Blair
- Tudom, hogy hazudtál - Shawn hangja keltegetett, aki ágyam szélén ülve motyogott nekem az éjszaka közepén.
- Te meg hogy kerülsz ide? - izgatott mosollyal arcomon ültem fel, és átmászva a másik oldalra, befészkeltem magam az ölébe.
- Hazudtál - szemrehányóan nézett rám, és egy egyszerű mozdulattal lelökött magáról, és az ágyról is. Felszisszenve kaptam könyökömhöz, és lábamat törökülésbe húzva, furcsán néztem fel a fiúra.
- Mást is tudsz mondani? - vontam fel szemöldököm, mire Shawn dühös szemét villantotta rám és lábát mellkasomra illesztette.
- Hazudtál! - üvöltött rám, és egy rúgással hátamra fektetett, és felém mászott. - Will megakar erőszakolni, te pedig nem szóltál! Én csak akkor tudtam volna meg, mikor a karjai közt sikítozol? Mikor odajössz hozzám felbontani az eljegyzést amiatt a nyomorék miatt? Akkor tudtam volna meg? Hm? - hangja ordításból suttogásba vágott át, ahogy karját behajlítva egyre közelebb került arcomhoz. Mellkasa gyorsan emelkedett és süllyedt az elfojtott indulattól, míg az enyém félelemtől remegett. E két testrészünk teljesen egymásnak feszült, orrunk is csupán fél centire volt a másikétól.
Shawn szeme valósággal izott, és valamiért a megszokott barna, illetve zöldes árnyalatok helyett vörösen világított a sötét szobában. Arcomon éreztem meleg lehelletét, ami más esetben csupa pozitív érzelmet váltott volna ki belőlem, de jelenleg csak jobban szította félelmemet.
- N-nem - remegve, szinte már sírva nyöszörögtem alatta, de Shawn nemleges válaszomtól még jobban bedühödött. Két csuklómat megragadva emelte azokat fejem felé, és erősen rászorított.
- Nem? - vonta fel szemöldökét, és nyakamhoz hajolva végighúzta orrát kulcscsontomtól a fülemig. - Nem, Blair?
- Nem - ráztam meg hevesen a fejem és egy nagyot szipogva lehunytam a szemem. - Miért vagy ilyen erőszakos velem?
- Itt most én kérdezek - szórakozottan harapott fülcimpámra, mire felszisszentem. A gyengéd és törődő Shawn mintha csak vakációzna, felettem egy vadállat térdepelt. - Mikor is akartál nekem szólni, Kicsim? - az utolsó szót jól megnyomva köpött egyett a vállam felé, és egyik kezével arcomat kezdte cirógatni.
Az első könnycsepp végigperzselte arcomat, aztán testhelyzetemnek köszönhetően fülem felé vette az irányt, és azalatt pár centivel koppant a parkettán.
- Shawn - megkíséreltem megfogni a vállát, és óvatosan hátrébb lökni, de kezemet egy határozott mozdulattal visszanyomta a padlóra.
- Válaszolj csak - könyökére támaszkodva majdnem egész súlyát rám helyezte, és egy aprót belém harapott az államnál.
- Szeretlek.
- Jó tudni, de nem ez volt a kérdés - nehezedett rám jobban.
- Nem tudom - zokogtam fel alatta, és kétségbeesetten kezdtem tekergetni csuklóimat. - Shawn kérlek.
- Szóval nem tudod - ciccegett rosszalóan. - Jaj, Kicsim. Mindenre van válasz - közel hajolva ajkamhoz suttogott, lefogott csuklómat pedig hüvelykujjával cirógatni kezdte.
- Nem tudom a választ - ráztam meg a fejem szemébe nézve. Írisze ijesztően villant egyet és mérgesen fújtatott.
- Akkor mit tudsz? - hangja elmélyült, szinte nem is hasonlított arra a számomra kincset érő bársonyos hangszínhez, amivel minden nap szeretetteljes tekintettel megszólít.
- Hogy szeretlek - teljes testsúlya rajtam trónolt, hirtelen levegőért kellett kapnom, ahogy saját, izmos mellkasával leszorította az enyémet.
- Hányszor akarod még elmondani ezt? - gúnyos mosollyal felvonta szemöldökét, mint aki élvezi a szenvedésemet. Ilyet sosem csinált még...
- Rengetegszer.
- Miért is?
- Mert így van - Shawn jóízűen felnevetett, és a lehetségesnél jobban rám nehezedett.
- Naiv vagy.
- Te meg félelmetes - suttogtam könnyekkel küzködve.
- De édes kis bók - forgatta meg a szemét. - Ha annyira szeretsz - hajolt közelebb. - kapok egy csókot?
Hezitáltam. Meg voltam rémülve. Nem értettem, hogy anyuék miért nem kelltek fel, rohantak be, és szedték le rólam a fiút. Nem értettem, hogy mi lelte a vőlegényemet, aki egy hónap alatt annyiszor bizonyított már. Nem értettem, hogy mi van. Semmit.
- Na, én várok - nevetett fel újból, és lehunyt szemmel csücsörítve nehezedett még jobban rám.
Ha így fojtatja, megfulladok. De ha megfulladok, ez az utolsó lehetőségem érezni a csókját.
Egy újabb levegő mennyiséget bekapkodva emeltem meg a fejemet, és ajkamat óvatosan az övéhez érintettem. Shawn gonoszan elmosolyodova szorított egyett kezemen, és alsó ajkamat a lehető legerősebben beharapva húzta meg. Felzokogva próbáltam tekeregni alatta, de levegőt is alig kaptam, szemem előtt már foltok táncoltak a légszomjtól.
- Shawn! - hangomat már suttogásnak sem lehetett nevezni, és pillanatokon belül valóban fuldokolni kezdtem.
- Kicsim, elég lila a fejed - lassan olyan érzésem volt, mintha egy zongora trónolna rajtam, ami teljességgel lehetetlen volt. Szemem kigúvadt, levegő már egyáltalán nem jutott a tüdőmbe, Shawn arca pedig nyakhajlatomba bukott. - Szép álmokat, Hercegnő - suttogta, és puszit nyomott nyakamra. Szuszogásából ítélve elaludt rajtam, a menyasszonyán, sőt, inkább már annak holttestén. Kívülről láttam magunkat, ahogy én szétterülve, nyitott szemmel élettelenül meredek a semmibe, és az egyenletes lélegzetvételű fiút, aki a legnagyobb nyugodtsággal aludt.
- Blair - Shawn hörögve suttogott a nyakamba, de hangja pár ismétlés után kitisztult, és egyre inkább egy női hangszínre emlékesztetett. Teste eltűnt az enyémről, a plafon látványa helyett a teljes sötétség fogadott, és lökdöső karok.
- Blair West, azonnal felkelni! Elfogsz késni!
- Anya? - hunyorogva néztem a vállamat lökdöső illetőt, aki egyre hisztérikusabban rángatott.
- Igen, anya! Igyekezz kislányom, tizenöt perced van elkészülni!
- Jézusom - rohanva pattantam ki az ágyból és sprinteltem a fürdőbe, ahol akár a villám, reggeli teendőimet elintéztem.
Talán még beérek...
▪▪▪
- Lássuk csak, hogy vagyunk ma? - csapta össze tenyerét matektanárunk, és alattomosan vigyorogva bökött a tábla felé. - Blair, felelsz.
- De miért én? - dőltem le a padra panaszosan felnyögve.
- Mert én azt mondtam - csapott egy hatalmasat mellettem a méterrúdjával, amit előszeretettel használ a rendtartásra. Most éppen fogalmam sem volt, hogy hogyan került az hozzá ilyen hamar, de nem is mertem szóbahozni.
- Jézusom, megyek már - pattantam fel fülemhez kapva, és morogva a kezembe vettem egy letört krétát.
- Ne aggódj, a varázstábla biztos megsegít - rikkantotta gúnyosan Rob a negyedik padsorból.
- Hát hogyne - motyogtam magamnak, és sebesen körmölni kezdtem az egyenletet.
- Hajrá, Blair - Sasha gúnyos vigyorral nevetett össze barátnőivel, és egy galacsint dobott a hajamba.
- Viselkedni - Mr. Lorse a tanári asztaltól felállva söpörte ki hajamból a papírt. Kedvesen rám mosolygott, szemével szinte biztatott a feladat megoldására.
Akkor kezdjük - sóhajtva emeltem fek a krétát, és a táblához érintve, összeráncolt szemöldökkel vizslattam a számokat. Ne csináld! Ezt tavaly évvégén tanultuk!
Alsó ajkam beharapva engedtem le a kezem, és cikázó tekintettel igyekeztem rájönni a feladat értelmére. Szemöldököm ráncba szaladt és gyomrom megremegett.
- Blair? - Mr. Lorse felvont szemöldökkel nézett rám, és a táblára bökött. - Olvasd fel hangosan a feladatot.
Hiába a biztató hozzáállása, még ennyit sem tudtam. Az agyam leblokkolt, és az éjszaka rémképein járt szüntelenül az eszem. Sóhajtva emeltem fel az íróeszközt tartó kezem, és készültem az eredmény kimondására, de ismét megakadtam és karom élettelenül hullott testem mellé.
- Jól van, nézzünk egy egyszerűbbet - fordult vissza a tanár asztalához, és a munkafüzetből egy újabb egyenletet diktált le. - Hogy akarod megoldani, ha le sem írod?
Úgy éreztem, teljesen máshol vagyok. Szédelegni kezdtem, gyomrom hihetetlenül görcsölt, és ráadásul még a sírás szakadékának szélén táncikáltam. Megmozdulnom lehetetlen volt, olyan voltam mint egy élettelen szobor. Mint aki csak testben van egy matek órán.
- Jól van Blair, ülj le. Elfogyott a türelmem, egyes - Mr. Lorse vállamnál fogva lökött egy aprót rajtam az asztalom felé, és morgolódva, fejét rázva befirkantotta a jegyet.
Remegő kézzel vágódtam vissza a helyemre, és kifejezéstelen arccal bámultam magam elé. Az egész osztály nevetett, és ujjal mutogattak rám, gúnyt űztek belőlem, és viccet csináltak az állapotomból, míg Mr. Lorse a táblára firkált.
- West, nem gondolja hogy magának is írnia kellene? - hajolt le elém Mr. Lorse izzó szemmekkel, aztán a szemembe nézve ijedtem mért végig. - Blair, jól vagy? - a padot megkerülve mögém lépett és kezét homlokomra tette. - Nem vagy lázas - motyogta az orra alatt. - Valaki, mondjuk Sasha - intett a lánynak. - Kísérd ki a mosdóba, mossa meg az arcát.
Sasha mellém lépve belém karolt, és óvatosan felállított a székről. Lassan kivezetett a lányvécéig, és kárörvendő vigyorral neki támaszkodott a csempének.
- Mi történt, Blair? - kérdezte nyálas hangon, és tarkómat megragadva nyomta lejjebb a fejem. A csapnak támaszkodva engedtem szabadjára könnyeimet, és ijedten néztem, ahogy Sasha a csapot megengedve alá nyomja a kobakomat. - Arcmosás letudva - nevetett fel, és óvatosan leültetett a földre. - Na, szia.
Amint Sasha kilépett a mosdóból térdemet felhúzva engedtem ki magamból könnyeim. Egész nap a béka segge alatt trónoltam, de ennyire nem blokkoltam le mint most. Rémes volt, az osztálytársaim cikizni fognak, és valószínűleg a következő szünetben már az egész suli rajtam fog röhögni.
Hogyan kezd jól a harmadik éved gimiben kézikönyv Blair Westtel...
▪▪▪
Oké, lehet, hogy tök ratyi az egész, de azért remélem nem gondoljátok valami tinidrámának, vagy minek, ahol a szereplők ok nélkül civakodnak, és aztán kiderül, hogy egy harmadik személy van a dologban. Vagy na, remélem értitek.😅
Most nem tudom eldönteni, hogy késő van vagy korán. Helyesírási hibák, értelmi hibák előfordulhatnak, de remélem, hogy attól még élvezhető lesz.
Shawnnal teli aktuális napszakot nektek.💕