Eldarya Akadémia

7. fejezet - Volt egyszer egy karácsonyi bál

Amikor már azt hittem, minden tökéletes és nem ronthatja el az esténket semmi, a baj akkor ütött be. Minden a bál hetének hétfő esti Árnyjáték órán kezdődött. Finoman szólva is rohadt hideg volt, szakadt a hó és minden jéggé volt fagyva odakinn. Shadow professzor ennek ellenére sem tekintett el attól, hogy odakinn tartson gyakorlati órát, még az évben utoljára. Az erdőben kellett egy bizonyos tárgyat megkeresnünk időre. Épp egy hóval belepett farönköt próbáltam átlépni, mikor egy jégtől csúszós kőre sikerült rálépnem a túloldalon, így hangos sikkantással vágódtam hanyatt a hóban. Ez lett volna a kisebbik baj, de arra nem számítottam, hogy a vastag hóréteg alatt az erdőt kettészelő keskeny patak húzódik meg, így én a hártyavékony jeget átszakítva a vádliig érő vízbe feküdtem.

Vacogva tápászkodtam fel, átázott ruháimban indulva vissza a kiindulási pontra. Tojtam én rá, ha most kapok egy egyest az órai munkám sikertelenségéért, viszont retkesül fázni kezdtem a hóviharban, ráadásul éreztem, hogy a ruhák kezdtek konkrétan a bőrömre fagyni. Majdnem negyed órát bolyongtam, mire kiértem a tisztásra.

- Lyra kisasszony! Milyen gyorsan visszaért! - üdvözölt fellelkesülve Shadow professzor, de a lelkesedése hamar letört, amikor meglátta a rólam függő jégcsaposra fagyott ruhákat. - Mi történt?

- Sa-sa-sajnálom, p-p-professzor, de-de ne-nem ta-tal-találta-tam meg... - vacogtam fogkocogtatva a tanár felé.

- Maga csurom víz! - állapította meg a tanárom a nyilvánvalót. Ha nem húztam volna az arcomba a sálamat, talán még a gúnyosra fagyott vicsoromat is láthatta volna, de így csak egy elhaló nyöszörgésre futotta tőlem.

- Be-be-beleestem a p-pa-patakba.

- Jöjjön. Felviszem a szobájához, át kell öltöznie száraz ruhákba minél előbb. - sóhajtott fel a tanár, miközben elpillantott a fülem mellett az erdő felé. - Nevra! Míg én visszakísérem a hölgyet a kollégiumba, maga felel a többiekért. Ha mindenki visszaért, vége az órának!

- Igenis! - felelt az éppen visszatérő vámpír meglepetten, egy szót sem értve az egész helyzetből.

Közben a professzor már engem méricskélt, magában minden bizonnyal nyugtázva, hogy a jelenlegi tempómmal nem fogok tudni gyorsan felérni magamtól a szobámig, így az orrom elé lépett és még azelőtt a karjaiba kapott, hogy egyáltalán felfoghattam volna.

- Ha nem bánja, így gyorsabb. - nézett a szemembe azokkal az átható acélkék szemekkel, majd a saját bőrömön is megtapasztalhattam, milyen gyors is valójában az Árnyék tanszék vezetője. Kába állapotomban még kettőt sem pisloghattam és máris a kollégiumi szárnyban voltunk, a férfi pedig már csak a szobám előtt eresztett le a lábaimra legközelebb.

- Köszönöm... - motyogtam az orrom alá, miközben elfagyott ujjaimmal turkáltam a nadrágzsebemben lapuló szobakulcsom felé. Halkan nyűglődtem, hiszen az ujjaim nem akartak az én akaratomnak engedelmeskedni, hogy mihamarabb a jó meleg szobába térhessek...

- Segítek... - sóhajtott mellettem a professzor, miközben felém nyúlt.

Meglepetésemben még levegőt venni is elfelejtettem, miközben a férfi már ki is kapta a kulcsot a zsebemből és nyitotta a szobám ajtaját. Olyan sebesen dolgozott, hogy észre sem vettem, mikor ért hozzám.

- Az átöltözésben már nem segítek. - jegyezte meg hunyorogva, mikor az ajtó kitárult előttem, majd a professzor a kezembe nyomta a kulcsot és fordultában még visszaszólt hozzám. - A próbán találkozunk.

Csak dünnyögtem valami köszönet-féleséget, míg ő már el is tűnt a lépcsőfordulóban, én pedig behajtottam magam mögött az ajtót és elfagyott ujjakkal bontogattam le magamról az átázott, hideg ruháimat, útban a fürdőszoba felé.

Dideregve húztam meg magam a zuhany alatt, hogy felengedjek a jéggé fagyott állapotból. Alig 20 percem maradt a táncpróbáig, így próbáltam ólmos tagjaimat kivonszolni a kabinból, hogy megszárítkozzak.

Még félig vizes hajjal szaladtam át az épületen, hogy odaérjek kezdésre. Valkyon szokásához híven az ajtó előtt várt rám.

- Lyra! - lökte el magát mosolyogva a faltól, ahol addig támaszkodott, de hamar értetlen kifejezés vette át a mosolya helyét. - Miért vagy vizes?

- Egy kis baleset ért az előző órán... Ha Shadow prof nem segít ki, még most is útban lennék a szobámhoz. - hunyorogtam kuncogva.

- Remélem, nem esett bajod? Nem fogsz így megfázni? - kérdezte a férfi aggódó arccal.

- Ne aggódj, semmi bajom. - mosolyogtam rá belé karolva, mielőtt a terembe léptünk volna.

- Szokás szerint érkezni utolsó... - rótt meg Jakow morgolódva, ahogy meglátott. Már megszoktam, hogy nem kedvel túlzottan, így nem vettem fel a zsörtölődését. Szemem az Árnyék professzoromat kereste, aprót biccentve neki, amikor megláttam őt a sorok közt, Miiko igazgatónő mellett. Kurta bólintást kaptam válaszul, mielőtt megkezdődött volna az utolsó előtti táncóránk.

Izgatottan kapaszkodtam Valkyonba, aki csak nyugodt mosollyal karolta át a hátam, ahogy felvettük a kiinduló tartást. Kipirult arccal adtam át magam a vezetésének, amint a zenés próba kezdetét vette, s közben éreztem, hogy egyre kevésbé vagyok ura a mozdulataimnak, a szemeim egyre nehezebbek, az arcom pedig egyre forróbbnak éreztem, ezzel disszonánsan pedig elkezdtem rettentően fázni.

Az óra felétől kezdtem pár percenként tüsszögni, folyamatosan megzavarva ezzel a próba rendjét. A végén már gyakorlatilag megállás nélkül tüsszögtem, így kénytelen voltam kimenni a teremből, hogy legalább a többieket ne zavarjam. A partnerem szótlanul követett engem, s csak akkor kérdezett, mikor már a folyosón voltunk.

- Biztosan jól vagy? - tette a tenyerét a homlokomra. - Lázas vagy.

- Ne aggódj. - mosolyogtam rá erőtlenül. - Lehet, hogy kicsit megfáztam. Holnapra kiheverem.

- Remélem is. - felelt mosolyogva, de a szeme nem arról árulkodott, hogy hinne a szavaimnak. - Pihenj le. Felkísérlek a szobádig.

A néhány perces utat végig tüsszögtem, miközben az arcom és az orrom láthatóan egyre csak pirosabb lett. Valkyon aggódó arccal figyelt engem egész út alatt.

- Ha nem érzed jól magad, menj fel Ewihez. Nem szeretném, hogy lebetegedj.

- Nem lesz semmi bajom. - mormoltam az orrom alá nem túl meggyőzően. - Csak egy kis alvásra van szükségem. Holnapra kutya bajom se lesz.

- Úgy legyen. - állt meg a férfi a szobám ajtaja előtt, majd ujjait a tarkómra kulcsolva magához húzta a fejem és egy puszit nyomott a homlokomra. - Tényleg lázas vagy. Biztosan jól leszel?

- Biztosan. Jó éjt! - köszöntem el tőle, majd bezárkóztam a szobámba.

- Jó éjt, Lyra. - biccentett nekem búcsúzóul, de még pár percig az ajtóm előtt állt, tisztán hallottam, hogy csak valamivel később indult el visszafelé a folyosón.

Zsongó fejjel dőltem be az ágyamba és ahogy voltam, ruhástul elaludtam.

Reggel arra keltem, hogy alig kapok levegőt az orromon keresztül és a torkomban is éreztem a duzzanatot. Kelletlen nyöszörgéssel másztam ki az ágyból és raktam össze magam az alkímia órára, majd zombi üzemmódban vánszorogtam le a földszinten tartott órára a másik épületszárnyba.

Ezarel nem rejtette véka alá a véleményét, ahogy a nyúzott képemet megpillantotta.

- Te aztán jó szarul festesz!

- Ja.. - nyögtem rekedtesen, ahogy szó szerint bezuhantam mellé a padba.

- Tartsd magad távol tőlem, bacitelep! - rebbent arrébb az elf, én pedig túl nyúzott voltam ahhoz, hogy ellenkezzek vele, így elhúzódtam tőle, ketten a pad két szélében ülve várva az óra kezdetére.

Ekhlazel professzor percre pontosan érkezett és az év utolsó órája gyanánt lerakott elénk egy-egy üres papírlapot.

- Jó reggelt! A mai feladatotok két részből tevődik össze: először is mindenki húzni fog egyet a félévben tanult bájitalok közül. Negyed órát adok kidolgozni a feleletet, utána mindenki kijön hozzám a papírjával együtt és szóban is kikérdezem az alapanyagokról, elkészítéséről, felhasználásról. A lapot használhatjátok puskának, szóval igyekezzetek minél több dolgot leírni. Nem esszéket várok, csak címszavakat, minél több infó legyen leírva. A jegyet az írott és a szóban elhangzott információk alapján kapjátok.

Miközben beszélt, mindenki mellett ellépett egy kis fekete vászonzsákkal a kezében, amiből kihúzhattuk a kidolgozandó feladatunkat. Amikor kihúztam a két héttel ezelőtti órán gyakorolt neonzöld folyadék nevét a zsákból, nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek. Tisztában voltam vele, hogy az a varázsital nagyon jól sikerült még a túlzásba vitt világító hernyónyál ellenére is.

A professzor jelzésére mindenki lelkes körmölésbe kezdett, de a rendelkezésre álló negyed óra még így is sokaknak kevésnek bizonyult. Kongó fejjel bámultam az előttem heverő papírlapra, míg Ekhlazel professzor ki nem hívott magához, hogy lefeleljek. A kezébe véve a lapot, döbbenten nézegette előbb az egyik, majd a másik odalát is.

- Lyra... Miért nem írtál semmit?

- Minden itt van. - böktem bódultan vigyorogva a fejemre.

- Akkor hadd halljam.

A professzor várakozva nézett engem, én pedig félig hunyt szemekkel meredtem magam elé a fejemből.

- Nos? Várom a feleletet. - noszogatott az elf. - Alapanyagok? Elkészítés módja? Felhasználása?

Mint akibe belerúgtak, úgy húztam ki magam vele szemben.

- Víz. Neonnyernyóhál... Alkahesztria... Takonyzöld ragacs, ha nincs kiforralva. Vicces. - röhörésztem szórakozottan saját magamon.

- Lyra?! - nézett rám egyszerre döbbenten és megbotránkozva a professzor.

- Mi a baj? Tegnap még nem voltál ennyire tesze-tosza... - vihogtam széles vigyorral az elfre, aki először piros, majd szürke arcszínt vett magára.

- Ezt az órai munkát nem tudom értékelni. Menj vissza a helyedre. Nem szeretem lehúzni a jegyeket az év vége előtt, de sajnos ez még egyesnek is kevés volt.

Rekedten kacarászva zuhantam vissza a padomba, Ezarel megbotránkozott zöld tekintete által követve.

- Ez meg mi volt? - kérdezte fojtott hangon.

- Semmi sincs a fejemben, csak takony... - szipogtam csinos ívű takonycsíkot húzva a Rudolfot is megszégyenítően piros orrom és a kezemben tartott papírzsepi között.

- Ez undorító... - grimaszolt az elf és hátrébb húzódott tőlem.

Fogalmam sincs, hogyan éltem túl az óráimat, de délben tompa aggyal ücsörögtem az étkezőben egy tányér gőzölgő leves fölött és a telefonomon pötyögtem, Valkyont hívogatva. Mikor már vagy harmadszorra nyomott ki, feladtam a próbálkozást és a tányér mellé hajtottam a fejem.

- Hülye pasi, miért nem veszed fel?

Lehet, hogy pár percre be is kómáztam, mindenesetre a telefonom rezgésére tértem magamhoz.

- Halló?

- Lyra. Órám volt. Miért kerestél?

- Tááááncolni aaaaakarok a lovagommal... - nyújtottam el a szavakat gyerek módjára, bárgyú vigyorral az arcomon. A túloldalról döbbent csend volt a válasz.

- Mikor? - tért magához pár másodperc múlva és tette fel a kérdést.

- Mooooostazonnal! - nyihogtam a telefonba rekedtesen.

- Jól érzed magad? - érkezett az újabb kérdés.

- Tökéletesen!

- Találkozzunk a gyakorlóteremben fél óra múlva?

- Ooookkkééééé! - vigyorogtam szélesen, majd kinyomtam a telefont és belapátoltam a közben ehetőre hűlt levesemet.

Fél óra múlva libbentem be roppant lazán a terembe, ahol az én hősöm már várt rám. A mosolya azonnal lehervadt, ahogy meglátta az arcomat.

- Sápadt vagy. Biztosan jól érzed magad?

- Most már tökéletesen! - omlottam a karjaiba olyan hirtelen, hogy alig bírt utánam nyúlni, hogy ne taknyoljak el a földön a lendülettől.

- Lyra..olyan furcsán..más vagy. - jegyezte meg a férfi az észrevételeit összehúzott szemöldökkel.

- Nem iiiis! Táááncoljuuunk! - nyűglődtem látványosan, mire hajlandó volt végre komolyan venni és felhúzott magához a megszokott beállásba.

- Egy pillanat! - kapott a nadrágja zsebéhez, majd előhúzta a mobilját és némi pötyögés után a kis hangszórókból a keringőnk zenéje kezdett el szólni. - Zenére mégiscsak jobb, nem?

- De! Imádom! - karoltam a nyakába túláradó örömmel, így még le kellett fejtse magáról a kezeimet, hogy újra elkezdhessük a táncot gyakorolni.

A keringőnek egyetlen nagy hátránya van: baromi sok benne a forgás. Márpedig, ha valamit tele fejjel nehezen bír az ember, az a forgás. Olyanok voltunk, mint két, udvarló táncot járó sasmadár a levegőben. Csak én jelen állapotomban nem voltam olyan elegáns. Sikerült negyed óra alatt annyit forognom Valkyon kezei között, hogy teljesen elvesztettem a kontrollt a végtagjaim fölött. Az egyik pillanatban még bódultan pillantottam fel az aranyszínű szempárba, a másikban pedig már csak a plafonra szerelt fénycsövek villódzását láttam, mielőtt elsötétült volna előttem a kép.

Nyöszörögve tértem magamhoz. Fogalmam se volt, hol vagyok, hogy kerültem oda, vagy hogy épp mennyi az idő. Arra sikerült rájönnöm, hogy ágyban fekszem és hogy furcsa nehézséget érzek a derekam táján. Belesajdult a nyakam, ahogy elfordítottam a fejem, hogy kicsit lejjebb tekinthessek magamra. Meglepetten rezzentem össze, mikor felismertem a professzoromat, ahogy az ágy széle mellett ülve előre borult az ágyra, feje pedig az én ölemben pihent, egyik kezével a kezemet fogva.

- Magadhoz tértél? - rázott fel a nézelődésből egy női hang, így arra fordítottam a fejem.

- Ewelein...professzor? - gyűrtem ki magamból a szavakat száraz szájjal, mire az elf nő rám mosolygott. - Mi történt?

- Elájultál. Elég csúnyán megfáztál, még szerencse, hogy tüdőgyulladást nem kaptál. Adtam be neked gyógyszert, de most a legfontosabb, hogy pihenned kell.

Ismét Valkyon felé fordítottam a fejem, hosszan nézegetve a férfi arcát takaró fehér tincseket.

- El se mozdult mellőled, mióta behozott. - szólalt meg a nő mellettem, ahogy követte a pillantásomat.

- Mennyi az idő?

- Mindjárt este 11 óra.

Ezek szerint közel fél napot voltam eszméletlen. Sóhajtottam egyet.

- Nem forog az agyam...

- Ne csodálkozz rajta. Egy merő láz voltál, mikor behozott. Szerencséd, hogy nem voltál egyedül, mikor összeestél. Rosszabbul is járhattál volna. De még így is feküdnöd kell egy darabig.

- Nem táncolhatok? - riadtam meg azonnal, amint az első és legfontosabb dolog eszembe jutott.

- Nem javaslom. - csóválta az elf a fejét.

- De...Én..! Valkyon..! - habogtam össze, kétségbeesetten nézve a nőre, majd lehajtottam a fejem. - Annyira készültünk... Annyira vártuk...

- Neked most azzal kell foglalkoznod, hogy pihenj és gyógyulj. - csóválta meg a fejét Ewelein.

- Táncolni akartam vele... - néztem szomorúan az ölemben fekvő férfi arcára.

- Majd meglátjuk, ha holnapra jobban leszel, talán adok neked egy erősebb gyógyszert, hogy kibírd a táncot. De még így sem javaslom, hogy megerőltesd magad.

- Értem. - bólintottam csöndesen, beletörődve a sorsomba, miközben elfancsalodó képpel hajtottam vissza a fejem a párnára. Ujjaimmal gyengén megszorítottam Valkyon kezét, aki még álmában is viszonozta a szorításomat, összefűzve ujjaimat a sajátjaival. Elpityeredtem magam, mielőtt fáradtan, tompán sajgó fejjel visszazuhantam volna az álomvilágba.

Reggel egyedül ébredtem a gyengélkedőn. Ewelein professzor valamikor 8 óra után nézett be hozzám és állapította meg, hogy nincs lázam. Unottan bámultam ki a fejemből, míg az első látogatóm 10 óra után meg nem érkezett.

- Szia! Hogy érzed magad? - mosolygott rám a hóhajú professzorom, miközben leült mellém az ágy szélére.

- Szia... - köszöntem neki halvány mosollyal. - Jobban, mint tegnap, köszönöm.

Valkyon előre hajolt, ajkaival megérintve a homlokomat. Érintésére világosan tudtam, hogy vér szökik az arcomba.

- Nincs lázad. Örülök...

Puszit nyomott a hajamba, majd megsimogatta a fejem, ahogyan egy gyerekét szokás. Zavaromban beharaptam a számat és félrenéztem róla.

- Mi lesz, ha Ewelein professzor nem enged táncolni?

- Akkor nem táncolunk. - rántotta meg a vállát könnyedén.

- Csak így elengeded? - néztem rá megrökönyödve.

- Mi mást tehetnék? Az most a legfontosabb, hogy te meggyógyulj. Bál lesz jövőre is.

- De annyit gyakoroltunk! - szorítottam ökölbe a kezeimet dacosan.

- Ne érezd feleslegesnek. - nyúlt előre, megsimogatva az arcomat. - Bármikor táncolhatunk, ha szeretnéd. Nem kell hozzá se karácsonyi, se újévi, se tavaszi, se semmilyen bál. Csak te meg én, és a megfelelő hangulat. - mosolygott rám biztatóan.

- Táncolni akarok veled... Ma este. Holnap este. Minden este... - vallottam elkeseredetten.

Valkyon elnyílt ajkakkal, kipirult arccal nézett rám, majd hirtelen moccant, szorosan magához ölelve. Nehéznek éreztem a karjaimat, mégis felemeltem őket, hogy átölelhessem a hátát, miközben a mellkasához fúrtam az arcomat. Úgy éreztem, órákon át, éjszakákon át el tudnék így maradni, hozzábújva, hallgatva a lélegzetvételeit, a szíve dobbanásait.

Hosszú percek múlva húzódott el tőlem, miközben szórakozottan simogatta a hajam.

- Pihenj még délutánig. Ha jobban leszel, megkérem Eweleint, hogy adjon valami erősebb gyógyszert, hogy kibírd a táncpróbát. Nagyon örülnék, ha táncolhatnánk. - mosolygott rám, mielőtt felállt volna mellőlem.

Szerettem volna, ha még marad, de mennie kellett órát tartani. Nem lehettem olyan önző, hogy kisajátítsam magamnak őt egész nap...

Egész nap egyedül voltam a gyengélkedőn, Ewelein doktornő csak este 6 fele tért vissza az orvosi szobába, hogy rám nézzen.

- Hogy vagy?

- Fáradtan és tompán.

- Van lázad?

- Nem érzem, hogy lenne.

Az elf elém lépett és hűvös tenyerét a homlokomhoz érintve megállapította, hogy valóban lázmentes vagyok.

- Ne is nézz rám így, tudom, mi jár a fejedben. - mosolygott rám, ahogy kérlelő tekintetem meglátta rászegeződni. - Adok egy erős gyógyszert, ebből még a következő három napban vegyél be este egy-egy szemet. Segít gyorsabban legyűrni a megfázásodat, de azért így se javaslom, hogy túlhajtsd magad.

- Köszönöm. - motyogtam az orrom alá hálásan.

- És tudom, hogy holnap este lesz a bál, amin érthetően szeretnél majd lazítani kicsit, de nem javaslom a túlzott alkoholfogyasztást. Alapból sem, de nem tudni, milyen mellékhatást válthat ki a gyógyszerrel keveredve. Inkább kerüljük el, ha megelőzhető a gond.

- Világos. - mosolyogtam halványan a nőre, aki végre engedett kikelni az ágyból.

Miután megkereste és a kezembe nyomta a 3 szem gyógyszert, az elsőt azonnal be is vettem még a táncpróba előtt. Ez lesz az utolsó próbánk, a főpróba az éles bevetés előtt. Nem akartam, hogy ne tudjak részt venni rajta. Elköszöntem a professzortól, hiszen pár órán belül úgyis találkozunk majd a gyakorlóteremben, majd visszavonultam a szobámba, hogy két nap után végre lefürödjek és tiszta ruhát vegyek magamra. A kosszal együtt mintha mázsás súlytól és talán a betegség tudatától is megszabadultam volna.

Jó darabig turkáltam a szekrényemben, ruhát válogatva a mai próbához. Végül egy fekete body, fekete leggings és egy pasztell krémszínű, vádliig érő aszimmetrikus szoknya mellett döntöttem. Valahogy ilyen kedvem volt, pedig sosem voltam egy szoknyát hordó típus. Ez a darab is szeptember óta porosodott a szekrényemben, csak azért hoztam magammal, mert hátha mégis felveszem egyszer...

Háromnegyed 8-kor halk kopogtatásra figyeltem fel az ajtómon. Kinyitva Valkyonnal néztem farkasszemet, aki egy másodperc alatt elkerekedő szemekkel nézett végig az összeállításomon.

- Szia Lyra! Én... Jöttem, hogy vigyelek a próbára, ha már szabad táncolnod. Ewi azt mondta, jobban vagy.

- Szia! - mosolyogtam rá, miközben gyors mozdulatokkal lófarokba kötöttem a hajam. - Mehetünk.

Kiléptem, behúztam magam mögött az ajtót, magára hagyva a telefonját nyomkodó Alajéát a szobában.

- Nem is tudom, mikor láttalak utoljára szoknyát viselni. - méregetett engem elgondolkodva, miközben lefelé sétáltunk a táncterem felé.

- A halloween-i bulin. - feleltem neki vállat rántva. - Kivéve, ha azóta voltál a munkahelyemen. De a munkaruha nem ér. - vigyorodtam el.

- Igazad lehet... - tűnődött félhangosan, majd hozzátette: - Pedig jól áll.

- Köszönöm. - fogadtam a bókot szemlesütve.

- Örülök, hogy jobban érzed magad. Már nagyon várom a holnap estét... - szólalt meg, miközben kicsit közelebb húzódott hozzám, átkarolva a vállamat. Nem volt kifogásom az érintése ellen, így az oldalának dőlve lépdeltem mellette. Valahogy ösztönös volt, hogy felemeltem a kezem és én is átöleltem a derekát, hogy ne csapódjon hozzá folyton a karom, s hogy közben összhangba hozhassam a lépéseink ritmusát.

Nagyjából 10 perc volt még a főpróba kezdetéig, így kivételesen nem mi értünk oda utolsónak. Szokatlan egy érzés volt, meg kell valljam. Mindenesetre így alkalmam nyílt olyasmire, amit meg kellett tennem, mielőtt megkezdődik az óra.

Amint megpillantottam a tanárok közt Ekhlazel professzort, egy bocsánatkérő mosollyal magára hagytam Valkyont és az elf felé léptem. A férfi épp pár tanártársával beszélgetett, mellette állt a táncpartnere, Ewelein professzor és Shadow professzor is Miiko igazgatónővel.

- Elnézést... - szakítottam félbe a kis kupaktanácsot az ujjaimat morzsolgatva.

Az elf közömbösen emelte rám sötétzöld szemeit, de álltam a pillantását, még ha rettentően szégyelltem is magam előtte.

- Miben segíthetek, Lyra? - kérdezte a tőle megszokott udvariassággal, de érezhetően távolságtartóbban, mint ezelőtt.

- Tartozom egy bocsánatkéréssel a tegnapi miatt, professzor. Elnézést kérek a viselkedésemért.

Egyenesen az elf szemeibe néztem, aki egy darabig csöndben emésztette a szavaimat, végül megenyhülő arccal felelt.

- Elfogadom a bocsánatkérést. Hallottam Eweleintől, hogy a magas láz milyen személyiségváltozásokat képes előidézni. De attól ez még nem változtat a jegyeden.

- Érthető. - bólintottam. - De ne aggódjon egy percet se, professzor. Még van időm a félév végéig annyi jelest összeszedni, hogy ne férjen el a naplóban. - mosolyogtam rá magabiztosan.

Ekhlazel professzor először kissé meglepett fejet vágott, de végül elmosolyodott.

- Ha így mondod, neked el is hiszem, Lyra. Mindig öröm ilyen motivált diákokat tanítani.

- Tartozom ennyivel... - mormoltam az orrom alá. Tényleg nagyon szégyelltem az előző napi viselkedésemet. Ha a tanáraim nem segítettek volna rajtam, magamtól már rég zsepihegyek között fetrengenék az ágyamban és esélyem se volna a báli táncra gondolni.

Meglepetten rezzentem össze, mikor egy tenyér landolt a fejtetőmön a hátam mögül.

- Nem véletlenül vagy a kedvencem. - lépett mögém Valkyon, összeborzolva a hajam. - Szorgalmas és becsületes.

- Ha így folytatod, még beképzelt is leszek. - húztam fel a vállaimat, hátrasandítva a professzoromra. Velem szemből visszafogott kuncogást hallottam a többi tanártól. Szerintem az elmúlt három hétben már megszokták a Valkyonnal szembeni, kevésbé formális viszonyomat és úgy tűnt, nem volt ellenvetésük ezzel kapcsolatban.

- Azt nem fogom hagyni. - dőlt közelebb a hátamhoz a férfi, így már nyakcsavarodás nélkül is láthattam az arcát, ahogyan magabiztos mosolyt ölt fel.

- Azt megnézem. - vágtam vissza, vigyorra húzott szájjal.

- Feleselsz a tanároddal? Ejnye... - csóválta meg a fejét megjátszott csalódottsággal.

- Itt nem vagy a tanárom, csak a táncpartnerem.

- Elszomorítasz...

- Majd elmorzsolok egy könnycseppet érted, jó?

- Azt hittem, ez az alap.

Míg mi egymással évődtünk, a többi tanár újra egymással kezdett el beszélgetni, mint ha mi ott sem lennénk.

- Már megint kezdik... - sóhajtott Ekhlazel professzor.

- Ugyan, nézd el nekik. Fiatalok még, hadd szikrázzanak. - somolygott Shadow professzor a maszkja mögött.

- Neked nagyon megmaradtak a szikrák a fejedben, mi? - nézett fel a táncpartnerére Miiko igazgatónő fejcsóválva, mire a férfi csak megvonta a vállát.

- Csak irigylem őket. Ők még könnyen szikrázgatnak.

- Csak nem szikrázni vágysz, Shadow? - húzódott a kicune szája félmosolyba.

Választ már nem kapott, mert a beszélgetésbe a másik irányból becsatlakozott Saiida tanárnő is Yuriah társaságában.

- Most nézd meg őket. Itt enyelegnek és ellopják a rivaldafényt.

- Féltékeny vagy, Saiida? - nézett a démonnőre acélkék szemeivel az Árny professzor.

- Én? Féltékeny? Mire lennék? Egy éretlen, épphogy kinyílt csipájú, középszerű emberlányra? - eresztett meg a nő egy kurta, ideges kacajt, miközben erőszakos mozdulattal megragadta Yuriaht az állánál fogva. - Ráadásul nekem is van egy fiatal, helyes táncpartnerem.

- Már ne is haragudj meg Saiida, de a ti kisugárzásotok egészen más, mint az övék. - mosolygott szelíden Ewelein professzor a démonnőre, aki ettől csak bepöccenve rántotta fel a szemöldökét.

- Kisugárzás? Nem is tudom, ki találta ki azt a hülyeséget, hogy keringőzzünk idén.

- Meg lett szavazva. - húzta fel a vállait Ekhlazel professzor. - Különben is, a tavalyi country-nál minden jobb.

- Bár őket elnézve, tényleg jobban szikráznának egy tangóban. - kuncogott az orra alá Shadow professzor hátrasandítva Valkyon és Lyra kettősére, akik annyira el voltak foglalva a szópárbajjal, hogy oda se figyeltek, amint éppen kibeszélték őket az orruk előtt.

- Micsoda egy nyálas banda... - fintorgott kicsivel odébb Yuriah a párosra meredve, miközben fekete szemeiben sötét lángok táncoltak.

- Ne is figyelj oda rájuk, Yuri. Te, meg én sokkal jobbak vagyunk, ha kitűnésről van szó. - paskolgatta meg a táncpartnere arcát Saiida, miközben féltékenyen méregette a szóban forgó kettőt.

- Nem azt akarom, hogy én tűnjek ki jobban. - morgott sötéten a fiú. - Azt akarom, hogy az ő fénye megtörjön... - nézett egyenesen a barna hajú emberlányra. - _Én_ akarom megtörni őt.

- Türelem, drágám. - intette le a nő a harmadéves démont. - Azt hiszem, rövid időn belül eléred, amit szeretnél. - mosolygott vészjóslóan, majd elfordult a többi kollégájától, hogy partnerével a terem egy távolabbi pontján helyezkedjenek el a próbához.

Az utolsó táncpróbánk már csak a koreográfia tökéletesítéséről szólt, így legalább tízszer eltáncoltuk a keringőnket, míg Tatiana és Jakow minden egyes tánc után korrigálta az apróbb hibákat, vagy a jobb összkép érdekében kisebb változtatásokat épített be a lépéssorokba. Többségében nem volt kifogásom semmi ellen, csak az érdekelt, hogy táncolhassak, azon belül pedig az, hogy Valkyon karjai közt tehessem mindezt. Ebből kifolyólag a párcserés részekhez annyira nem fűlött a fogam, de végül nem ellenkeztem, hiszen senki olyannal nem kerültem párba, akivel ne táncoltam volna amúgy is szívesen. Shadow professzorral már korábban is volt szerencsém táncolni, így nem volt ismeretlen számomra a közelsége, Ekhlazel és Keroshane professzor pedig szintén jó partnernek bizonyultak, legalábbis arra a pár lépéssorra, amíg vissza nem kerültem a saját páromhoz. Valkyonnal minden egyes viszontlátásnál olyan széles mosollyal üdvözöltük egymást, mint akik napok óta nem találkoztak, pedig csak egy-egy traktusra veszítettük egymást szem elől. Mellette éreztem azt, hogy a mozdulataim természetesnek hatnak, nincs bennük semmi erőltetett modorosság, semmi felesleges flanc, csak a legőszintébb önmagam, amiben ki tudok teljesedni. És bárki bármit is mond, ezt a hóhajú professzor hozta ki belőlem. Az a természetesség, amivel ő viszonyult hozzám.

- Gratulálok mindenkinek! Úgy gondolom, a holnapi előadásuk kitűnő műsor lesz. - dicsérte meg a társaságot Tatiana az óra végén mosolyogva. - Holnap a bálon találkozunk, most pedig menjenek pihenni, jó éjszakát mindenkinek!

A tanárok egymással beszélgetve, nevetgélve, de fáradtan és kimerülten kezdtek el szétszéledni a teremből. Valkyon és én is követtük a példájukat, együtt bandukolva a nagyobb tömegtől lemaradva kissé a kollégiumi szárny felé.

- Mit szólsz? Hogy eltelt ez a három hét... - fordult felém a professzor izgatottan.

- Még mindig nem érzem tökéletesnek. A közepén, ahol a háromnegyed forgást csináljuk, mindig a másik irányba akarok elindulni, a vége előtt pedig nem vagyunk elég gyorsak a visszaérésnél... - elemeztem a saját hibáimat fennhangon.

- Ne legyél ennyire szigorú önmagaddal. - csóválta a fejét Valkyon. - A forgást eddig is megoldottuk. Még szerencse, hogy hagysz vezetni. - kuncogott aprót. - A tempónk pedig csak azért volt ma lassabb, mert lebetegedtél és még nem vagy tökéletes formában. Nem szembetűnő, úgyhogy engem nem érdekel.

- De engem igen! - vágtam vissza azonnal.

- Tudom Lyra, tudom. Te mindig tökéletesen akarsz teljesíteni. De ne felejtsd el élvezni is egy kicsit néha. Ez nem egy verseny.

Megállt és engem is megállásra kényszerített, szembe fordítva magával.

- Tudom. Én csak...

- Lyra... Azért hívtalak el, mert jól érzem magam a társaságodban és azt akarom, hogy te is jól érezd magad. Nem akarom, hogy a kényszer megölje a szórakozást. Oké?

- Oké. - mosolyogtam rá, amit mosollyal viszonzott, majd finoman magához ölelt.

- Holnap... Alig várom, hogy táncba vihesselek. - súgta a fülembe, édes borzongást kiváltva belőlem a hangjával.

- Alig várom, hogy felkérj. És nagyon kíváncsi vagyok rád frakkban. - vihogtam el a végét, belőle is nevetést hozva elő.

- Roppant idétlennek érzem magam benne. Úgy nézek ki, mint egy kötözött pingvin. De majd meglátod te is.

Nevetgélve eresztettük el egymást, s a karjába kapaszkodva sétáltam fel a lépcsőn egészen a szobámig.

- Akkor... Jóéjt, Valkyon. - köszöntem el tőle, miközben már a kilincs után nyúltam.

- Jóéjt, Lyra. Holnap este 6-ra legyél készen, érted jövök.

Közelebb hajolt hozzám, puszit nyomott a homlokomra, mire én ösztönösen utána nyúltam, végigsimítva az arcán, ahogy elhúzódott tőlem. Egy pár pillanatra még összemosolyogtunk, aztán ő elfordult és távozott a lépcsők felé, én pedig visszavonultam a szobámba.

A másnap délelőtti óráim olyan gyorsan elmentek, hogy mire észbe kaptam, máris dél volt. Az utolsó órám után nem volt más dolgom, csak hogy pihenjek és lelkileg ráhangolódjak az estére. Az estére, amit már három hete vártam, most mégis újra olyan félelem lett úrrá rajtam, mint a legelső alkalomkor. Egy kicsit várnom kellett Huang Huára, akinek még órái voltak, de kora délután felkerestem őt.

- Hu-Hu! - kiabáltam a folyosón épp a szobája felé tartó főnix után, aki kíváncsian fordult hátra a neve hallatára.

- Szia Lyra! - köszönt rám mosolyogva. - Ma van a nagy nap, igaz?

- Igen... Hu-Hu, segítened kell rajtam! - fogtam suttogósra a hangom, ahogy beértem a barátnőmet.

- Mi a baj?

- Kezd megint előjönni a lámpalázam...

- Ne csináld ezt, Lyra... Azt hittem, ezen már túl tudtad tenni magad.

- Én is ezt hittem. De most, hogy üresjáraton pörög az agyam, egyfolytában az jár a fejemben, hogy le fogok bőgni az egész suli előtt...

- Dehogy fogsz! - szidott le finoman a lány, majd sóhajtva intett nekem. - Na jó, gyere a szobámba. Meditálunk egy kicsit.

- Köszi! Életmentő vagy! - követtem őt hálálkodva.

Nagyjából egy órát ültünk Hua kanapéján, először csak csendben meditálva, aztán kicsit lazítva beszélgettünk mindenféléről, hogy eltereljük a figyelmem a félelmemről. Utána vissza kellett térjek a saját szobámba, hogy elkezdjek készülődni.

A szobába lépve meglepetten vettem észre, hogy Alajéán kívül Karenn is odabenn van és épp a szirén sminkjével foglalatoskodik.

- Szia Lyra! - köszönt rám a vámpírlány széles vigyorral az arcán.

- Sziasztok. - köszöntem vissza, miközben leültem az asztalomhoz, bizonytalanul a kezembe véve a telefonomat. Szerettem volna Valkyonnak írni, de tudtam, hogy neki még órája van ilyenkor, és tanárként nem lóghatja el, mintha csak diák lenne.

- Épp gyakorlok. - rázott fel a gondolataimból Karenn. - Allie sminkje nagyon szép lesz! Megcsinálhatom a tiédet is?

Meglepett pislogással fordultam a lányok felé.

- Megcsinálnád?

- Simán! - vigyorgott rám a lány.

- Én pedig a frizurádat hoznám össze. - szólt ki a kezei alól a sellőlány is.

- De aranyosak vagytok... - érzékenyültem el egy pillanatra, mielőtt visszatarthattam volna a könnyeimet.

- Ugyan. Ez a legkevesebb, azok után... - felelt elkomorodva Karenn, de aztán újra vigyorogva nézett rám. - Na, sipirc fürdeni! Nem sok időd maradt már, míg érted nem jön a herceged!

- Mi? - rezzentem össze, majd az órámra néztem. Két óra múlva valóban kész kell lennem!

Felpattantam a székből és elvonultam a fürdőbe, hogy lezuhanyozzak. Egy órán belül már újra a székemben ültem, miközben Alajéa a hajamat rendezte laza, hullámos frizurába, Karenn pedig az orrom előtt tüsténkedett, hogy ünnepi sminket pingáljon az arcomra. A végeredmény kifejezetten tetszetős lett, nem hivalkodó, inkább visszafogott és elegáns.

Az utolsó fél órában Huang Hua is befutott, így már négyen sürgölődtünk a szobában, hogy kicsinosítsunk egymást a bálra. Csak a legvégső pillanatban vettem fel a ruhámat, mert nem akartam, hogy bármi baja essen, míg a többi lány körül sürgölődöm.

- Olyan gyönyörű vagy! - lelkendezett Allie, ahogy megperdültem előttük teljes pompámban ragyogva.

- És képzeljétek csak el, milyen gyönyörű lesz majd a partnere mellett... - jegyezte meg cinkos mosollyal Hu-Hu, mire én fülig pirultam.

Alig halt még el a lányok kuncogása, mikor három halk koppantás jelzett, hogy az emlegetett meg is érkezett.

- Menj már, nyisd ki! - lökött Karenn az ajtó felé, így nagyot nyelve, kipirult arccal kapaszkodtam a kilincsbe.

Az az iszonyat kínos érzés, amikor néztek egymás szemébe, egyre csak vörösödő fejjel, de egyikőtök sem bír kinyögni egy árva szót se... Na az most teljesen letaglózott engem és Valkyont is. Én kaptam félre hamarabb a pillantásomat, elnézve a férfi válla fölött a háta mögé.

- Erre nem számítottam... - böktem ki rettentő halkan, mire ő is megköszörülte a torkát.

- Ugye? Mondtam, hogy rettentő hülyén nézek ki benne... - igazította meg magán idegesen a frakkot.

- Én most nem arra gondoltam... - ráztam meg a fejem, még mindig Valkyon mögé nézve.

- Hanem? - kérdezett vissza riadtan, mint aki attól fél, hogy valami baromira nem stimmel rajta.

- Hanem... Ki maga és mit csinált Shadow professzorral? - mutattam a hóhajú mögött ácsorgó másik férfira, aki szavaimra halk kuncogásba kezdett és beletúrt hátrazselézett, rövid, ezüstszín hajába. Tulajdonképpen csak a szemeiről és a maszkjáról ismertem fel, hogy ő az, hiszen igazából még sosem láttam belőle a szemein kívül mást.

Valkyon megperdült egy helyben, szintén az Árnyékos professzorra meredve.

- Shadow?

- Épp csak erre jártam, gondoltam, miért ne mehetnénk le együtt? - vont vállat a férfi előttünk, majd, mint ha mi sem történt volna, beintett a szobába. - Üdvözletem a hölgyeknek! Remélem, jól fogják érezni magukat a bálon!

A szobából zavart kuncogások hallatszottak ki és bátortalan integetések a férfinak, aki szemmel láthatóan jól szórakozott a kis csoport zavarán.

Valkyon megfordult és a kezét nyújtotta felém. Kissé bizonytalanul helyeztem a tenyerébe az ujjaimat, amit ő egyből megragadott és biztatóan megszorította a kezemet, miközben zavarát leküzdve édesen rám mosolygott.

- Nekem lesz a leggyönyörűbb párom az egész bálon. - bókolt, ahogy közelebb lépett hozzám, másik kezével felemelve az arcom, hogy rá nézzek.

- Minden lány engem fog irigyelni ma este. - mosolyodtam el én is, összenevetve a férfival.

- Nahát, milyen szép ez a vörös szín rajtatok! - törte apró szilánkokra a hangulatot a hátunk mögül érkező felkiáltás Huang Hua szájából.

Ahogy hátrafordultam, csak egy sokat sejtető mosolyt láttam a főnix szája szegletében megbújni. Visszanéztem a partneremre, akinek arcára csak értetlen kifejezés ült ki.

- Gondoltam, passzoljunk össze... - mormolta, miközben feszengve megigazította a ruháját. Csak most tűnt fel, hogy az inge színe megegyezik a ruhám pezsgőszínével, ahogyan a nyakkendője színe is passzol az én öltözetem dekorációjának vörösével. Nem gondoltam volna, hogy Valkyon ennyire figyel a részletekre...

- Ideje indulni, fiatalok! - érintette meg a partnerem vállát Shadow professzor, mozdulásra bírva ezzel mindkettőnket.

Hátraintettem a lányoknak, akik egyként jelezték felém, hogy szurkolnak értem, majd megindultam a párom oldalán a lépcsők felé.

- Jut is eszembe! - szólalt meg hirtelen Valkyon az oldalamon. - Ez a tiéd.

Kíváncsian fürkésztem őt, ahogy a zsebében matatva előhúz egy apró, sötétvörös kiegészítőt.

- Mi ez? - forgattam kíváncsian a kezembe nyomott tárgyat, míg meg nem világosodtam.

- Elfelejtettem volna mondani? Álarcosbál lesz. - fűzte hozzá ártatlanul a professzor, mire elnevettem magam.

- Igen, erről az apróságról megfeledkeztél. - kuncogtam a markomba.

Valkyon velem együtt somolygott, majd megállt a folyosó közepén, visszakérte a kezemből a maszkot és segített nekem felvenni.

- Nagyon jól áll. - jegyezte meg, mint ha csak mellékes volna.

- Köszi. - vigyorogtam rá. - Na és neked is lesz?

- Ez csak természetes. - húzta elő a saját maszkját is, hogy a helyére illessze.

- Ezek után próbáljam meg ne elröhögni magam tánc közben... - forgattam a szemeimet, miközben próbáltam magamban tartani a jókedvemet, ahogy a partneremet szemléltem az álarca mögött.

Shadow professzor halkan kuncogott a hátunk mögött, ezzel felhívva magára a figyelmemet.

- Na és Shadow professzor, önnek hol az álarca?

- Nekem? Nincs szükségem rá.

- Igaz is. - morfondíroztam félhangosan. - Csak le kéne vennie a maszkját és tuti senki se ismerné fel. - vigyorogtam rá a tanáromra.

Valkyon hangosan felnevetett az okfejtésemen, de még Shadow is kedélyesen hunyorgott rám.

- Tetszik az észjárása, kedves Lyra. De el kell keserítenem, ez nem fog megtörténni.

Elégedetten kuncogva fordultam újra előre, miközben folytattuk az utunkat a főépület felé.

A lépcsőfordulóban találkoztunk az emeletről érkező Ekhlazel professzorral, akit két oldalról közrefogott Ewelein doktornő és Miiko igazgatónő is. Elámulva néztem az elf nő hosszú, világoskék ruháját és az igazgató bíborszín estélyijét is, ahogy csatlakoztak hozzánk.

- Milyen szép mindenki! - bukott ki belőlem őszinte csodálattal a megjegyzés, megmosolyogtatva a tanáraimat.

- Te is nagyon csinos vagy, Lyra. - lépett mellém Ewelein professzor a lépcsőn lefelé menet.

- Nagyon szép, bár pofátlanul rövid a ruhája. - fűzte hozzá a kicune.

- Miért rövid? Térd alá ér! - néztem rá hátra meglepetten, de csak egy hamiskás mosolyt láttam az igazgatónő arcán.

- Nem mondta senki, hogy a keringőhöz a hosszú ruha illik? - kérdezett provokatívan, amitől csak felfújt arccal meredtem rá.

- Ez a ruha praktikusabb. Legalább biztos nem fogok rálépni a szélére. Arról nem beszélve, hogy földig érő ruhát legfeljebb egyszer leszek hajlandó felvenni életemben. - fűztem hozzá piruló fejjel, majd inkább előre fordultam, nehogy lezúgjak a lépcsőn, ha nem figyelek a lábam elé.

Ahogy a központi épület aulája felé közeledtünk, kezdtem egyre nyugtalanabb lenni, s ezt Valkyon is megérezhette mellettem, mert eleresztette a karomat, hogy helyette egymásba fűzze az ujjainkat egy melegebb kézfogásban.

- Izgulsz? - hajolt hozzám, a fülembe súgva csak a kérdést. Reszketve bólintottam, rövidke sóhajra késztetve ezáltal a partneremet. Kicsit megszorította az ujjaimat, hátha ezzel lelket tud önteni belém. Sajnos nem igazán járt sikerrel.

- Most jut eszembe, hogy fennhagytam valamit a szobámban! - próbáltam meg kiszabadulni az ujjai közül, de ő nem eresztett.

- Nem hagytál fenn semmit. - rázta meg a fejét tiltakozva és erősebben fogott meg, hogy ne tudjak kisiklani a kezéből.

- Ne csináld ezt... - nyűglődtem, a kezében tekergetve a csuklómat.

- Lyra... - nézett rám elkomoruló tekintettel. - Azt hittem, ezen már túl vagyunk.

- Á, lámpaláz? - kérdezte fennhangon az igazgatónő a hátam mögül. - Már idejét sem tudom, mikor voltam utoljára lámpalázas!

- Minden bizonnyal a legelső óráid előtt, nincs igazam, Miiko? - kérdezett tőle szórakozottan Shadow professzor.

- Persze, te könnyen beszélsz, Shad. Sose voltál izgatott, mi?

- Nem jellemző. De most, hogy mondod, az első órámon az egyik tanítványom rendőrt akart hívni rám, mert azt hitte, betörő vagyok. Elég kínos magyarázkodás volt...

- Emlékszem az első alkímia órámra... - szállt be a csevejbe Ekhlazel professzor is. - Annyira stresszeltem, hogy a létező legelemibb bájitalt se tudtam megfőzni a gyerekek előtt és felrobbantottam a tanári asztalt.

Visszafogott kuncogás morajlott végig a kis csoportosuláson.

- Nektek legalább senki élete nem volt a kezetekben. Nekem rögtön az első szakvizsgámon két tucat vizsgabiztos előtt kellett újraélesztenem az egyik csoporttársamat, aki sokkot kapott az idegességtől. - sopánkodott Ewelein professzor is látványosan rájátszva.

- Nem tudtam kontrollálni a lángjaimat és felgyújtottam egy tanítványom haját. - ismerte be végül az igazgatónő is az első tanári élményét.

- Életem legelső óráján fellöktem egy lányt, aki lehülyézett, mert azt hitte, hogy én is egy szaktársa vagyok. Aztán még jól le is szúrt, hogy ne késsek el többször az órámról. - fejezte be végül Valkyon a visszaemlékezések sorát, miközben jelentőségteljesen rám pillantott. - Látod, Lyra? Senki sem úgy kezdi, hogy mindent tökéletes magabiztossággal tud.

Halvány mosollyal néztem magam elé, mérhetetlen hálával gondolva a tanáraimra. A maguk módján mindannyian csak segíteni akarnak oldani a feszültségemet.

- Most már legalább biztos vagyok benne, hogy nem lesz belőlem tanár. - vigyorodtam el.

- Honnan tudod ezt már most ilyen biztosan? - kérdezett vissza Valkyon.

- Honnan tudhatnám? De nem nagyon motivál, hogy mindenki engem nézzen. - ráztam meg a fejem vállat vonva.

- Csak megszokás kérdése az egész. Még a végén kiderülne, hogy élvezed is, ha mindenki téged néz.

- Kizárt. - ellenkeztem nevetve, a fejemet rázva továbbra is.

- Soha ne mondd, hogy soha! - replikázott a férfi, miközben eleresztette a kezemet, de csak azért, hogy a vállamnál fogva magához húzzon.

- Soha! Engem csak ne nézzen senki! - húztam fel az orrom drámaian.

- Ezek szerint csukott szemmel kéne ma táncolnom? - kérdezett vissza a professzor.

- Eszedbe ne jusson! - szóltam rá az oldalába bökve, amitől meglepetten görnyedt meg egy kissé.

- Hé! Az életemre törsz, álnok nőszemély?

- Álmodban!

- Az én álmaim ennél szebbek szoktak lenni...

- Bilibe lóg a kezed, királyfi!

Mögöttünk a többi tanár csendesen sóhajtva temette a tenyerébe az arcát, látva, hogy megint kezdjük a játékos civakodást, ahogy mindig is. Arra mondjuk legalább jó volt, hogy elterelje a figyelmemet a félelmeimről, így végül megérkeztünk a főépületbe, ahol már az utolsó simításokat végezték a fényekkel és a hangosítással.

A tanári kar többi része már javarészt ott volt és egyeztettek a szintén kiöltözött Tatiana és Jakow párosával, akik csak akkor fordultak felénk, amikor csatlakoztunk a többi fellépőhöz.

- Jó estét mindenki! - üdvözölt minket ezúttal Jakow. - Nem lenni több próba, ez lenni éles bevetés! Mindenki tudni helyét, mindenki lenni ügyes és csinos ma este.

Tatiana megérintette a férje vállát, s átvette tőle a szót.

- Ezért az estéért dolgoztak olyan keményen az elmúlt három hétben. Biztosak vagyunk benne, hogy minden tökéletes lesz. És ami a legfontosabb: ne felejtsék el jól érezni magukat közben!

Egy pillanatra úgy éreztem, a vámpír nő egyenesen rám nézett, miközben az utolsó szavakat mondta.

Ezek után már csak azt gyakoroltuk, hogyan álljunk be az aula közepén, ami szabályos négyszög alakú volt, ellentétben az eddig használt hosszúkás téglalap alakú teremmel.

Legnagyobb meglepetésemre és nem kevés félelmemre kapásból az első sorba kerültem, a bal szárny belső szélére, pánikszerűen körbepillantva segítség után. Ezek most direkt szívatnak engem? Kvázi középen vagyok, teljesen magamra hagyva. Persze, mivel a körzetemben lévő tanárnők mind magasabbak nálam, logikus volt a „kicsit" előre rakni, de én mégis lefagytam. Éreztem, hogy baromira kezd izzadni a tenyerem a kesztyű alatt és a légzésem is gyorsabbá vált a normálisnál. Valkyon, aki eddig a tánctanárainkra figyelt, csak egy pillantást vetett rám és már tudta is, hogy baj van.

- Lyra... - lépett mellém, megfogva a vállaimat. - Nyugodj meg. Nincs semmi baj.

- Á, most komolyan. Nem vagyok ideges. Egy cseppet sem. Idegesnek tűnök? Szerinted ideges vagyok? - hadartam el neki remegő szájjal a gondolataimat.

- Lyra... Nyugi. Nyugalom. Minden rendben lesz. - mondogatta monotonul, nyugtatóan a fülembe mormolva a szavakat. - Ne stresszelj. Mindent tudsz, minden tökéletes lesz. Itt vagyok melletted. Koncentrálj, kérlek.

A hangja segített egy kicsit ellazulni, ugyanakkor másik pánik kezdett el a torkomba kúszni.

- Tudom már, mit felejtettem el...

- Mit?

- Nem vettem be a mai gyógyszeremet...

- Majd felmész a tánc után. Már csak negyed óra van kezdésig. Nem engedlek el, mert még a végén nem jössz vissza hozzám. - kuncogott a fülembe. - Itt hagynál engem egymagamra, pár nélkül? Egyenesen mintha az oltár előtt hagynál faképnél... - esett drámai túlzásba.

- Azért a kettő nem ugyanolyan súlyú! - háborodtam fel elcsukló hanggal, mikor leesett, hogy mit is mondott. Hogy is jött ez ide? - Különben is, akkor földig érő ruhában lennék...

- Tudom... - felelte, bár nem tudtam eldönteni, melyik állításomra mondta ezt. Felnéztem az arcára, csak hogy egy játékos mosollyal nézhessek farkasszemet.

- Hehh... - nevettem fel kurtán, mire ő elengedte a vállaimat, csak hogy közvetlenül utána az arcomat fogja a két tenyere közé, majd röpke puszit csempésszen a homlokomra.

- Nem kell aggódnod semmi miatt, amíg engem látsz. - mosolygott rám magabiztosan.

- Megbízom benned. - emeltem fel a kezem, hogy megfoghassam a kezét. Automatikusan összefűzte az ujjainkat, finoman megszorítva a kezemet.

- Nem turbékol! Figyelni ide! Utolsó utasítások! - lépett az orrunk elé a semmiből Jakow, így azonnal szétrebbentünk, szégyellős mosollyal nézve egymás után.

A tánctanár az utolsó percekig gyakoroltatta velünk a bevonulást, a felállást a tánc kezdetéhez, majd a kivonulást is, mielőtt 7 órakor kinyitották volna az aula ajtóit, hogy a kinn gyülekező bálozni vágyók beözönölhessenek a terembe.

- Ne aggódj, nem lesz semmi gond. - szorította meg a vállamat hátulról a mögöttem álló Ewelein professzor, mikor meglátta, ahogyan idegesen gyűrögetem a szoknyám szélét, amikor elvonultunk a kezdéshez készülődni.

- Innen már nincs visszaút. - jegyezte meg Miiko igazgatónő is cinikus mosollyal az elf mögött, miközben néhány kézjellel megidézte a saját klónját egy halk pukkanás kíséretében az aula kellős közepén.

Míg a valódi teste alig egy karnyújtásnyira volt tőlem, az asztrál kivetülése, csakúgy, mint az évnyitó ünnepségen, elmondta a pár perces nyitóbeszédet és jó szórakozást kívánt a jelenlévőknek az álarcos bálhoz és az azt megelőző tanári nyitótánchoz.

- Így könnyű! - szaladt ki a számon, amikor összeraktam a kis morzsákat. A környezetemben álló tanárok mind rám pillantottak, ahogyan rámeredtem az eredeti igazgatónőre. - Ő se szeret kiállni a tömeg elé, ugye? Lepasszolja a kényelmetlen melót a saját klónjának. Ravasz, Miiko tanárnő, nagyon ravasz..!

Kis híján hangosan felkacagtam, ahogy összeállt a kép. Mellettem a női professzorok halkan kuncogtak a megvilágosodásomon, melyet mintha késsel vágtak volna el, amikor Miiko valódi teste kinyitotta a szemét és körbenézett.

- Mi van? Mi olyan mulatságos?

- Semmi, semmi! - kuncogott mögöttem továbbra is Ewelein doktornő.

- Akkor kezdhetünk? - kérdezett a kicune, majd a körben érkező bólintásokra intett egyet a teremben szemben elhelyezkedő Tatiana és Jakow felé. A vámpír férfi a zenéért felelős pult mellé lépett és jelezte a mögötte álló férfinak, hogy indíthatja a keringőnk bevonuló zenéjét.

Vettem néhány mély lélegzetet és oldalra sandítottam, a tőlünk kicsivel arrébb felsorakozott férfiakra, akiknek sorát az én partnerem vezette. Elkaptam a pillantását, s mikor észrevette, hogy őt nézem, az arcára mutatott, majd széles vigyort virított felém. Elvigyorodtam a gesztusára, mely hamar kedves mosollyá szelídült mindkettőnk arcán, mikor az első dallamok felhangzottak az aula erős akusztikájában. Egyszerre mozdultunk, felvezetve a sorainkat, a bevonuló zenére kimasírozva a nézők elé, s nem sokkal később megálltunk egymással szemben, ahogy minden páros elfoglalta a maga helyét a „parketten".

- Felkérhetem a hölgyet egy táncra? - kérdezte a szokásos módon Valkyon a kezét nyújtva felém.

Ezúttal nem nevettem fel, csak széles mosollyal simítottam a tenyerébe az enyémet, hogy magához vonhasson a keringőnk megkezdéséhez.

- Ezer örömmel... - feleltem csillogó szemekkel, összekapcsolva a tekintetem az övével.

- Ne feledd: én vezetek. - kacsintott rám, amint megindult a zene, s a hangját elnyomta a felcsendülő dallam megszokott ritmusa.

Semmi többre nem volt szükségem, csak az ő határozott arcára és a nyugodt mosolyára, ahogy táncba vitt engem. A nyugalma átsugárzott belém, szétáradva a tagjaimban, hagytam, hogy vezessen engem és én engedelmesen követtem a mozdulatait. Soha, egyetlen próbánk során sem tudtam olyan nyugodt maradni, mint most, amikor élesben ment az egész. Valahogy lement rólam minden súly és tényleg csak ő létezett a számomra, ahogy előttem áll, ahogy fogja a kezem, ahogy rám néz azokkal az átható aranyszínű szemekkel. A testem magától tudta a begyakorolt lépéseket, az agyam pedig kikapcsolt, hogy megkíméljen a felesleges pániktól. Így aztán csak a szívemre kellett koncentrálnom. Szívből táncolni pedig a legcsodálatosabb érzés volt, amit csak el tudtam képzelni...

Mire észbe kaptam volna, már véget is ért a zene, én pedig már a többiekkel egyszerre hajoltam meg az aulában visszhangzó tapsvihar kellős közepén. Csak ekkor realizálódott bennem, hogy mennyire jó volt táncolni vele, s hogy mennyire szerettem volna még tovább ringani a parketten a karjai között...

- Megcsináltad!!! - kapott fel a derekamnál fogva és perdített meg a levegőben Valkyon, amint levonultunk a színpadról, én pedig a vállába kapaszkodva nevettem fel.

- Túl vagyok rajta. - sóhajtottam fel aztán.

- Túl. De azért remélem, nem volt olyan szörnyű? - eresztett le a földre, de továbbra is a karjai közt tartva nézett a szemembe.

- Egyáltalán nem. Meglepődnél, de igazából teljesen kikapcsolt az agyam tánc közben, nem gondoltam semmire. - vallottam be őszintén, hogy mi segített ellazulni odakinn a tömeg előtt.

- Akkor már tudjuk, legközelebb mit kell csinálni. - nevetett rám, de én csak a fejemet ráztam meg.

- Ácsi! Ki mondta, hogy lesz legközelebb?

- Miért, nem lesz? Azt gondoltam, már előre lefoglallak a jövő évi táncra is... - hajolt közelebb hozzám, mint aki bizalmas infót oszt meg velem.

- Nem korai ez még egy kicsit? - néztem rá meghökkenve.

- Egyáltalán nem. Most, hogy megkaparintottam a legjobb partnert magamnak, eszemben sincs lemondani róla! Sőt, már most közlöm veled, hogy ha lediplomázol, az után is igényt tartok majd rád! - jelentette ki tökéletes komolysággal, erős pirulásra késztetve engem általa.

- Valkyon... Én... Még a vizsgáim után is? - habogtam összevissza zavaromban.

- Lyra. - fordította maga felé az arcom, hogy ne nézhessek félre róla. - Táncolni akarok veled. Ma este. Holnap este. Minden este. Ezek után el sem tudnám képzelni máshogyan. - vallotta suttogva, a saját szavaimmal élve.

Átöleltem őt, elfordítva az arcomat, hogy ne láthassa a zavaromat. Hirtelen toltam el aztán magamtól, mint aki egy álomból ébredt fel.

- Fel kell mennem bevenni a gyógyszeremet!

- Elkísérlek. Le akarom cserélni ezt az idétlen frakkot egy normális öltönyre.

Nem szóltam egy szót sem, csak elindultam a folyosó irányába, hogy visszatérjek a kollégium szárnya felé. Valkyon csöndesen lépdelt mellettem és amikor már egy árva lélekkel sem találkoztunk a folyosókon, megérintette az ujjaimat, majd összekulcsolta őket a sajátjaival, kézen fogva kísérve engem végig egész úton a szobámig. Még az ajtóm előtt sem akarta elereszteni a kezem. Szembe fordított magával, de kerültem a pillantását. Valahogy féltem ettől a pillanattól, legalább annyira, amennyire vártam is rá.

- Lyra... - szólított meg halkan.

- Tessék? - kérdeztem vissza vérszegényen, kerülve a tekintetét.

- Miért nem nézel rám? Valami baj van?

- Mit akarsz tőlem?

- Válaszokat...

- Mi a kérdés?

- Leszel a partnerem? Ma este... Holnap este... Minden este...?

Elkeseredetten emeltem fel a fejem. Nem számítottam rá, hogy az én szavaimat fogja ellenem használni, amikor szerelmet vall nekem. Bárcsak tudtam volna, mit feleljek a kérdésére...

- Lyra? - lépett közelebb hozzám, szinte teljesen eltüntetve a kettőnk közti távolságot. Eleresztette a kezeimet, de csak addig, míg fel nem emelte az övéit egészen az arcomig, hogy maga felé fordítson és a szemeimbe nézhessen.

Láttam, ahogy közeledik felém az arca, láttam, ahogy lassan lehunyja a szemeit, egyértelmű volt, még számomra is, hogy most meg akar csókolni engem. Épp csak annyira fordítottam el a fejem, hogy a csókja ártalmatlan pusziként végezze a szám sarkában. Még így is megrezzentem az ajkai érintésére, ahogy egy ismeretlen érzés végigcikázott a gerincem mentén. Frusztrált sóhajt hallatott, miközben ujjai kissé megfeszültek a bőrömön. Aprót szisszentem, inkább meglepetésemben, mint fájdalmamban, de ez is elég volt hozzá, hogy észhez térjen és eleresszen.

- Én még...nem vagyok kész erre. - préseltem ki magamból nehézkesen a szavakat.

- Mire nem vagy kész? - kérdezett vissza kétségbeesetten.

- Én...alkalmatlan vagyok egy kapcsolatra.

- Lyra...

A szemeibe nézve nem láttam semmi mást, csak szomorúságot, ami engem is elkeserített. A tánc előtt még olyan boldog volt, hogy megfoghatta a kezem, de most nem okozok neki mást, csak fájdalmat.

- Sajnálom...

- Lyra, mi változott? Mi változott akár csak egy negyed órával ezelőtthöz képest? Mi változna ezek után? Eddig te jöttél mindig hozzám, most meg ellöksz magadtól? Miért?

- Nem tudom. - hátráltam el tőle, míg a hátam az ajtófélfának nem ütközött. - Adj nekem egy kis időt.

- Mégis mennyi időt szeretnél?!

- Fogalmam sincs. Most minden annyira..zavaros.

- Rendben. - sóhajtott mélyet, hosszan fújva ki a levegőjét. - Várni fogok rád. Úgyhogy kérlek, ne várass meg sokáig.

Ezzel elfordult tőlem és sietős léptekkel távozott a folyosóról. Beharapott szájjal, megsemmisülten ácsorogtam a saját szobám ajtaja előtt, lehajtva a fejemet. Hetek óta kimondatlanul is éreztem, hogy jobb a közelében lenni, mint bárki mással, hogy mellette ki tudok nyílni és önmagam lehetek, hogy jobban vágyom a közelségére, mint bármi másra a világon. És mégis, mikor kimondottá vált az egész, mint ha egy tükör tört volna össze milliónyi kis szilánkra, vékonyka sebek tucatjaival marva meg a szívem és az övét is. Miért félek ennyire attól, hogy igent mondjak neki?

Hátat fordítottam a folyosónak és visszavonulót fújtam a szobámba. Az ágyam szélére roskadva bámultam ki a fejemből, miközben próbáltam visszatartani a sírást. Nem akartam, hogy elmosódjon a sminkem, amivel Karenn annyit dolgozott délután. Majdnem negyed órámba telt, hogy összeszedjem magam kicsit. Megkerestem és bekaptam az aznapi gyógyszeremet, pár korty vízzel lekísérve, majd magam mögött hagytam a szobát és a folyosót is, sietős-, szinte futólépésben.

A főépületbe vezető folyosón úgy meneteltem, mint egy szemellenzős ló, kis híján magammal sodorva más ott közlekedőket is.

- Hé!! - kiáltott utánam a srác. - Lyra?

- Huh? - néztem fel, visszarázódva a valóságba. - Nev? Eza?

Nem tudom, elég gyorsan le tudtam-e törölni az arcomról a zaklatott kifejezést, hogy a barátaimra mosolyogjak. Valószínűleg nem, mert a két srác elég furcsa pillantást váltott egymással, mielőtt újra rám néztek volna.

- Minden rendben? - kérdezett az elf, közelebb lépve hozzám.

- Persze. Miért ne lenne? - válaszoltam túlságosan is gyorsan a kérdésre, a fiúk kétkedő pillantásának kereszttüzében.

- Zaklatottnak tűnsz. - szögezte le Nevra. Hiába, hogy csak egy hónapig jártam vele, kiismerte már az érzelmeim hullámvasútját, hiszen pont a legnagyobb szakadékból húzott ki annak idején.

- Semmi baj. - ráztam meg a fejem, hamis mosolyt erőltetve az arcomra. - Csak nem a bálra mentek? - néztem végig rajtuk ezúttal tüzetesebben. Furcsa volt őket kiöltözve látni, ugyanakkor jól is állt nekik.

- Megyünk, bár nem tudom, minek hagytam magam rábeszélni... - forgatta a szemeit Ezarel.

- Ugyan már, bulizni, inni, megtáncoltatni néhány lányt. - sorolta neki az érveket Nevra, amin csak halkan kuncogtam.

- Mondtam már, hogy nem akarok egy lánnyal se táncolni! - fújta fel az elf az arcát, mire elé léptem és megragadtam a karját.

- Velem se táncolsz egyet?

- Mi? Hát... Én... Veled? Na jó... Egyet... - makogott Eza zavarában elvörösödve. Nem tudtam nem megmosolyogni.

- Ha vele táncolsz, velem is kell, legalább egyet! - tört fel Nevrából a versenyszellem, ahogy a másik oldalamra lépett.

- Hát legyen.. - sóhajtottam megadóan, vigyorogva belekarolva a vámpírba. - Akkor mire vártok még? Irány a buli!

Két kezemben a két srác karjával megindultam a főépület felé. A fiúk eleinte még kérették magukat egy kicsit, de aztán felvették a tempómat, így nyugodtan tudtam beléjük karolni. Szükségem volt rá, hogy eltereljék a gondolataimat a hóhajú professzorról.

A bál nagy részét velük töltöttem hármasban. Mint ha tudták volna, mire van szükségem anélkül, hogy kérdezniük kellett volna. Még a vámpír is képes volt velem foglalkozni ahelyett, hogy a többi csajt hajkurászta volna, s ezért én most kifejezetten hálás voltam neki. Ahogyan Ezarelnek is azért, amiért mégiscsak táncolt egy lánnyal az este folyamán.

Olykor-olykor körbenéztem, tekintetemmel Valkyont keresve, olyankor szinte mindig vagy tanári társaságban, vagy diáklányokkal körülvéve láttam őt, valamilyen italos pohárral a kezében. Nem úgy nézett ki, mint akinek táncolni van kedve. Vagy egyszerűen tényleg csak velem szeretett volna táncolni, senki mással nem.

Épp egy padon üldögéltünk a fiúkkal az aula szélén a többi táncoló párost bámulva, amikor elénk toppant egy számomra ismeretlen alak. Kíváncsian néztem fel a lányra, a sötétített teremben csak a szürke szemek csillogását látva, ahogy figyelt minket...legfőképpen a bal oldalamon ücsörgő Ezarelt.

- Szia.. - köszöntem rá bizonytalanul. - Segíthetünk valamiben?

- Hozzá jöttem. - mutatott a lány az elfre, aki döbbenten hőkölt hátra mellettem.

- Hozzám..? Ne csináld ezt, mondtam, hogy nem akarok táncolni! - kapott észbe aztán és tiltakozón rázta a fejét.

- Vele mégis táncoltál. - mutatott rám ezúttal a lány és nem volt nehéz kivennem a hangjából sütő féltékenységet.

- Lyra más! - védekezett az elf, miközben felpattant mellőlem a padról.

- Eza? - néztem rá kérdőn én is, és Nevra is érdeklődve dőlt előre a másik oldalamon.

- Ez kezd érdekes lenni... - vihogott halkan, mire megajándékoztam őt egy tarkón legyintéssel.

- Mégis miben más? - kérdezett a lány, lebiggyesztve a száját.

- Ő egy barátom! - felelt Eza tömören, de úgy tűnt, ez nem volt elég a lánynak.

- Nagyon közeli barátod lehet...

- Ne bolondozz már! Lyra csak egy barát, semmi több! - magyarázkodott az elf, miközben oldalra sandított az arcomra.

Értetlenül néztem hol őt, hol az ismeretlen lányt, míg végül kezdett összeállni a kép.

- Eza... Ő... Csak nem a barátnőd? - kérdeztem rá, amivel úgy tűnik, telibe találtam, mert az elf feje olyan piros lett, mint egy paradicsom.

- Ő csak Káoszka... Mármint... A lány, akit korrepetálok alkímiából.

- Káoszka?!? - röhögött fel fennhangon mellettem Nevra.

- Hát mert..olyan, mint egy Káosztündér. Kiborít, felgyújt, elront minden kísérletet, de mégis...

Az elf szava hirtelen akadt el, ahogy felnézett a lányra, aki összepréselt ajkakkal meredt rá, én pedig meg mertem volna esküdni, hogy a szemével akár meggyilkolni is képes lett volna elf barátomat.

- Eza... - érintettem meg a vállát óvatosan, majd fejcsóválva álltam fel a padról és magamra öltve a legszebb mosolyomat, kezet nyújtottam a lánynak. - Szia! A nevem Lyra Spears. Ez a két tökfej pedig a barátaim, Ezarel és Nevra. - mutattam magam mögé a fiúkra. - Remélem, nem bánod, ha néha kicsit tuskók, én már megszoktam őket.

- Nem. - mukkant meg végül a lány, mint akit álomvilágból rántottak ki, majd elfogadta a felé nyújtott kezemet. - Vanessa Laurent.

Rávigyorogtam a lányra, akinek szemeiben először csak az őszinte döbbenetet láttam, végül felengedett egy kicsit és viszonozta a mosolyomat.

- Szóval Vanessa. - ismerkedtem a nevével. - Ezarel korrepetál alkímiából? Akkor biztosan okos vagy, mert néha nehéz őt követni, ha belelendül. De kettőnk közt szólva, szerintem jó tanár lenne belőle. - kacsintottam rá. - Csak a lányokkal kicsit furcsa a viszonya. - kuncogtam röviden.

Mögöttem Ezarel a tenyerébe temette az arcát és próbált elsüllyedni a padban.

- Igen, tudom. Mármint azt, hogy jó tanár lenne. Nagyon jól magyaráz. Érződik, hogy mennyire szereti az alkímiát. - mosolyodott el Vanessa ezúttal szélesebben és most már a szemei is mosolyogtak. Nem volt nehéz észrevenni a korrepetitora iránti rajongását, ahogy róla beszélt.

Ezarel félve nézett ki az ujjai közül, fellesve a lányok közti beszélgetésre.

- Mondd csak Vanessa, iszol velünk valamit? - kérdeztem meg tőle az italos pult felé biccentve, mire a lány is arra fordult.

- Nem akarok alkoholt inni.

- Nem gond, én se. - kuncogtam. - A vendégem vagy egy narancslére.

- Oké.

Intettem neki, hogy kövessen, a fiúk pedig automatikusan felálltak és jöttek utánunk, ahogy mi elindultunk innivalót szerezni. Pár perc múlva már mind a négyen szürcsölgettük a narancslevünket. Közben végig Ezarelt és Vanessát figyeltem, akik között, ha kimondva nem is, de az egymás közt váltott pillantásaikban látszódott, hogy van valami... Valami, ami egy „tanár-diák" viszonynál több is lehetne.

Kis híján félrenyeltem az üdítőmet, amikor egy kedvenc zeném szólalt meg a táncteremben.

- Nevra, imádom ezt a számot! Gyere táncolni! - utasítottam a vámpírt, aki rettentő értetlen fejjel nézett rám, mikor megragadtam a csuklóját és magammal húztam a parkettre.

- Lyra, megvadultál? - kérdezett hápogva, amikor végre magához tért a döbbenetből.

- Nem. Csak magukra akartam hagyni őket. - pillantottam vissza a pult irányába, ahol Ezareléket hagytuk.

A vámpír követte a pillantásomat és mindent értve elvigyorodott.

- Gondolod, hogy azok ketten..?

- Csitt! Nem kell, hogy meghalljanak. - pisszegtem le őt, majd cinkosan elvigyorodtam. - Hagyjuk őket kibontakozni...

Nevra visszafojtott nevetéssel karolta át a derekam és húzott magához, miközben a nyaka köré fontam a karjaimat.

- Na és te velem akarsz kibontakozni? - kérdezte, miközben az egyik tenyerével végigcikázott a hátamon.

- Nem, Nev. Ne is gondolj rá. Én jelenleg semmit nem akarok, csak táncolni, ha már egyszer bálban vagyok. - hűtöttem le őt, miközben megragadtam a kóborló kezét és visszaraktam a derekamra.

- Kár. Uncsi vagy. - húzta el a száját a vámpír, beleszusszanva a hajamba.

- Tudom. - feleltem, miközben a vállára hajtottam a fejem. - Csak még ezt a számot táncold végig velem, aztán mehetsz utadra. - sóhajtottam a nyakába.

- Biztosan ezt akarod? - kérdezett vissza, miközben éreztem, hogy próbál rám nézni, de túlságosan is a látószögén kívül volt az arcom a sérült bal szeme oldalán.

- Biztosan. Menj, érezd jól magad. - feleltem lehunyva a szemeimet, hogy az utolsó táncomat még ki tudjam élvezni erre a pár percre.

Nevra megsimogatta a hajamat és egy kicsit szorosabban ölelt magához. Végül még két számot végigtáncolt velem, mielőtt el tudtam volna üldözni magam mellől, hogy az eredeti tervei szerint elmehessen a hódító-körútjára, én pedig magamra maradva fojtottam üdítőbe a bánatomat.

A lány szinte a semmiből bukkant fel mellettem, miközben épp vizet töltöttem magamnak egy műanyag pohárba az italos pult előtt.

- Lyra?

Kis híján elejtettem a poharat meglepetésemben.

- Te jó ég, ne hozd rám a frászt, kérlek! Csak úgy megjelentél itt mellettem! - tapasztottam a szívemre a tenyerem, miközben próbáltam lenyugtatni magamat.

- Bocsánat... - motyogta a lány, miközben zavartan kezdte el markolászni a ruhája szegélyét.

- Vanessa... Semmi baj. - mosolyogtam rá, mikor rájöttem, hogy kicsit túlzó volt a reakcióm. - Iszol te is? - kérdeztem meg végül, felé nyújtva a vizes poharat.

- Kérek, köszönöm.

Töltöttem még egy pohár vizet, majd átnyújtottam a lánynak, aki meredten bámult a legközelebbi folyosó felé. Aprót sóhajtottam, ahogy követtem a pillantását, majd szelíd mosollyal rákérdeztem.

- Kimegyünk egy kicsit? Itt olyan nagy a zaj és nagy a tömeg.

- Igen! - kapta fel a fejét Vanessa, így intettem neki, hogy csak utána, majd mindketten elindultunk a folyosó irányába, hamarosan már az épületen kívül hűsölve a friss téli levegőben.

Nekem kicsit hűvösebb volt a kelleténél, de úgy tűnt, Vanessa épp itt érzi jól magát.

- Hogy telik az estéd? - kérdeztem tőle, felrázva őt a gondolatai közül.

- Jól, köszönöm.

- Eza táncolt veled?

- Igen. - kuncogott röviden.

- Ennek örülök. Tudod, hetek óta azt hallgattam, hogy nem akar senkivel se táncolni. De azért mégiscsak eljött a bálba. Sejtettem, hogy lesz valaki, aki miatt így döntött. - hunyorogtam a lányra, akinek arca kissé élénkebb színt öltött.

- Lyra... - szólított meg félénken.

- Tessék?

- Neked már volt barátod, igaz?

- Voltak. Több is. - bólintottam kurtán, majd elnéztem a távolba.

Furcsa volt visszagondolni a régi barátaimra. Sok mindennek lehetett nevezni azokat a kapcsolatokat, csak épp kapcsolatnak nem.

- Milyen egy fiúval lenni?

- Hogy érted? - néztem rá furcsállva. Ez a lány annyira fiatal, még nem ismeri a saját érzéseit, ezért engem kérdez? Furcsa... Nagyon szokatlan, hogy valaki pont tőlem kérjen tanácsot ilyen témában. Aprót sóhajtottam, majd Vanessa konok hallgatását látva kisegítettem a kérdésemmel. - A szerelem érdekel, vagy a szex?

- Hát... - vörösödött el a füle a konkrét rákérdezés hallatán. - Is-is?

Megmosolyogtam az ártatlanságát. Nem tudtam nem megtenni. Nem is emlékszem, mikor voltam én utoljára ilyen.

- A szerelemről nem tudok sokat...

- Hogyhogy? - nézett rám a lány döbbenten.

- Úgy, hogy sosem voltam még igazán szerelmes. Nem tudom, milyen az, őszintén szeretni és szeretve lenni. Még talán Nevra állt a legközelebb hozzá, hogy azt mondjam rá, szerettem.

- Te jártál Nevrával?

- Majdnem egy hónapig... - bólintottam.

- Mi történt?

Sóhajtva fordultam kicsit el tőle, hogy összeszedjem a gondolataimat.

- Nem én voltam az, aki miatt meg akart volna változni.

- Megváltozni?

- Nev egy nőcsábász. Tudtam, tisztában voltam vele, mégis belementem, hogy járjunk. Mert biztonságban éreztem magam mellette.

- Miért kellett pont tőle a biztonság, ha tudtad, hogy ilyen?

- Mert nagyjából csak ő nem fordult el tőlem, amikor kiderült, hogy emberként vagyok a varázslények szakán. - emlékeztem vissza a pár hónappal ezelőtti eseményekre. - Tudod, bármilyen csapodár típus Nevra, azt őszintén becsülöm benne, hogy a barátait megvédi. És nekem volt olyan szerencsém, hogy a barátomnak nevezhettem őt. Szükségem volt a barátságára ahhoz, hogy túléljem azokat a hónapokat.

- Érdekből voltál vele? - érkezett a kíméletlen kérdés.

- Kimondva elég csúnyán hangzik. De igen. Előnyös csere volt. Én biztonságban voltam, ő pedig megkapott engem cserébe trófeának.

Kesernyés nevetés szökött fel a számról, értetlenkedő kifejezést varázsolva Vanessa arcára.

- Szóval te és ő...?

- Lefeküdtem vele. - mondtam ki, amit a lány kerülgetett. - Lefeküdtem vele, aztán két napra rá rajtakaptam, ahogy egy másik lánnyal van együtt.

- Rossz érzés lehetett...

- Ne értsd félre, rettentően sértette az egomat... De nem voltam belé szerelmes. Csak ezért tudtam túltenni magam rajta. Illetve még valami miatt...

- Valami, vagy valaki?

- Inkább valaki... - sóhajtottam fel.

- Akkor mégiscsak szerelmes vagy?

- Fogalmam sincs... - nevettem fel ismét keserűen.

- Hogy lehet, hogy nincs róla fogalmad? Azt nem érezni szokás?

- Te mit érzel? Szerelmes vagy Ezába? - fordítottam ellene a saját kérdését.

- Én..? - kerekedett el hirtelen a szeme.

- Neeem, a húsvéti nyúl.

- Én... Nem vagyok benne biztos, hogy tudom, milyen a szerelem.

- Akkor Vanessa, egy cipőben járunk. - nyúltam előre és megveregettem a lány vállát.

- Volna még valami, ami érdekelne... - váltott témát hirtelen, s nekem kicsit meg kellett pörgetnem az agyam, hogy rájöjjek, mit is szeretne kérdezni.

- A szex?

Nyers kérdésemre csak egy nyelés, majd halovány bólintás volt a válasz. Sejtettem, hogy ártatlan lányról van szó, de arra nem számítottam, hogy nekem kell felvilágosító órát tartani neki.

- Milyen érzés...együtt lenni egy fiúval?

- Az első alkalommal... Az elsőnél ne lepődj meg, ha csak fekszel alatta, mint egy döglött hal és azt se tudod, mit csinálj, vagy hogy melyik részedet hova rakjad. - nevettem fel. - Ha neki is az első vagy, akkor ne számíts világmegváltó élményre. Örülj, ha nem sül fel előtted. De ha szereted őt, akkor nem ez fog számítani. Idővel és rutinnal minden jobb lesz.

- És tényleg fájni fog? - kérdezett kipirult arccal, kínos kifejezéssel összepréselve a száját.

- Előfordulhat. Kinek jobban, kinek kevésbé, vagy egyáltalán nem. Ez annyira egyedi, mint egy ujjlenyomat. - vontam vállat. Nem akartam elrémíteni őt azzal, hogy eszméletlen kínokat fog átélni, miközben úgy érzi, szét fogják őt szakítani...

- Neked fájt? - kérdezett újra, telibe trafálva abba a témába, amit el akartam kerülni.

A tenyereim közé temettem az arcomat, mielőtt egy mély lélegzetvétel után válaszoltam volna neki.

- Nekem...pokoli volt. Az első fiúm abszolút nem értett semmihez. Azt hitte, ez csak úgy durrbele módon működik, se síkosítót nem használt, se elő nem készített. Azt hitte, elég, ha szétteszem a lábam és már mehet is a menet. És persze úgy rá volt állva a dologra, hogy hiába kérleltem, hogy hagyja abba, nem hallott meg engem, ráadásul alig két percen belül végzett is, aztán kidőlt mellettem és bealudt. - meséltem el neki szépítések nélkül az első élményemet. - Természetesen akkor azonnal fogtam az összes cuccomat és leléptem tőle és még aznap este közöltem vele sms-ben, hogy többet látni se akarom.

- Ez...borzalmasan hangzik! - képedt el Vanessa egyre jobban, míg a történet végére értem. Szegénynek kiment az összes vér az arcából, ahogy maga elé képzelte a saját első alkalmát.

- Az volt. De a helyedben nem félnék. Ezarel lehet, hogy kicsit furcsa, de azért a szíve a helyén van. Ha valakivel törődik, akkor az a legnagyobb biztonságban van mellette. És nem hinném, hogy azt akarná, hogy a barátnőjének fájjon az együttlét. - mosolyogtam rá bátorítóan. Érdekes volt nézni, ahogy falfehérből ismét élénk vörös lett az arca.

- Hogy tudsz ilyen könnyedén beszélni erről? - kérdezett ismét, mikor sikerült megemésztenie a hallottakat.

- Mert már túl vagyok rajta. - rántottam vállat. - Az után a srác után jó egy évig nem volt senkim. Utána volt egy viharos, pár hónapig tartó se veled-se nélküled viszonyom egy zenész sráccal, aki egy évvel felettem járt a gimiben. Párszor lefeküdtünk, aztán valahogy mindig eltávolodtunk egymástól. Ő azt mondta, hogy csak azért vagyok vele, mert népszerű, én meg azt, hogy csak azért van velem, hogy megfektessen, mégsem tudtam neki ellenállni, valahogy mindig egy ágyban kötöttünk ki. Amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen is ment, mikor elköltözött a családjával Amerikába. Azután, még az érettségi előtt jártam egy sráccal, körülbelül két hét volt az egész. Pettingnél tovább nem jutottunk, de legalább arra elég volt, hogy megtapasztaljam, van a dolognak jó része is. Csak az volt benne a vicces, hogy a srác azért szakított velem, mert az anyja ráparancsolt, hogy csajozás helyett a tanulmányaira koncentráljon inkább. Utólag belegondolva, nem vesztettem sokat. Mégis mit csináltam volna egy anyuci kisfiával? - nevettem el magam a groteszk emlékre. - Azután felvettek ide és összejöttem Nevrával. Vele jó volt... De vége lett, mielőtt elkezdődött volna.

Megvontam ismét a vállam és inkább figyeltem a lányt, aki csendben emésztette az elhangzottakat. Sokára szólalt csak meg, s már meg sem lepett, hogy inkább kérdés formájában összegezte a hallottakat.

- Szóval azt mondod, minden azon áll, vagy bukik, hogy biztos legyél az érzéseidben? És a barátod érzéseiben?

- Nagyjából. Ha szeretitek egymást, akkor nagy baj nem lehet. Attól még, hogy az első élmény kicsit kellemetlen, még követheti azt számtalan fergetegesebbnél fergetegesebb együttlét.

Látszott Vanessa arcán, hogy kicsit sikerült lelket öntenem bele a monológommal. Őszintén, én örülni fogok neki, ha ő szebb élményekkel gazdagodik, ha eljön az ideje. Nem lehet mindenki olyan szerencsétlen a szerelem terén, mint én. Míg a lány hallgatott és helyrerakta magában az elmúlt percek tanulságait, én átkaroltam magam, mert már kezdtem igazán fázni idekinn.

- Vanessa. Mit szólnál hozzá, ha visszamennénk? Nem szeretnél táncolni még a lovagoddal egy kicsit?

- Rendben. - bólintott a lány, így végül visszasétáltunk a főépületbe.

Szelíd mosollyal figyeltem, ahogy beértünk, hogy Vanessa azonnal Ezarelt kezdi keresni a szemeivel, s amikor megtalálta, tőlem elbúcsúzva azonnal az elf felé indult. Egy kicsit irigyeltem őket. A szerelmet kimondani baromi nehéz, még akkor is, ha rajtad kívül már mindenki más látja, hogy valósággal szárnyalsz a választottad közelében...

Este 10 magasságában épp magányosan támasztottam a pultot egy pohár narancslét szürcsölgetve, amikor új társaságom akadt.

- Lyra kisasszony, szabad lesz egy táncra?

Meglepetten pillantottam fel az acélkék szempárba, de szinte azonnal leraktam a kezemben tartogatott poharat és a magas férfi tenyerébe csúsztattam az ujjaimat.

- Ezer örömmel, Shadow professzor.

Határozott mozdulatokkal vezetett be engem a parkett közepére a többi táncoló páros közé és ugyanezzel a határozottsággal is vont magához, amikor felvettük a zene ritmusát. Ahogyan Jakow is megállapította korai táncóráink egyikén, Shadow professzor jellemének szinte azonnal, ellenállás nélkül behódoltam minden alkalommal, ahányszor csak felkért táncolni. Talán a kiismerhetetlensége tette, hogy nem mertem nem hozzá idomulni... A férfi kíváncsian fürkészte a szemeimet, én ellenben kifejezéstelen tekintettel bámultam magam elé. Valahogy hiába vágytam hetek óta erre a bálra, Valkyon nélkül nem volt olyan, nem volt az igazi. Vele szerettem volna táncolni, most pedig olyan voltam, mint egy üres báb, akinek kitépték a szívét a helyéből.

- Remélem, nem veszi illetlenségnek a kérdésemet, kedves Lyra... - szólított meg a tanárom olyan hirtelen, hogy összerezzentem a hangjára. - ...de miért tölti a partnerétől távol az estét?

- Miért tölteném vele? - kérdeztem vissza keserűen. - A felkérése csak a tanári táncra szólt, nem az egész bálra... - nevettem fel szárazon, nem túl hitelesen.

- Már megbocsásson, de én nem így gondolom.

- Hogy mondja? - néztem elkerekedő szemekkel a professzorra.

- Valkyon nem önmaga, mióta véget ért a nyitótánc. Szemmel láthatóan nem érzi jól magát és csak issza a puncsokat egymás után ahelyett, hogy a partnerét vinné táncba. Pedig úgy tudom, erre várt már hetek óta. Úgy tudom, mindketten erre vártak hetek óta.

Hallgatásba burkolózva fordítottam el a fejem, de a professzort ez egy cseppet sem zavarta abban, hogy folytassa a szentbeszédet.

- Nézze Lyra. Nem tudom, mi van kettejük között, de azt a napnál is világosabban látni, hogy míg együtt szikráznak, külön-külön éppen csak pislákolnak. Nem volna jobb, ha együtt lennének boldogan, mintsem külön utakon, bánatosan?

- Meg ne sértődjön professzor, de úgy gondolom, hogy ez tanárként nem az ön hatásköre. Ne avatkozzon a magánéletembe, ha szabad megkérnem.

- Akkor mondom másképpen: ne tekintsen erre úgy, mint egy tanár szavaira. Inkább mint egy idősebb, tapasztaltabb jóakaró tanácsára. Maguk között olyan kémia működik, amit még nem nagyon láttam. Kár volna elszalasztani a lehetőséget.

Megdermedtem a férfi karjai között, monotonná váló mozgással követve az ő mozdulatait a tánc alatt. A professzort azonban mindez nem érdekelte, míg nem ért a mondandója végére. Márpedig ő könyörtelenül folytatta.

- Nem mellékesen megjegyezném, hogy nagyon szeretném önöket együtt látni a jövő évi tanári táncon is. És az utána következőkön is. Kevés párosnál láttam olyan összhangot, amivel maguk együtt tudnak dolgozni. Ha nem tudnám, hogy amatőrök, simán elhinném, hogy profikkal van dolgom.

Megtorpantam az éppen játszott szám kellős közepén és elhúzódtam az Árnyékos tanártól. Üres tekintettel meredtem magam elé, ahogy apró pukedlivel meghajoltam a férfi előtt.

- Köszönöm a táncot, Shadow professzor. Nagyon élveztem.

A szavak úgy jöttek belőlem, mint egy jól betanult színészi szöveg. A hazugságot minden bizonnyal a férfi is észrevette, mert kelletlenül rázta meg a fejét, mielőtt viszonozta volna a meghajlást.

- Én is hasonlóképpen.

Kurta biccentéssel hagytam magára a férfit, s jobbnak láttam felszívódni a táncparkett közeléből.

Ahogy körbenéztem, ismerős kék loboncot pillantottam meg a közvetlen közelemben. Aztán realizáltam, hogy nem Ezarelt, hanem az apját látom Vanessával táncolni. Furcsa látvány volt, egy röpke mosolyt mégis az arcomra tudott csalni. A rózsaszín hajú Káosztündér az összes elfet könnyedén az ujja köré tudta csavarni, akár akarta, akár nem. Legalábbis ezt szűrtem le Ekhlazel professzor arcából, ahogyan széles mosollyal táncoltatta a „simán a gyereke lehetne" diáklányt. Irigykedtem rá egy kicsit. Én is szerettem volna egy bizonyos tanárommal táncolni...

Szemem azon nyomban a hóhajú professzort kereste, s hamarosan észre is vettem őt, amint az italos pultnak támaszkodva figyel engem árgus tekintettel, miközben úgy szorítja az asztallapot, hogy a fa kis híján megreccsent az ujjai nyomán. Lehetetlen volt nem észrevenni, hogy milyen féltékenység lett úrrá rajta, ahogy a Shadow-val lejtett táncomat figyelte. Összehúzott szemekkel meredtem rá, majd dacosan összepréselt ajkakkal fordultam el tőle, s távoztam a terem legtávolabbi végébe, elrejtőzve egy oszlop mögött. Hátamat a hideg kőnek vetettem és felnéztem a sötét plafonra, melyen a díszkivilágítás a csillagos eget imitálta. Vettem néhány mély levegőt és próbáltam lenyugtatni magamat...

Eközben, a terem egy másik sarkából féltékeny tekintetek pásztáztak engem...

- Úgy tűnik, valami éket vert a mi kis sztár-párunk közé. - mosolygott gúnyosan Saiida tanárnő, oldalán a karjait maga előtt keresztbe fonva ácsorgó Yuriah-val.

- Talán mégsem olyan nagy az a híres összhang közöttük, mint azt tartják magukról. - fűzte hozzá a srác, miközben a fehér hajú tanárra pillantott, aki elfordulva a táncteremtől, egy újabb pohár alkoholt tett a magáévá.

- A lány fénye már most olyan halvány, hogy szinte észre sem venni. Milyen szánalmas. - kacagott halkan a démonnő, ahogy követte Lyra távolodó alakját. - Most jött el a te időd, Yuri.

- Ez így nem az igazi. Így nincs semmi kihívás abban, hogy megtörjem őt. - rázta a fejét Yuriah.

- Akkor hajrá. Tudod, mit kell tenned, nem igaz? - mosolygott rá cinkosan Saiida, miközben egy aprócska pirulát csúsztatott a táncpartnere öltönyzsebébe.

- Nem kell mondanod. Tudom a dolgom magamtól is. - morrant a srác kelletlenül, leeresztve a karjait.

- Akkor mire vársz? Indulj! Törjed őt apró darabokra. Hogy a szünet után kétszer is meggondolja, vissza merje-e dugni ide a mocskos ember képét...

Épp két szipogás között tartottam vissza a könnyeimet, hogy ne tegyem tönkre a sminkemet, amikor egy magas, sötét alak megtorpant a perifériámban. Kelletlenül fordítottam el a fejem tőle, mielőtt megláthatta volna pillanatnyi szétesésemet, s csak a hangjára perdültem meg a tengelyem körül.

- Szeva, bikinimodell!

- Te?!

Hátrahőkölt a haragvó tekintetemet meglátva, s maga elé emelte a kezeit, felém nyitott tenyerekkel.

- Hohó! Csak lassan a testtel! Lobogtassam a fehér zászlót? Nem harcolni jöttem.

- Hanem? - méregettem őt gyanakodva. Elképzelésem se volt róla, mit akarhat tőlem, hiszen akárhányszor csak találkozunk, mindig belém köt.

- Gondoltam, gratulálok neked. Nagyon jól táncoltál a nyitótáncon. Jó párost alkottok Valkyon professzorral.

- Öhm.... Köszi? - pislogtam rá döbbenten. - Nagyon szívesen viszonoznám a bókot, de sajnos nem láttalak téged, mert hátul voltatok Saiida professzorral.

- Semmi gáz. - legyintett Yuriah. - Én viszont nagyon jól láttalak titeket hátulról. Kicsit irigy vagyok, Saiida közel sem táncol olyan jól, mint te. - villantott sármos mosolyt rám a démon.

Hirtelenjében nem tudtam, mihez kezdjek a jelenlétével. Teljesen megzavart a viselkedése.

- Mondd... Mit akarsz tőlem, Yuriah?

- Fáj, hogy ilyen előítéletes vagy. - kapott a szívéhez drámaian a srác, majd elnevette magát. - Arra gondoltam, eláshatnánk a csatabárdot. Eleget ellenségeskedtünk már, nemde?

- Ez igaz. - bólintottam vontatottan, bár még mindig nem voltam meggyőzve. Igaz, az elmúlt két hétben nem cseszegetett, mióta Valkyon és Shadow professzor szétválasztott minket, de azért az ördög sosem alszik.

- Eljössz velem egy táncra?

Annyira meglepett a kérdéssel, hogy konkrétan eltátottam a számat. Yuriah felkacagott a látványomon, de ezúttal nem az a tipikus rosszfiús nevetése volt. Annál valami sokkal ártatlanabb, egészen gyermeki örömmel telt kacagás volt ez. Mire észrevettem volna, már bele is pirultam a gondolatba. Aranyosnak találtam Yuriah-t?

A srác kinyújtotta felém a kezét, én pedig automatikusan elfogadtam a felkérését. Kivezetett a táncparkettre, ahonnét nem is olyan rég még rossz érzésekkel telve távoztam, és tenyerét a derekamra csúsztatva húzott közelebb magához. Furcsa volt, hogy ezúttal nem volt semmi ellenérzésem az érintésével szemben. Mint ha kicserélték volna, mint ha egy teljesen másik Yuriah állt volna előttem, akit eddig sohasem láttam. Lehet, hogy van egy egész jó fej ikertestvére annak a démonnak?

Amikor már saját magamat is megkérdőjeleztem, akkor rántott vissza a valóságba egy erősebb pörgetéssel, hogy aztán magabiztosan húzzon vissza a karjába, miután teljesen megszédültem tőle.

- Azt hiszem, félreismertelek... - mukkantam meg, az első eszembe jutó gondolatot hangosan is kimondva. Yuriah ismét úgy nevetett fel, hogy azt semmi rossz érzés nem kísérte.

- Sokan vannak ezzel így. Pedig ha esélyt adtál volna nekem, már régóta barátok lehetnénk... - hajolt kicsivel közelebb hozzám, rabul ejtve fekete szemeivel a pillantásomat. Láttam a tekintetében a lángokat, melyektől talán óvakodnom kellett volna, most mégis inkább úgy vonzottak, mint éjjeli lepkéket az utcai lámpások fénye.

- Igazad lehet... - feleltem elgondolkodva, s inkább hallgatásba merültem, míg véget nem ért az aktuális szám, s mi a táncot befejezve kisétáltunk a parkettről az italos pult felé.

- Iszol valamit? - kérdezte a srác, de tiltakozóan megráztam a fejem.

- Semmit, köszönöm.

- Ahogy gondolod. - vont vállat, miközben ő maga a pultnak dőlve felnyalábolt egy puncsos poharat és felhajtotta a tartalmát.

Lehunyt szemmel hallgattam a csöndet, míg a bálterem kicsit átrendeződött. A klasszikus táncok helyett kis szünetet követően bulizósabb zenéket raktak fel a fiatal korosztály legnagyobb örömére. Az egyik számnál felkaptam a fejem és ösztönösen megindultam a parkett felé. Velem együtt Yuriah is mozdult és nagyjából a szánkat is egyszerre nyitottuk.

- Imádom..

- ..ezt a számot!

Meglepetten néztünk egymásra, majd elnevettük magunkat. Megragadtam a fiú kezét és behúztam magammal a terem közepére, ahol egyre több fiatal bulizni vágyó gyűlt össze tombolni a modernebb dallamokra.

- Nem gondoltam volna rólad, hogy szereted az alternatív-rockot! - nézett rám vigyorogva Yuriah, miközben együtt ugráltunk a mélyhangokkal jócskán megpakolt rockzenére.

- Viccelsz?! Ez az egyik kedvenc bandám! - feleltem neki szintén fülig érő szájjal, próbálva átharsogni a hangszórók hangerejét.

A rá következő két órában végig vele tomboltam a parketten, olykor kilépve a pulthoz egy kis frissítőért, aztán újra visszatérve, hogy kifulladásig táncoljunk egész éjjel.

Néha-néha láttam Nevrát, ahogy mindig újabb és újabb lányt visz táncba. Nem tudtam, sírjak, vagy nevessek-e inkább rajta. Végül is úgy voltam vele, hogy hadd szórakozzon, ha ő ezt élvezi.

Hozzám valamivel közelebb többször is láttam, ahogy Ezarel Vanessával táncol. Valahányszor rájuk pillantottam, elszorult a szívem, ugyanakkor boldog is voltam értük. Annyira aranyosak együtt, hogy nem tudtam nem megmosolyogni őket. Egész egyszerűen jól álltak egymásnak. Időnként eltűntek a szemem elől, de újra és újra megjelentek, igaz, minden egyes alkalommal egyre higanyszerűbbnek tűnt számomra Vanessa mozgása. Mint akibe került néminemű alkohol is az üdítő mellett. Ha megtudom, hogy Eza leitatta a lányt, esküszöm, hogy kitekerem a nyakát!

Mikor már sokadszorra is őket követtem figyelemmel, Yuriah a tenyerével fordította maga felé az arcom, közelebb hajolva hozzám.

- Most akkor táncolunk, vagy nézelődünk?

- Igazad van, bocsánat. - nevettem rá. - Táncolunk.

Őszintén be kellett vallanom, hogy kezdtem egyre jobban érezni magam a srác társaságában és egyáltalán nem volt ellenemre, hogy vele töltsem az estémet. Valkyonról szinte teljesen meg is feledkeztem, órák óta nem láttam őt és nem is jutott eszembe, hogy keressem a teremben...

Amikor épp nem volt kedvünkre való a zene, kiültünk Yurival az aula szélén elhelyezett padokra és a fél fülünket befogva próbáltunk beszélgetni. A végén kiderült, hogy a zenei ízlésünk majdnem tökéletesen egyforma és a humorunk sem áll olyan távol egymástól, csak épp mindeddig egymással szemben álltunk, pedig akár jó barátok is lehettünk volna.

Jócskán elmúlt már éjfél, mikor felálltam a padról és bocsánatkérő mosollyal fordultam a sráchoz.

- Kimegyek egy kicsit. Pár perc és jövök.

- Oké. - nézett rám eleinte nagyokat pislogva, de aztán megnyugodott, amikor mondtam, hogy rövidesen visszatérek.

A legközelebbi szárny folyosójára fordultam, hogy felkeressem a női mellékhelyiséget. Dolgom végeztével fáradtan nézegettem magam a tükörben, feltolva a maszkot az arcomon. A szememből hiányzott a csillogás, az arcom még beesett volt a hét eleji betegségemnek hála, a szemeim alatt pedig még a smink ellenére is meglátszottak a sötétebb tónusú karikák. Szomorkás sóhajjal nyugtáztam, hogy a megfázás is megviselt, de a mai este eseményei még jobban meglátszanak az arcomon. Talán jobb is, hogy rajtam van az az álarc, elrejti a világ elől a fájdalmamat. Amilyen hülye vagyok, életemben először szerelmet vall nekem egy férfi, én pedig elmenekülök előle ahelyett, hogy elfogadnám az érzéseit. Megijedtem ettől a hirtelen érzéstől. Lehet, hogy beszélnem kéne majd vele? Megpróbálni tisztázni a helyzetet. De majd csak holnap. Világosan láttam és Shadow professzor is említette, hogy Valkyon csalódottságában kicsit túlzásba kezdi vinni az alkoholfogyasztást, úgy pedig nem hinném, hogy képes a józan gondolkodásra. Kizárásos alapon marad a holnap, különben nem látom őt egészen januárig, a téli szünet után. Talán még nem lesz késő, hogy elmondjam neki, én hogyan érzek...

Kifordultam a mellékhelyiségből és komótos léptekkel indultam vissza a főépület felé. Megtorpantam, amikor furcsa zajokat ütötték meg a fülemet az egyik elágazás mögül. Lassú léptekkel óvakodtam közelebb, hogy kiderítsem a forduló mögött megbújva, miért hallok suttogást, halk szitkozódást és néha cuppogásokkal megtarkított fojtott kuncogást az alkímia termek folyosója felől.

- Ne már..! Szállj le rólam, legalább egy percre! - szitkozódott suttogva egy furcsán ismerős fiú hang.

- Nem akarok! Tarts meg! - vágott vissza a lány szinte azonnal neki.

- Ne ugrálj már rajtam, nem tudlak egy kézzel tartani! - hallottam a fiú hangjából a kétségbeesettséget. - Hallod? Ereszd el a kezem! Így nem tudok célozni...

- Szeretlek! - kiáltotta közkinccsé a lány az érzelmeit, akinek hanglejtéséből leszűrtem, hogy minden bizonnyal kicsivel többet ivott Karuto díjnyertes puncsából a kelleténél. Mindeközben a fiú morogva zsörtölődött tovább.

- Így nem találok bele a lyukba! Ne csináld már, bírd már ki még egy kicsit! - pánikolt – Miért ilyen kicsi az a fránya lyuk?!?

- Tudod, mikor szerettem beléd? - folytatta a lány, mit sem törődve a fiúja heroikus küzdelmével. - Amikor először rám mosolyogtál a tanulószobán... Sosem láttam még annál szebb mosolyt életemben! És amikor a fejemre koppintottál a tolladdal, mert nem oda figyeltem...

- Jól van már, csak tartsd meg magad egy pillanatra, könyörgöm... - kezdett a fiú kétségbeesett próbálkozásba.

Ennél a pontnál vöröslő fejjel lestem ki a sarok mögül, csak hogy lássam, ahogy Ezarel küzd az alkímia szertár ajtajának kinyitásával, miközben a némileg becsiccsentett Vanessa a másik karján lóg majdnemhogy ernyedten, de folyamatosan cuppanós puszikkal felágaskodva az elf arcához. Egyszerre könnyebbültem meg és jöttem zavarba, ahogy őket néztem. Tehát _még_ nem tartanak ott, de ha így megy tovább, hamar ott fognak tartani.

Eza időközben sikeresen rálelt a kulcslyukra és benyitott a szertárba, csak hogy Vanessa szinte azonnal a nyakába ugorva döntse le a lábáról az elf barátomat.

- Teljesen beléd zúgtam! - jelentette ki a lány felülve Ezarel derekán, aki idő közben megpróbált megfordulni alatta és inkább elkapta Vanessát egy csókra, csak hogy végre befogja a száját.

- Maradj csöndben és gyere befelé. - utasította őt halkan, miután lábra állította a barátnőjét, majd gyors körbenézés után behúzta maguk mögött az ajtót.

A kiszűrődő csörömpölésből arra tudtam következtetni, hogy lehet, kicsit takarítani és kárfelmérni is kell majd, ha végeztek...

- Ne haragudj, nagyon sokat kellett rám várnod? - léptem a pult mellett ácsorgó Yuriah mellé, ahogy visszaértem a bál helyszínére.

- Hm? - fordult felém, majd rám mosolygott. - Dehogyis, tényleg csak pár perc volt. Minden oké?

- Persze. - bólintottam kurtán, majd a parkettre pillantottam – Van kedved táncolni?

- Miért is ne. - rántott vállat, majd letette a poharát és bementünk a terem közepére, hogy ezúttal diszkós dalokra pörögjünk még majd másfél órán keresztül.

Már bőven benne voltunk az éjszakában, mikor kiültünk megint egy kis szünetre a terem szélébe. Yuriah egy darabig csöndesen nézett maga elé, mint aki nagyon erősen gondolkodik valamin.

- Yuri... Minden rendben? - kérdeztem rá, mikor már egy ideje figyeltem őt. Magához térve rezzent meg és nézett rám.

- Hogy? Persze, miért ne lenne. Nem haragszol, ha magadra hagylak két percre?

- Dehogy. - ráztam meg a fejem és figyeltem, ahogy Yuriah feláll mellőlem a padról és pár perc múlva két pohár punccsal tért vissza hozzám mosolyogva.

- Iszol velem egyet? - nyújtotta felém az egyik poharat, de én ismét csak megráztam a fejem.

- Nem szabad. Tudod, még szedem a gyógyszerem, nem akarom, hogy összeakadjon az alkohollal.

- Ugyan már, csak egy pohárral! Nem akarlak leitatni, csak koccintsunk egyet! Na, légyszi!

Olyan könyörgő tekintettel nézett rám, hogy végül beadtam a derekam neki. Elvettem tőle a felém nyújtott műanyag poharat és koccintottam vele egyet.

- Az új barátságra! - vigyorgott rám szélesen, majd lehúzta a pohara tartalmát.

- Arra, hogy elfelejtsük a borús múltat. - feleltem biccentve, s apró kortyokban iszogattam az italomat.

Yuriah izgatottan nézett engem, majd a végén türelmetlenül sürgetni kezdett.

- Gyere, megint jó szám van! Táncolunk még egyet?

- De csak egyet. - mosolyogtam rá. - Lassan kezdek fáradni. Azért még nem vagyok teljesen meggyógyulva...

- Jó, csak egyet. - bólintott Yuriah is. - Utána felkísérlek a szobádhoz.

Mosolyogva bólintottam rá, majd kezem a kezébe nyomva hagytam, hogy felhúzzon a padról és magával szédítsen a táncparkettre még egy utolsó tombolásra. Aztán abból az utolsóból még vagy négy lett, de végül fél óra múltán kezdtem egyre homályosabban érzékelni a dolgokat magam körül.

- Yuri... Menjünk... - ragadtam meg a karját, mikor kissé megszédülni éreztem magam.

A srác rám nézett, miközben átkarolta a derekamat, hogy megtartson.

- Minden rendben?

- Minden. Csak kicsit megszédültem. Elfáradtam.

A fiúba kapaszkodva sétáltam ki a teremből, aki ezután egyetlen szó nélkül vezetett ki engem a főépületből a kollégium felé. Egyre csak tompuló aggyal követtem őt egészen addig, míg a lábaim bírták. Aztán valahogy úgy éreztem, kiment belőlem minden erő...

Meg-megszakadó képkockánként érzékeltem ezután a valóságot. Éreztem, ahogy Yuriah a fenekem alá markolva a falhoz présel és mohón falni kezdi az ajkaimat, éreztem, ahogy ujjaival tolja felfelé a ruhám szélét, hogy a bőrömhöz férjen, éreztem, hogy kutakodik, amikor már az alsóneműm közelében járt, miközben alig kaptam levegőt a csókja tüzességétől. Esélyem sem volt tiltakozni ellene, így csak kábán nyögtem egyet tiltakozásom jeleként...

Aztán rongybaba módjára terültem el a földön, amikor valaki letépte rólam az ördögöt. Ki az? Ki a megmentőm?

Nevra alakját láttam felvillanni egy pillanatra, ahogy eltaszítja Yuriah-t a közelemből. Szorosan mögötte Ezarel is érkezett, letérdelve hozzám. Vajon hol hagyta a barátnőjét..? Az elf felnyitotta a szemhéjaimat, hosszan nézett a szemembe, láttam a szája mozgását, távolról talán még a hangját is érzékeltem.

- ...bedrogozták...

Láttam, ahogy Nevra felém pillant kétségbeesetten, majd dühtől eltorzuló képpel veti magát Yuriah után. Behúzott egy hatalmasat a srácnak, aki cserébe gyomorszájon térdelte a vámpírt, Nevra ezáltal összegörnyedve rogyott térdre a folyosón. Yuriah ezután Eza felé indult meg, de mire elért volna hozzánk, a vámpír összeszedte magát és ismét hátrarántotta a démonsrácot. A démon ezúttal kevésbé elegánsan támadott, Nevra egy tökön rúgást zsebelt be tőle, s elvékonyodó hangon jajongva vágódott el a földön.

Láttam, ahogy Ezarel elém húzódik, hogy a saját testével védjen az ismét felém forduló Yuriah-tól, de megmoccanni sem bírtam, se egy árva szót kipréselni magamból.

Ismét egy láb lendült, oldalba kapva az elfet, aki jóformán elrepült az orrom elől. Yuriah elém hajolt, a hajamnál fogva rántott függőlegesbe és lökött a falnak ismét, egészen közel hajolva az arcomhoz.

- Megtörlek. Összetörlek. Apró darabokra foglak törni! Csak ezt jegyezd meg. Semmi keresnivalód itt, ember!

Könny szökött a szemembe és gördült le az arcomon, miközben ő a hajamat húzva felemelkedett és engem is teljesen elemelt a földtől. Annyira fájt, de még sikítani sem bírtam, nem tudtam ellenkezni se tettel, se szóval a démon ellen. Yuriah fölényes vicsora beleivódott az emlékezetembe, hogy talán az örökkévalóságig kísértsen engem...

Amikor már azt hittem, eljött a vég, akkor érkezett meg az utolsó mentsváram. Hófehér villanást láttam csak, ahogy a vállánál fogva megragadta Yuriah-t, lerántotta rólam és egy jól irányzott perdítéssel földre küldte őt. Még zsibongó aggyal is hallottam a porc reccsenését. A démonfattyú fájdalmas felkiáltása megtöltötte a fülem, miközben én lassan ismét lecsúsztam a földre a fal mentén, ahogy nem maradt semmi, ami állva tartson. Valkyon halvány kéken izzó tenyerekkel meredt az arccal a földön fekvő srácra, aki lassan feltápászkodva markolászta törött orrát, amelyből eddigre már ömlött a vér. Láttam a professzoron, hogy hatalmas testi erején felül készen áll a varázserejét is bevetni, ha a fiú tovább vagánykodna. Eddigre Yuriah is felismerte szorult helyzetét, ahogyan lassan Nevra és Ezarel is magukhoz tértek a rúgásai után és felálltak Valkyon mellett.

A démon először térdre, majd talpra vergődött, s még egy gyűlölködő pillantást vetett rám, mielőtt elhátrált volna.

- Ne gondoljátok, hogy ezzel vége van.

A szavaiból áradó fenyegetés jeges rettegéssel töltötte meg a szívem, de reakcióm kimerült abban, hogy kitágult pupillákkal meredtem a srácra, miközben a lélegzetvételem még az eddiginél is ziláltabbá vált.

Ahogy ő lassan eltűnt a képből, úgy lépett elém a három őrangyalom. Nevra próbált volna először letérdelni mellém, de Valkyon vad kisugárzása még őt is arra kényszerítette, hogy elálljon az útjából. A hóhajú professzor arcáról csak sokára tűnt el a haraggal vegyült szigor, de ahogy engem nézett, fokozatosan szállt el a dühe, melynek helyét aggodalommal vegyes félelem vette át. Óvatosan ültetett fel a fal mentén a vállam alá nyúlva, majd még annál is óvatosabban húzott magához, hogy fel tudjon emelni a földről.

- Ti nézessétek meg magatokat Eweleinnel, őt majd én felviszem. - adta ki a többieknek az utasítást, akik nem mertek ellenkezni vele.

Ernyedten lógtam a karjaiban, miközben elindult velem a kollégiumi szárny felé, de az úti célja egyáltalán nem a gyengélkedő volt. Mire elértünk Valykon szobájáig, az elmémet teljesen uralma alá vette a partidrog hatása. Mire az ajtó becsukódott mögöttem, már nem láttam semmi mást, csak kongó feketeséget...

~~~¤×°×¤~~~

A vállamon mázsás súly volt, míg a karjaimban pillekönnyen hevert a lány, akit szeretek. Még kissé zsibbadó fejjel is tisztában vagyok vele, hogy áthágtam egy szabályt, amikor fizikailag bántalmaztam egy diákot, még akkor is, ha megérdemelte. Lyráért ha kell, ölni is képes volnék, s éppen ez az indulat rémisztett meg a legjobban az egészben. Óvatosan helyeztem őt az ágyamra, majd magára hagytam és kitártam az erkélyem ajtaját, hogy egy kis friss levegőt engedjek a szobába. Szükségem volt rá, hogy kiszellőztessem a fejem.

Amióta elutasított, képtelen voltam ellazulni, helyette olyan hülyeséget tettem, amit még soha ezelőtt: élve a lehetőséggel, alkoholba fojtottam a bánatomat. Shadow meg is szólt miatta, erre én elküldtem őt melegebb éghajlatra. Mindezt egyetlen nő miatt. Már épp kezdtem volna reménykedni benne, hogy Lyra mellett lehetek, hogy egy pár lehetünk, hogy ezért nem fog senki sem szót ejteni, erre én egy nap alatt hibát hibára halmozok és távolabb sodrom őt magamtól, mint valaha is volt. Most pedig itt fekszik az ágyamban eszméletlenül, öntudatlanul, miután majdnem megerőszakolta őt az a démonfajzat. Idegesen kaptam a rezgő nadrágzsebemhez a kezem, előhúzva a telefonomat. Ezarel küldött nekem sms-t, benne a rövid, egyszavas magyarázattal Lyra állapotára: „Gina"

Hallomásból ismertem csak ezt a fajtát. Az áldozat italába csempészik, aki aztán teljesen elbódul tőle, mozgásképtelenné válik, miközben az elméje majdnem teljesen tiszta marad. Mindent lát és hall maga körül, de utána képtelen visszaemlékezni a történtekre.

Már a puszta gondolatától is megfeszült az állkapcsom, hogy mi lett volna, ha Nevra és Ezarel nem mennek Lyra után, vagy ha épp én nem követem őket. Yuriah azt tett volna a lánnyal, amihez csak kedve szottyan... De őt és Saiidát ismerve, nem biztos, hogy egy megerőszakolás lett volna a legrosszabb, ami történik vele.

- Franc! - csaptam a falba ököllel tehetetlen dühömben. Hagytam, hogy a kezembe hasító éles fájdalom józanítson egy kicsit, majd magam mellé ejtettem a karom, engedve, hogy a kezemről vékony csíkban csordogáló vér összepöttyözze az erkély kövét. Néhány mély lélegzetvétel kellett hozzá, hogy lehiggadjak és visszatérjek a szobámba.

Becsuktam magam mögött az erkélyajtót, mert az, hogy én forrongtam a dühtől, nem jelentette azt, hogy Lyra esetleg nem fázik az ágyamban fekve, eszméletlenül. Egy kis ideig még járkáltam a szobában föl és alá, nem tudva, mitévő legyek. Nem voltam elég józan hozzá, hogy logikusan gondolkodjak, ugyanakkor elég részeg sem ahhoz, hogy ne akarjak gondolkodni. Ez a két mezsgye közti lavírozás teljesen kikészített. Akkor legalább lennék teljesen öntudatlan és borulnék be az ágyba a lány mellé, hogy aludjak reggelig világomat se tudva... De így...

Végül összeszedtem a bátorságomat, hogy odaüljek mellé az ágy szélére. Az arcáról sütött a fájdalom, hogy nem ura saját magának, de a mellkasa emelkedése-süllyedése most már egyenletes volt, ebből tudtam, hogy végre elaludt. Megsimogattam az arcát és elsöpörtem néhány barna tincset a szemei elől. Előre hajoltam, hogy az arcával egy vonalba kerüljön az arcom. Annyira szerettem volna megcsókolni őt...de nem volt hozzá merszem. Mi értelme volna úgy, ha ő nincs a tudatánál? Az érintése az egekbe repítette volna a lelkem. Szerettem volna, ha ő is ezt érzi mellettem. Minden vágyam az, hogy őt boldoggá tehessem. Szerettem volna, ha este igent mond a kérésemre. Akkor a mai éjszaka nem így alakult volna. Akkor csak vele lettem volna egész este, akkor most nem rettegés töltené meg a szívét, hanem boldogság. Akkor ma talán mellettem hajtotta volna álomra a fejét. Nem...erre nem kéne gondolnom. Ennyire nem siethetek előre. Időt kért tőlem. De mégis mennyi időre van szüksége? Napok? Hetek? Hónapok? Várok rá, ameddig csak szükséges, de többet biztosan nem hagyom őt magára. Yuriah egyértelmű fenyegetést címzett neki. Ott kell lennem mellette, hogy megvédhessem.

Előrébb hajoltam és megcsókoltam a homlokát. Reménykedtem benne, hogy nem fog rémeket álmodni az éjjel az őt ért utolsó impulzusok hatására. Lejjebb pillantva eszembe jutott, hogy nem lehet neki túl kényelmes kisestélyiben aludni. Nem voltam elég józan ahhoz, hogy elég gátlás legyen bennem békén hagyni őt. Kezem megkereste a cipzárt és pár percen belül lefejtegettem róla a ruhát, amiben egész este velem kellett volna táncolnia. Ahogyan azt elképzeltem, mikor megvettem neki álmai ruháját... A ruhát egy széktámlára terítettem, míg a cipőit az ágy mellé raktam, majd sietve betakartam a lány fehérneműben heverő testét, mielőtt túlságosan is erőt vesznek rajtam a pajzán gondolatok. Az, hogy kívántam őt, nem is kifejezés. Túl sokszor öleltem már őt magamhoz, túl sokszor éreztem a karcsú testét a sajátom mellett ahhoz, hogy ne gondoljak rá úgy... Minden bizonnyal elvette a józan eszemet ez a nő. Nehéz sóhajjal álltam fel mellőle és vonultam el a fürdőszobámba, hogy megszabaduljak a fölös gondolatoktól és a vele együtt a szégyenérzetemtől is.

Valamivel később fáradtan roskadtam le a kanapéra a szoba másik oldalán. Lyra mélyen aludt az ágyamban, így nekem más választásom nem volt, mint a kanapén aludni. Nem mintha amúgy tudtam volna aludni a fejemben pergő ezernyi gondolattól, de megpróbáltam valahogy kényelembe helyezni magam. Egyszer majdcsak elalszom, ha már belefáradtam a gondolkodásba...

Hajnalban motoszkálás zajára riadtam fel. Nem nagyon akartam kinyitni a szemem, de muszáj volt. Az első gondolatom az volt, hogy lehet, kezdek öregedni, mert a reggeli merevedés a derekamban volt... Félig lelógtam a kanapéról, egy lábbal kitámasztva magam, így sikerült elaludni az éjszaka, nem csoda hát, hogy úgy éreztem magam, mint akin átrohant egy csorda Rawist. Lyra észrevehette a mozgolódásomat, vagy csak a fájdalmas nyöszörgésemre figyelt fel, nem tudhatom. Mindenesetre a feje hamarosan felbukkant fölöttem, én pedig kipattanó szemekkel bámultam bele a zöld szempárba.

- Lyra..!

- Mit csináltál velem? - jött szinte azonnal az első vádló kérdés.

- Semmit! - feleltem őszintén, miközben feltápászkodtam ülő helyzetbe.

- Akkor miért voltam az ágyadban?

- Aludtál.

- Miért voltam fehérneműre vetkőzve?

- Mert ruhában aludni kényelmetlen.

- Miért nem emlékszem rá, hogy kerültem ide?

- Kiütötted magad.

- Én voltam, vagy te itattál le? Pedig nagyon jól tudod, hogy a gyógyszeremre nem lett volna szabad!

- Lyra...

- Te voltál? Tudtam! Időt kértem tőled! Miért nem vagy képes ezt elfogadni? Leitatsz, felhozol a szobádba és lefektetsz? Ez volna a nagy felnőtt hozzáállás?

Lyra tombolására hirtelenjében nem tudtam egy szót se szólni. Hogy hozta össze ezt a következtetést a fejében? Megráztam a fejem és megpróbáltam félbeszakítani a lányt.

- Lyra! Félreérted!

- Mit értek félre? Egy szál fehérneműben kelek az ágyadban és nem emlékszem a tegnap estéből semmire! Te mire gondolnál?

- Lyra! Nem használtalak ki! Bármit is gondolsz, nem úgy történt.

- Akkor magyarázd el, hogy történt! - rivallt rám, miközben leroskadt az ágyam szélére és magára húzta a takarómat, hogy eltakarja magát előlem.

Az agyamban hirtelen kattogni kezdtek a fogaskerekek. Mit mondjak neki, hogy ne rémítsem halálra? Ha elmesélem neki a történteket, ki fog akadni. Rosszabb esetben ő maga megy és öli meg Yuriah-t. Lyra várakozó tekintettel nézett engem, miközben lassan próbáltam összerakni egy hihető magyarázatot.

- Én vagyok a hibás... Csak egyetlen pohárral szerettem volna veled koccintani, de a gyógyszereddel keveredve teljesen kiütött. Sajnálom.

- Ennyi?

- Ennyi.

- Akkor miért vetkőztettél le? Meg akartál erőszakolni?

- Lyra! Eszméletlen voltál! Kinézed belőlem, hogy visszaéltem volna vele?

- N...nem... - bizonytalanodott el, félrefordítva a fejét.

- Higgy nekem, nem tettem veled semmi rosszat.

- Akkor miért nem a saját szobámba vittél?

- Nem voltam elég józan hozzá. Te is láttad, hogy kicsit túlzásba estem tegnap az ivással.

- Igen... - bólintott aprót.

- Sajnálom. De hidd el, nem követtem el ellened semmit.

Sokáig meredtem a lányra, aki magában emésztette a hallottakat. Ezerszer is inkább csinálok magamból bűnbakot, mintsem elmondjam neki, mi történt tegnap éjjel valójában.

- Elhiszem. - szólalt meg végül hosszú hallgatás után. - Elmegyek.

Kijelentése tömör volt és ellenkezést nem tűrő. Elfordultam, amikor felállt az ágyról, hogy megkeresse a ruháját. Pár perc volt csak az egész, míg felöltözött és már csak az ajtóm csapódását hallottam, ahogy elhagyta a szobát.

Rezignált sóhajjal törődtem bele, hogy hiába minden, jobban járok, ha megpróbálok kiszeretni belőle, míg nem tisztázza magában az érzelmeit. Addig csak tönkremennék a vágyakozásban utána...

Vontatottan kotortam elő a telefonomat és egy darabig törtem a fejemet, mit is kéne írnom. Végül kiválasztottam a címlistából két nevet és elküldtem a fiúknak a tömör üzenetet: „Lyrának egy szót se a tegnap estéről."