most boldog vagyok, hogy te is itt vagy. Ez eddig a legjobb esküvő, amin itt voltam.
-Örülök, hogy boldog vagy -hajolt kicsit lejjebb, majd várt.
-Mire vársz? Meghívóra? Csináld már!
-Oké -kicsit közelebb hajolt hozzám, majd gyorsan lecsapott ajkaimra. Lassan mozgatta párnáit számon, mintha már ezer éve nem csókolt volna már meg.
-Hé, Haera... Ö..őőőőő -hallottam meg egy nagyon ismerős hangot a hátunk mögül.
-Ó, szia JiNi! -öleltem meg a lányt.
-Ugye tudod, hogy ez nem a te esküvőd? -nevetett.
-Most miért?!
-Itt csókolóztok a buli kellős közepén, mintha ti házasodtatok volna össze! -nézett rám, majd Nam-ra újdonsült ''testvérem''. -Oh, hello Haera barátja -húzódott Namjoon-hoz -Milyen jól nézel ki. Igazi főnyeremény! -súgta oda nekem Jina, közben Nam-ra mutogatott.
-Tudom -súgtam vissza neki mosolyogva.
-Amúgy... mióta vagytok együtt? -kérdezte Jina, mikor már kicsit távolabb voltunk a bulitól.
-Nem vagyunk együtt -mondtam ki egyszerűen.
-Akkor miért faltátok egymást odabent? -kérdezte értetlenkedve Jina.
-Van barátnője -mutatok Nam-ra, aki éppen nem tudja, hogy mit mondjon.
-Ó, értem. -bólogatott- ne játszatok a tűzzel, mert megégtek! -állt fel, majd kettőnkre mutatott.
-De bölcs lett itt valaki -nevettem.
-Kuss. Namjoon, szakíts azzal a lánnyal, és gyere össze végre Haera-val! Érted? -mondta ellent nem tűrő hangon Jina.
-Mi az, hogy ''végre''? -akadtam ki.
-Értettem! -állt fel Nam, majd kicsit később Jina elment, így magunkra hagyva.
-Miről beszélgessünk? -dőltem hátra, kezemmel megtámaszkodva.
-Annyira szeretnék már az igazi fiúd lenni... -emelte az ég felé a fejét, majd elkezdte nézni a csillagokat.
-Én is.. -vallottam be.
-Komolyan? -fordult felém.
-Mi? -kérdeztem vissza, mintha nem tudnám, hogy miről van szó.
-Mit is mondtál az előbb? -húzogatta szemöldökét mosolyogva.
-Én ugyan semmit -vontam meg a vállam.
-Ne tagadd, hallottam! -tette vállamra kezét.
-Akkor meg miért kérdezted? -vettem le kezét vállamról.
-Mikor megyünk el randizni? -húzódott közelebb.
-Menj, ha akarsz.
-De én veled szeretnék elmenni! -húzott magához derekamnál fogva -Mondjuk mozi? Egy romantikus dráma? Vagy menjünk máshova?
-Namjoon.
-Igen?
-Elmehetünk randizni, ha végre végzel Hanui-val. A barátnőm lett, és nem akarom, hogy nehezteljen rám, mert így elhappoltam előle a pasiját.
-Igazad lehet -gondolkodott el.
-Mi az, hogy ''igazam lehet''?! Legyél már végre egy kicsit komolyabb! Élvezed, hogy így hátba szúrod? -álltam fel mellőle, majd vissza mentem a buliba. ( Jön a buli buli buli buli szombat este! Sajnálom, ezt muszáj volt xd ) Gyorsan megkerestem apát, és boldogan ért a dolog, hogy végre nagyjából kijózanodott.
-Apa, nekem mennem kell -öleltem meg -vigyázzatok magatokra!
-Hé, hová mész? A buli még csak most kezdődött! Gyere vissza! -próbált megállítani apa, de én mindenképpen el akartam menni. Nem siettem sehová, lazán sétálgattam a sötétben. Nem is gondoltam arra, hogy a végén valakivel találkozok.
-Nahát, csak nem Haera? Mit keresel itt ilyen késő este? -hallom meg annak a féregnek a hangját.
-Hé, ki ez a csaj, JungSen? -hallom meg még egy másik csávó hangját.
-Jah, a volt csajom. -büszkélkedett a koránt sem a volt fiúm.
-Nahát Sen, alá becsültünk haver! Ilyen szépséget hol kotortál fel? -hallottam meg egy harmadik srác hangját.
-A suliban. -nevetett -Igaz? Csak sajnos el kellett, hogy hagyjam, mert nem engedelmeskedett eléggé. -nevetett gúnyosan. Ha nem lennének itt a haverjai, tuti, hogy köszönnék neki egy jobb öklössel. Utálom ezt a gyereket. Azért nem kéne ennyire túljátszania a dolgokat. Először is, nem ő hagyott el, hanem én őt. És azért, mert egy elmebeteg volt. Komolyan, milyen ember az, aki előre megmondja, hogy mikor, meddig, és milyen fajta csók lesz? Percre pontosan ember! Percre pontosan! Nekem ott lett elegem, és azonnal eltüntettem az életemből. Most imátkozok, hogy valaki, aki normális meglásson, és rendet tegyen itt. De késő -RIP ME- elhurcoltak egy sikátor szerűbe, és most tuti, hogy nem tudnék ebből kimászni. Itt a vég, miért kellett így bánnom szerencsétlen Nam-al? Ő legalább szeret, és becsben tartja, hogy hol a határ. De ez van, nekem ilyen makacsnak kell lennem vele szembe, és most meg is kapom méltó büntetésemet érte! Miért van ez?!
-Álljál a falhoz! -utasított az a köcsög. Én csak lazába elmosolyodtam, és nevetni kezdek. Help me. -Kis ribanc! -nyomott a falnak, majd elállta az utamat, amerre ki tudtam volna menekülni. Ilyen az én szerencsém.( Amúgy ha nem ennyire valóságosan kéne ezt megírnom, azt írtam volna ide, hogy állj te a falhoz ember xd Jah, hogy ez csak nekem vicces? Sry, olvasd tovább )
-Csináld már! Ne legyél ilyen gyáva nyúl! -kiabált egy másik srác.
-Kussoljatok! -lökött le a földre. Ha most koszos lett az egyetlen alkalmi ruhám, én esküszöm, hogy ma vér fog folyni, de nem az enyém!
-Nahát, JungSen, ennyire elpuhultál? -nevettem -Micsoda egy férfi! -próbáltam felállni, de a bokám iszonyatosan fájt.
-Csak nem a bokád sérült meg? Akkor már szerencsém van! -nyomott le a földre, mire én random idegrángást kaptam, és oda rúgtam, ahol a legjobban fáj. Fájdalmában leesett rólam, én pedig a fal segítségével próbáltam felállni. A többi hülye gyerek csak nevetett.
-Ti is csak puhány kislányok vagytok, mi? Itt nevettek, mintha olyan jó lenne a műsor. Hozzám se mertek nyúlni, mi? -dőltem neki a falnak. Hallottam, hogy egy kocsi bekanyarodik ide, és lefékez. Majd hangos ajtócsapódás, és gyors léptek.
-Te ki a rák vagy? -tápászkodott fel a földről JungSun nagy nehezen.
-Haera fiúja -válaszolta magabiztosan Namjoon.
-Persze, én pedig a mikulás! -nevettek -Na húzz innen kis mocsok! -én ez rohadtul megszívtam. Namjoon ereje felér kb. egy óvodáséval. Ha rajta múlna az életem, tuti, hogy mind a ketten meghalunk.
-Gyere ide -intett felém Nam, mire elrugaszkodtam a faltól, és nagy nehezen odabicegtem hozzá, és átöleltem. Csak azért, mert nem bírtam a lábamra állni, csak azért! Semmi más okból, de komolyan!
-Ti meg takarodjatok vissza oda, ahonnan jöttetek! -kiabált Nam. Ez a fajta viselkedése mindig is félelemmel töltött el, hiába ismertem a kedves, aranyos oldalát.
-Nem parancsolhatsz nekünk! -hátráltak -Most az egyszer megkímélünk titeket, de legközelebb mind a ketten megkapjátok ami jár nektek! -futottak el. Micsoda egy gyáva bagázs...
Nam segített beülni a kocsiba, majd ő maga is elfoglalta helyét a kormány mögött.
-Hogy találtál meg? -fordultam felé.
-Tudod nem jöttél olyan messze. És hallottam a fura nevetésedet, és máris tudtam, hogy baj van.
-De jól ismersz... -hajtottam le a fejemet.
-Mi a baj? -kérdezte. A hangjából hallottam, hogy mosolyog, de nem mertem felemelni a fejemet.
-Istenem, annyira szeretlek! -ugrottam a nyakába könnyes szemekkel.
-Megtört a jég? -ölelt át -Én is szeretlek téged...
-Annyira utálom magam azért, mert ilyen elutasító vagyok folyton veled! -nyomtam nyakába a fejemet sírva.
-Ne utáld ezért magad. -simogatta a hátamat lassan -Na, nyugodj meg. -tolt el gyengéden magától.
-De..de.. -makogtam.
-Nincs semmi de! Nyugodj meg szépen. Oké? -döntötte oldalra kicsit a fejét, mire én azonnal újra a nyakába ugrottam. -Most meg mi a baj? -nevetett halkan.
-Most éppen te vagy a baj -néztem a szemébe, majd akaratosan az ajkaira támadtam, amit boldogan viszonzott.
-Mi történt veled, Haera? -fogta két keze közé arcomat -Olyan kis bújós lettél -érintette össze orrunkat nevetve -Mit meg nem adnék azért, hogy mindig ezt az oldaladat láthassam! -ölelt magához.
-Csak legyél mindig mellettem, és vigyázz rám..
-Rendben -ölelt erősebben magához, közben a hátamat simogatta, amitől teljesen megnyugodtam.
Miután hazaértünk, -vagyis Nam házához- fáradtan zártam magamra a fürdő ajtaját. Semmi kedvem nem volt még fürödni is. Villám sebességgel zuhanyoztam le, majd azt a pólót vettem fel, amit tegnap kaptam. Befutottam a szobába, és beugrottam az ágyba.
-Fáradt vagyok! -nyújtóztam, majd fordultam egyet az ágyon. Hol lehet Nam- kérdeztem magamtól. Felültem, és füleltem. Mintha valakivel beszélne. Lassan kisétálok a nappaliba, ahol Nam ül a kanapén, szorongatva a telefonját a füle mellett. Mikor elvette onnan, közelebb mentem hozzá. Elé álltam, és megkérdeztem, hogy mi a baj.
-Mi a baj Nam? Kivel beszéltél az előbb telefonon? -hajoltam kicsit előrébb, mikor Nam elkapta a csuklómat, és az ölébe húzott, majd erősen magához ölelt. -Nam..
-Az anyám volt az. Apa eltűnt. -húzott jobban magához.
-Az apád.. -mondtam nagyon halkan, és felnéztem Nam-ra. Végigsimítottam arcán, majd megéreztem a könnyeit.
-Ne sírj... -húztam közelebb magamhoz a nyakánál, majd erősen ölelni kezdtem -Ha te sírni fogsz, akkor én is... -remegett meg a hangom.
-Nem kell sírnod. -húzódott el tőlem -Látod? Már én se sírok -próbált mosolyogni, de ez nem volt az a tipikus jókedvű mosolya. Nem merem megkérdezni, hogy mi van a családjával, mert lehet, hogy rossz témába csöppennék, ami nem lenne jó Nam-nak. Inkább nem leszek olyan kíváncsi...
-Menj zuhanyozni -simogatom meg arcát, majd felállok az öléből, és felhúzom a kanapéról.
-Sietek -kacsintott, majd meglöktem, mire ő csak nevetve ment be a fürdőszobába. Gyorsan bementem a szobájába, majd befészkelődtem az ágyába, és vártam. Észre se vettem, de bealudtam a várakozás közben....
***
Ahogy Nam hazavitt, anyát nem találtam sehol, majd egy kis cetlit vettem észre a konyhapulton, amin ez állt:
''Elkellet mennem pár napra. Kaja a hűtőben. Ha nem akarsz egyedül lenni, akkor hívd át Namjoon-t, vagy a lányokat. Puszi!''
-Nem hiszem el! -sóhajtottam fel, majd leültem egy székre, ami a pult mögött foglalt helyet.
-Mi az? -ült le mellém Nam érdeklődve.
-Anya elment pár napra. -fordultam felé szomorúan.
-És ezzel mi a baj? -vonta fel egyik szemöldökét.
-Az, hogy nem bírom ki egyedül az estéket. Olyan nagy csönd szokott lenni, én pedig paranoiás vagyok. -húztam fel lábaimat, majd átöleltem kezeimmel.
-Itt maradjak veled, vagy mi? -fogta meg a kezem mosolyogva. -Szóval félsz egyedül éjszaka?
-Holnap suli, szóval nem kéne itt maradnod...
-Akkor gyere át te hozzám! Én úgy is egyedül lakok, nem zavarna senki. Ha érted, hogy mire célzok -küldött felém egy perverz mosolyt.
-Perverz vagy! -boxoltam a vállába -De elfogadom. De semmi tapi, vagy letépem a kezedet! -emeltem felé mutatóujjamat fenyegetőzve.
-Oké oké! -emelte fel maga elé két kezét mosolyogva. -Hozzál néhány ruhát, és akkor menjünk vissza.
-Oké. -álltam fel, majd a szobámba mentem, és egy kisebb táskába pakolni kezdtem pár pólót és nadrágot. Beraktam még a kispárnámat, amit mindenhova magammal viszek, ha ott is alszok. Régi emlék, és nagyon kötődök hozzá.
Bezárva az ajtót magam mögött a kocsihoz mentem, és a csomagtartóba tettem a táskámat, majd beültem a kocsiba.
-Mehetünk? -kérdezte Nam mosolyogva.
-Ne örülj annyira! -mondtam komoly arccal, de mikor az ablakon kifordultam, lekaparhatatlan vigyor ült ki arcomra.
Mikor odaértünk bevittem Nam szobájába a táskámat, és a párnát az ''én'' oldalamra tettem.
-Azt minek hoztad? -dőlt neki barátom az ajtófélfának érdeklődve -Tudod, hogy van még pár párnám? -sétált felém mosolyogva.
-Ez a párna fontos nekem. -feküdtem be az ágyba.
-Nincs még este. -nevetett Nam, majd behúzta a függönyöket mosolyogva, és befeküdt mellém az ágyba.
-Tudom mi jár a fejedben. Hozzám nyúlsz, meghalsz -keltem fel nevetve, majd kimentem a konyhába. -Főzök neked valami finomat! -könyököltem a pultra egy nagy mosollyal.
-Ugye tudod, hogy nem tudsz főzni -jött ki mosolyogva a szobából végül Nam is.
-De nálad biztos, hogy jobban tudok. -nyitottam ki egy szekrényt, majd kivettem belőle egy lapot. -Milyen kaját kérsz? -ültem le mellé.
-Nem fogom megenni, ha te főződ.
-Jaj, hagyjál már a főzéssel! Rendeljünk valami kaját! Nézd meg mi van -nyújtottam felé az étlapot, majd visszamentem a konyharészhez, és kivettem egy másik szekrényből egy tiszta poharat. Milyen kevés pohár.. -Csak nem azért van ilyen kevés poharad, mert-
-Mert eltörtem őket -nevetett fel hangosan Namjoon, mire mosolyogva megráztam a fejemet. Hihetetlen ez a fiú! -Mondjuk én is dicsekedhetnék néhány törés-zúzással.
-Te törted már a csontod? -kérdezte Nam.
-Igen. Miért? -néztem rá értetlenül.
-Midet?
-A kezemet. De ez miért fontos? -még mindig nem értem, hogy mit akar ezekkel a kérdéseivel elérni..
-Hogyan törted el?
-Elestem. -húztam el a számat -De ez most miért érdekel annyira??
-Csak kíváncsi voltam -vonta meg a vállát mosolyogva -Na gyere ide.
Odasétáltam mellé, mire az ölébe húzott, és a nyakamat kezdte el puszilgatni.
-Mit szeretnél enni? Milyen pizzát?
-Nekem mindegy -öleltem át nyakánál, majd nyomtam egy puszit arcára.
-Kérek még egyet! -nézett szemeimbe kiskutya szemekkel, mire megadtam magam, és újra közelíteni kezdtem arcához, de ő elfordította a fejét, így az ajkát pusziltam meg. Zavaromban elfordultam, és eltakartam az arcomat. Kezdek félni Hanui-tól.