Itt állok egy hatalmas kastély előtt, barátnőm pedig mellettem tátott szájjal.De miért is rohanok.Kezdjük az elején...
A nevem Jennifer. De mindenki csak Jannek emleget. 14 éves vagyok. A szüleim elváltak, jelenleg a nővéremmel és anyukámmal élek együtt. Őszintén, amióta elváltak, apukámmal nem is tartom a kapcsolatot. De nem is baj, nem is nagyon szeretett, de én sem bírtam őt.
Most fogok végezni a 7.osztállyal.
A szomszédunkban lakik a legjobb barátnőm. Őt Rosenak hívják. Együtt él a szüleivel és nagyszüleivel. Rosenak nincsen testvére, de szinte olyan, mindha a családunk része lenne. Rose most fogja kijárni az általánost. Már az elejétől fogva jól kijöttünk egymással, de néha egyre jobban éreztük, hogy valami nincs rendben. Mintha, figyelnének mindet. De ehhez már hozzászoktunk. Viszont van valami, amit a szüleink titkolnak. Tudni illik, mi Roseal nagyon odavagyunk a Creepypastákért. És mikor szóba hozzuk őket, furcsán viselkednek. Főleg anyukám. Na de mindegy is. Ennyit magunkról.
Jan szemszöge
Kb. hajnali fél 3 lehetett. Az ágyamban ültem és telefonoztam. Anyukám a szomszéd szobában aludt. Mivel fülhallgató volt a fülembe, ezért nem nagyon hallottam a külvilágot. Mondjuk csak a háziállataimat és az autókat hallhattam volna. De itt nagyot tévedtem. Most kivételesen nem szólt olyan hangosan a zene a fülembe, így kicsit beszűrődtek a zajok. Egyszer csak azt hallom, hogy valaki a nevemen szólít. Én ezzel cseppet sem törődve bújtam tovább mobilomat. Aztán megint hallottam. Most sem törődtem vele igazán. Aztán megéreztem egy kezet a vállamon. Erre kitépve a fülhallgatót a fülemből ijedtem húzódtam el, és megpróbáltam nem sikítani.
-K-ki vagy te? - kérdeztem kissé ijedten. Nem kaptam választ.
-Hahó?-kérdeztem meg mégegyszer. Megint nem kaptam választ. Ezt megelégelve felkaptam telefonom, hogy azzal világítsak.De ezt megbántam. Az a személy állt előttem, akire nem számítottam.
-Slendy? - kérdeztem meglepetten.
-Szervusz Jennifer.-mondta mély hangján, amiről nem tudtam eldönteni, hogy kellemes vagy sem.
-Uhh kérlek, ne szólíts a teljes nevemen. Nem szeretem.-mondtam, miközben letettem telefonomat.
-Ne haragudj. De viszont most nem a neved miatt jöttem. Ezt te is sejted.
-Igen, gondoltam. De annyi ideig kerestünk, miért most jössz? - kérdeztem.
-Mostmár látom, hogy készen álltok arra, hogy csapattagok legyetek. Jan, szeretném, ha mától a csapatom tagjai lennétek.-mondta, én pedig csak elkerekedett szemekkel ültem az ágyamon.
-D-de mi lesz anyukámmal és a nővéremmel? - kérdeztem kicsit kétségbeesetten.
-Ne aggódj miattuk. Tudom, eleinte rossz lesz nekik is, és neked is, de vissza fogunk jönni értük is.-mondta nyugodt hangján.
-De, hogy-hogy megkegyelmezel nekik? Mármint, ezt nem úgy értem, hogy öld meg őket, csak másnál nem kivételeznél, akkor velük miért? - kérdeztem kicsit furcsálva.
-Majd elmondom, ha eljön az ideje. De most pakolj,mert megyünk.-mondta, én pedig ágyamból kipattanva kaptam fel táskámat és kezdtem beledobálni minden fontos cuccom. Na meg persze felöltöztem.
10 perccel később
Kimentünk Slenderrel a házunk elé, ahol már várt ránk egy Rose és egy Jeff. Még egyszer utoljára megsimogattam kedves kis házörzőnket.
-Vigyázz rájuk Mézi, rendben?-erre a kutyus mintha megrázta volna buksiját. Mostmár elindultunk. De mielőtt kifordultunk az utcából, megálltam, és könnyes szemekkel visszanéztem a házunkra. Nagyon sok emlék köt ide. Aztán csak annyit érzek,hogy Slender megfogja a vállam.
-Jól vagy, Jan?- kérdezte kicsi aggodalommal a hangjában.
-P-persze..-megtöröltem szemeimet.
Majd tovább mentünk. Senki nem szólt az út alatt. Csak csendben mentünk. Kb. 2 óra séta után odaértünk egy nagyon szép kastélyhoz. Akár csak a horror filmekben. Ott álltunk barátnőmmel a kastély előtt tátott szájjal. Szépen lassan megindultunk befelé. Mikor nyílt az ajtó, mindenki odakapta a fejét, aki a nappaliba volt.
- Lányok,szerintem nem kell bemutatni senkit sem. Igaz?-kérdezte Slendy.
-Hát nem.-mondta Rose.
Mire észbe kaptunk, arra lettünk figyelmesek, hogy a két csöppség, Lazari és Sally rohannak felénk. Lazari Rose nyakába, Sally pedig az enyémbe. Még szerencse, hogy nem borultunk fel. Ezek után még beszélgettünk a többiekkel egy kicsit, de Eyeless Jack nagyon furán viselkedett. Mintha, nem is tudom. Méregetett volna. Kicsit fura volt. Na mindegy. Rose összehaverkodott Jeffel meg Maskyval is. Na meg persze a kicsi Lazari. Én egyenlőre Tobyval meg Hoodieval is meg Sallyvel. Úgy 10 perc múlva megjelent Slendy.
-Najó srácok, látom összehaverkodtatok egymással. Lányok, nektek pedig megmutatom a szobáitokat.-mondta. Mi elköszöntünk a többiektől és követtük Slendyt. Rosenak a lépcsőtől balra hárommal volt a szobája, nekem pedig a folyósó végén. Nagyon kis otthonos volt. Leültem az ágyra és eldőltem. Gondolkodtam. Vajon mi lesz most? Új otthon, új élet, talán új kezdet is? Pont mint mikor elköltöztünk apától. De a legjobban az aggaszt, hogy most mi lesz anyuékkal? Féltem öket. De gondolkodásomból egy kopogás zökkentett ki. Odamentem az ajtóhoz, és kinyitottam. Hoodie volt az.
-Szia Hood. Hát te?-kérdeztem.
-Szia Jan. Csak jöttelek megnézni.-mondta, majd beljebb tessékeltem. Közben elkezdtem kipakolni.
-Na és, hogy tetszik eddig itt?
-Hát igazából nem rossz, de miközben lent voltunk..áhh mindegy. - mondtam majd pakoltam tovább.
-Nem, mondjad csak.
-Igazából csak, EJ olyan furcsán viselkedett. Egész végig szótlanul ült, és láttam, hogy felém van fordulva és néz. Már esküszöm, hogy kellemetlenül éreztem magam. - mondtam.
-Hát eddig is volt, mikor furcsán viselkedett, de most én is láttam rajta, hogy valami tényleg nincs helyén és azt is, hogy téged néz. Lehet hogy...-itt elvigyorodott.
-Lehet, hogy mi?-fordultam felé, amit meg is bántam.-Neeeem, tudom, hogy mire gondolsz, de Neeeem!-mondtam paradicsom pirosan.
-De-de Jan. A mi EJnk szerelmes beléd!-mondta nyávogós hangon
-Kapd be Hood!-nevettem el magam és hozzávágtam egy pólót.
-Ugyan már Jan, ne tagadd. Miért neked amúgy bejön?-kezdett el kérdezgetni.
-Talán.. Mármint igen... Mármint nem.. Nemtudom. - sóhajtottam.
-Figyelj, ha tetszik, mondd el neki. Ha ő nem is viszonozza, delegalább tudni fogja, hogy te hogyan tekintesz rá.
-Köszi Hoodie. - ültem le mellé, és megöleltem.
-Nincs mit. - ölelt vissza.
-De viszont hagylak pihenni.
-Rendben. Jóéjszakát.
-Neked is.
Azzal kiment.Áthúztam a pizsim, majd bedőltem az ágyba, és elnyomott az álom.
Reggel már 5kor fent voltam, mivel nem tudtam aludni. Lementem a konyhába. Slendy éppen újságot olvasott és kávézott.
-Jóreggelt.
-Neked is. - válaszolta.
Csináltam magamnak egy kávét,és leültem a kanapéra. Nagyjából 10 perc múlva megjelent Rose is. Ugyan úgy tett mint én, annyi különbséggel, hogy ő teát ivott.
-Jóreggelt.
-Neked is. - mondtam. - Rose, kérdezhetek valamit?
-Persze.
-Neked tetszik valaki? - erre a kérdésre elvörösödött. - aha, szóval igen.
-És neked Jan?
-Azt... Hiszen, hogy igen.
-És ki az-? kérdezte izgatottan.
-Elmondom, ha te is.
-Rendben. Nekem... Nagyon tetszik Masky.. - vörösödött el. De édes egyem meg.
-És neked ki? - nah én jövök.
-Nekem azt hiszem, hogy Eyeless. De nem merem neki elmondani.
-Ne légy nyuszi Jan, láttam tegnap hogy hogyan nézett rád. El kell mondanod neki. - próbált bíztatni barátnőm.
-Jólvan,de akkor neked is.
-Rendben.
Kávézás után elmentem felöltözni, majd reggeliztem. A nap elég jól telt.
Roseal hülyültünk, összehaverkodtam Maskyval, Jeffel és Laughing Jackel is, Rose is haverkodott még, aztán mesét néztem és barbiztam Sallyvel és Lazival, elmentem Hoodieval sétálgatni meg hülyülni. Aztán este lett. Elmentem lefürdeni, aztán ágyba bújtam. De megint csak gondolkodni tudtam. Csak anyára és a régi rossz és egyaránt jó emlékek futkároztak a fejemben. Már nem voltam messze a sírástól, ezért kimentem levegőzni.
Kint ültem a teraszon, és hallgattam a természet hangjait, míg nem meghallottam az ajtó nyitódását. Jack volt az. Na most szorult össze a gyomrom. Odajött, és leült mellém. Én meg se mertem szólalni. 5 perc kínos csend után EJ megszólalt.
-Jan, én beszélni szerettem volna veled.-mondta,miközben az erdőt nézte.
-Én is veled. Jack, én ebben az egy napban rájöttem, hogy ezt nem fogom halogatni tovább, elmondom neked. Jack, ez az egy nap bőven elég volt ahhoz, hogy rájöjjek. Én... Szeretlek téged. - és kimondtam. A bűvös szó.
-Jan, én....ugyan így érzek...Nem tudtam hogyan mondjam el... Nem is tudod, hogy hányszor figyeltelek még akkor, mikor nem voltál csapattag.
Minden mozzanatod láttam. És rájöttem,hogy te kellesz. - én itt már nem.bírtam.Azt hittem felrobban a fejem. Aztán közelebb ültem hozzá. Jack levette maszkját, felemelte fejemet államnál fogva, és lassan ajkaink egymáshoz értem. Csókunk minden pillanatát élveztem.Jack rám nézett, azután felkelt, engem is felsegített, és kezemet fogva bevezetett a házba. A lépcső tetején elváltak útjaink. Én az én szobámba, Jack a sajátjába. Mikor beléptem a szobámba, eldőltem az ágyon, és megpróbáltam felfogni, hogy mi is történ 5 perccel ezelőtt. De rájöttem, nincs értelme ezen agyalni. Megtörtént, és élveztük. Nagyon is. Aztán elhelyezkedtem, és elnyomott azt álom...
Helló! Remélem tetszett ez az első rész. Elég hosszú lett,de volt ötletem. És még rengeteg van. Ha tetszett akkor csillag.
Hell o gyerekek!