Louis:
A Zaynes eset óta, nem láttuk őt, se én, se Harry. Lehet, hogy csak került minket, vagy csak nem futottunk vele össze, hiszen London eléggé nagy város. Ahhoz, hogy találkozz azzal a személlyel, akivel egyáltalán nem szeretnél, annak az esélye egy a százhoz. Mondjuk, lehet, hogy jobb is, ha nem futunk össze, mert lehet, hogy valami olyat mondana megint, aminek következtében Hazz tényleg megölné. És azt nem szeretném.
Mint minden áldott nap, most is hazafele tartok a munkából. Már hat óra is elmúlt és lassan kezd besötétedni. Holnap nem kell bejönnöm dolgozni, mert van valami szivárgás az épületben és mindenki szabadnapot kapott. A szabadnapomat pedig Harryvel fogom tölteni. Amióta kibékült a fiúkkal, újra boldognak és vidámnak látom. Ez a durva veszekedés köztük nagyon megérintette és meg is értem, hogy ennyire maga alatt volt. Hálás vagyok Liamnek, hogy akkor este átjöttek és megbeszélték ezt az egészet. Zayn viszont egyáltalán nem úgy tűnik, hogy békülni szeretne Harryvel, de úgy látom, hogy Hazzt ez egyáltalán nem érdekli. Tényleg ilyen rossz volt a kapcsolatuk, mikor együtt bandáztak? Akkor mégis miért állt ki folyton mellette? Újabb kérdések, amikre nem fogok választ kapni.
Ahogy a járdán sétáltam egy ismerős alak jött velem szembe. Megfigyelve az arcát, azonnal felismertem a régen veszélyes embert számomra, de mostmár nem félek tőle. Liam, ahogy észrevett nem reagált semmit, csak tovább sétált felém, zsebre dugott kezekkel.
-Louis. - biccentett felém, mikor elhaladt mellettem, mire köszönés képpen, szintén biccentettem.
-Liam! - szóltam utána hirtelen, mire megállt, majd felém fordult és minden figyelmét nekem szentelte.
-Hm?
-Csak..megszeretném köszönni, hogy aznap este átjöttetek Harryhez. - vakartam meg tarkómat. - Tudod..mondtam, hogy amióta összevesztetek, nagyon maga alatt volt, de most, hogy kibékültetek, újra boldognak látom, amit nektek köszönhetek. Féltem, ha nem lesztek újra barátok, akkor mi lesz Harryvel, de szerencsére, erre nem kell gondolnom. Szóval..csak...köszönöm..-köszöntem meg az egészet.
Ahogy befejeztem mondandómat, Liam kuncogni kezdett. Biztos, hogy hülyének néz, amiért megköszönöm ezt neki, de úgy éreztem, hogy muszáj volt. Mindenesetre, felkészülök arra, hogy jól kinevet, majd kigúnyol. Viszont egyáltalán nem ez történt, és amit mondott, eléggé meglepett.
-Nem kell megköszönnöd. - felelte kuncogva. - Én tartozom köszönettel.
-Mi? - néztem fel rá, mert eddig a cipőm orrát bámultam.
-Igazából, te vettél arra rá, hogy akkor este hozzátok menjek James-el. Ha nem olvastál volna be nekem aznap, akkor talán még most is haragban lennénk Harryvel. Nagyon dühös voltam rá, amiért hazudott nekünk és eltitkolta előlünk ezt az egészet. Bele se gondoltam, hogy Ő akkor mit érzett, hogy csak úgy elfordultunk tőle. A te lebaszásod miatt döntöttem úgy, hogy elmegyek hozzátok James-el. Szóval, én köszönöm. - mondta, mire akaratom ellenére is mosolyra húzódtak ajkaim. - És azt mondod, hogy most Harry boldog?
-Igen. - feleltem mosollyal az arcomon. - Sokkal nyugodtabb és nem folyton a rossz dolgokon jár az esze.
-Sajnálom, hogy Zaynt nem tudtam rávenni, hogy velünk jöjjön.
-Találkoztunk vele. - mondtam kicsit szomorúan, majd újra a cipőm orrát kezdtem figyelni.
-Mi? Mikor?
-Pár napja. A plázában futottunk össze..
-És? - kíváncsiskodott tovább Liam.
-Hát..ahogy észrevett minket, látszott rajta, hogy undorodik tőlünk. - magyaráztam. - És mikor elment mellettünk, beszólt nekünk, amit Harry nem hagyott annyiban.
-Ezt, hogy érted?
-Megragadta és behúzta őt a mosdóba. Pár perccel később Hazz kijött, én pedig megkérdeztem, hogy mi történt..Megfenyegette..
-Mit mondott neki?
-Nem tudom. - hazudtam. - De mikor Zayn is kijött a mosdóból, úgy láttam, minthogyha tartana Harrytől. Hazzat nem akartam még jobban feldühíteni, ezért nem kérdezősködtem tovább.
-Értem. Hát, remélem, hogy mostmár békén hagy titeket. Tudod, Zayn a legbunkóbb és a legseggfejebb négyünk közül. És őt nagyon nehéz megrémíteni, szóval Harry elég durván megfenyegethette. - gondolkodott el, mire válaszul csak vállat vontam.
-Viszont én most megyek. Hosszú napom volt és fárasztó. Plusz még el kell menjek vásárolni pár dolgot, mert már nincs sok kaja a hűtőben. - mondtam, és már meg is fordultam, hogy elinduljak. - Szia, Liam!
-Louis! - szólt utánam, mire megtorpantam és visszanéztem. - Harrynek igaza volt. Nem vagy olyan, mint amilyennek hittünk. Ha az ember tölt veled egy kis időt, megváltozik rólad a véleménye jó irányba. - mondta halvány mosollyal az arcán, mire én is elmosolyodtam.
-Köszönöm. - feleltem.
-Na, de mostmár tényleg menj, és, ha minden igaz, akkor hamarosan újra találkozunk. - kacsintott, majd a másik irányba kezdett haladni. - Csá, Louis!
-Csá! - köszöntem el én is, majd elindultam.
Liam szavai hihetetlenül jól estek. Örülök, hogy mostmár nem vagyunk ,,ellenségek" és, hogy nem fog többet bántani, én pedig nem kell többet félnem tőle. Annak viszont nem örülök, hogy hazudnom kellett neki, de nem mondhattam el, hogy mivel fenyegette meg Harry Zaynt. Lehet, hogy rájött volna, hogy Hazz régen bérgyilkos volt, ami nem lett volna jó. Talán, majd egyszer Harry el fogja nekik mondani a múltját, de tőle kell, hogy megtudják, nem pedig tőlem.
Még mielőtt haza mentem volna, bementem egy bevásárló központba venni pár ételt és hozzávalókat haza. Megkeresve a szükséges dolgokat, a kasszához mentem. A kaják kifizetése után, ténylegesen hazafele vettem az irányt.
Egy kis idővel később, már a lakás ajtaja előtt álltam és a kulcsokat halásztam ki a zsebemből. Ahogy beléptem a házba, az első amit meghallottam, az a TV-nek a hangja volt. Letettem a cuccokat az ajtó mellé, majd a nappaliba mentem. A kanapéhoz érve megpillantottam Harryt, aki elterülve a bútoron egyenletesen szuszogott, egyik kezében pedig a távirányító volt. Biztos, hogy nézett valami unalmas sorozatot a TV-ben és jobbnak vélte, ha inkább elalszik.
Óvatosan hajoltam hozzá közelebb. Ajkai kicsit elnyíltak egymástól, arca nyugodt, haja egy része a vállán, másik része a kanapén volt elterülve. Tekintetem a nyakára vándorolt, mire mélyen beszívtam a levegőt. Lassan érintettem meg a bőrfelületet ajkaimmal. Apró puszikat hintettem rá, majd ezek átváltoztak gyengébb szívásokká. Ajkaim közt foghattam puha bőrét, aminek nagyon örültem, hisz jól esett, hogy ezt megtehetem.
-Többször kéne a kanapén aludnom, ha így fogsz felkelteni. - szólalt meg hirtelen, mire összerezzentem, majd elhúzódtam tőle.
Harry mosollyal az arcán figyelt engem, és a mondandójából lekövetkeztettem, hogy tetszett neki, amit csináltam.
-Eléggé fáradt lehettél, ha bealudtál. - mondtam, majd egy csókot nyomtam ajkaira. - Éhes vagy? Vettem valami kajákat. - feleltem, majd felegyenesedve a szatyorért mentem, és a konyhába vittem.
-Nem is tudod mennyire. - pattant fel a kanapéról, majd ő is követett a helységbe. - Mit eszünk?
-Melegszendvics? - kérdeztem.
-Jöhet. - mondta, majd helyet foglalt az egyik széken.
Elővettem a szükséges hozzávalókat, majd a szenvicseket elkészítve, betettem a sütőbe. Pár perccel később készen is lettek. Két tányért elővéve, ráhelyeztem őket, majd az asztalhoz léptem. Egyik tányért Harrynek adtam, majd leültem mellé és lassan enni kezdtünk.
-Amúgy, holnap nem kell bemennem dolgozni. - mondtam, majd újra beleharaptam a szendvicsbe.
-Hogyhogy?
-Valami szivárgás van az épületben, szóval mindenki szabadnapot kapott, köztük én is.
-Akkor, mi a terved holnapra? - kérdezte, mire válaszul csak vállat vontam.
Evés után, Harry elmosta a tányérokat, én addig a nappaliba mentem és leültem az egyik fotelbe. Magamhoz vettem a távirányítót, majd keresgélni kezdtem a csatornák között.
Hirtelen Harry jelent meg előttem, majd kikapva a kezemből az eszközt, kikapcsolta a TV-t.
-Gyere, mert indulunk. - mondta, mire értetlenkedve néztem rá.
-Mi? - kérdeztem értetlenül.
-Elviszlek valahova.
-Hova?
-Majd meglátod. - kacsintott és már a cipőjét kezdte a lábára húzni.
Értetlenkedve pattantam fel a fotelből, majd mentem én is, hogy fel húzzam a lábbelit. Harry magához vette a kocsikulcsokat, majd kitessékelve engem a bejárati ajtón, bezárta azt. Lementünk a kocsihoz, majd beültünk és Hazz elindította a motort.
Pár perc néma csend után, megelégeltem és kérdőn néztem Harryre:
-Elmondanád, hogy mégis hova megyünk?
-Nem. - felelte mosollyal az arcán, miközben az utat figyelte.
-Harry, este van, lassan már alig vannak emberek az utcákon. Hova akarsz vinni? - kérdezősködtem tovább, de megint titokzatos választ kaptam.
-Majd meglátod. - nézett rám még mindig mosollyal az arcán, majd vissza az útra.
Ahogy rájöttem, hogy hiába próbálkozom, úgyse fogja elárulni, erőtlenül hátradőltem a széken, majd kibámultam az ablakon.
-Tudod, néha tényleg idegesítő vagy és akkor jön, hogy fejen vágjalak. - adtam hangot gondolataimnak, mire a mellettem lévő hangosan nevetni kezdett.
-De te így szeretsz. - mondta kuncogva, miközben rám nézett.
Válaszul csak megforgattam szemeimet, majd tovább bámultam kifele. Már teljes sötétség uralta London utcáit, mi pedig most megyünk valahova. Páran most jönnek ki a munkahelyükről és sietnek haza, hogy minél hamarabb a saját otthonukban legyenek. Az utcán nincs forgalom, és emberek is alig járkálnak. A világítások már felkapcsolódtak, ezzel egy kellemes hangulatot adtak az embereknek. A kocsiban halkan szólt a rádió.
A lejátszott zenéket hallgattam, mikor észrevettem, hogy egy tisztáson vagyunk. Óvatosan hátra néztem és láttam, ahogy a hatalmas város csak úgy távolodik tőlünk. Kérdőn néztem Harryre, aki - ahogy észrevette, hogy figyelem - kedvesen elmosolyodott, majd egy nyugtató pillantást kaptam tőle.
Egy kis idővel később lassított, majd leállította a motort. Kiszállt a kocsiból, majd átsétált az én oldalamra és kinyitotta az ajtót.
-Nem jössz? - kérdezte, mire válaszul szintén kiszálltam a járműből.
Harry eltávolodott a kocsitól, majd előrébb ment. Úgy 10 méter távolságtól tőlem, megállt, majd felém nézett és kezével jelezte, hogy menjek oda hozzá. Lassan lépkedtem felé, és ahogy közelebb értem hozzá, valami fényeket láttam a mélységben. Odaérve kitágult szemekkel csodáltam a látványt. London esti kivilágítása egyszerűen gyönyörű volt, ahogy a sárga és fehér színek játszadoztak egymást felváltva.
Az ámulásban le kellett ülnöm, mert még ilyen szép várost messziről kivilágítva sosem láttam. Harry is lehuppant mellém a fűbe, majd némán néztük az előttünk feltároló tájat.
-Ez..Gyönyörű..- szólaltam meg pár perc csend után, mire Harry kuncogni kezdett.
-Ez semmiség a másik dologhoz képest. - mondta, mire kérdőn néztem rá.
Arcomat meglátva elmosolyodott, majd az ég felé mutatott. Felnéztem és hirtelen levegőt is elfelejtettem venni. Az égbolton ezernyi csillag ragyogott, a teliholdat körbe véve. Nem is vettem észre eddig, hogy milyen tiszta az ég és, hogy ilyen csodálatos látványt nyújt az ember szemének.
Hirtelen ötlettől, hátradőltem, magammal rántva Harryt, aki mellettem landolt a fűben. Cselekvésemre megint kuncogott, majd Ő is felnézett a csillagokra.
-Csodálatos, nem igaz? - kérdezte pár perc csend után, majd rám nézett.
Szemei ragyogtak a félhomályban és mosolya is elvarázsolt.
-De. - feleltem, majd újra az égre néztem. - Mindig meg tudsz lepni. - kuncogtam.
-Ezt az egészet a hétvégére terveztem. - mondta. - De így, hogy holnap szabadnapos vagy és ma egész nap jó idő volt, biztos voltam benne, hogy az éjjel ragyogni fognak a csillagok. Ezért úgy gondoltam, miért ne hozzam előrébb ezt a kis meglepetést? - magyarázta, mire elmosolyodtam.
-Harry..- szólaltam meg, mire kérdőn nézett rám. - Köszönöm. - néztem rá, mire elmosolyodott.
-Ez csak egy kis meglepetés..
-Nem csak erre gondoltam. - szakítottam félbe. - Hanem..Mindenre...Tudod, már nagyon rég nem éreztem magam boldognak. Talán akkor voltam utoljára igazán boldog, mikor még élt a családom. Az ő elvesztésük után, csak próbáltam boldog lenni, de nem ment. Az emberek se segítettek rajtam, folyton csak bántottak, ha alkalmuk volt rá. Manchesterből ide költözve se lett jobb a helyzetem. Itt is az emberek bántottak, ahogy megtudták, hogy milyen is vagyok valójában. Aztán jöttetek ti. Aztán meg csak te. - kuncogtam. - Nem hittem volna, hogy ahonnan kezdtük ezt az egészet, ide fogunk jútni. Hogy egyszer a csillagos ég alatt fogunk feküdni egymás mellett, mint egy pár.
-Ezt én se hittem volna. - mondta Harry, majd ő is kuncogni kezdett.
-Csak annyit szeretnék mondani, hogy..köszönöm...mindent köszönök. - feleltem és mélyen a szemébe néztem.
Harry elmosolyodott szavaimon, majd gyengéden magához húzott egy csókra. Nyelve lágyan térképezte fel szám belsejét, majd engedelmesen táncba hívta az enyémet. Ez az egész gyönyörű és meghitt pillanat volt. Hihetetlen, hogy most egy olyan ember van mellettem, akit tiszta szívemből szeretek és Ő is viszont szeret.
Pár perc csókolózás után elváltunk egymástól, majd mindketten az égboltra néztünk. Nem szóltunk egymáshoz, csak élveztük a csendet és a nyugalmat.
-Harry..- szólaltam meg hirtelen, mire a mellettem lévő kérdőn nézett rám.
-Hm?
-Neked mi van a családoddal? - kérdeztem a már rég megfogalmazódott kérdést. - Te már tudod az én családom történetét, én viszont nem tudom a tiédet. - néztem rá válaszra várva.
Láttam ahogy Harry megfeszül mellettem, majd nagyot sóhajtva, visszabámult az égre.
-Nem tartom velük a kapcsolatot. - felelte. - Sosem volt meg köztünk az a családi kapcsolat, mint mondjuk nálatok, vagy egy rendes családnál. Apám gyerekkoromban folyton vert engem, meg a nővéremet és mikor részeg volt, anyámra is kezet emelt. Ő viszont szerette azt a férfit és nem akarta elhagyni, vagy csak egyszerűen félt, hogy megetegye. 17 éves koromra megelégeltem az egészet. Összepakoltam a cuccaimat és a szüleim elé álltam. Közöltem velük, hogy elmegyek és megkértem anyámat, meg a nővéremet, hogy jöjjenek velem. Persze, hogy nem jöttek. Apám nem akart elengedni, és mikor látta, hogy komolyan gondolom, odajött hozzám és lekevert egyet. Az első csapás után jött a következő. Akkor már nem bírtam tovább, ökölbe szorítottam a kezem és állon vágtam. Meg is hátrált az ütéstől és akkor egy olyan dolog történt, amire egyáltalán nem számítottam. Odajött hozzám anya és felpofozott, majd közölte velem, hogy tűnjek a szeme elől és vissza se menjek. Érted? Engem küldött el az a szörnyeteg helyett, aki évekig vert minket és tette tönkre az életünket. - nevetett fel hisztérikusan. - Hihetetlen!
-Sajnálom. - mondtam, de Harry csak legyintett egyet.
-Jobb is, hogy eljöttem onnan. Mostmár legalább nyugodtabbak voltak a napjaim. Habár nemtom, hogy lehet egy bérgyilkosnak nyugodt napja. - vakarta meg tarkóját.
-Volt bérgyilkos. - helyeseltem, mire kuncogni kezdett.
-Az. - felelte.
-Nem hittem volna, hogy ilyen volt a gyerekkorod. - gondolkodtam el. - Nehéz lehetett ezt az egészet átélni.
-Az is volt, de már túl tettem magam rajta. - mondta és ezzel lezártnak tekintette a témát.
Megint hosszú percekig némán néztünk fel az égre és csodáltuk az ezernyi csillag ragyogását.
-Szeretek a csillagok alatt feküdni. - szólaltam meg halkan. - Megnyugtat. Gyerekkoromban mindig kijöttem a házból, lefeküdtem a fűbe és csak felnéztem. - meséltem, majd kuncogni kezdtem. - A csillagokat nézve, azon agyaltam, hogy milyen történetük lehet mindegyiknek..
-Történetük? - kérdezte Harry rám tekintve.
-Igen. - bólintottam. - Mindig azt hittem, hogy minden egyes csillagnak más-más története van. Az egyik egy ember lelkének a fényét, míg a másik egy baráti kapcsolatot jelképez. De volt egy, amelyik mindig kitűnt a sok közül. Az a csillag, amelyik a legerősebben ragyogott. Arra mindig azt hittem, hogy van egy pár, akik nem lehetnek együtt. Míg az egyik itt, a másik ott él mérföldekre tőle. Esténkét ez a két szerelmes folyton kiment vagy az erkélyre, vagy a természetbe és felnéztek az égre. Mikor az egyik megtalálta azt a csillagot, amelyik a legfényesebben ragyogott, tudta, hogy a párja gondol rá és ez boldoggá tette őt.
-Szerinted ez igaz is volt? - kérdezte felvont szemöldökkel, mire elmosolyodtam.
-Nem tudom, Hazz. Akkor gyerek voltam és nem voltam senkibe se szerelmes, szóval nemtom, ha ez, amit én gondolok, igaz lenne. - magyaráztam, miközben újra az égre néztem.
-Hát, ha jól tudom, most szerelmes vagy és akit szeretsz, az ebben a pillanatban csak rád tud gondolni. - gondolkodott el, mire bele néztem zöld íriszeibe.
Elmosolyodott, majd felnézett az égre.
-Szerintem az, amit gyerekkorodban gondoltál a legfényesebben ragyogó csillagról, igaz. - mondta, majd rám emelte smaragdjait.
Elmosolyodtam szavai hallatán, majd összekulcsoltam ujjainkat.
-Szeretlek...- suttogtam, mire Harry elmosolyodott, kezemet ajkaihoz emelte és egy puszit nyomott kézfejemre.
-Én is szeretlek.