I want to write you a song | Niall Horan fanfiction | 16+ | ÁTÍRÁS ALATT

20. Vallomás

-Én az elejétől fogva tudtam, hogy ez lesz.-forgatta meg a következő szál cigarettáját Harry az ujjai között, miközben az öngyújtót kereste.
-Ezt meg hogy érted?-kérdeztem tőle, és erősen koncentráltam, hogy ne az arcába fújjam a füstöt.
-Te jó lány vagy Liz. Niall pedig az esetek többségében egy jó fiú. A jó lány, jó fiú kombó az esetek 99%-ában nem illik össze.-felelte.
-Szeretem őt Harry.-fújtam ki egy újabb adag füstöt.
-Tudom Liz.-dörzsölte meg a halántékát.-Őszintén megmondom neked, amit gondolok erről az egészről, jó?-bólintottam egyet.-Az első pillanattól fogva láttam benned valamit. Imponált, hogy nem sztárként tekintesz ránk. Láttam, hogy Niall hogy néz rád, ezért nem akartam kikezdeni veled. De amikor láttam, hogy Ni az egészet elcseszi cselekednem kellett. Beléd szerettem Lizbeth. Bár a kapcsolatunk, hogy mondjam...tiszavirág életű volt, nekem rengeteget jelentett. Jó volt végre nem a nőcsábász Harrynek lenni. Komoly, felelősségteljes férfinak éreztem magam veled. Végre volt valakim, akire vigyázhatok, akivel törődhetek. Imádtam, hogy nekem mutattad meg a vad énedet, még ha a lelkem mélyén valahol tudtam jól, hogy Niall miatt csinálod az egészet. Tudod, ő nagyon szeret téged. Mármint Niall. Tudom, a jelen ábra nem azt mutatja, de még soha nem láttam ilyennek őt, mint ahogy melletted kiteljesedett. Lizbeth, Niallnek szüksége van rád.-nézett rám komolyan.
-Harry...én nem tudtam, hogy ennyit jelentek neked.-szöktek könnyek a szemembe.
-Lizbeth...én ki foglak heverni. Lehet, hogy évek kellenek majd hozzá, de menni fog. Niall viszont nem. Konkrét alkoholista lett belőle, amióta ez az egész huzavona tart. Ez nem normális. Lizbeth, választanod kell. És én azt kérem tőled, hogy Niallt válaszd.-tette hozzá, majd szemei megteltek könnyel. Gyors mozdulattal letörölte őket, majd a semmibe bámulva várta a válaszom. A könnyek patakokban folytak le az arcomon.
-Harry...-suttogtam, de ő inkább nem szólt egy szót sem. Gyengéden átölelt, és hagyta, hogy kitomboljam magam. Sírtam, kiabáltam, zokogtam. Ordítani tudtam volna a fájdalomtól, amit a mellkasomban éreztem. Olyan volt, mintha a lelkem ezer apró darabra hullott volna. Niallre gondoltam. Arra, ahogyan most biztos a szobájában ül, és sört vedel, mert azt hiszi az alkohol mindenre megoldás. Talán sír is. Vagy épp egy újabb dalt ír rólam. A turné végen a banda feloszlik, addig már csak néhány koncert van. Vajon azután hogy lesz tovább? A fiúk közül mindenki folytatja külön utakon? Niallel belekezdünk a közös életünkbe? Mi lesz, ha Rose meggondolja magát, és mégsem veteti el a gyereket? Akkor örökre magához láncolná Niallt. Amikor a sírásom kezdett elapadni, Harry engedett a szorításon, majd a szememet törölgetve toltam el magamtól.
-Köszönöm,Harry.-ennyit tudtam csak kinyögni. Az előbbi ölelésben minden benne volt. Szeretet,gyűlölet,boldogság,csalódás,kín,fájdalom és büszkeség. Az összes érzés amit az utóbbi időben éreztem benne volt. Harry pedig remekül kezelte a helyzetet.
-Rám mindig számíthatsz.-felelte, majd felállt, és hosszú csókot nyomott a homlokomra. Ezután pedig lassan visszasétált a hotelba. A gondolataimba merülve ültem még kint egy pár percig, majd jobbnak láttam, hogyha én is el teszem magam holnapra. A liftből kilépve egy hirtelen ötlettől vezérelve Niall szobája felé vettem az irányt. Nem tudtam, hogy pontosan mit is akarok neki mondani, csak mentem, amerre a szíves súgta. Az ajtaja előtt állva hezitáltam, hogy bekopogjak e, majd helyesebbnek láttam, hogyha inkább csendben távozom. Amint indulni készültem, ismerős hang ütötte meg a fülemet.
-Ez gyönyörű Nialler.-mondta Louis.
-Kösz, Tommo.-hallottam Niall elkeseredett hangját.
-Neki írtad, ugye?-kérdezte Louis.
-Elizabethnek...annyira rosszul érzem magam Tommo...-hallottam, ahogy a hangja elcsuklik.-Mindent elrontottam.
-Dehogy is,Ni! Liz szeret téged.-akarva akaratlanul is elmosolyodtam. Ebben igazad van, Louis.
-Rose az én gyerekemet várja Lou. Ezt már tényleg nem fogja megbocsátani.-felelte Niall, nekem pedig ismét könnyek szöktek a szemembe. Már majdnem elfelejtettem milyen elbaszott helyzetbe is kerültem épp.
-Mitől vagy te annyira biztos abban, hogy az a te gyereked?-kérdezte Louis.-Végtére is, nem is igazán emlékszel arra, hogy megtörtént volna.
-Ki mástól lehetne?-kérdezte elcsukló hangon Niall.
-Figyelj, Ni...te is látod, hogy Rose nem olyan lány, mint Liz...nem lepődnék meg azon, ha rajtad kívül más srácokkal is együtt lett volna a közeljövőben. Mivel nem tudja, ki a gyerek apja, így a leghíresebb jelöltre esett a választása. Ha egyáltalán létezik ez a gyerek!-csattant fel Louis, én pedig a sorokat hallgatva, elgondolkoztam. Lehet, hogy Lounak van igaza...ez eddig még eszembe sem jutott. Tényleg előfordulhat, hogy Rose csak hazudik.
-Mégis hogyan derítsem ki, hogy igazat mond e?-kérdezte Niall.
-Bízd csak ide!-mondta Louis, majd elköszöntek egymástól. A lehető leggyorsabban próbáltam felállni az ajtóból, és elszaladni, de nem bizonyultam elég gyorsnak. Az ajtó nyitódott, én pedig földbegyökerezett lábakkal álltam alig fél méterre az ajtótól.
-Elizabeth...-suttogta Niall, én pedig egyenesen a szemébe néztem. A gyönyörű kék íriszek csillogása tompa, fájdalmas és üveges tekintetté változott. Niall szeméből áradt a fájdalom, én pedig ott, abban a pillanatban, csak vissza akartam menni az időben. Nemet akartam mondani neki, amikor felajánlotta az állást, sőt...talán inkább csak meg sem szólalni, amikor először rám emelte a tekintetét.
-Akkor én azt hiszem megyek is...-vakarta meg idegesen a nyakát Louis, majd a lehető leggyorsabban iszkolt el a helyszínről. Én még mindig szinte kővé dermedve álltam, és Niall szemeit néztem.
-Hogy kerültél ide Lizzy?-kérdezte, és tekintete aggodalmat sugárzott.
-Én csak...Harryvel voltam odakint, és...-valahogy nem jöttek a szavak. Annyi mindent szerettem volna neki mondani, de mégsem tudtam, hogyan foghatnék hozzá.
-Idejöttél, hogy az orrom alá dörgöld?-kérdezte keresztbefont karokkal.
-Nem, dehogy is.-mondtam. Niall közelebb lépett, majd ajkait a homlokomra tapasztotta.
-Liz, te lázas vagy!-fogta meg a kezem, majd behúzott a szobába.
-Niall, én igazán nem akarok neked kellemetlenséget okozni.-mondtam, de megkellett kapaszkodnom, a szoba hirtelen elkezdett forogni velem.
-Bevettél valamit?-kérdezte, majd meleg kezeit a homlokomra tapasztotta.
-Nem.-ráztam meg a fejem.
-Miért van ilyen irtózatos cigi szagod?-kérdezte fintorogva.-Harryvel voltál, meg sem kéne lepődnöm.-forgatta a szemeit, majd a pólóm alá benyúlva simított végig a hátamon.-Elképesztően meleg vagy. Meddig voltál odakint?-kérdezte aggódó tekintettel, majd a szekrényében kutatva, előhúzott egy óriási pólót, és az ágyra terítette, majd elindult felém, és felkapott.
-Mégis mit művelsz?-kérdeztem kábán.
-Liz, egy merő láz vagy. Segítek átöltözni, ma itt alszol.-mondta, majd a pólóm széléhez nyúlva egy mozdulattal lekapta rólam a felsőt.-Mégis meddig voltatok odakint?-kérdezte a szemembenézve, miközben a nadrágot próbálta lerángatni rólam.
-Fogalmam sincs...-mondtam, és éreztem, hogy megremeg a gyomrom.
-Jellemző Harryre, felelőtlen...-mondta Niall, de én a mondat közepén már nem bírtam tovább, bugyiban és melltartóban szaladtam a mosdóig, ahol mindent kiadtam magamból, majd éreztem, ahogy minden elsötétül, és elterültem a fürdőszoba hideg padlóján.