Célegyenes

Március 1. Péntek

Végre tavasz van! És péntek! És ha péntek, akkor edzés. A március bekövetkeztével pedig végre megint a szabadtéri pályán gyakorlunk. Reggel 6 óra van. Az edzés csak egy óra múlva kezdődik, úgyhogy úgy döntöttem, felhívom Kiarát, hogy előtte ugorjunk be egy kávéra a LED RELAX-ba.
A második csengetésre veszi fel:
-Szia Kia! Készen állsz az idei első szabadtéri vereségre?-kérdeztem kihívóan és és nem tudtam visszafogni a nevetésemet.
A vonal túlsó végén halk kuncogás hallatszott.
-Neked is jó reggelt! Találkozunk a célegyenesben!-mondta.
-Kihívás elfogadva! De mit szólnál előtte egy kávéhoz?
-10 perc múlva a LED RELAX-nál?
-Ott leszek!-mondtam, majd kinyomtam a hívást.
Kiarával kis iskolás korunk óta legjobb barátnők vagyunk. Az autók iránti szeretet lett a barátságunk elindítója. Mindig is arról álmodoztunk, hogy idősebb korunkban majd valamilyen autókkal foglalkozó szakmában dolgozhassunk és minden időnket a szenvedélyünknek szentelhessük. A későbbiekben ez így is lett. Kijártuk az általánost, együtt jelentkeztünk az autószerelő szakra, majd végeztük el a képzést és kerültünk be a helyi autóversenyző csapatba. Idén már 5 éve, hogy versenyszerűen vezetünk és az elmúlt egy évben hétről-hétre csak egy dolog lebegett a szemünk előtt. A 3 évente megrendezésre kerülő Diamond Race. 4 hónap múlva lesz az azt megelőző Fire Kupa, ahonnan az első helyezet juthat csak tovább. Korábban a csapat sosem indult egyik versenyen sem, ezért mikor bekerültünk az egyesületbe, még álmodni sem mertünk róla, hogy egyszer mi is esélyesek leszünk megnyerni az elődöntőt.
Annyira elkalandoztam gondolatban, hogy közben észre sem vettem, hogy 3 perc múlva a kávézónál kellene lennem. Felkaptam a táskámat, a bukósisakot és a kulcsomat, majd kimentem a hűvös tavaszi időbe. Hagytam, hogy az enyhén csípős szél átjárja a tüdőmet, aztán bepattantam a kocsiba és már indultam is.
Ezelőtt egy szintén saját kezűleg átépített Swiftem volt. Szerettem, de akkor voltam csak igazán boldog, amikor végre beteljesült a kislánykori álmom. 3 éve láttam meg először ezt a kis csodát a bontóban. Már régóta szemeztem vele, de sosem volt annyi pénzem, amiből meg tudtam volna vásárolni és viszonylag hamar fel tudtam volna szerelni versenyautó szintűre. Aztán pár hónappal később mikor bementem a bontóhoz, hogy megnézzem, nem-e vásárolta fel valaki időközben, a tulaj közölte velem, hogy túl régóta áll már itt, ezért bezúzzák. Kitágult szemekkel néztem rá és heves tiltakozásba kezdtem. Bár akkor még mindig nem volt meg a kellő összeg, amiből teljesen rendbe tudtam volna rakni, de elhoztam a kocsit. Bevittem a műhelybe, ahol dolgozom, egyre többet túlóráztam és is Kia rengeteget segített nekem abban, hogy meglegyen az utolsó bankjegy is a felújításra. Aztán egyszer csak ránk mosolygott a szerencse. Egy idősebb fazon toppant be egy Old Timer Mercedes-sel és azt mondta, verseny autót akar csinálni belőle, de fogalma sincs hogy fogjon hozzá, így inkább szakemberekre bízná a dolgot. A főnökünk elvállalta az átalakítást, mi pedig kaptunk az alkalmon. Be áldoztuk rá 2 héten keresztül a hétvégéket és minden munkanap után plusz 3 órát töltöttünk a műhelyben.
Miután meglett minden pénz amire szükségünk volt, körülbelül egy hónap alatt újjá varázsoltuk a kocsimat. Azóta elválaszthatatlan társak vagyunk. Csak én és az autóm.
Mikor megálltam a LED RELAX előtt, Kiara még sehol nem volt. Anyám, hogy erre a lányra mindig várni kell!
Már éppen tárcsázni akartam a számát, mikor begördült mellém a jól ismert tűzpiros Toyota. Ahogy Kia kiszállt a kocsiból, a szél belekapott a hosszú szőke hajába. Szokás szerint lélegzet elállítóan nézett ki.
-Amy!-kiáltja.
-Mi tartott eddig?
-Háát sminkeltem, kivasaltam a hajaam...
-Tudod mit inkább ne folytasd!-parancsolom. Sosem értettem minek használ ennyi kencét, mikor smink nélkül is gyönyörű.
-Nem megyünk inkább be? Iszonyú hideg van!-kérdezte miközben megölelt.
-De, menjünk. A kávé jól fog esni.-mondtam egy sóhaj keretében és a bejárat felé indultunk.
Megrendeltük az italokat, majd helyet foglaltunk. Miközben a Latte-mat kortyolgattam beszélgettünk a Fire Kupáról, a Diamond Racerol, az autóinkról, a műhelyről, meg egyébként mindenről, ami az autókkal kapcsolatos. Ezután témát váltottam.
-Dani hogy van?-érdeklődöm.
Kia körülbelül másfél éve van együtt Danival. Mindig is irigykedtem rájuk, mert olyan kiegyensúlyozott és harmonikus kapcsolatban élnek, hogy öröm rájuk nézni. Mindenben támogatják egymást és Dani mindig eljön a versenyekre. Olykor még az edzésekre is benéz.
-Be van zsongva. Délután indulunk a 2 napos wellness-hétvégére.- válaszolta.
-Ohh, hogy az ma van...? Pedig meg akartam kérdezni, hogy nincs-e kedved eljönni velem a hétvégén...rendbe rakhatnánk egy kicsit a Yarist...elvihetnénk erre-arra...tudod ráférne egy alapos mosás, egy fényezés...esetleg mehetnénk pár bemelegítő kört is...-széles mosolyra húzom a számat és próbálom a lehető legcsábítóbban kínálni az ötleteimet.
-Nagyon kecsegtetően hangzik, és bár a szívem szakad meg milady, de sajnos vissza kell utasítanom az ajánlatát.-mondja enyhén vigyorogva, tettetett szomorúsággal, miközben a szívére teszi a kezét. Csak a szokásos.
-Hát, én minden tőlem telhetőt megtettem.-mosolyogva vállat vonok, de persze nem sértődöm meg. Tudom milyen fontos nekik ez a hétvége, és eszem ágában sincs elrontani. Bár elismerem, még ennyi idő elteltével is szeretem eljátszani ezt a párbeszédet a közös programjaik előtt.
Későre jár az idő, felállunk az asztaltól, a poharainkat a pultra tesszük, és magunk mögött hagyjuk a kellemes hőmérséklettel és illatokkal teli kávézót. Ahogy kinyílik az ajtó és a kinti levegő újra az arcomat éri, megborzongok.
-Akkor a pályán!-kiáltom, majd beszállok az autómba. Elfordítom a kulcsot, feltekerem a fűtést és felzúg a motor. A lágy duruzsolás hangjától átjár a megkönnyebbülés.
-Csak te és én.-suttogom, majd végigsimítok a kormányon.
Egy laza mozdulattal rükvercbe teszem az autót, kitolatok a parkolóból és az utat a gyakorlópálya irányába veszem. Eközben a kezem a rádió felé vándorol, a piros lámpánál beállítom a lejátszási listámat, majd a 4. számhoz kapcsolok. Jól eső basszussal csendül fel a reggeli órákban a hangszórókból az Angetenar. Engedem, hogy az adrenalin szép lassan átjárja a testemet, és hagyom, hogy eluralkodjon rajtam az a fajta szabadság érzet, ami minden vezetés során jelen van. Mintha csak én lennék a világon. Én diktálom a tempót, az irányt, a fordulatot, mindent. Csak én és az autóm.
Ahogy elérem az autósklub bejáratát hatalmas vigyor terül el az arcomon. Jó újra itt lenni. Olyan, mintha már vagy ezer éve lett volna az utolsó szabadtéri időmérőnk. De most itt vagyok, beállok a saját boxomba, és a társalgóba megyek. Zsolti, Patrik, Kincső, Zina és Kornél már mind bent ültek.
-Sziasztok.-köszöntem.
-Szia Amy! Na, hogy van Bajnok?-kérdezi Patrik.
Miután felszereltük a kocsimat, rögtön az első időmérőt én nyertem. Plusz 8 másodpercet javítottam az akkori eredményemen. Azóta a fiúk Bajnoknak nevezik az Astrámat.
-Kösz jól. Hétvégén beviszem a műhelybe, kap pár új tuning felszerelést meg elviszem abba az új mosóba, ami a héten nyílt. Megérdemel egy kis kényeztetést.-felelem vigyorogva.
Érzem hogy valaki megveregeti a vállam, miközben így szól:
-Bárcsak egy pasival lenne végre ennyi közös programod.-hallom magam mögül.
Az edzőnk tűnik fel mellettem én pedig csak ennyit mondok neki:
-Haha, jó poén. Köszi Bálint, majd rajta leszek az ügyön.-rákacsintok és inkább leülök a többiek közé.
Időközben megérkezett Kia is, aki csatlakozott a társaságunkhoz.
-Na srácok, ha mindenki itt van, akkor kezdhetjük! Először is köszöntök mindenkit az idei év első szabadtéri időmérő futamán. Most még elnézem, ha a képességeitek alatt teljesítetek, de jövő héttől már kőkeményen elkezdjük a felkészülést. Komolyan kell vennetek az elkövetkezendő hónapokat, hogy fel tudjuk tornázni az eredményeteket. Amelyikőtök 1,5 percen felül teljesít, az nem indulhat a Fire Kupán.-Látom rajta a pillanatnyi félelmet, de miután ránk néz és látja Zsolti és Zina kétségbeesett arcát, felemeli a fejét, és mosolyogva így folytatja tovább.-Na de ki mondta, hogy akármelyikőtök is kiesne az időből? Na! Ne legyetek már ilyenek! Van még 4 hónapunk felkészülni. És... ha valaki úgy érzi, hogy nem biztos abban amit produkál, az nyugodtan hívjon fel és bármikor szívesen kijövök vele a pályára gyakorolni, oké? Ne féljetek nem lesz semmi gáz, minden a legnagyobb rendben.
Úgy látom valamelyest sikerült megnyugtatnia a srácokat a plusz órák felajánlásával. Eszméletlen rendes dolog Bálinttól, hogy ennyit törődik velünk és a jövőnkkel.
-Lenne itt még valami. Az unokaöcsém, Nolen a városba költözik. Imádja az autókat és nagyon szívesen kipróbálná magát a pályán, úgyhogy mondtam neki, hogy csatlakozzon hozzánk. Gyorsan tanul, és nagyon határozott. A probléma csak az, hogy nekem sajnos nincs időm felkészíteni így, hogy nektek szentelem minden időmet. Hatalmas szívességet tennétek azzal, ha egyikőtök elvállalná az edzését a Fire Kupára.
Elég érdekes arcot vághattunk, mert a tekintete már-már könyörgést sugárzott.
-Kérlek! Annyira örülnék, ha Nolen is részt vehetne a versenyen és szeretnék mindent megtenni annak érdekében, hogy boldog legyen és könnyebb legyen beilleszkednie és megszoknia az új környezetet.
Egymásra néztünk, és pár pillantásból megbeszéltük a dolgot, majd Bálint felé fordultunk.
-Meggondoljuk!-feleltük mindannyian tökéletesen egyszerre.
-Úristen srácok köszönöm. El sem tudjátok hinni mennyit jelent ez nekem.-feleli megkönnyebbülten mosolyogva.
Az érzékeny pillanat hamar véget ért, mindenki a saját boxába ment, hogy rajthoz álljon. Elképesztő nyugodtság lett rajtam úrrá, ahogy a felfestett helyemre álltam az Astrámmal. Jobb oldalamon Kia, a balon pedig Kornél. Beüzemeltem a a mindenkivel közös összeköttetésben levő rádiómat és beleszóltam.
-Sok sikert mindegyikőtöknek! Ne csüggedjetek, messze van még a verseny!- majd a mellettem lévőknek mutattam egy biztató mosolyt, és már el is kezdődött a visszaszámlálás.
-Öveket bekapcsolni, indulásra felkészülni. Mindenkinek sok sikert kívánok!-hallatszott a rádióból.
Becsatoltam magam előtt az övemet, lecsuktam a sisakom plexijét, majd a tekintetemet egyenesen az útra szegeztem.
A rajtvonal feletti elektromos táblán megjelent a szokásos szöveg: "Első kerék műhely, hátsó kerék roncstelep." Egy enyhe mosollyal nyugtáztam, hogy az edzőnk még így 23 éves korunkban is egy Verdák-ból való idézettel ösztönöz minket a jobb eredmény érdekében.
-3...-a lábam már a gázon pihen.
-2...rámarkolok a váltóra, sebességbe teszem az autót és várom a végszót.
-1...-már csak egy kicsi.
-START!-abban a pillanatban minden erőmmel a gázra taposok és elrajtolok. Élvezem, ahogy hallom a motort felpörögni és egyre csak feljebb és feljebb kapcsolok. Tökéletes az összhang. Szélsebesen haladok, bőven benne vagyok az időben. Mindenki mellett elhaladok, észre sem veszem és máris a pálya végén találom magam. Már csak egy kanyar és a célegyenesben vagyok. Látom, hogy Bálint a boxom előtt áll és valakivel beszélget, majd hirtelen a kocsim felé mutat. És akkor láttam meg Őt. Csillogó szeme és sötétbarna haja volt. Ahogy felém fordult, elbűvölő mosollyal nézett rám, én pedig elveszítettem az önuralmamat. Ha egy másodperccel később térek vissza a valóságba, az autóm teljesen átveszi felettem az irányítást. Mire észbe kaptam, már el is hagytam a célt.
Egy éles drifttel visszafordulok és Bálinték felé indulok. Mikor oda érek, hirtelen fékezéssel állok meg előttük, de akkor már magam sem tudom mit mondhatnék.
"Ki vagy te és mégis hogy képzelted, hogy rám néztél?"
Csak ezt tudtam volna kinyögni, mert végül is ez történt. Inkább nem mondtam semmit.
Megpróbáltam lenyugodni, kiszálltam a kocsiból és Bálint mellé álltam.
-Sziasztok...-próbáltam higgadt maradni. Vagy legalább annak mutatni magam.
-Amy! Egyszerűen elképesztő voltál! Nagyon precízen vetted a kanyarokat a célegyenesben pedig odatetted magad. Na és az időd?Bámulatos, hogy mennyit fejlődtél! 1 perc 5 másodperc. Eddig ez a rekordod!
Hebegtem egy köszönöm félét és a tekintetem a velünk szemben álló fiúra vándorolt. Ahogy rám nézett, a tengerkék szemével teljesen a hatalmába kerített. Megajándékoz egy kósza mosollyal én pedig kezdem részegnek érezni magam a látványától. Elég volt egy pillantás ahhoz, hogy beleessek. Persze mindez csak bennem játszódott le, nem hagyhattam, hogy az érzelmeim kiüljenek az arcomra.
-Milyen buta vagyok! Ne haragudj Amy. Ő itt az unokaöcsém, Nolen. Nolen, ő pedig Amy, az egyik legjobb versenyzőm.
JÉZUSOM EZ BÁLINT UNOKAÖCCSE!
Kezet fogtunk és bemutatkozott.
Mennyire puha az érintése.
-Szűcs Nolen.
-Varga Amira.
A tekintete egyszerűen magával ragad.
Azthiszem egy kicsit elidőztem a fiún, és a pillanatot az edzőm kérdése törte meg.
-Amy, ráérnél holnap?-kérdezi Bálint.
-Persze. Miért?
-Beszélni szeretnék veled egy fontos dologról.
Remélem nem vette észre hogy az egész beszélgetésünk alatt az unokaöccsét bámultam. De ciki!
Időközben a többiek is már mind visszaértek és a saját boxukban álltak. Bálint mindenkihez odament pár perc erejéig hogy elmondja nekik mennyi idő alatt teljesítették a kört és hogy min tudnak még javítani.
-Szóval Amira...-kezdte Nolen.
-Amy. Szólíts nyugodtan Amynek.-válaszoltam.
-Tényleg egész jó voltál.-halványan rám mosolygott, majd elsétált.