Karácsony reggelén Fred bökdösésére ébredtem. Előző este rábeszélt, hogy aludjak mellette, így legalább könnyebben becsempészhettem neki és Georgenak is a karácsonyi ajándékait.
- Boldog karácsonyt, Hannuci - lehelt egy finom csókot is a számra. Habcsókot. Nem, nyugi, csak vicceltem. Olyan reggeli ébresztő volt, amitől szívesen nyitod ki a szemed, mert olyan mellett ébredsz, akit... mit szépítsem? Szívből szeretsz.
- Boldog karácsonyt, Freddie-uci - mormoltam a fülébe.
A következő pillanatban már az én ágyamban voltunk, Fred elengedett egy „később találkozunk" -kal, és már dehoppanált is. Így mindketten nekiláthattunk az ajándékaink kibontásának, ki-ki a maga ágyában. Mikor széthúztam a függönyöm, láttam, hogy Hermione és Ginny álmosan dörgöli a szemét.
- Ja, csak te vagy, Han? - pislogott rám Ginny. - Még sokáig beszélgettünk, miután elmentél - ásított. Kicsit elszomorodtam, hogy engem kihagytak belőle.
- Nélkülem? - biggyesztettem le a számat.
- Mostanság minden idődet a bátyáimmal töltöd... - forgatta a szemét.
- Nem is - feleltem.
Majd később elmondjuk! - vágta rá Hermione. Úgy meredt az ágya végére, mintha nem hinné el, amit lát. - Ajándékok! - kiáltotta. Több se kellett, mi is nekiálltunk a csomagok kibontásának, miközben Gin és én lesütöttük a szemünket, és úgy lestünk egymásra, Hermione aranyos lendületén kuncogva.
Az évek alatt már hozzászoktam, hogy számomra igazán értékes ajándékokat csak néhány embertől kapok. Ezek is általában apróságok, sosem nagy dolgok, mert a legértékesebb dolog, amit csak kaphatok, az a barátok és a barátaim szeretete. Hiszen ott van nekem Katie és Will, akikkel a karácsonyt legtöbbször az udvaron ünnepeljük hógolyózással; ott voltak a Weasley-k, főleg Ginny, aki olyan én-forma volt, csak fiatalabb kiadásban - és George, aztán Harry is. Meg persze Fred is, aki jóval több volt egy barátnál. És ott volt még Belle is, aki bár eszméletlenül messze volt, de mégis sikerült kialakítanunk egy testvérközeli kapcsolatot.
Ezért aztán meglepődtem, az előttem heverő ajándékhalmon méretén. Éppen az anyától kapott - a szokásosnál kétszer nagyobb - ajándékdobozt méregettem, amikor Ginny visítva a nyakamba vetette magát.
- Köszönöm - köszönöm! - kaptam egy hatalmas cuppanós puszit is.
- Hogy kiszúrtam, hogy mostanában szeretsz rajzolni, mi? - vigyorodtam el, arra a rajzszettre gondolva, amit szereztem neki. Kis barátnőm oda-vissza volt tőle. Amikor az ő ajándékát bontottam ki, én is elámultam. Nagyon tehetséges volt, nem is tudtam, hogy ennyire: egy szénrajzot kaptam tőle, amin Fred és én vagyunk a zongoránál. Ezt nemrég rajzolhatta. - Köszönöm - suttogtam meghatódva. - Neked is köszönöm, Hermione - mosolyogtam a lányra, akitől egy hasznos, ritka bájitalokról szóló kézikönyvet kaptam. - De remélem nem verted magad költségekbe miattam.
- Dehogy - legyintett. - Azta! - csodálkozott a csomagomra nézve. - Kitől kaptad ezt a nagy csomagot? Csak nem Fredtől? - húzta mosolyra a száját, de megráztam a fejem.
- Anya küldte - feleltem, óvatosan zörgetve a dobozt. - Huh, jó, nem a kisöcsém - sóhajtottam megkönnyebbülten.
- A kisöcséd?
- Hát, ez olyan Darren-nagyságú csomag - vontam vállat. Kibontva szerencsére süti volt. Anya küldött két tucatnyi süteményt, plusz egy-egy névreszóló tallért is. - Ó, vegyetek - nyújtottam feléjük a dobozt, eldobva a csomagolópapírt. - Megyek meg is keresem a többieket - gyorsan átvettem egy rendes ruhát, és a lakók keresésére indultam.
Fred és George nem volt a szobában, Harryéktől pedig nem szűrődött ki semmi zaj még, úgyhogy a konyha felé vettem az utamat. Ott találtam Mrs. Weasley-t, aki könnyekbe borította keresztapám vállát. Az asztalon egy sötétkék pulcsi hevert félig kibontott csomagban, egy égszínkék P betűvel a kellős közepén.
Mrs. W. Remus vállába zokogott, a sírástól dadogó hangon próbált mesélni valamit a férfinek, aki esetlenül a hátát simogatta. Elszorult a szívem, hogy ezt a jóságos asszonyt ilyen körülmények között kell látnom, ráadásul éppen az egyik fia mögött. A szavaiból annyit sikerült kivennem, hogy Percy visszaküldte a karácsonyi pulcsiját, a mellékelt levelet pedig el sem olvasta. A tekintetem akkor esett a földön található levélre. Biztosan leesett, amikor feltépték a csomagot.
- H-hermész... hozta - nyelt nagyokat csukló hangon -, azt... azt hittem, végre újra szó-szóba áll velünk és ta-talán h-h-hazajön... - sírta el magát ismét, talán ezúttal a legkeservesebben. Remus alig észrevehetően ingatta a fejét, és azt tátogta: „később".
- Ó, drágám - fordult felém egyből. - Mit szeretnél? - igyekezett megtörölni a szemét.
- Anyukám küldött sütit, és azt szeretném odaadni - feleltem rögtön. El akartam tűnni a közeléből.
- Nagyon kedves vagy - gördültek le újabb könnycseppek az arcán-, de edd csak meg.
- De ezt anyu neked küldte, Molly - csúszott ki a számon, halvány mosolyt csalva a puffadt arcára. Én is elmosolyodtam, majd átadtam a Molly W. és a Holdsáp feliratú kekszeket. Léptem is volna ki a helyiségből, de még visszafordultam. - Molly... - olyan halkan hallottam a saját hangom, hogy nem voltam biztos benne, ki is mondtam, amit szeretnék. De úgy tűnik, az asszony meghallotta. - Percy be fogja látni az igazságot, ne félj emiatt. Én sem vagyok jóban anyámmal... de bármikor hívna, rohannék hozzá. Percynek csak időre van szüksége - sóhajtottam.
- Honnan tudod? - nyelt egy nagyot.
- A tékozló fiú mindig hazatér- mosolyodtam el keserűen, és már ott sem voltam.
* * *
- Ez egyébként micsoda? Bevert képű pávián?
Hogy micsoda? Mintha Fred hangját hallottam volna Harryéktől... Benyitottam a szobájukba, majd el is vigyorodtam. Fred éppen egy rendkívül ronda festményt tartott a kezében.
- Dehogyis, ez maga Harry! – George a kép hátára mutatott. – Rá van írva!
- A megszólalásig hasonlít – vigyorgott Fred, mire Harry hozzávágott egy naptárszerű könyvet. A napló a földre esve kinyílt, és vidáman harsogta: Munka után édes a pihenés!
- Mi a Merlin büdös zokniját műveltek itt? - dobtam le magam Harry ágyára, és el is dőltem rajta.
- Neked is boldog karácsonyt - dörmögte Ron úgy, hogyha egy fokkal halkabban mondja, tán meg se halljuk.
- Boldog karácsonyt! - ültem fel. - Sütiosztás! - amikor Fred felé nyújtottam a dobozt, egy ideig csak engem nézett. Nagyjából mellmagasságban.
- Rajtad meg mi van, Hannuci? - Jaj, persze. Nem (csak) a mellemet nézte. A halványan tündöklő feliratot a pulcsimon.
- Tetszik? - fogtam meg a pulcsit. - Anyukátoktól kaptam - mosolyodtam el. Halványsárga Weasley-pulcsit viseltem, amibe Mrs. W. csillogó aranyszínnel hímezte bele a H betűmet.
- Igen - Fred tekintete a pulcsimról az arcomra villant, hangja határozottan csengett.
- Ajánlom is - vigyorodtam el.
* * *
A fiúk kizavartak a szobájukból, átöltözés címen, úgyhogy fogtuk magunkat és a harmadik emelet felé vettük az irányt, hozzájuk. A folyosón ott állt Ginny és Hermione, utóbbi kezében egy nagyobb csomag ajándékkal.
- Én biztos nem megyek veled - fintorgott az előbbi, mikor rájuk találtunk.
- Hova nem mész? - kérdezte George.
- Nem a te dolgod - mondta kapásból a húga.
- De mivel a húgunk vagy... - sóhajtott Fred.
- Minő fájdalom... - folytatta George.
- Van egy kis közünk hozzá - Ginny és én összenéztünk, szemforgatva kommunikáltunk. Hermione miközben Georgera vetett egy tűnődő pillantást hozzám fordult.
- Neked van kedved meglátogatni Siport, Hannah?
- He? - képedtem el, és ez az intelligens válasz bukott ki belőlem. Mit keressek én Sipor fészkében? Hermione megismételte, de megráztam a fejem. - Nem én - sóhajtottam. Fred és George egyszerre ragadott karon és kezdett el húzni, folytatva az utunkat. - Bocs, majd máskor - szóltam vissza.
* * *
Kacagnom kellett Ginny ábrázatán. George ágya mellett állt, kezében fogva egy nagy adag csomagolópapírt, amit odahánytak és egy levetett talárt, a zsebébe gyűrve egy koszos alsónadrággal. A lány fintorogva el is dobta, és inkább Fred ágyához lépett, ahol én már lelöktem a csomagolópapírokat a földre.
- Ejnye - ingattam a fejem, egy oldalpillantást vetve Fredre. - Még jó, hogy Hermione ezt nem látta...
- Mi?
- Miért? - kérdezte egyszerre a két G betűs.
- Minden esélyed elszállt volna nála, Georgie - hadartam egy szuszra.
- Hermione a rendet és az átláthatóságot kedveli - mondta Fred is. Kuncogni kezdtem, George vörösödő képét látva egyre hangosabban. Ginny is vigyorgott. Hát, igen. Jól esett ezzel szivatni őket, mert a Granger-lány elég könnyen zavarba jött, és néha napján még a Weasley-testvér is.
Mikor könnyeinket törölgetve elhallgattunk egy percre, hátradőltem az ágyon és megakadt a szemem egy hasonló szénrajzon, mint amit én kaptam.
- Azta! - ültem fel, és a Fred ágya felett lógó, egyszerű fakeretes képre pillantottam. Azon én, Fred és George voltunk. Fogalmam sem volt, mikor és hogyan készülhetett a kép, de az ismerős vonalvezetésből arra gondoltam, csakis Ginny műve lehetett. A lányra pillantottam. - Ginny, ez gyönyörű! Talán még jobb, mint a másik?
- Mint ez? - mutatta fel George a képet. Az övén én, Fred, Ginny és ő is rajta volt. - Nem is vettem észre mikor szúrtad ki.... - de én csak megráztam a fejem.
- Mint az enyém - magyaráztam. - Azon Fred és én vagyunk, a háttérben pedig ott kártyáztok Siriusszal... nahát Ginny, most már biztos vagyok, hogy a lehető legjobb ajándékot választottam neked - öleltem meg őt. Mindhárom kép megható ajándék volt, mintha csak én kaptam volna őket.
Sóhajtottam. Csodálatos napnak néztünk elébe a Grimmauld téren. Ez így is volt, amíg nem értünk be a kórházba Mr. Weasleyhez.