A sötétből egy magas árny lépett elő amit hamarosan megvilágított a hold fénye.
A három testvér egyike volt. Julia amilyen gyorsan jött úgy akart távozni, nem szívesen van egyedül sötétben egy számára ismeretlen alakkal. Mégsem hagyta faképnél, hisz nem tehet vele semmit.
-Ha az ezüstöt keresed akkor, hiába.-mondta bizonytalanul a lány.
-Nem érdekel az ezüst.-mondta egyhangúan. -Nyugodtan ülj vissza.-folytatta az északi.
Julia fejében megszólaltak a vészjelzők. Többnyire nem szokott rájuk hallgatni és csak sodródik az árral majd amikor megtörténik a baj akkor szokta realizálni, hogy érdemesebb lett volna a megérzések alapján cselekedni, úgy döntött most így is tesz.
-Nekem mennem kell...-szabadkozott a lány, hogy minél hamarabb távozhasson.
-Ülj le!-a férfi ellentmondás nem tűrő, mégis nyugodt hangon beszélt.
Julia engedelmesen foglalt helyet a padon, s előre meredt hogy még véletlenül se kelljen a zord tekintettel találkoznia sajátjának.
Nem sokkal késöbb érezte, hogy a pad kissé megrogy a férfi és az ő súlya alatt ahogy leült mellé.
Ezután talán percek is élt élhettek úgy hogy csak némán ültek egymás mellett. Borg az épület belső építészetét tanulmányozta, Julia pedig a férfit ameddig az mással volt elfoglalva. Akaratlanul is vonzónak találta vonásait, persze ezt inkább véka alá rejti még saját maga előtt is. Amikor kisded korában először hallott az északiakról úgy képzelte el őket mint amilyen szörnyekkel a nagyobb gyerekek riogatták őt. Ehelyett amikor ránézett csak egy szokatlanul nagy termetű, kissé szőrös és nehéz természetű férfit látott, semmi rendkívül rémisztő. Persze tudta hogy igen veszedelmes nép ahonnan ő jön és elég volt ránézni ahhoz, hogy rájöjjön valószínű a mellette ülő sem a szerény északiak rétegét képzi. Tudta ha bántani akarta volna őket már rég megtette volna...
-Érdekesek ezek a helyek...-mondta Borg mintha csak nem is a lánynak beszélne, akit ezzel teljesen kirántott a gondolatai közül.-Mind külömbözik egymástól még is ugyan olyannak hat az összes.-nézett körbe továbbra is az épület belsejét csodálva.
Julia is követte a férfi tekintetét a falakon és mennyezeten, annyira belemerülve a részletekbe hogy nem is habozott a kérdésén.
-Mi lenne az?-kérdezte a lány a tőle tisztes távolságban ülőtől, miközben elszakította a falfestményekről a tekintetét és az északinak szentelte.
-Ez a sok kereszt és a az épületből áradó értelmetlenség.-mondta a férfi megtörve a kiváncsiság hatását.
Julia képtelen volt, hogy ne mosolyodjon el a férfi szúrós megjegyzésén majd amint elismétlődött a fejében, hogy Borg mit is mondott valójában felhorkantott illetlen módon. Egy pillanatra abban reménykedett, hogy valami költőibb választ kap tőle.
-Miért jársz templomban ha te nem hiszel az Istenetekben?-kerdezte a férfi lepillantva a lányra aki ennek hallatán elhűlve nézett rá, majd ezt követően inkább rá se nézett.-Úgy érzem neked pont annyi jogod van ebben a templomban lenni mint nekem.-tette hozzá az északi szúrós megjegyzésként.
Julia rémülten kapta a férfi felé tekintetét ismét, ezután amennyire csak tudta összeszedte gondolatait és felkészült arra hogy előadja magát.
-Tessék? Hogy képzeli hogy ilyen szentségtelen dolgokkal vádol?.-fakad ki Julia majd gyorsan felpattan mellőle.
A családi titok után ez volt a második legfontosabb aminek a látszatát fent kellett tartani. Ha fény derült volna arra, hogy nincs megkeresztelve ez az embekben kérdéseket vetett volna fel, ez által könnyen fény derülne a valóságra.
-Ha igazi ketesztény lennél keresztet vetettél volna miután beléptél erre az átkozott helyre, és a lakománál sem mondtad azok a félkegyelműek után az áldást.-mondta a férfi.
A lányba villámként csapott a felismerés.
Átkozta magát, hogy nem figyelt a részletekre és a látszat fenttartására.
Feleslegesnek érezte a tagadást, hisz kétség kívül leleplezte a férfi őt. Így gyanútlanul visszaült a padra.
Meggondolatlanul cselekedetett és a mindig nála lévő tőrért nyúlt ami combjára helyezett tokjában lapult.
A ferfi még csak meg sem rezzent a torkának fogott fegyvertől.
-Kinek akarja elárulni?-kérdezte a leány egészen közel hajolva a férfihez.
Tekintetében egy cseppnyi félelmet sem látott, ami az ő kezdetleges bátorságát egyre csak kérdőre vonta.
Mindössze egy pillanatnak tűnt és a penge éles fele már a leány nyakát csiklandozta.
Ijedtében egy halk sikoly kúszott ki torkán, mert a kiszolgáltatott helyzet amibe került megrémisztette.
Szaporán emelkedett fel-le szabad mellkasa.
Diadalittas mosoly terült el a férfi arcán, ezután szabad kezével eltűrte a lány rozsda színű haját, és nyakára helyezte tenyerét, hogy ezután közel férkőzzön a lányhoz.
Ezt követően sem távolodott el tőle a férfi, miközben a combjához érve gyakorlott mozdulattal akasztotta ki a szíjat aminek enyhe szorítását már nem érezte. Elhülten távolodott el a férfitől amennyire a pad csak engedte azt neki.
A férfi szíjára csatolta a leány fegyverét, majd felegyenesedett a rozoga padról.
-Ígéretet tettem Finannak, hogy ez alkalommal nem lesz vérontás, egy csepp sem, úgyhogy szerencséd van leány. Nem öllek meg, de ha mégegyszer fegyvert fogsz rám, már másképp cselekszek majd.-mondta felé magasodva.
Julia egyenesen sötét szemébe pillantott fel ami nem tükrözött érzelmeket.
A férfi sietős léptekkel hagyta hátra a helyiséget a döbbent lánnyal együtt.
Julia nyakára helyezte kezét, a tenyere pont azt a részt fedte ahol érezte még mindig a férfi sivár, mégis meleg érintését.
Másnap Julia, a hercegnő, és az északiak már hajnali órákban várakoztak a várkapuk előtt. A lány egy szemhunyásnyit sem tudott aludni a tegnap történtek miatt és ez kihatott az állapotára is amit nővére meg is jegyzett neki találkozásuk idején.
Fransis kacagva ült fel a jövendőbelije elé a lóra aki átkarolta őt.
Julia kissé tehetetlenül állt a lovak és az emberek között.
Már felkészült arra, hogy egészen a partvonalakig gyalogolni fog a többi szerencsétlen emberrel akit a palota udvarából rángatták ki, amikor mellé baktatott egy cifra lovon ülő férfi.
-Van kedve velem utazni, úrnőm?-mondta kacérkodva egy számára ismeretlen.
Julia felszegett állal készült használni éles nyelvét, azonban mint mindig most is a semmiből jelent meg a férfi.
-Gorthrum, hagyd békén a lányt.-mondta Borg.
Julia nyugalmára törő férfi valamit motyogva orra alatt saját nyelvükön, de végül engedelmesen bólintott, majd tovább állt.
Julia mérgesen pillantott a férfire a vastag szörme köpenyét megigazítva. Dühös volt rá amiért azt gondolta hogy nem tud magáért kiállni még ha egy északival is áll szemben.
-Megtudom magam védeni.-mondta hangot adva bosszúságának.
-Efelől vannak kétségeim.-mérte végig gúnyosan a férfi.
-Indulásra készülj!-kiáltotta egy dán férfi.
-Szállj fel!-mondta a férfi rá se nézve.
-Tessék?-kérdezte megszeppenve a leány.
A lovasok egyszerre indultak meg őket kikerülve ennek hatására a lány nem akart lemaradni a fővároson kívül ismeretlen földön így az a fehér robosztus testű jószág mellé lépett és a földtől elrugaszkodva a ló oldalába próbált kapaszkodni és felhúzni magát de rá kellett jönnie, hogy kétség kívül nagyobb ez a ló mint amivel valaha is dolga akadt. Amikor már azt hitte, hogy leesik egy kar nyúlt érte ami könnyű szerrel felhúzta a ló hátára.
Julia feszélyezve érezte magát a férfi közvetlen közelségétől és annak mellkasából áradó kellemes hőtöl.
Amennyire csak tudott távol férkőzött tőle azonban a kis hely következtében ez szinte lehetetlennek tűnt.
A férfi könnyedén átlátott a feje felett, így nem okozott neki problémát jelenléte.
A csapat könnyedén jutott el a partra ahol néhány dán sátrazott. Érkezésükre a hajóknál őrt állók felkapták fejüket, majd amikor észlelték, hogy csak az övéik, feléjük igyekeztek.
-Készítsétek elő a hajókat indulásra készen!-mondta Borg, amitől Julia kissé megugrott a hirtelen jött mély barintontól fülétől nem messze.
Mikor már majdnem minden hajó indulásra készen állt, kivéve az egyiket ahol az árbóc kötél ellenőrzésénél beakadt egy másikba, amit egy férfi próbálta kioldali.
A leány mögött ülő férfi könnyed mozdulattal szállt le a lóról majd a segítségre szoruló emberekhez sietett. Félre lökve őket vette kezelésbe az ügyet. Néhány percnyi babrálás után kiszabadította az árbóc kötelet így már az utolsó hajó is készenlétben állt.
A férfi visszatért a ló mellé amin Julia ült. Térrémületének köszönhetően amint lepillantott a hatalmas lóról a gondolattol is megrémült, hogy neki innen le kell ugrania.
A férfi észre vette a lány arcáról jól tükröződő gondolatait, így egy unott sóhaj kíséretében a lány derekát fogta közre, majd egy könnyed mozdulattal emelte le a lóról.
Julia amint a talajjal azonosult talpa megnyugvásként megigazította viseletét.
-Köszönöm.-mondta elfehéredve a férfinek, aki csak biccentett felé egyet.
-Netán víziszonya nincs?-pillantott rá szórakozottan, és mintha látta volna száját felfele gördülni. Pillanatnyi meglepettségében a gesztus miatt nem is értelmezte milyen gúnyos és a férfi számára mulatságos kérdés tett fel az.
-Hogy tessék? Én... nem! Még, hogy én? Ezt meg miből gondolja?-vonta össze ezúttal ismét haragosan szemöldökét.
-Látnia kellett volna az arcát ahogy ült a lovamon, maga kétség kívül tériszonyos.-ezuttal a férfi mostmár leplezetlenül gúnyolódott a lányon.
Julia szemforgatva kerülte ki őt majd a többi ember után sietett.
A mólón végig sétálva a legelső hajóra szállt fel amire nővére is. Miután elhagyták a hajók a kikötőt és hivataosan is vízre szálltak, Julia egy nagy sóhajt hallatott.
A hajó azon oldalára húzódott ahol a legkevésbé vannak emberek, bár ez közel sem segített helyzetén tekintve, hogy a viking hajók nem voltak túlzottan méretesek. Viszont annál sebesebben szelték át a vizet. Julai kissé kihajolva a hajóból kémlelte az alattuk elhúzódó tajtékzó, kristály tiszta viszet.
-Óvatosan úrnőm még a végén kiesik.-lépett oda komótosan a lányhoz Finan.
Mosollyal arcán fordult a hang tulajdonosához.
-Biztosíthatom nagyuram, vigyázok magamra.-mondta a leány.
-Efelől semmi kétségem.-mondta biccentve a férfi.
Julianak akaratlanul is a goromba fivére szavai jutottak eszébe, amikor is ő ennek az ellentétjét állította.
Hagyta, hogy Finan tegye a dolgát tovább amikor egy legény szólította a hajó másik végébe, így ő tovább kémlelte a maguk mögött hagyott, már messzi távolban lévő Angol partszakaszt.
-Utaztál már hajón?-csengett egy ismerős hang mögötte.
-Nem volt még szerencsém hozzá.-mondta a lány monoton hangon mindössze egy pillanatra méltatva a bosszantó férfit.
-Akkor hosszú út áll még előtted.-mondta a férfi a távolba meredve.
A leány akkor még nem tudta mit rejtenek a férfi kifürkészhetetlen szavai.
—
Julia egy fából készült vödröt szorongat ölében s hölgyhöz nem méltó módon törölte le száját. Össze-össze ránduló gyomorral várta, hogy mikor érkezik a következő adag gyomor tartam amire nem is kellett sokat várnia ismét megérezte a torkán felkívánkozó savas kellemetlenséget.
Már jóval az éj leple alatt jártak a határtalan víz felszínén, de nem jött álom a szemére a tengeriszonyától.
Julia mostanra már tudta, hogy mire is gondolt a férfi a hosszú út alatt.
Öblös lépteket hallott közeledni, mire a lány hajával próbálta eltakarni megviselt arcát.
Egy ruha darab landolt előtte.
Össze vont szemöldökkel emelte tekintetét a felé magasodó testre.
-Ezzel mosakodj meg. -mondta a férfi monoton hangon majd egy pillanatra hátat fordított és egy korsóval a kezében tért vissza.
Julia továbbra is csak haja mögül pillanotott a férfira aki kezdte ezt megelégelni.
Könnyed mozdulattal gugolt le a lány elé, majd elé nyújtotta az agyag korsót.
-Öblítsd ki a szádat ezzel.-mondta.
Remegő kezét a a korsó felé nyújtotta, majd amikor a férfi kezébe nyomta magához húzta azt.
-Mi ez?-kérdezte a leány
-Sör.-mondta egyszerűséggel a férfi s magában jót multott a lány tudatlanságán.
Undorral szagolt bele korsóba, s amikor megérezte a cefrés ital jellegzetes aromáit fintorral nyújtotta vissza a férfinek.
-Csak ez van a hajón, ha csak nem elégszik meg a sós vizzel. Nem kell aggódnia a szász sör szinte meg sem kottyan a miénkhez képest.-mondta a férfi.
Julia végül szájához emelte a korsót, s habozva ugyan de bele ivott, hisz inkább ez a förtelem mint a savas íz a szájában.
Arca eltorzult amint ízlelő bimbói kóstolót nyertek az italból. Legszívesebben arcon köpte volna a férfit mégis lenyelte az alholos italt.
Valóban igaza volt a férfinek miszerint nem túl erős ital, az ízével mégsem volt megelégedve.
Néhány korty után ismét hölgyhöz nem méltóan törölte le a száját, s nyújtotta vissza a férfinak.
A dán vaskos keze a lány álla alá nyúlt, nem túl gyengéden de nem is erősen.
Julia elfordítva fejét bújt ki a szemkontatkus elől. Minden bizonnyal megviselten és borzalmasan festhetett, ezért sem akarta, hogy férfi vagy bárki más így lássa őt.
Azonban a dán nem hagyta annyiban, ismét kezébe fogta a lány arcát ezuttal sikeresen.
Miután a férfi elemezte és látta, hogy mindössze rosszulléten kívül semmi problémája épp oly könnyen állt talpra mint ahogy legugolt.
-Ha továbbra is kedvező lesz a szélirány már holnapra kikötünk a legközelebbi parton egy éjszakára.-mondta a férfi a kék sötétséget figyelve.
Felpillantott a mostanra már csillagos égre, s egy sóhaj szökött ki ajkán. -Pihenj egy keveset amíg tudsz, a nővérednek sikerült.-mondta lenézve az összekuporodott lányra. Nehéz vastag köpenyét kikapcsolta egy határozott, könnyed mozdulattal majd a lány elé vetette.
-Ezt terítsd magadra, hamarosan vadvizekre evezünk. A vödröt is egész nyugodtan magadhoz veheted.-
Julia nem szólt semmit csak bólintott egyet majd a terebélyes köpenybe férkőzött.
Fejét a hajó végének támasztotta majd figyelte a csillagos eget. Mindegyik ismert csillag és csillagjegyet jól az eszébe véste, hisz nővéreivel ellentétben ő részt vehetett oktatásban. Ha már ő maga is egy vétek akkor miért ne követhetne el olyat ami nem helyén való, maga az atyja adott engedélyt rá, még ha a királyné nem is szívlelte ezt. -Bár ő mit nem, ami vele volt kapcsolatos?-tette fel magában a kérdést.
Mosoly terült el arcán amint idővel kirajzolódtal előtte a csillagképek.
Julia próbált elaludni azonban nem jött álom a mai este sem ezúttal a hajó nyugtalanságától. Saját testén tapasztalta, hogy minél északabbra sodródnak a cél felé annál zordabb, hidegebb a levegő és a víz egyre nagyobb hullámokat hoz.
A vastag köpenyt teljesen össze húzta magán, így próbált meg felmelegedni ami kis idő után sikerült is. Összekuporodva ült a hajó végében. A fent lévők felkeltették a már nyugovóra tért társikat, és közösen igyekeztek irányban tartani a hajót, ami hánykolódott a hullámok között.
Olykor a jéghideg vízből a fedèlzetre is jutott s a leánynak a hajó legeslegvégébe kellett húzódnia, hogy ne érje a víz. -Ha ebbe nem halok bele akkor minden bizonnyal a tüdő vész ragad el magával.-gondolta magában Julia.
Össze szorított szemekkel, kuporogva várakozott, s közben igyekezett valami más környezetre gondolni, egy melegebb és barátságosabb helyen.
—
Hirtelen pattantak ki szemei a lánynak és mintha csak katapultálták úgy ugrott fel helyéről.
Többször is megfordult tengelye körül majd amikor észlelte, hogy a távolban már látni a szárazföldet. -Átaludta volna a vihart?-Kerdezte magától ismét.
-Jó hírem van hölgyem. A szárazföld amit lát, északi föld. Kikötünk a legközelebbi településen ahol elszállásolnak minket, majd következő pirkadatkor lóháton térünk haza.-mondta Finan aki ezuttal szabadon hagyta vállára hullani középen növesztett, dús hajkoronáját.
-Innentől már csak a hideggel kell megbirkóznia.-mondta gúnyosan kiállhatatlan fivére.
Akaratlanul is égbe emelte szemeit a lány majd figyelmen kívül hagyva őt a szőke felé fordult.
-Fransis hogy van?-érdeklődött nővére iránt.
-A mellettünk lévő hajóban utazik fivéremmel. Viszonylag jól bírta a tegnapi vihart, mindenesetre jobban kegyednél.-mondta somollyal az arcán.
Zavartan elmosolyodtam majd hátat fordítva nekik a zord mégis különleges tájat kémleltem.
-Mitán partra szálltunk azt kérem ne császkaljon el túlzottan. Talán nem minden rém hiedelem téves. A saját biztonsága érdekében maradjon szem előtt. -mondta egy ismerős hang közvetlen a füle mellett. Orrába szökött a férfi jellegzetes gyógyfű illata, aminek forrását nem ismerte.